Hát engem nagyon meglepett a férjed betegsége, hisz az én tüneteim teljesen mások. Igaz az orvostudományban nagyon járatlan vagyok. Az én esetem: gyerekkorom óta lábfájós vagyok, így nekem szinte fel sem tünt, hogy már jobban fáj, jobban dagad... A kislányom rosszul volt, vele mentem át az éppen nem rendelő, de szomszéd háziorvoshoz. A gyermekem pedig beárult az orvosnak, elmondta, hogy nagyon fáj a lábam. A doki beutalt ultrahangra. 1,5 hét múlva az UH eredménnyel visszamentem, melyen latinul rá volt írva , hogy "mélyvénás trombózis". Nekem a latin szöveg semmit sem mondott. Az orvos tájékoztatott, hogy "elzáródás"-om van, nekem ez sem mondott sokat. Megkérdeztem, hogy ez súlyos-e, ő pedig azt mondta, hogy nem tudja elküld érsebészetre, ha meglesz az eredmény menjek vissza. Ez történt március 30.-án, az érsebészetre május 20.-ra kaptam időpontot. Még mindig nem tudtam, hogy nagy a baj, de megkerestem egy kedves ismerősömet, aki elintézte, hogy másnap a kórházban fogadjon az érsebész. Amikor meglátta az UH eredményemet teljesen felháborodott, ugyanis a vizsgálatról sem lett volna kiengedniük, hisz életveszélyes állapotban voltam. A jobb alsó lábszáram vénájában egy vérrög teljesen elzárta a keringést. A rögről bármelyik pillanatban leválhatott volna egy kis darab, mely azonnal tüdőembóliát, sok esetben halált okozhat. Ennek ellenére én még hazautaztam, dolgoztam, a háziorvos továbbküldött stb. Szóval bekerültem a kórházba, ahol egy hétig teljes ágynyugalom várt. Egyáltalán nem kelhettem fel, még WC-re sem mehettem ki. A hasamba kaptam reggel és este injekciót, kaptam a syncumárt, detralexet és valamilyen kenőcsös borogatást. Természetesen teljes kivizsgálásban részesültem. Az ok valószínúleg az ülőmunka. (24 éve végzek ülőmunkát, nem is csoda.) Kevés mozgás-lelassul a vérkeringés-besűrűsödik a vér-vérrög képződik. Mivel a kezelés nem volt elég hatásos, még két hónapig nem dolgozhattam, majdnem végig feküdtem. Közben a kórházi kezelő orvosom felhívta a háziorvosomat (mert az nem ismerte fel a veszélyt) és jól összevesztek. Ezek után el lehet képzelni, hogy az itthoni fogadtatás milyen volt. Semmiféle tanácsot nem kaptam. Kénytelen voltam álandóan az internetet bújni. Kerestem is egy másik belgyógyászt (sajnos ő messze van), akit fel szoktam hívni, ha tanácstalan vagyok. Ezt a betegséget a belgyógyászoknak kell gyógyítani (én sem értem miért) és a végén az érsebésznek kellene tovább kisérni. Kellene még egy vérvizsgálatot is végeztetni (hematológián), ahová még szintén nem jutottam el, mert a háziorvos feleslegesnek tartja (az érsebész nem). Persze a vér protombin szintjét folyamatosan ellenőrizni kell. Eleinte két hetente, majd 4 hetente. Nekem sajnos elég rossz lett az eredményem most is (62%) ezért fel kellett emelni a syncumár adagját. Azt hiszem túl keveset mozgok. Nincs itthon a lányom, vele szoktunk nagyokat sétálni.
Na most azt hiszem túl sokat írtam. Bocsi. A Lioton nekem jól bevált, már több tubussal elhasználtam. A diétát pedig nagyon nehéz betartani, de betartom. Az a baj, hogy nem látom a végét, nem tudom, hogy meddig, talán örökre?!...lehet.