Diab applikációk a jobb cukorbeteg ellátásért

Diab applikációk - iBGStar

Az okostelefonok megjelenésével megjelentek különböző cukorbetegség menedzseléssel kapcsolatos diab applikációk, amelyekből napjainkban már számtalan elérhető.

A cikk eredeti megjelenése: 2017. augusztus 08. | Frissült: 2018. március 28.

A diabéteszellátás fejlődése ellenére az 1-es típusú cukorbetegek kevesebb mint 20%-a éri el a jó anyagcsere-állapotot, azaz a 7% alatti HbA1c-értéket. A vércukor-önellenőrzés hasznos eszköz mind az orvos, mind a beteg számára, segítve a megfelelő döntést. A gyakori vércukor-önellenőrzés mellett jobb a HbA1c-érték és kevesebb a hipoglikémia. Sajnos, a betegek csupán kis része méri naponta legalább háromszor a vércukrát. A mérés is körülményes, továbbá rontja az együttműködést, hogy az értékeket fel kell jegyezni, a kezelőorvossal telefonon vagy más módon konzultálni szükséges. Az okostelefonok elterjedése és a diabéteszellátás mobiltechnológiája segíthet ezen a helyzeten. Kis létszámú vizsgálatok szerint elektronikus jegyzetfüzet és internetalapú monitorrendszer javította az anyagcsere helyzetet.

Magyar nyelvű diabétesz applikációk

Dcont eNapló mobilalkalmazásA Dcont vércukormérő rendszer nem csak éppen aktuális pontos vércukorszintet mutat, hanem a rendszeres mérési eredményekből képes megbecsülni a beteg anyagcsere állapotát is, illetve kiszámolni és jelezni a betegnek, hogy mekkora az esélye az alacsony vércukorszintből fakadó roham (hipoglikémia) kialakulására.

A felhasználók felvihetik az elfogyasztott szénhidrátmennyiséget, illetve a kezelésként bevitt inzulin mennyiséget, valamint azt is naplózhatják, hogy mikor végeznek fizikai aktivitást, mikor sportolnak – hiszen ezek mind hatással vannak a szénhidrát anyagcserére.

Az adatokból az applikáció diagramokat és táblázatokat készít, melyek segítenek megérteni mind a betegnek, mind a kezelőorvosnak, hogy milyen tényezők, helyzetek járulnak hozzá a vércukorszint változásához. Az információk segítségével pedig a beteg úgy alakíthatja életmódját és terápiáját, hogy ideális értékek között tudja tartani vércukorszintjét.

Az app egyelőre csak Androidra érhető el, folyamatban van az iOS verzió fejlesztése is.

A magyar fejlesztésű “Laborom” alkalmazás segítségével a felhasználó átlátható formában kezelheti a saját adatait, így például a mérések adatsora mellett külön grafikonon láthatja a fejlődést vagy az életmódbeli változások hatásait is.

A programba betáplálható a többi között a vércukorszint, a vérnyomás, az inzulinadagolás mértéke, a diéta és a testsúly.

Az applikáció vérnyomás napló, diabétesz naplóként is használható. Gyógyszer emlékeztető, digitális kórtötrénet, lelet és labor rendező. Az alkalmazás ingyenes.

Laborom
Laborom

Diab applikációk - iBGStar iBGStar rendszer – prospektív, randomizált, nyílt vizsgálat

A vércukormérőt iPhone-hoz csatlakoztatják, és a Diabetes Manager App programot használva az iPhone vércukormérőként működik. Tárolja az adatokat, intelligens technológiával biztosítja a megfelelő mérési minőséget, regisztrálja az inzulinadagokat, szénhidrátfelvételt, trendet számít. Az iPhone útján a páciens kapcsolatba léphet az orvossal.

Jelen közlemény az ezzel az új technológiával folytatott prospektív, randomizált, nyílt vizsgálatról számol be. A vizsgálatot 18 éves vagy idősebb, 1-es típusú diabéteszesek körében végezték, akiknél a betegség legalább egy éve fennállt és HbA1c-értékük a kezdéskor 10% alatti volt. A betegeket 1:1 arányban randomizálták intervenciós és kontrollcsoportba. A kontrollcsoport csak az Accu-Chek Nano métert használta, a vizsgált csoportnál ezt összekötötték az iBGStar-ral. A vizsgálók 7-14 naponta elektronikus úton (e-mail vagy telefon) kommunikáltak a betegekkel. Amennyiben a vércukorszint 3,6 mmol/l alatt vagy 16,6 mmol/l felett volt, akkor a készülék az iPhone-on át figyelmeztető szöveget küldött a vizsgálóknak. Ugyanezen úton a teljes rögzített adatállományt is továbbítani lehetett. Végpontparaméternek alkalmazták a HbA1c-értéket, a komplett metabolikus panelt, vérképet a kiinduláskor, egy, három és hat hónap múlva. Az inzulinadagolást a betegek maguk rögzítették. A hipoglikémiával kapcsolatban kérdőívet és hipoglikémia félelem-pontszámot alkalmaztak. Utóbbit 27 kérdéssel mérték (pontszám: 27–135 között). Ennek 10 kérdéses alskálája a viselkedést, 17 kérdéses része az aggodalmat fejezte ki.

Eredmények: Mindkét csoportban 50 beteg volt. A két csoport statisztikailag homogén volt az életkor, a diabetes fennállási időtartama, a testtömegindex, a HbA1c érték, a vércukormérések száma, a napi bazális és bólusinzulin-adagolás, a teljes napi inzulinadag vonatkozásában. A HbA1c-érték mindkét csoportban javult; ez a javulás hat hónap után szignifikánsan nagyobb volt az iBGStar-csoportban, mint a kontrollban (0,51%-kal, illetve 0,16%-kal lett kisebb a HbA1c érték).

Míg a kontrollcsoportban nem emelkedett a napi teljes inzulinadag, addig az iBGStar-csoportban három hónap után 7,7±20,9 E-gel emelkedett a kiinduláshoz képest. A 3,6 mmol/l alatti hipoglikémia-időtartam hat hónap után az iBGStar-csoportban kevesebb volt, mint a kontrolléban. A hipoglikémiafélelem-pontszám hat hónap után mindkét csoportban kisebb lett (1,4, illetve 3,9 ponttal csökkent).

Következtetés: Az iBGStar mobileszköz a Diabetes Manager programmal az anyagcsere-állapotot anélkül javította hat hónap alatt, hogy fokozódott volna a hipoglikémia veszély; egyúttal mérséklődött a hipoglikémiától való félelem. További vizsgálatok szükségesek az előny hosszabb távú meghatározására.

(Forrás: Diabetes Ther., 2017. augusztus 8.)

Megjelent: DiabFórum magazin 2017/4 – október (47. oldal)

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend