Megjelent a DiabFórum magazin V. ÉVFOLYAM, 2017/3 - augusztusi száma!
Gondolatok az egészségügyről
Véglegesen megosztott politikai és társadalmi körülményeink között az emberek többsége legfeljebb abban ért egyet, hogy nagyon nagy baj van az oktatással és az egészségüggyel. De ha valaki valamilyen módon orvosolni próbálja a bajt – most maradjunk csupán az egészségügynél – legtöbbször az első lépést se képes megtenni. Miért lehetséges ez?
A napokban olvastam egy eszmefuttatást erről, nevezetesen, hogy miért nem sikerül egy nemzeti minimumot összehozni az egészségüggyel kapcsolatban. Ennek számos oka van.
Kezdjük azzal, hogy a „mindenért felelős” állam nem képes venni a bátorságot ahhoz, hogy ahol szükséges, leépítsen. Ilyen a felesleges kórházak ügye, ahol csupán alacsony, vagy közepes szinten tudják ellátni a betegeket, egy nagyobb gerincsebészeti beavatkozás vagy szívműtét elvégzése is kockázatos. Ha bezárnák a magasabb ellátásra alkalmatlan kórházakat – tucatnyi ilyen létezik kis hazánkban – és a betegnek több tíz km-t kellene utaznia a megfelelő szintű ellátásért, azonnal kitörne a botrány: a lakosság mindent bevetve tiltakozna az „ő” kórházuk bezárása ellen. Ez pedig a következő választáson már politikai buktát jelenthet. Tehát valójában semmit nem tudunk konszenzussal véghezvinni.
Vagy: az állam elhatározza, hogy évi 3–500 milliárddal többet költ az egészségügyre. De: hova menjen ez a pénz? A vidéki kórházak felfejlesztése után lépjünk egy nagyot a fővárosi egészségügyben? Hogyan és miképpen, ebben a mai napig nincs semmilyen határozott döntés.
Emeljük meg az orvosok és szakdolgozók fizetését vagy emeljük meg a gyógyszertámogatásokat, hogy a betegeknek kevesebbet kelljen a gyógyszerért fizetniük. Az egészségügyi dolgozók béremelése valóban elodázhatatlan, de a mérték problematikus. Milyen nagyságrendű fizetést adjanak az orvosoknak és szakápolóknak, hogy ne vándoroljanak Nyugatra, vagy hogy onnan visszatérjenek? De akkor miért nem emelik meg drasztikusan a tanárok, közalkalmazottak, rendőrök, postások, minimálbéresek fizetését is?
Ami pedig a gyógyszertámogatásokat illeti: legyen ez érvényes minden betegre, a havi egymilliót keresőre és a kisnyugdíjasra egyaránt? A magasabb jövedelműek sokszorosát fizetik be az egészségpénztárba, mint a kisjövedelműek, ezért tiltakoznának az ellen, hogy számukra drágábbak legyenek a gyógyszerek, amelyek legnagyobb hányadát a nyugdíjasok fogyasztják, viszont ők semmit nem fizetnek be a kasszába. A kör bezárult.
A tartalomból:
Gondolatok az egészségügyről
Véglegesen megosztott politikai és társadalmi körülményeink között az emberek többsége legfeljebb abban ért egyet, hogy nagyon nagy baj van az oktatással és az egészségüggyel. De ha valaki valamilyen módon orvosolni próbálja a bajt – most maradjunk csupán az egészségügynél – legtöbbször az első lépést se képes megtenni. Miért lehetséges ez?
A napokban olvastam egy eszmefuttatást erről, nevezetesen, hogy miért nem sikerül egy nemzeti minimumot összehozni az egészségüggyel kapcsolatban. Ennek számos oka van.
Kezdjük azzal, hogy a „mindenért felelős” állam nem képes venni a bátorságot ahhoz, hogy ahol szükséges, leépítsen. Ilyen a felesleges kórházak ügye, ahol csupán alacsony, vagy közepes szinten tudják ellátni a betegeket, egy nagyobb gerincsebészeti beavatkozás vagy szívműtét elvégzése is kockázatos. Ha bezárnák a magasabb ellátásra alkalmatlan kórházakat – tucatnyi ilyen létezik kis hazánkban – és a betegnek több tíz km-t kellene utaznia a megfelelő szintű ellátásért, azonnal kitörne a botrány: a lakosság mindent bevetve tiltakozna az „ő” kórházuk bezárása ellen. Ez pedig a következő választáson már politikai buktát jelenthet. Tehát valójában semmit nem tudunk konszenzussal véghezvinni.
