Dobozdíj???????????

Rends

Új tag
Kedves Betegtársak!
Nem tudom, Ti hogyan fogadtátok azt a hírt, amit a napokban mondott be a rádió, hogy január 15.után az inzulinért is kikell fizetnünk azt a bizonyos dobozdíjat. Nem akarom részletesen idézni a híreket, de engem felháborított az, hogy például az AIDS betegek továbbra is teljesen ingyen kapják a kezelésükhöz szükséges gyógyszereket, míg Mi diabosok fizethetünk. Erkölcsileg nem tudok ezzel egyetérteni, ugyanis Ők / AIDS /ek, maguk tettek azért, hogy ezt a kórt elkapják, ugyanis nem kötelezte Őket senki arra, hogy kábszeresek, vagy gyakran partnertváltó és felelőtlenül nemiéletet élők legyenek. Ezzel szemben Mi diabosok csak úgy kaptuk meg ezt a betegséget, hogy semmit nem tettünk azért, hogy ebben a kiváltságban részesüljünk. Kiváncsi lennék a hozzászólásaitokra.

Tisztelettel Rends
 
Rends írta:
...Ők / AIDS /ek, maguk tettek azért, hogy ezt a kórt elkapják, ugyanis nem kötelezte Őket senki arra, hogy kábszeresek, vagy gyakran partnertváltó és felelőtlenül nemiéletet élők legyenek...
Azért ez így elég durva megfogalmazás. Az AIDSesek között is vannak olyanok, akik önhibájukon kívül lettek betegek és a diabosok között is akdnak, akik sokat tehettek volna, hogy ne, vagy sokkal később alakuljon ki náluk (pl. elhízás).
A dobozdíjjal én se értek egyet, mégha "csak 300 Ft" is, főleg az életbenmaradáshoz szükséges gyógyszerek esetében. A támogastást is lehetne (kellene) differenciálni aszerint, hogy ki mennyiben felelős a betegsége kialakulásáért, de nem betegségenként, hanem egyénenként kellen vizsgálni - szerintem.
 

mamago

Új tag
Kedves Rends,

a Kossuth Napközbenjében épp azt magyarázta az orvos, hogy a cukorbetegség a nem megfelelő életmód következménye és mozgással sok esetben leküzdhető. Ehelyett - mondja a doki - inkább inzulinozzák magukat.
Mindez az 1-es és 2-es és a genetikai alapú 2-es diabetes megkülönböztetése (említése) nélkül!
Lassan örülhetünk, hogy egyáltalán van támogatás, majd eltörlik, mint, ahogy az extrém sportoknál már fontolgatják is.
Hányszor megkaptam már a kimondottan jó testfelépítésű fiamra 3 éves kora óta, hogy - hja, ezek a mai gyerekek mindent összeesznek, aztán már most cukorbeteg - (pedig addig még a FishMacot nem is ismerte:-DD).
mamago
 

Rends

Új tag
CsRob1 írta:
Rends írta:
...Ők / AIDS /ek, maguk tettek azért, hogy ezt a kórt elkapják, ugyanis nem kötelezte Őket senki arra, hogy kábszeresek, vagy gyakran partnertváltó és felelőtlenül nemiéletet élők legyenek...
Azért ez így elég durva megfogalmazás. Az AIDSesek között is vannak olyanok, akik önhibájukon kívül lettek betegek és a diabosok között is akdnak, akik sokat tehettek volna, hogy ne, vagy sokkal később alakuljon ki náluk (pl. elhízás).
A dobozdíjjal én se értek egyet, mégha "csak 300 Ft" is, főleg az életbenmaradáshoz szükséges gyógyszerek esetében. A támogastást is lehetne (kellene) differenciálni aszerint, hogy ki mennyiben felelős a betegsége kialakulásáért, de nem betegségenként, hanem egyénenként kellen vizsgálni - szerintem.

Ebben van némi igazság, csakhogy a statisztika szerint kishazánkban az AIDS beteg nem egész 1% kapta / sajnos / véradástól.
 

