A múlt ismerete nélkül a jelen nem igazán értékelhető. Ez érvényes olyan esetekben is, amikor a fényes múlt elhomályosíthatja a jelen „értékeit”, de ugyanígy egy múltbeli hősies küzdelem ismerete nyomán értékelhetők igazán a jelenben elért csúcsteljesítmények. Utóbbi vonatkozik az inzulinkezelés immár 92 éves történetére is...
Hamarosan – még 1924-ben – megkezdődött a hazai inzulin-gyártás is, először a Chinoin gyárban (ma a Sanofi-Aventis leányvállalata) majd a Richter Gedeon gyárában is. A hazai inzulinok minősége a húszas évek végére érte el az akkori világszínvonalat.
Kezdetben csupán az itthon először „kristályos”, majd „sima” inzulinnak nevezett alt, vagy regular inzulin állt rendelkezésre. A harmincas években kidolgozták a nagyadag cinkkel kevert halsperma, azaz protamin hozzáadásával elhúzódó hatásúvá tett „cinkprotamin inzulint”, melynek alkalmazása a harmincas évek végétől Magyarországon dominánssá vált. Ekkortól kezdve naponta egyszer adagolták – meglehetősen nagy, 60-100 E-es adagokban – a cinkprotamin inzulint, esetenként sima inzulinnal egy fecskendőben keverve. A hazai cinkprotamin inzulin az ötvenes évek végéig „félig kész” állapotban volt; felhasználás előtt egy 1 ml-es „kicsapó” folyadékot kellett bele fecskendezni. A múlt század hatvanas éveinek végéig az inzulint naponta (többször) kifőzött, illetve alkoholt tartalmazó fém „parátuszban” tartott fém-üveg fecskendővel és mai fogalmaink szerint hosszú és vastag, hamar kicsorbuló tűvel adagolták. A betegek túlnyomó többsége nem használt vizeletcukor-meghatározó eszközt, vércukor-önellenőrzés még nem volt lehetséges, és a vércukrot nagy laboratóriumban havonta-kéthavonta egy alkalommal éhomi állapotban ellenőrizték. Nem lehetett csodálkozni, hogy az inzulinnal kezelt cukorbetegek körében szinte hetente-havonta lépett fel súlyos hipoglikémia, mely mentőorvosi beavatkozást tett szükségessé.
Injekciós készlet az „Inzulinkezelés eszközei – Kőbaltától napjainkig” gyűjtemény anyagából.
A gyűjtemény az alábbi linken nézhető meg:
http://diabforum.hu/galeria/albums/inzulinkezelés-eszközei-kőbaltától-napjainkig.265/
A hatvanas években terjedtek el a külföldön már évtizede használt kristályos cinkinzulin típusú inzulinkészítmények (marha ultralente inzulin, sertés semilente inzulin és a kettő keveréke a lente inzulin), melyeket gyorshatású inzulinnal keverve naponta kétszer alkalmaztak. Ezt követően jöttek be a negyvenes évek óta létező szintén elhúzódó hatású NPH (Neutrális Protamin Hagedorn szerint készítve) inzulinok. Ekkor már kizárólag Dániában gyártott inzulinokat használtak hazánkban. A hetvenes években további előrelépést jelentett a még mindig állati inzulinok nagyfokban tisztított, ún. monokomponens változatainak megjelenése, ekkor váltotta fel a lentét a tisztán sertés monotard inzulin.
Az újabb frontáttörést a humán inzulinok előállítása jelentette. Ugyanis a marha inzulin 3, a sertés inzulin 1 aminosavban tér el az emberi inzulintól. Első lépésben a sertés inzulin kérdéses aminosavának kémiai úton történt kicserélése útján állították elő a szemi-szintetikus humán inzulint, majd pedig biológiai úton, génmanipulált élesztőgombával, illetve génkezelt kóli-baktériummal kezdődött el a valódi humán inzulinok gyártása. Ezek gyorshatású, kristályos cink és NPH típusú inzulinok formájában kerültek széleskörű alkalmazásra. Egy évtizeden át már csupán a sertés semilente inzulin képviselte az állati inzulinokat, egészen az ezredforduló után történt megszüntetéséig.