Vagy: az állam elhatározza, hogy évi 3–500 milliárddal többet költ az egészségügyre. De: hova menjen ez a pénz? A vidéki kórházak felfejlesztése után lépjünk egy nagyot a fővárosi egészségügyben? Hogyan és miképpen, ebben a mai napig nincs semmilyen határozott döntés.
Emeljük meg az orvosok és szakdolgozók fizetését vagy emeljük meg a gyógyszertámogatásokat, hogy a betegeknek kevesebbet kelljen a gyógyszerért fizetniük. Az egészségügyi dolgozók béremelése valóban elodázhatatlan, de a mérték problematikus. Milyen nagyságrendű fizetést adjanak az orvosoknak és szakápolóknak, hogy ne vándoroljanak Nyugatra, vagy hogy onnan visszatérjenek? De akkor miért nem emelik meg drasztikusan a tanárok, közalkalmazottak, rendőrök, postások, minimálbéresek fizetését is?
Ami pedig a gyógyszertámogatásokat illeti: legyen ez érvényes minden betegre, a havi egymilliót keresőre és a kisnyugdíjasra egyaránt? A magasabb jövedelműek sokszorosát fizetik be az egészségpénztárba, mint a kisjövedelműek, ezért tiltakoznának az ellen, hogy számukra drágábbak legyenek a gyógyszerek, amelyek legnagyobb hányadát a nyugdíjasok fogyasztják, viszont ők semmit nem fizetnek be a kasszába. A kör bezárult.
Itt tartunk most. És ehhez tegyünk hozzá egy másik hírt: Magyarországról bőröndszámra szállítják szeretetszolgálatosok a gyógyszereket, köztük inzulint, vércukormérő csíkot Venezuelába, ahol tombol a szocializmus, ahol a gyermekek ezrei halnak éhen, és a krónikus betegek a teljes gyógyszerhiány miatt hasonló sorsra jutnak. Talán merész a kontraszt, de vegyük tudomásul, hogy a közel ötven évig tartó szocializmusunkon máig se sikerült túllépni, megszokásainkat zsigereinkben hordjuk és még politikailag nem lépett színre az a nemzedék, mely az elmúlt negyed században látta meg a napvilágot és mely talán jobban lesz képes eligazodni a rohamosan változó világunkban és lesz ereje kockázatokat vállalva racionálisabb döntéseket hozni.
a főszerkesztő:
Dr. Fövényi József
Dr. Fövényi József
A tartalomból:
- Köszöntő: Gondolatok az egészségügyről
- Életmód tábor Jánoshalmán
- Egészségnap Törökszentmiklóson
- Egri betegtalálkozó
- Magyarországon forgalmazott vércukorcsökkentő tabletták és injekciós készítmények (2017. augusztus)
- In Memoriam: Dr. Gyimesi András főorvos
- DiaEuro 2017
- Inzulinkezelés gyermekkorban (2.) - az inzulinigény változása
- Önellenőrzés (23.) - Egy szomorú esettanulmány
- Gyermekdiabétesz rovat:
- „Csináld magad” mesterséges hasnyálmirigy (Béta sejt)
- Diabétesz újszülött korban
- Kutyatartás és a gyermekkori diabétesz rizikója
- X. Törp Program - beszámoló
- Gyermeknap Szabadkígyóson és a Rácz-tanyán
- Szöveti glukózmonitorozás:
- Júlia diabétesze a maga nemében egyedülálló...
- Újdonságok a CGM világából
- Könyvajánló:
- Áttörés - könyvrészlet
- Gasztronómiai utazások 2.
- Cukorbetegek lábszövődményei: Miként diagnosztizálható a diabéteszes láb?
- A diabétesz betegségterhe
- Az egészségügyi ellátás minősége a világ 195 országában
- Nem rózsás az amerikai orvosok helyzete sem...
- Kishírek, kutatások...
- Növényekkel a diabéteszes diéta szolgálatában (9.) - A paprika és a salátafélék
- Paprika és saláta receptek
- Olvasói levél-válasz
