Mindenkinek - inzulinok

somcsika

Aktív tag
Szerintem is ügyi vagy, és hagyd bent péntekig. Az elég hosszú idő, és láthatod, hogy van-e utána pirosodás, esetleg egy pici gyulladás. A viszketés egyébként nagyon jó indikátor, hogy ott már küzd a bőr a "betolakodóval" szemben.
A HbA1c eredményhez pedig gratula :cool:

Ma péntek van és még ezidáig semmit nem érzek.:hurra:Sem viszketést sem szúró érzést.
Viszont nagyon kell rá vigyáznom mert éppen az irróasztal magassában van, és néha beleakad az asztal peremébe.
Hátha még holnap délutánig kibírom, mert hát most jutott eszembe, hogy holnap is munkanap van, igaz ugyan, hogy én nem dolgozom, de a gyerekeknek menniük kell iskolába. Így csak holnap délután jön haza Szandi. Kiváncsi leszek, hogy mi lesz a reakciója.

A HbA1c-t itt körül saccoltam, bár Szandi nagyon hajtott rá, hogy 5-tel kezdődjön, végül épp az igyekezete miatt nem jött össze neki. Mert arra nem számított, hogy a sok hypo után jön a hyper.
De én ezzel is elégedett vagyok. Mondtam neki, hogy nem várom el, hogy 6-nál jobb legyen, csak 7-nél ne legyen rosszabb.:)Na de most jött a Mikulás, jön a karácsony. Gyönyörű fenyőfát vettem tegnap. Évek óta nagyon szép műfenyőnk van (tényleg az, szép sürű, kb. 2 m. magas. és nagyon szépen lehet diszíteni), de már tavaly is vágytam egy igazira. Így nagyon örültem, hogy egy ilyen gyönyörű formás, duci fát találtam.:D
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ma péntek van és még ezidáig semmit nem érzek.:hurra:Sem viszketést sem szúró érzést.
Viszont nagyon kell rá vigyáznom mert éppen az irróasztal magassában van, és néha beleakad az asztal peremébe.
Hátha még holnap délutánig kibírom, mert hát most jutott eszembe, hogy holnap is munkanap van, igaz ugyan, hogy én nem dolgozom, de a gyerekeknek menniük kell iskolába. Így csak holnap délután jön haza Szandi. Kiváncsi leszek, hogy mi lesz a reakciója.
:D
Jó, hogy írtad a kanül elakadását. Ez elvileg nem okoz problémát, viszont annyiban zavaró lehet, hogy "érzi" az ember. Az a jó, ha a kanülről szinte nem is veszünk tudomást. Tapasztalt pumpahasználók mondják, hogy sokszor meg kell tapintani, hogy minden a helyén van-e, mert annyira nem lehet érezni. Elakadás, vagy kimozdulás szempontjából inkább a nadrág korcája alatt lévő kanül a helytelen elhelyezési mód. Az már néha érezhető és kényelmetlen.
Ha bírja bőröd, feltétlen hagyd bent szombatig. Neked, ha lesz egy kicsi gyulladás, nem okoz gondot, mert nem kell 1-2 hét múlva odaszúrnod. A gyulladást, vagy a pici csomót a bőr felszíne alatt lehet kitapintani, nem biztos, hogy a felszínen lesz, láthatóan. Csak egy kis piros pötty az nem gyulladás. Azért darálok ennyit erről neked, mert ha a te bűrkéd jól bírja, akkor valószínű majd Szandié is jól bírja, mivel ez is egy örökölhető tulajdonság. Az mindenképpen jó, hogy Szandi látja rajtad a kütyüt.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ma péntek van és még ezidáig semmit nem érzek.:hurra:Sem viszketést sem szúró érzést.
Ha majd kiveszed a kanült, akkor viszont lehet, hogy fogsz viszketős/csiklandozós érzést érezni, de az inkább a ragacs miatt lesz. Nyugodtam vakargászd meg, az sem baj, ha kipirosodik. 3-4 napon keresztül szinte teljesen el van zárva a bőrfelület egy ragaccsal a szabad lélegzéstől. :D
 
Egy számomra érdekes kérdés merült fel bennem ma reggel. Mióta cukros vagyok (kb. 3 hete) ha nem mentem suliba, akkor is keltem legkésőbb 8-kor, hogy adjam a reggeli inzulinokat, és reggelizzek.
Nos, mi történik, ha véletlenül elalszok, és tegyük fel 11-kor kelek? Akkor 11-kor adom be a bázist, illetve kihagyom a reggeli gyorshatású inzulint, és a reggelit illetve tízórait?
Lehet ilyet, és akkor az ebéd az első kajám aznap?
 
poe

Őstag
Sajnos nem lehet. Ennél a típusú terápiánál a bázis beadás időpontját nagyon szigorúan tartani kell, és az étkezések ideje is kötött, mivel az actrapid belejátszik a bázisba is....
Ha átállítanak ultragyors + analóg hosszúhatású inzulinra, akkor szabadabb lesz...
 