Eközben a nyolcvanas évek második felétől fokozatosan elterjedt a betegek körében végzett vércukor-önellenőrzés, egy hazai cégnek köszönhetően hamarosan a fejlett országokban észlelt gyakorisággal Magyarországon is, mely az új inzulinkezelési módok kidolgozásának alapját képezte. Ekkor indult meg az intenzív inzulinkezelés, melynél szétvált a szervezet folyamatos inzulinellátását biztosító bázis inzulinok és az étkezés okozta vércukor-emelkedést kivédő gyorshatású étkezési inzulinok adagolása. Ez minden korábbinál jobb anyagcsere vezetést, a betegek életminőségének és életkilátásainak alig felbecsülhető javulását eredményezte. A 2-es típusú cukorbetegek – és a kiskorú gyermekek – kezelésének eszközévé váltak a gyárilag előkevert gyorshatású+NPH inzulinok.
Bár korábban mindent a humán inzulinoktól vártunk, hamar kiderült, hogy a gyorshatású inzulinok hatása a beadást követően túl lassan jelentkezik, és ezért nem képes az étkezést követő vércukor-emelkedés kívánatos határok között tartani. Az elhúzódó hatású NPH készítmények hatástartama pedig nem elegendő hosszú – mintegy 14-16 órás – és a hatás sem egyenletes, a beadást követően 6-8 órával jelentős csúcsot képez. Ezért a lefekvés előtti alkalmazás esetén éjjel gyakran okoz hipoglikémiát, reggelre pedig a vércukor a lecsökkent hatáserősség miatt túlzottan megemelkedik. Éppen ezért már a kilencvenes években megindultak a kutatások egyrészt sokkal gyorsabb hatáskezdettel bíró, másrészt egyenletes, hosszú inzulinhatást biztosító készítmények kifejlesztése irányában.
Ami a gyorshatású inzulin lassú hatáskezdetét illeti, annak oka abban rejlik, hogy a bőr alá juttatott inzulin molekulák először hatos kötésbe tömörülnek (hexamer formáció), mely a szövetközti nedvekben feloldódva lassan bomlik szét egyes molekulákra (monomerekre). Felszívódni ugyanis csupán az egyes molekulák tudnak. Azonban ha a kettős aminosav láncot képező inzulin molekula ún. b-láncának végén megváltoztatják az aminosavak sorrendjét, a befecskendezett inzulin molekulák nem csapódnak össze és felszívódásuk azonnal megkezdődik. Így hozták létre az ultra gyorshatású ún. analóg inzulinokat. Ezek NPH inzulinnal különböző arányban kevert változatait is egyre gyakrabban alkalmazzák.
Az inzulin molekulán létrehozott mástípusú változtatással elérték, hogy az inzulin savas vegyhatású legyen és a bőr alá juttatva kicsapódják. A kicsapódott (precipitálódott) inzulin lassan és egyenletesen szívódik fel és kb. 24 órás hatástartamot biztosít. Más módszerrel az inzulin molekulához zsírsav láncot kapcsoltak, mely jelentősen lelassítja a bőr alatti zsírszövetbe fecskendezett inzulin felszívódását, és ezáltal 18-22 órás egyenletes inzulinhatást biztosít. Az ultragyors hatású és hosszú hatású analóg inzulinokkal már az élettani inzulin elválasztás utánzására is képesek lehetünk az intenzív inzulinkezelés körülményei között. Furcsa ellentmondás: míg korábban kifejezett törekvés volt a marha inzulinról sertés inzulinra történő váltás, majd az emberi inzulinnal azonos (humán) inzulinok előállítása, a kezelés szempontjából rendkívüli előnyöket rejtő analóg inzulinok használatával jobban távolodtunk a humán inzulin molekulától, mint az a marha inzulin esetében volt.
