A stroke felismerhető: M-B-E!

nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
Egy történet, melyet érdemes elolvasni - hiszen, ha mindenki emlékezne a három betűre, életeket lehetne megmenteni vele.

"Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt.

A parti során STROKE-ja volt.

Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek."


Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdhetik kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN! A stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.

A stroke felismerése. (Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.)

Bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek: M..... B......E.......


1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.

2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).

3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.

Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!

Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.
Ha a nyelv kicsavarodott , ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.

Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki ezt olvassa és elmondja 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni."
 

borka

Őstag
Gondoltátok volna-e,hogy ilyen egyszerű (M B E) módon meg lehet valakiről állapitani,hogy agyvérzse van??
 

drtm

Új tag
segitség...

Mindenkinek!

Igen, van ami visszaforditható eset, van ami nem....de sok mulik a betegen.
Jómagam sokáig feküdtem egy doktornővel, aki most a másik oldalról tapasztalt meg strokosok világát. Menthetetlen volt, sokig bénult, majd megoperálták.Ma már dolgozik. Akinek tudok segiteni megadom az elérhetőségét, sokat tud segiteni, hiszen könyve is most jelenik meg épp ebben a témában.
Eredményes gyógyulást.....
 
Oldal tetejére