Rends

Új tag
mamago írta:
Kedves Rends,

a Kossuth Napközbenjében épp azt magyarázta az orvos, hogy a cukorbetegség a nem megfelelő életmód következménye és mozgással sok esetben leküzdhető. Ehelyett - mondja a doki - inkább inzulinozzák magukat.
Mindez az 1-es és 2-es és a genetikai alapú 2-es diabetes megkülönböztetése (említése) nélkül!
Lassan örülhetünk, hogy egyáltalán van támogatás, majd eltörlik, mint, ahogy az extrém sportoknál már fontolgatják is.
Hányszor megkaptam már a kimondottan jó testfelépítésű fiamra 3 éves kora óta, hogy - hja, ezek a mai gyerekek mindent összeesznek, aztán már most cukorbeteg - (pedig addig még a FishMacot nem is ismerte:-DD).
mamago

Na látod ez az amire Én azt mondom, hogy az ilyen orvos csak a tankönyvekből ismeri ezt a betegséget.
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Mi a csuda? Én nem hallottam erről.
Még mindig ott ragadtam le, hogy hogyhogy nem fogja fel senki az oep-ben, hogyha nem támogatják rendesen a cukrosokat (akár 1-es akár 2-es) olyan hatalmas összegekbe fog kerülni a szövődményeik kezelése, hogy ihaj. Kissé többe, mint támogatni a megfelelő, legjobb kezelési módszereket, gyógyszereket, tesztcsíkokat. Én ezt nem tudom feldolgozni. Ezek után bármi történik is, bármiért kell fizetni vagy éppen nem fizetni, azt én már csak rezignáltam tudom fogadni és teszem a dolgom, aztán néha ások egy gödröt valahol messze és beleordítok. Úgy tudom, ez nagyon jó feszültséglevezető.
 
kmolli írta:
Mi a csuda? Én nem hallottam erről.
Még mindig ott ragadtam le, hogy hogyhogy nem fogja fel senki az oep-ben, hogyha nem támogatják rendesen a cukrosokat (akár 1-es akár 2-es) olyan hatalmas összegekbe fog kerülni a szövődményeik kezelése, hogy ihaj. Kissé többe, mint támogatni a megfelelő, legjobb kezelési módszereket, gyógyszereket, tesztcsíkokat.
Sajnos több helyen azt tapasztalom, hogy manapság az illetékesek nem a jövővel foglalkoznak, hanem ha most megtakarítunk, az milyen jó, az már nem számít, hogy utána többszörös költségek lépnek fel :( Az legyen az akkori emberek problémája... :evil: No meg az oep esetében a betegeké.
Délután ugyanezt hallottam a Kosuthon (úgy látszik, ma egészségügyi nap volt) más betegség kapcsán, hogy a várólisták eredményeképpen a műtétre várás ideje alatti kezelés és munkaképes beteg esetén a táppénz, munkaidőkiesés többszörösen meghaladja a műtét költségét.
 

mamago

Új tag
Pl. erre mutat az a vélemény, h., amennyiben kiszűrik az összes cukorbeteget, összeomlik az egészségügy. (Ez enélkül is ment, az is igaz.)
Mi lesz az akár több százezernyi ember gyorsan megjelenő szövődményével?
Vagy ez eddig is megvolt? Val.szeg.
 

Rends

Új tag
Kedves CsRob1!
Erre mondják nagyon régen, hogy nemtudja a jobbkéz, hogy mit csinál a bal. Sajnos ennek viszont a betegek isszák illetve szedik be a következményeit. éppen most jöttem fel a patikából ahol erről folyt a beszélgetés. Én még emlékszem arra az időre amikor havpnta kaptam 2db injekciós tűt, 2 dl sebbenzint, 1 csomag szaharint ingyen és évente 2 db fecskendőt, igaz akkor csak 3 évente mehettünk nyugatra, ha volt annyi pénzünk, hogy ki tudtunk váltani 100 dolárt, igaz az nem piacgazdaság volt. Viszont azok az emberek aki ilyen "szerencsében" részesültek, hogy krónikus betegek, azoknak az sokkal jobb volt.
 

szolnok

Új tag
Mint a másik topicban már írtam:
A betegbarát rendeletből következően drágulnak a PEN-ek, a mérő készülékel és a csíkok is. A napi 4-5 szöri intenzív inzulin kezelésben részesülő I tipusú beteg nem számít tartósan gyógykezeltnek???? Nem mentesül a 300 Ft-k alól? és valóban fizetnie kell a doboz díjjat is? A doboz dij számomra rejtély, mivel az inzulint ampulla darabra írják ki, ami ugyebár lehet pl 8 ampulla ami ugyibár két dobozból jön össze, kifizeti a második dobozt??? Vagy akkor két dobozt írnak "spórolásból"????????
A 300 ft -s vizitdíj meg dobozdíj, szánalmas szinte már sértő annak is aki fizeti annak is aki kapja. Na persze van akinek ez az összeg is gond. Az egész egy nagy kutyult baromság ahogy elnézem az eddig a béka sehaja alatti eü ezután a bányász béka sejhaja alá fog süllyedni messze maga mögött hagyva a sokat emlegetett Román állapotokat. /negatív irányban/ mire is büszke a Magyar eü??? Még a Söph Mérei kórházat is be akarja záratni / bocs ha rosszul írtam/
 

mamago

Új tag
Most jövök az orvostól. A receptdíj=dobozdíj? Azt kellett volna fizetni az inzulinra, ha kivárom a több órás (3 pénztárnál haladó) sort a gyógyszertárban. Miért is éri meg sorban állni tucatnyi hasmenéses-hányós beteggel, stb.? Az utólagos költségek és szenvedés miatt aligha a még recept nélkül beszerezhető Germicid és Algopyrin halmokért sem. Vagy nem tudok valamit?
 