Köszi a választ.
Tudnál nekem mondani egy Novo Nordisk által gyártott ultragyors és analóg hosszú hatású inzulint mondani?
Itt Egerben a gyerek diabetológusom egy elég érdekes, 65 éves szétszórt ember, úgy kell a 4 értelmetlen mondatára figyelni, hogy mikor fog valami fontosat is mondani közte.
Legutóbb valami olyasmit hámoztam ki a szavaiból, hogy ezt a két inzulint(insulatard, actrapid) csak pár hónapig fogom használni, aztán átállít valami másra. Remélem akkor erre célzott.
Kicsit bővebben kitudnád fejteni a "szabadabb" dolgot? Nem lesznek az étkezések ennyire kötöttek? Hányszor kell szúrni az esetben? Jelenleg ötször szúrok egy nap.
 
Igen, valószínűleg erre célzott.
A jelenleg használt insulatard kb 12 órás hatástartamú, az actrapid 4-6 órás. A bázis inzulin (insulatard) beadásának időpontja azért kötött, mert ha csúszol, akkor egy időre bázis nélkül maradsz, máskor meg összecsúsznak a hatások... Az étkezések közt pedig azért kell kivárni az 5-6 órát, hogy a búlusok hatása ne találkozzon és azért kellenek a kisétkezések, mert a CH hamarabb felszívódik,mint az inzulin....
Ha átállítanak, akkor napi háromszori étkezés mellett nagy valószínűséggel négyszer kell szúrnod. Ebből egy 24 órás bázis (hosszú hatású inzulinanalóg), a többi a kajához tartozó bólus. De nem a szúrások száma a lényeg. Ennél a terápiánál a bázisba nem szól bele a bólus (amin most vagy, ott a bázis egy részét a bólus biztosítja) és az inzulin kb annyi ideig hat, amennyi a CH felszívódás ideje, azaz nem kellenek kisétkezések. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megteheted hogy hétvégenként csak 9-10 körül reggelizz és az étkezések között elég, ha 3 óra telik el. Az étkezések kihagyását nem javaslom, de nagy ritkán még az is belefér.
Nem tudom fejből melyik inzulinokat gyártja a Novo, de ennek nincs is gyakorlati jelentősége, a legtöbb embernél mindegy melyik gyártó inzulinját használja.

Olvasgass pl itt:
http://diabetesonline.hu/
Különösen a cukorbetegség és az inzulinterápia menüpontokat javaslom, legalábbis kezdésnek.
Ha kérdésed van, kérdezz nyugodtan, ha tudok válaszolok. ;)
 
manocs

Új tag
Novorapid és Levemir/Lantus ha jól tudom. A Novorapid az ultragyors hatású. Nekem sajnos a 24 órás nem tartott ki addig, így naponta 2X adtam azt is egy idő után, persze ez egyénfüggő. Ha minden jól megy, akkor naponta 4x fogy szúrni és 3x enni. ez egy kicsit szabadabb élet lesz. Az elhúzódó inzulint fontos időben adni, mert egy idő után az is kiürül a szervezetből. Ahogy poe is írta, a bólus (kajához adott) inzulin csak rövid ideig tart ki, a bevitt szénhidrátnak és ennek kell arányban lennie.
 
somcsika

Aktív tag
Köszi a választ.
Tudnál nekem mondani egy Novo Nordisk által gyártott ultragyors és analóg hosszú hatású inzulint mondani?
Itt Egerben a gyerek diabetológusom egy elég érdekes, 65 éves szétszórt ember, úgy kell a 4 értelmetlen mondatára figyelni, hogy mikor fog valami fontosat is mondani közte.
Legutóbb valami olyasmit hámoztam ki a szavaiból, hogy ezt a két inzulint(insulatard, actrapid) csak pár hónapig fogom használni, aztán átállít valami másra. Remélem akkor erre célzott.
Kicsit bővebben kitudnád fejteni a "szabadabb" dolgot? Nem lesznek az étkezések ennyire kötöttek? Hányszor kell szúrni az esetben? Jelenleg ötször szúrok egy nap.

NovoNordisk-os analóg bazális inzulin a LEVEMIR, az ultragyors bólus pedig a NOVORAPID.:)
 
somcsika

Aktív tag
Kérdés a LEVEMIR-ről
Még nincs 1 hete, hogy használjuk és komoly problémái vannak Szandinak. Szinte állandó hányingere, étvágytalansága és szinte el nem múló fejfájása van. Egyéb betegségre utaló jele, láz, hányás, hasmentés nincs.
Úgyhogy ma estére már visszatesszük az Insulatard-ot és megnézzük, hogy így is meg lesznek-e a tünetek. Ha igen, akkor nem a levemir kavart be, de ha így nem lesz probléma akkor nagy a gyanúm, hogy igen.
 
