A „körte” típusú elhízás nem kedvezőbb, mint az „alma” típusú kövérség

nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
Az alma típusú elhízást, tehát elsősorban a has körfogat megnövekedését hosszú időn keresztül úgy tekintették, mint a szív- és érrendszeri, valamint a diabétesz fokozott kockázatával járó állapotot, szemben a körte típusú elhízással, melynél főként a tompor körfogata nő meg.

A metabolikus szindróma, melyre jellemző a hasi zsírszövet felszaporodása, ezáltal a haskörfogat növekedése, a HDL-koleszerinszint csökkenése és a magasabb triglicerid szintek, magas vérnyomás és a vele együtt járó inzulin rezisztencia növekedése révén a vércukorszintek megemelkedése valóban jelentős kockázati tényező a szív- és agyi érbetegségek szempontjából és ötszörös diabétesz kockázattal jár együtt.

Egy UC Davis névre hallgató új vizsgálat nyomán, melynek vezetője Ishwarlal Jialal patológus professzor arra a következtetésre jutottak, hogy csupán mítosznak tekintendő az a vélekedés, hogy a körte típusú elhízás védelmet nyújt a cukorbetegség ellen. Azt találták ugyanis, hogy a metabolikus szindróma kezdetén lévők esetében a tompor zsírszövetében fokozódik a chemerin nevű fehérje és csökken az omentin-1 nevű fehérje termelődése, mely együtt jár egyéb gyulladást jelző fehérjék (pl. CRP) szintjének emelkedésével, valamint a magas vérnyomással, a csökkent HDL-koleszterin szintekkel és a magas triglicerid szintekkel. A chemerin szintek így a metabolikus szindróma biomarkerei lehetnek.

Jó hír, hogy a testsúly időben történő csökkentésével a kóros folyamatok normalizálódhatnak. A vizsgálatba egyébként 45 korai metabolikus szindrómás és 30 kontrollként szolgáló személyt vontak be, közülük senkinél nem állt fenn szív-érrendszeri megbetegedés. A korai metabolikus szindrómásokkal – a kontrollokkal ellentétben – magasabb chemerin és alacsonyabb omentin-1 szinteket találtak, és ez teljesen független volt a testtömeg indextől és a haskörfogattól.

A szerzők azt remélik, hogy a chemerin, mint a kóros folyamatok jelzője, fontos diagnosztikus eszköz lehet a jövőben, de ennek eldöntéséhez még nagy esetszámú vizsgálatok szükségesek.

Forrás: Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism 2013 márciusi szám. online
 

Csatolások

  • alma-korte-s.jpg
    alma-korte-s.jpg
    10 KB · Olvasás: 265
Oldal tetejére