szolnok

Új tag
--------------------------------------------------------------------------------


ide copiztam néhány hozzászólást avizit-dobozdijról , hogy itt beszélgessünk róla, bár minket ugyse kérdez senki.
olvassátok el....
http://www.nol.hu/cikk/431031/
_________________
bogácsa

Vissza az elejére


vighkata



Csatlakozott: 2006.11.03. Péntek 9:44
Hozzászólások: 8
Tartózkodási hely: Dunaújváros
Elküldve: Csüt. Jan. 11, 2007 10:54 am Hozzászólás témája:

--------------------------------------------------------------------------------

Kedves Szolnok!

Biztosan van a patikáknak egy gyógyszer kiadási rendelete, amitől egy-két esetben eltérhetnek. Így lehet, hogy nálatok felbontják a dobozt, nálunk pedig nem. Néhány éve nálunk is felbontották, de már nem.
Amikor pumpás lettem, szóltam az orvosomnak, hogy a légtelenítés miatt több inzulinra van szükségem, hiszen a csőben lévő inzulint patroncserekor kidobom a csővel együtt. Patrononként 50-60 E-gel többet számotak a recept felírásakor. A recepten pedig már én láttam, hogy rá van írva a napló száma, meg hogy hány napra elegendő az inzulin. De így írják fel a csíkot is, hogy mindent ráírnak.

Az, hogy egy betegség visszavezethető-e a cukorbetegségre vagy nem, bizonyítható, vagy nem, és ezáltal mentesülünk-e a 300,-Ft-ok megfizetése alól, .... hát biztos, hogy nem lesz egyszerű kérdés. Itt megint látszik, hogy nem egy átgondolt terv alapján döntöttek, és hoztak határozatot. És nem vagyok benne biztos, hogy jól járunk.

Szerintem többünknek van története recept felírással, vagy gyógyszertári kiadással kapcsolatban.

Várom a véleményeket.

Üdv: Kata

Vissza az elejére


szolnok



Csatlakozott: 2006.09.01. Péntek 18:09
Hozzászólások: 48

Elküldve: Csüt. Jan. 11, 2007 10:27 am Hozzászólás témája:

--------------------------------------------------------------------------------

Kedves Kata !


Ezt rosszul tudod bizony kibontják a dobozból és ha egy hónapra 7 ampulla jár annyit kapsz kézhez csak! Sőt a gyógyszerész /tisztelet a kivételnek, / van hogy felülbírálja az orvost, modván őt is ellen őrzik és kiszámolja, hogy ha neked napi 60 E -van felirva a receptre akkor egypatron 5 napra elég, és 6 patron, azaz egy doboz + 1 patron kell egy hónapra, ha az orvos pl ennek ellenére 7v8 patront ír fel a gyógyszerész nem adja ki a plussz két patront. Sokszor jártunk már igy tudom van megoldás ha megtudsz egyezzni az orvossal hogy irjon napi egységre többet de akkor felírja a a havi 8patront és akkor mivan adobozban maradó 3 patron után is fizetvalaki dobozdijjat? meg én is? Nem kell vizit dijjat fizetni de a Magyarországon 1925 óta az életmentő ingyenes inzulinért 300 Ft / dobozt kell fizetni. mi ez ha nem visszahaladás a balkáni állapotok felé? Nem a 300 Ft de van olyan cukros is aki a társbetegségek miatt már nem tud dolgozni. Na és persze csak azért az inzulinosokról írunk itt, mert ezt a problémát ismerjük a magunk bőrén tudom van több más betegség is ahol életben tartó gyógyszert kell szednie a paciensnek. Pl haemofilia stb.

Vissza az elejére
 

szolnok

Új tag
Ha kb 50000 az egyes tipusu csak az országban csak inzulinnal életben maradni tudó beteg , akkor nem lehetne velük kivételt tenni.? Hiszen nem tehet róla, hogy genetikailag rosszul kódolt, és nincs inzulin termelése egyáltalán. Nekik ez létfontosságú nem pótolható gyógyszerrel !