Forradalmi változások következtek be az elmúlt 15–20 évben az inzulin adagoló eszközök területén. Egyrészt a nehézkesen kezelhető, ám egyre korszerűbb egyszer használatos fecskendőket és inzulin ampullákat felváltották a patronos inzulinkészítményeket adagoló töltőtoll-szerű inzulin pen-ek, melyek speciálisan a különböző inzulin gyártó cégek inzulin patronjaihoz készültek. Több gyárt több inzulinkészítményét már gyárilag előtöltött, kiürülés után eldobható pen-ben is forgalmazza. Másrészt az inzulin-adagolást forradalmasító és az ultragyors hatású inzulinokat folyamatosan adagoló, az élettani viszonyokat leginkább megközelítő inzulin pumpák is egyre jobban terjednek, főként a fiatal 1-es típusú cukorbetegek körében.
Mint aktualitást szükséges megemlíteni, hogy az inhalációs inzulinkészítmények alkalmazása 2007-2008-ban lekerült a napirendről úgy tűnt, hogy hosszabb távon csak az injekciós (ill. pumpás) inzulinkezelés marad az egyetlen kezelési mód. A helyzet 2014-ben annyiban változott, hogy az amerikai MannKind cég Afrezza névre keresztelt Technosphere inzulin inhalációs rendszerének forgalomba hozatali engedélyét ez év júliusában valószínűleg engedélyezi az Egyesült Államokbeli FDA.
Mindehhez jelentősen hozzájárul a vércukor-önellenőrzést lehetővé tevő mérőműszerek (glukométerek) és csíkjaik újabb és újabb generációinak a megjelenése. Ezek használatával és az analóg inzulinkészítmények adagolásával a kellő szinten kioktatott cukorbeteg anyagcseréje irányítójává válhat és az egészséges társaikhoz közel hasonló életminőséget érhet el.
(Folytatjuk)
Dr. Fövényi József
Hamarosan – még 1924-ben – megkezdődött a hazai inzulin-gyártás is, először a Chinoin gyárban (ma a Sanofi-Aventis leányvállalata) majd a Richter Gedeon gyárában is. A hazai inzulinok minősége a húszas évek végére érte el az akkori világszínvonalat.
Kezdetben csupán az itthon először „kristályos”, majd „sima” inzulinnak nevezett alt, vagy regular inzulin állt rendelkezésre. A harmincas években kidolgozták a nagyadag cinkkel kevert halsperma, azaz protamin hozzáadásával elhúzódó hatásúvá tett „cinkprotamin inzulint”, melynek alkalmazása a harmincas évek végétől Magyarországon dominánssá vált. Ekkortól kezdve naponta egyszer adagolták – meglehetősen nagy, 60-100 E-es adagokban – a cinkprotamin inzulint, esetenként sima inzulinnal egy fecskendőben keverve. A hazai cinkprotamin inzulin az ötvenes évek végéig „félig kész” állapotban volt; felhasználás előtt egy 1 ml-es „kicsapó” folyadékot kellett bele fecskendezni. A múlt század hatvanas éveinek végéig az inzulint naponta (többször) kifőzött, illetve alkoholt tartalmazó fém „parátuszban” tartott fém-üveg fecskendővel és mai fogalmaink szerint hosszú és vastag, hamar kicsorbuló tűvel adagolták. A betegek túlnyomó többsége nem használt vizeletcukor-meghatározó eszközt, vércukor-önellenőrzés még nem volt lehetséges, és a vércukrot nagy laboratóriumban havonta-kéthavonta egy alkalommal éhomi állapotban ellenőrizték. Nem lehetett csodálkozni, hogy az inzulinnal kezelt cukorbetegek körében szinte hetente-havonta lépett fel súlyos hipoglikémia, mely mentőorvosi beavatkozást tett szükségessé.
