Harminc évvel ezelőtt csupán kétfajta cukorbetegségről beszéltünk: a juvenilis, vagyis gyermek és ifjúkorban kezdődő és a maturity onset type, vagyis az érett korban fellépő diabéteszről. Előbbit inzulinnal, utóbbit többnyire, illetve sokáig inzulin nélkül lehetett kezelni.
Az elmúlt negyed század során az elnevezést megváltoztatták 1-es típusú, illetve 2-es típusú cukorbetegségre. Az is ismertté vált, hogy az 1-es típusú diabétesz idősebb korban is felléphet, és szintén inzulinkezelésre szorul, jóllehet, sokszor nem azonnal, hanem hónapokkal, esetleg 1-2 évvel később.
Utóbbi eseteket nevezik LADA típusnak (Latent Autoimmune Diabetes in Adults), a felnőttkorban fellépő 1-es típusú betegség angol nyelvű rövidítése nyomán.
Ez azért is nagyon fontos, mivel szemben a gyermek- és serdülő-korban fellépő diabétesszel, melynél azonnal szakszerű ellátást biztosítanak, 30 év felett kezdődő 1-es típusú cukorbetegség esetén a beteg legtöbbször a háziorvoshoz kerül, aki 2-es típusúnak gondolja és inzulin helyett metforminnal és más vércukorcsökkentő tablettával kezeli.
A pontos diagnózis felállítását az is nehezíti, hogy felnőttkorban nagyon ritkán végeznek antitest meghatározást és emiatt elmarad az 1-es típusú diabétesz diagnosztizálása.
Az 1-es típusú diabétesszel (T1D) kapcsolatos közös genetikai variánsok vizsgálatával és ezek előfordulási gyakoriságával (genetic risk score), melyet T1D-GRS-sel rövidítenek azt találták, hogy az 50% feletti előfordulási gyakoriság egyértelműen 1-es típusú cukorbetegségre utal és ennek révén mind monogén (MODY), mind a 2-es típusú diabétesztől könnyen elkülöníthető.
E módszerrel brit kutatók a UK Biobank-ban tárolt 120.000 10–70 év közötti egyén analízisét elvégezve azt találták, hogy a T1D-GRS alapján az 1-es típusú cukorbetegség az esetek 53%-ban 30 éves kor alatt, 47%-ában pedig 30 éves kor fölött lépett fel.
(Fontos tudni, hogy minél fiatalabb korban jelentkezik az 1-es típusú diabétesz, annál rövidebb időn belül szorul inzulinkezelésre: csecsemő- és kora gyermekkorban napokon, serdülőknél heteken, huszonéveseknél hónapokon, idősebbeknél pedig 1-2 éven belül. Tehát az a tény, hogy valaki 1-es típusú cukorbetegen inzulin nélkül élhet, még nem jelenti azt, hogy (nagyon) rövid időn belül ne kellene bevezetni az inzulinadást – a referáló megjegyzése.)
(Forrás: EASD Kongresszus München, 2016. szeptember 12–16).
Megjelent: DiabFórum magazin 2016/4. (36. oldal)
Az elmúlt negyed század során az elnevezést megváltoztatták 1-es típusú, illetve 2-es típusú cukorbetegségre. Az is ismertté vált, hogy az 1-es típusú diabétesz idősebb korban is felléphet, és szintén inzulinkezelésre szorul, jóllehet, sokszor nem azonnal, hanem hónapokkal, esetleg 1-2 évvel később.
Utóbbi eseteket nevezik LADA típusnak (Latent Autoimmune Diabetes in Adults), a felnőttkorban fellépő 1-es típusú betegség angol nyelvű rövidítése nyomán.
Ez azért is nagyon fontos, mivel szemben a gyermek- és serdülő-korban fellépő diabétesszel, melynél azonnal szakszerű ellátást biztosítanak, 30 év felett kezdődő 1-es típusú cukorbetegség esetén a beteg legtöbbször a háziorvoshoz kerül, aki 2-es típusúnak gondolja és inzulin helyett metforminnal és más vércukorcsökkentő tablettával kezeli.
A pontos diagnózis felállítását az is nehezíti, hogy felnőttkorban nagyon ritkán végeznek antitest meghatározást és emiatt elmarad az 1-es típusú diabétesz diagnosztizálása.
Az 1-es típusú diabétesszel (T1D) kapcsolatos közös genetikai variánsok vizsgálatával és ezek előfordulási gyakoriságával (genetic risk score), melyet T1D-GRS-sel rövidítenek azt találták, hogy az 50% feletti előfordulási gyakoriság egyértelműen 1-es típusú cukorbetegségre utal és ennek révén mind monogén (MODY), mind a 2-es típusú diabétesztől könnyen elkülöníthető.
E módszerrel brit kutatók a UK Biobank-ban tárolt 120.000 10–70 év közötti egyén analízisét elvégezve azt találták, hogy a T1D-GRS alapján az 1-es típusú cukorbetegség az esetek 53%-ban 30 éves kor alatt, 47%-ában pedig 30 éves kor fölött lépett fel.
(Fontos tudni, hogy minél fiatalabb korban jelentkezik az 1-es típusú diabétesz, annál rövidebb időn belül szorul inzulinkezelésre: csecsemő- és kora gyermekkorban napokon, serdülőknél heteken, huszonéveseknél hónapokon, idősebbeknél pedig 1-2 éven belül. Tehát az a tény, hogy valaki 1-es típusú cukorbetegen inzulin nélkül élhet, még nem jelenti azt, hogy (nagyon) rövid időn belül ne kellene bevezetni az inzulinadást – a referáló megjegyzése.)
(Forrás: EASD Kongresszus München, 2016. szeptember 12–16).
Megjelent: DiabFórum magazin 2016/4. (36. oldal)