Köszi a válaszokat.
Nos, kicsit félek ettől. Nekem ez a mostani napi hatszori étkezés fekszik, mielőtt cukros lettem, akkor is sokszor, de keveset ettem. Napi háromszor sokat enni egyszerre annyira nem megy :)
 
manocs

Új tag
Ne aggódj, nem fogsz sokat enni... :)
Bocsánat, csak vicceltem!
Szerintem ezt meg kell tárgyalni a dokival/dietetikussal, mindenkinek mások az igényei. Nekem tönkretenné a napomat, ha állandóan a következő kaját tervezgetném. Néhány betegnek könnyebb, hogy csak napi 3x kell inzulinozni (bólus!!), számolgatni stb. Van aki ennyi mellet meg simán éhen halna :). Mondjuk a betegség előtt nem nagyon ettem naponta 3x. Inkább egyszer...
 
poe

Őstag
Köszi a válaszokat.
Nos, kicsit félek ettől. Nekem ez a mostani napi hatszori étkezés fekszik, mielőtt cukros lettem, akkor is sokszor, de keveset ettem. Napi háromszor sokat enni egyszerre annyira nem megy :)
Ez nem baj, sőt egészségesebb így. Ha azonban tízóraira, uzsonnára olyasmit akarsz enni, ami kb 10 g-nál több CH-t tartalmaz, akkor inzulint kell hozzá adnod. (Ez nyilván ember és életmód függő, van akinek egy fél kifli is elmegy inzulin nélkül, van akinek egy alma sem.) A lényeg, hogy eldöntheted, akarsz-e enni. Most, ha reggeliztél, akkor tízóraizni is muszáj.
 
Köszönöm Poe az immár sokadik válaszod, sokat tanulok :cool:
Tegyük fel átállítanak Levemirre illetve Novorapidra. Lehet e két inzulin mellé Actrapidot is használni? (Például tudom, hogy ha vacsira 7-kor eszek, akkor nem tudok annyit enni egyszerre, hogy 9-10 felé még ne éhezzek meg, így szerintem ésszerűbb egyszer actrapidot szúrni, mint kétszer novorapidot.)
 
poe

Őstag
Szívesen! ;)
Nem lehet, az egy másik terápia, a 24 órás bázis mellé nem jó.
A terápiák között nem igazán lehet, vagy érdemes gyakran váltani. Egy bázis állításnál is kell 2-3 nap, mire átáll a szervezeted. Egy ilyen akció valószínűleg teljesen fölborítaná az egyensúlyt.
Azt lehet csinálni, hogy olyasmit eszel, amiben nincs sok CH. Csonthéjasok jó része, sajtok, egyes zöldségfélék stb.
 
somcsika

Aktív tag
Köszönöm Poe az immár sokadik válaszod, sokat tanulok :cool:
Tegyük fel átállítanak Levemirre illetve Novorapidra. Lehet e két inzulin mellé Actrapidot is használni? (Például tudom, hogy ha vacsira 7-kor eszek, akkor nem tudok annyit enni egyszerre, hogy 9-10 felé még ne éhezzek meg, így szerintem ésszerűbb egyszer actrapidot szúrni, mint kétszer novorapidot.)

Ilyen nincs, jelen tudásom szerint nem is lehet, mert hiszen a két inzulinak nem egy a hatásgörbéje és sok minden másban is különbözik. A novorapid hatáscsúcsa 1és fél óra és kb. 3 óra hosszáig tart ki és mint a neve is adja ultragyors. Az Actrapid pedig csak egy gyors inzulin, ami ugyan szintén el kezd hatni a novorapidhoz hasonlóan 30 perc után (egyénfüggő) viszont hatástartalma elhúzódóbb kb. 5-6 óra is lehet. Ehhez az inzulinhoz azért kell kisétkezéseket is beikatni, mert még azok ch. tartalmát is képes feldolgozni.
Ha valaki evettke, talán az annyiból jobb, hogy többet lehet vele enni, viszont azzal korrigálni nem igazán lehet, max. 1 E-t, mert ha a korrekcióra beadott inzulin összeér a korábban beadottal akkor könnyen összegabolyodhatnak (ezt értsd jól) és csúnya galibát tudnak okozni.
Szóval vagy ultragyors, vagy csak gyors, de a kettő együtt nem használható. Vagy az egyik, vagy a másik.
3 hónap sok idő (tudtommal addig kell várni, hogy másfajta inzulint kapj, mint a legolcsóbb), addigra minden le fog a fejedben is tisztulni.
Az én gyerekem 1 évvel ezelőtt lett cukros, kezdetben 220 g ch-t evett és folyamatosan az éhenhalás kerülgette, áprilisban pedig ő kérte, hogy csökkentsék neki, mert nem bírja megenni az adagját. Így lett 175 g. viszont sokszor nem uzsonnázik, mert későn ebédel és már az nem fér bele vacsoráig. Tehát mostanában nagyon keveset eszik, ennek hátterében pedig a kamaszkor áll, ja és hogy lány.:rohog:

Nagyon ügyes vagy 18 éves létedre, -ahogyan én most látom- teljes felelősséggel viseltetsz a sorsod felett. Csak így tovább. Minél több információra szert teszel annál kevésbé lesz ijjesztő ez az egész helyzet.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Novorapid és Levemir/Lantus ha jól tudom. A Novorapid az ultragyors hatású. Nekem sajnos a 24 órás nem tartott ki addig, így naponta 2X adtam azt is egy idő után, persze ez egyénfüggő.
A Levemir analóg 18-22 órás, a Lantus analóg pedig 22-26 órás. Ennek ellenére hallottam már olyat, hogy a Lantust is kétszeri beadásra ajánlotta doki. Tényleg egyénfüggő mindkét analóg esetében, hogy hány óra alatt szívódik fel a szervezetben.

A Lantust általában a Humaloggal (ultragyors analog) párosítják, de ennek inkább csak az az oka, hogy ez a két inzulin volt az első elérhető analóg. Ma már inkább a hosszúhatású analóg felszívódási ideje határozza meg a választást, mivel a három ultragyors (Humalog, Novorapid és Apidra) analóg szinte azonos kinetikával rendelkezik.
(Az Apidrát még 6 év alatti gyermeknek nem nagyon adják, mert nincs elegendő klinikai tapasztalat.)
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Kérdés a LEVEMIR-ről
Még nincs 1 hete, hogy használjuk és komoly problémái vannak Szandinak. Szinte állandó hányingere, étvágytalansága és szinte el nem múló fejfájása van. Egyéb betegségre utaló jele, láz, hányás, hasmentés nincs.
Úgyhogy ma estére már visszatesszük az Insulatard-ot és megnézzük, hogy így is meg lesznek-e a tünetek. Ha igen, akkor nem a levemir kavart be, de ha így nem lesz probléma akkor nagy a gyanúm, hogy igen.
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy valaki allergiás az adott inzulinra. Itt az allergia lehet az említett tünetek felsorolása. Szerencsére át lehet állni másik inzulinra, a doki biztos meg is fogja tenni az átállítást.
Ha jól emlékszem, Melinek voltak szédüléses rosszullétei a bázistól, ami a pumpára váltáskor teljesen megszűnt (emberke, neked írom, a pumpába csak és kizárólag ultragyors hatású inzulin mehet).

Nekem a Lantussal nem volt semmi bajom, viszont amikor a Humalogra átálltam, akkor hónapokig tartott, míg hozzászoktam. Amikor az inzulin elkezdett dolgozni, akkor gyakran éreztem légszomjat, és egy kissé erősebb szívdobogást. A doki azt mondta, hogy meg fogja szokni a szervezetem, és így is lett. Mondjuk hányinger, szédülés nem volt. Még most is van néha, amikor megérzem, hogy elkezd dolgozni az inzulin. Ilyenkor egy-két mélyebb levegővétel és elmúlik az érzés, ill. tudom már tapasztalatból, hogy nem lesz baj, ez csak testi reakció.
 
somcsika

Aktív tag
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy valaki allergiás az adott inzulinra. Itt az allergia lehet az említett tünetek felsorolása. Szerencsére át lehet állni másik inzulinra, a doki biztos meg is fogja tenni az átállítást.
Ha jól emlékszem, Melinek voltak szédüléses rosszullétei a bázistól, ami a pumpára váltáskor teljesen megszűnt (emberke, neked írom, a pumpába csak és kizárólag ultragyors hatású inzulin mehet).

Még csak Kedd óta kapta a Levemirt-t, előtte Insulatard volt, tegnap (szombat este) már ismét Insulatard-ot kapott. Délelőtt már volt is egy kisebb hypója, bár belegondolva, hogy nem sokkal kevesebbel néhány napja már az utcán eszméletlenül feküdt, megijjeszt. Már 4-nél nem is veszi észre, csak 3 környékén. Szerintem túlságosan hozzászokott. :mad:
 
manocs

Új tag
Nem akarok senkit kiábrándítani, de mielőtt pumpás lettem volna, naponta 3x adtam a Levemirt. :(Többek között ez is indokolta a váltást.
 
Oldal tetejére