DiabFórum Magazin – 2017/5 – A mozgás fontossága


A mozgás fontossága – diabetes mellitus

Dr. Fövényi József orvos-főszerkesztő

Dr. Fövényi József orvos-főszerkesztő

Magazinunk jelenlegi számában több referátum foglalkozik a fizikai aktivitás, a rendszeres testmozgás jelentőségével, fontosságával, cukorbetegség fennállása esetén is.

Ez nem véletlen: ami talán legjobban hiányzik életünkből az az elődeink, főként nagy- és dédszüleink és azok elődei által minden nap végzett mozgásmennyiség, amely nélkül életük – a manapság használatos háztartási gépek, ülő munkát igénylő munkaeszközök és a korszerű közlekedés eszközei híján – elképzelhetetlen lett volna. Ez a rendszeres – sokszor túlzott mértékű – testmozgás, mely a napi fizikai munkavégzést jelentette, ugyanolyan mértékben hozzátartozik/hozzátartozott az emberi élethez, mint létszükségleteink kielégítése, az evés és az ivás. A mozgás nélkül degenerálódik az emberi szervezet, megváltozik az egyes test-összetevők, a zsír- és izomszövet aránya és mindez messzemenően befolyásolja, kóros irányban tolja az anyagcserénket, a hormonális működésünket. Ennek eredménye a testsúlyfelesleg és elhízás, és a velük együtt járó, következményes társbetegségek, mint a diabétesz, a hipertónia, a szív- és érrendszeri betegségek, sőt még a rosszindulatú daganatok számának emelkedése is.

Testmozgás – már gyermekkorban érdemes elkezdeni

A megoldást a gyerek- és serdülőkorban szükséges elkezdeni. Jó irányban tett lépés a naponkénti tornaóra bevezetése az iskolákban – ennek eredményeként egyelőre megállt a gyerekkori elhízás növekedése –, de még nagyon nagy az adósságunk az iskolából kikerülő generációk rendszeres testmozgásra késztetésére és ezek lehetőségének a megteremtésére.

Minél idősebb valaki, annál nehezebben veszi rá magát a fokozott fizikai aktivitásra, főként, ha mozgásszervi panaszai is vannak. Külön kell győzködni magát, hogy naponta néhány ezer lépést tegyen meg, kerékpározzon, sportoljon, kiránduljon, télidőben üljön föl a szobakerékpárjára és tekerjen legalább naponta 15–20 percet. Ez legalább olyan nehéz feladat legtöbbünk számára, mint naponta lemondani a kívánatos édességek, jó zsíros magyaros ételek fogyasztásáról, illetve ezek fogyasztását a megfelelő határokon belül tartani.

Pedig a mozgás egyenesen üdvözítő hatással bír: végezzük azt naponta kis intenzitással 5–10 alkalommal 5 percen át, vagy hetente többször nagyobb intenzitással 3-4-szer 30 percen keresztül, megpezsdíti az anyagcserénket, javítja közérzetünket, csökkenti a vércukrunkat, a vérnyomásunkat, bizonyos mértékben a testsúlyunkat és javítja közérzetünket és az alvásunk minőségét is.

Karácsony közeledik, ma már nem csupán és talán nem elsősorban Isten fiának a születését és a szeretetet ünnepeljük, hanem egyre inkább irányt tévesztünk, a minden előző éven túltevő ajándékvásárlás és túlzott étel- és italfogyasztás irányában. A szeretet jegyében történő nagy családi összejövetelek helyett egyre többen wellness szállodákban töltik az ünnepeket, ahol a meleg vízben fürdőcskézés, a jó meleg szobákban pihengetés és a nagy lakmározások mellett egyre kevesebben élnek a természet talán hideg, esetenként havas „ölén” történő kirándulások, túrázások lehetőségeivel. Pedig a kettő nem zárja ki egymást.

Ezen gondolatok jegyében kíván áldott Karácsonyt és fizikailag aktív pihenést minden kedves olvasójának

a főszerkesztő:
Dr. Fövényi József

A tartalomból:

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Send this to a friend