Injekciós készlet az „Inzulinkezelés eszközei – Kőbaltától napjainkig” gyűjtemény anyagából.
A gyűjtemény az alábbi linken nézhető meg:
http://diabforum.hu/galeria/albums/inzulinkezelés-eszközei-kőbaltától-napjainkig.265/
A hatvanas években terjedtek el a külföldön már évtizede használt kristályos cinkinzulin típusú inzulinkészítmények (marha ultralente inzulin, sertés semilente inzulin és a kettő keveréke a lente inzulin), melyeket gyorshatású inzulinnal keverve naponta kétszer alkalmaztak. Ezt követően jöttek be a negyvenes évek óta létező szintén elhúzódó hatású NPH (Neutrális Protamin Hagedorn szerint készítve) inzulinok. Ekkor már kizárólag Dániában gyártott inzulinokat használtak hazánkban. A hetvenes években további előrelépést jelentett a még mindig állati inzulinok nagyfokban tisztított, ún. monokomponens változatainak megjelenése, ekkor váltotta fel a lentét a tisztán sertés monotard inzulin.
Az újabb frontáttörést a humán inzulinok előállítása jelentette. Ugyanis a marha inzulin 3, a sertés inzulin 1 aminosavban tér el az emberi inzulintól. Első lépésben a sertés inzulin kérdéses aminosavának kémiai úton történt kicserélése útján állították elő a szemi-szintetikus humán inzulint, majd pedig biológiai úton, génmanipulált élesztőgombával, illetve génkezelt kóli-baktériummal kezdődött el a valódi humán inzulinok gyártása. Ezek gyorshatású, kristályos cink és NPH típusú inzulinok formájában kerültek széleskörű alkalmazásra. Egy évtizeden át már csupán a sertés semilente inzulin képviselte az állati inzulinokat, egészen az ezredforduló után történt megszüntetéséig.
Eközben a nyolcvanas évek második felétől fokozatosan elterjedt a betegek körében végzett vércukor-önellenőrzés, egy hazai cégnek köszönhetően hamarosan a fejlett országokban észlelt gyakorisággal Magyarországon is, mely az új inzulinkezelési módok kidolgozásának alapját képezte. Ekkor indult meg az intenzív inzulinkezelés, melynél szétvált a szervezet folyamatos inzulinellátását biztosító bázis inzulinok és az étkezés okozta vércukor-emelkedést kivédő gyorshatású étkezési inzulinok adagolása. Ez minden korábbinál jobb anyagcsere vezetést, a betegek életminőségének és életkilátásainak alig felbecsülhető javulását eredményezte. A 2-es típusú cukorbetegek – és a kiskorú gyermekek – kezelésének eszközévé váltak a gyárilag előkevert gyorshatású+NPH inzulinok.
Bár korábban mindent a humán inzulinoktól vártunk, hamar kiderült, hogy a gyorshatású inzulinok hatása a beadást követően túl lassan jelentkezik, és ezért nem képes az étkezést követő vércukor-emelkedés kívánatos határok között tartani. Az elhúzódó hatású NPH készítmények hatástartama pedig nem elegendő hosszú – mintegy 14-16 órás – és a hatás sem egyenletes, a beadást követően 6-8 órával jelentős csúcsot képez. Ezért a lefekvés előtti alkalmazás esetén éjjel gyakran okoz hipoglikémiát, reggelre pedig a vércukor a lecsökkent hatáserősség miatt túlzottan megemelkedik. Éppen ezért már a kilencvenes években megindultak a kutatások egyrészt sokkal gyorsabb hatáskezdettel bíró, másrészt egyenletes, hosszú inzulinhatást biztosító készítmények kifejlesztése irányában.