Itt a lét a tét!
 
szolnok írta:
... akkor nem lehetne velük kivételt tenni.?
A rádió és tv szerint kapunk némi kedvezményt: nem kell vizitdíjat fizetni. Persze az is lehet, hogy kell, csak visszaigényelhető lesz vagy ki tudja... Nem ez lenne az első eset, hogy a sajtóban megjelent valami, ami a jogszabály szerint nem egészen úgy működik.
Egyébként a háziorvosnak tegnap még fogalma sem volt, hogy fog működni a rendszer 3 munkanap múlva... :(
Egy érdekes kérdés: ha felbontják a doboz inzulint, mint ahogy valaki tapasztalta, akkor ki fizeti a dobozdíjat? Az akinek kibontják vagy az, aki a maradékot viszi el?
 

szolnok

Új tag
Tegnap írattunk inzulint. 12 ampulla / tehát bontott csomag Budapesten nem csak Szolnokon / Az orvos nem tudta mi lesz velük,?/ nem kiemelt kórház / hogyan lesz a dobozdíj.
A gyógyszerész aztmondta fi...ja sincs hogyan fog működni a dobozdij. A kérdés tehát továbbra is kérdés kifizeti a második dobozdíjat, esetleg százalékosan arányosan? vagy nem doboz dij hanem ampulla dij? :x akkor már nem is olyan kicsi ez az összeg?!! Az EÜben senkit nem zavar ez a káosz? a betegek bizonytalansága, az orvosok bizonytalanága?

16 év után /sajnos/ vérnyomás csökkentőt és koleszterin szint csökkentőt is kell szedni. vérnyomást diabetologus-kardiologus állitotta be többszöri monitorozás és módosítgatás után, nem a legolcsóbb ám vese kimélő gyógyszerekből. Eddig ez a csikokkal együtt havi 8000 Ft volt. Most ha nem engedünk változtatni és mért engednénk hiszen ez jó beállítás, akkor saccunk szerint ez most havi kb: 13 ezer Ft lesz. :x
 

Rends

Új tag
Tisztelt sorstársak!

Nálunk a háziorvos úgyírja fel az inzulint, hogy a napi adg változó és így mindig zeljes dobozzal tud kiírni. Próbáljátok megbeszélni a kezelő vagy házi orvosotokkal, hogy így írja fel és akkor nincs gond a maradék ampullával, illetve nincs maradék ampulla. A gyógyszertárban még eddig ebbe nem kötöttek bele.
 

christina

Őstag
Sziasztok!
Én sem értem ezt a doboz nyitogatós dolgot! Amikor kijöttünk a körházból, az intézmény melletti patikában váltottam ki a recepteket és megdöbbenve láttam, hogy a patikus kibontja az inzulint és 1 ampullát ad oda. Megvonva tőlem a betegtájékoztató papírt is amire lehet, hogy az embernek szüksége lenne pláne ha a gyereke friss diabos!
Az is igaz,hogy ennyi volt felírva.
Aztán a következő alkalommal a lakóhelyünkhöz legközelebbi patikába mentem és ott a patikus kiadott egy egész dobozzal. mert azt mondta nem szokták megbontani. ( akkor is csak egy ampulla volt felírva)
Úgy látszik patika ill. ember függő ez is. Van aki ezt felvállalja és van aki nem.
 

mamago

Új tag
A múltkori inzulin-beszerzési kálvária után most sem kaphattam egyszerre 2 ampullát egy hónapra, pedig 9E a napi adag és 300E-es a kiszerelés. Légtelenítés csak egyszer naponta? Az orvos fél, hogy beléköt az OEP, mert 1 hónapon belül 2x írja fel, de majd menjek, ha elfogy.

Én még csak receptdíjat hallottam az orvostól, ami persze 1 ampullánál is recept. Vagy ez a dobozdíj mellett van?

A tesztcsíkot is szigorúan 1 hónap elteltével írhatják fel. Ha beszámoljuk a beleeső hétvégéket, ünnepeket, kb. egy hónapot megspórol az OEP.
 

Rends

Új tag
Kedves mamago!
a jelenleg tudott a, hogy receptdílat nem kell fizetnie az egyes akut betegségekhez tartozóknak ilyen a diab is, de dobozdíjat csak a közgyógyigazolvénnyal rendelkezőknek, illetve egynéhány betegségben szenvedőknek / pl AIDS de van még egy pár / nem kell fizetniük, mindenki másnak viszont igen, így nekünk cukorbetegeknek is, és ez az ami felháboritó, ezért nyitottam ezt a témát.
 
Oldal tetejére