A világon először szült természetesen egy mesterséges hasnyálmiriggyel bíró cukorbeteg kismama

nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
Természetes szüléssel megszületett az első kisbaba a világon, akinek 1-es típusú diabéteszes édesanyja, Catriona Finlayson-Wilkins testfestő szervezete mesterséges hasnyálmirigy segítségével termelte az inzulint egész várandóssága alatt. Az eszközt a Cambridge-i Egyetem kutatói fejlesztették ki.

bump.jpg

A mesterséges hasnyálmirigy új technológia, amely segíti a cukorbetegség kezelését várandósság idején is, a módszer jelentősen csökkentheti a terhes nők halálozását és a halvaszületések számát.

A kisfiú kedden született a Norwichi Egyetemi kórházban, édesanyja az első a világon, aki a Cambridge-i Egyetemi Kórház kutatóközpontján kívül használta az eszközt. Három másik várandós nő, aki szintén mesterséges hasnyálmirigy segítségével jutott inzulinhoz, korábban császármetszés segítségével hozta világra gyermekét - olvasható az angliai egyetem honlapján.

A diabéteszes kismamák gyermekei nagyobb arányban születnek valamilyen rendellenességgel, súlyuk jóval nagyobb lehet, a koraszülöttek aránya is nagyobb körükben, ötször nagyobb a halvaszületések száma, és háromszor nagyobb annak kockázata, hogy életük első hónapjában meghalnak.

A hasnyálmirigy termeli a szervezetben az inzulint, ez az egyik fő hormon, amely segít szabályozni a vércukorszintet. Az 1-es típusú cukorbetegeknél az inzulint termelő bétasejteket megtámadja a szervezet immunrendszere. A mesterséges hasnyálmirigy segíthet fenntartani az inzulintermelést, kordában tartani a cukorbetegséget.

A mesterséges hasnyálmirigy egy kicsiny hordozható eszköz, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy elvégezze egy egészséges hasnyálmirigy funkcióját a vércukorszint szabályozásában. A cambridge-i szakemberek által megalkotott rendszer három egységből áll: egy folyamatos glükózmérőből és egy vele összeköttetésben lévő inzulinpumpából, valamint egy számítógépes algoritmusból, amely az inzulindózis számítását végzi.

A kutatók az év második felében tervezik tanulmányban közreadni eredményeiket. Ha az eredmények ígéretesnek bizonyulnak, akkor az új technológiai jóval több cukorbeteg nő számára teszi lehetővé, hogy terhességet vállaljon.

MTI
 
Oldal tetejére