Ami a gyorshatású inzulin lassú hatáskezdetét illeti, annak oka abban rejlik, hogy a bőr alá juttatott inzulin molekulák először hatos kötésbe tömörülnek (hexamer formáció), mely a szövetközti nedvekben feloldódva lassan bomlik szét egyes molekulákra (monomerekre). Felszívódni ugyanis csupán az egyes molekulák tudnak. Azonban ha a kettős aminosav láncot képező inzulin molekula ún. b-láncának végén megváltoztatják az aminosavak sorrendjét, a befecskendezett inzulin molekulák nem csapódnak össze és felszívódásuk azonnal megkezdődik. Így hozták létre az ultra gyorshatású ún. analóg inzulinokat. Ezek NPH inzulinnal különböző arányban kevert változatait is egyre gyakrabban alkalmazzák.
Az inzulin molekulán létrehozott mástípusú változtatással elérték, hogy az inzulin savas vegyhatású legyen és a bőr alá juttatva kicsapódják. A kicsapódott (precipitálódott) inzulin lassan és egyenletesen szívódik fel és kb. 24 órás hatástartamot biztosít. Más módszerrel az inzulin molekulához zsírsav láncot kapcsoltak, mely jelentősen lelassítja a bőr alatti zsírszövetbe fecskendezett inzulin felszívódását, és ezáltal 18-22 órás egyenletes inzulinhatást biztosít. Az ultragyors hatású és hosszú hatású analóg inzulinokkal már az élettani inzulin elválasztás utánzására is képesek lehetünk az intenzív inzulinkezelés körülményei között. Furcsa ellentmondás: míg korábban kifejezett törekvés volt a marha inzulinról sertés inzulinra történő váltás, majd az emberi inzulinnal azonos (humán) inzulinok előállítása, a kezelés szempontjából rendkívüli előnyöket rejtő analóg inzulinok használatával jobban távolodtunk a humán inzulin molekulától, mint az a marha inzulin esetében volt.
Forradalmi változások következtek be az elmúlt 15–20 évben az inzulin adagoló eszközök területén. Egyrészt a nehézkesen kezelhető, ám egyre korszerűbb egyszer használatos fecskendőket és inzulin ampullákat felváltották a patronos inzulinkészítményeket adagoló töltőtoll-szerű inzulin pen-ek, melyek speciálisan a különböző inzulin gyártó cégek inzulin patronjaihoz készültek. Több gyárt több inzulinkészítményét már gyárilag előtöltött, kiürülés után eldobható pen-ben is forgalmazza. Másrészt az inzulin-adagolást forradalmasító és az ultragyors hatású inzulinokat folyamatosan adagoló, az élettani viszonyokat leginkább megközelítő inzulin pumpák is egyre jobban terjednek, főként a fiatal 1-es típusú cukorbetegek körében.
Mint aktualitást szükséges megemlíteni, hogy az inhalációs inzulinkészítmények alkalmazása 2007-2008-ban lekerült a napirendről úgy tűnt, hogy hosszabb távon csak az injekciós (ill. pumpás) inzulinkezelés marad az egyetlen kezelési mód. A helyzet 2014-ben annyiban változott, hogy az amerikai MannKind cég Afrezza névre keresztelt Technosphere inzulin inhalációs rendszerének forgalomba hozatali engedélyét ez év júliusában valószínűleg engedélyezi az Egyesült Államokbeli FDA.
Mindehhez jelentősen hozzájárul a vércukor-önellenőrzést lehetővé tevő mérőműszerek (glukométerek) és csíkjaik újabb és újabb generációinak a megjelenése. Ezek használatával és az analóg inzulinkészítmények adagolásával a kellő szinten kioktatott cukorbeteg anyagcseréje irányítójává válhat és az egészséges társaikhoz közel hasonló életminőséget érhet el.
(Folytatjuk)
Dr. Fövényi József
A cikk megjelenésének támogatója:
