A DiabFórum köszöntőjében röviden említettem a 31 éves – 6 éve 1-es típusú cukorbeteg – Mariann sokkoló esetét.
Egy nagyon érdekes és fontos klinikai vizsgálat 7. hónapjánál tartottunk, Mariann a vizsgálat keretében olyan nyílt ágra lett véletlenszerűen beosztva, amelyben egy gyorsított felszívódású ultragyors hatású inzulint kellett 20 perccel az étkezés megkezdését követően adagolni. Vércukrát naponta 4–7 alkalommal kellett mérni a vizsgálat keretében kapott külföldi gyártmányú mérőkészülékével, az értékeket egy füzetben kellett vezetni, de ugyanakkor – mivel személyes vizitre csupán négyhetente került sor –, egy táblázatba is beírta vércukor értékeit, az étkezésekre elfogyasztott szénhidrát mennyiségeket és minden egyes, étkezéseknél vagy a magas értékek korrekciójaként adott ultragyors hatású, valamint a naponta kétszer adagolt bázis inzulin adagokat. A táblázatot hetente e-mail-en át elküldte, és ez alapján elkészítettem a hetenkénti „telefon” vizitek anyagát és az összes adatot hetente bevittem egy internetes adatbázisba. Mariann esetében tehát hetente mintegy két-két és fél órát keményen dolgoztam.
A második hónaptól kezdve Mariann eredményei csodálatosan javulni kezdtek, már szinte csak 5-6 mmol/l közeli értékeket írt be a táblázatba és nem értettem, miért fogadta teljesen közömbös arccal személyes találkozóink alkalmából az elismerésemet, hiszen minden beteg, ha az orvos megdicséri, láthatóan örülni szokott. Azonban jöttek a HbA1c értékek is, melyek nem akartak csökkenni. Ez a 6. hónapban gyanút ébresztett bennem, hogy valami nem lehet rendben a vércukormérések terén. Azt mondtam Mariannak, hogy valószínűleg hibás a vércukormérője, ki kell cserélnem. Hetekig ellenállt, „nem ért rá” behozni a műszert. Végül sor került erre is. A forgalmazó cég képviselőjétől kaptam egy letöltő eszközt és végül sikerült a vércukormérőben tárolt 432 értéket letölteni. Ennek utolsó oldalát mellékelem. Sajnos az időmegjelölés nem stimmel, mivel Mariann valahogy kb. 11 órával elállította a műszer óráját és ezért az értékek jelentős része éjszakára esik. Egy biztos, Mariann ezekre a napokra is zömmel 5-6 mmol/l közötti vércukrokat írt be a táblázatba.
Ezt követően került sor a Mariannal lefolytatott utolsó megbeszélésre. Azzal kezdtem, hogy eléje tártam a sokoldalas letöltést és melléje tettem a táblázatot. Azzal kezdtem, hogy amit csinált, az több mint bűn, az hiba volt. Érvelésemet a „bűnök” taglalásával kezdtem. Mariann önként vállalta a vizsgálatban történő részvételt. Két hete volt, hogy a kezdés előtt a húszoldalas betegtájékoztatót áttanulmányozza. Ebben benne állt az is, hogy a vizsgálat folyamán – indoklás nélkül – bármikor kiléphet a vizsgálatból. A tájékoztató anyagot és a beleegyező nyilatkozatot, melyben az is benne volt, hogy a protokoll szerint fog eljárni, Mariann aláírta. Nem lépett ki, viszont kezdettől fogva meghamisította a mérési eredményeket és így tett fél éven keresztül. Ezzel tönkretette a vizsgálatot, annak is egy nagyon érdekes ágán az értékelhető esetek számát eggyel csökkentve, nekem pedig kb. 90 munkaórám veszett kárba.
Ez mind bűn, de az erkölcsi vonatkozásokon túl Mariann számára még nagyobb jelentőségű a „hiba”, amit elkövetett. Nem sokszor adódik ugyanis egy cukorbeteg életében, hogy 7 hónapon keresztül heti rendszerességgel behatóan konzultálhat hozzáértő diabetológusával és ennek révén minden korábbinál tökéletesebb anyagcsere állapotot érhet el. Ennek nem kis hozadékai: terhesség vállalás kockázat nélkül, egészséges gyermekek világra hozatalának lehetősége, és legalább 20 jó minőségű életévvel hosszabb élettartam, mint amire egy rossz anyagcsere-vezetés mellett számíthatna. Mindezt Mariann elpackázta és ez olyan hiba, amit talán soha nem bocsáthat meg magának.
Végül közöltem, hogy az ilyen nagyfokú együttműködési képtelenség miatt a továbbiakban nem vállalom gondozását, keressen magának másik diabetológust.
Dr. Fövényi József
DiabFórum 2014/3., 5. oldal
Egy nagyon érdekes és fontos klinikai vizsgálat 7. hónapjánál tartottunk, Mariann a vizsgálat keretében olyan nyílt ágra lett véletlenszerűen beosztva, amelyben egy gyorsított felszívódású ultragyors hatású inzulint kellett 20 perccel az étkezés megkezdését követően adagolni. Vércukrát naponta 4–7 alkalommal kellett mérni a vizsgálat keretében kapott külföldi gyártmányú mérőkészülékével, az értékeket egy füzetben kellett vezetni, de ugyanakkor – mivel személyes vizitre csupán négyhetente került sor –, egy táblázatba is beírta vércukor értékeit, az étkezésekre elfogyasztott szénhidrát mennyiségeket és minden egyes, étkezéseknél vagy a magas értékek korrekciójaként adott ultragyors hatású, valamint a naponta kétszer adagolt bázis inzulin adagokat. A táblázatot hetente e-mail-en át elküldte, és ez alapján elkészítettem a hetenkénti „telefon” vizitek anyagát és az összes adatot hetente bevittem egy internetes adatbázisba. Mariann esetében tehát hetente mintegy két-két és fél órát keményen dolgoztam.
A második hónaptól kezdve Mariann eredményei csodálatosan javulni kezdtek, már szinte csak 5-6 mmol/l közeli értékeket írt be a táblázatba és nem értettem, miért fogadta teljesen közömbös arccal személyes találkozóink alkalmából az elismerésemet, hiszen minden beteg, ha az orvos megdicséri, láthatóan örülni szokott. Azonban jöttek a HbA1c értékek is, melyek nem akartak csökkenni. Ez a 6. hónapban gyanút ébresztett bennem, hogy valami nem lehet rendben a vércukormérések terén. Azt mondtam Mariannak, hogy valószínűleg hibás a vércukormérője, ki kell cserélnem. Hetekig ellenállt, „nem ért rá” behozni a műszert. Végül sor került erre is. A forgalmazó cég képviselőjétől kaptam egy letöltő eszközt és végül sikerült a vércukormérőben tárolt 432 értéket letölteni. Ennek utolsó oldalát mellékelem. Sajnos az időmegjelölés nem stimmel, mivel Mariann valahogy kb. 11 órával elállította a műszer óráját és ezért az értékek jelentős része éjszakára esik. Egy biztos, Mariann ezekre a napokra is zömmel 5-6 mmol/l közötti vércukrokat írt be a táblázatba.
Ezt követően került sor a Mariannal lefolytatott utolsó megbeszélésre. Azzal kezdtem, hogy eléje tártam a sokoldalas letöltést és melléje tettem a táblázatot. Azzal kezdtem, hogy amit csinált, az több mint bűn, az hiba volt. Érvelésemet a „bűnök” taglalásával kezdtem. Mariann önként vállalta a vizsgálatban történő részvételt. Két hete volt, hogy a kezdés előtt a húszoldalas betegtájékoztatót áttanulmányozza. Ebben benne állt az is, hogy a vizsgálat folyamán – indoklás nélkül – bármikor kiléphet a vizsgálatból. A tájékoztató anyagot és a beleegyező nyilatkozatot, melyben az is benne volt, hogy a protokoll szerint fog eljárni, Mariann aláírta. Nem lépett ki, viszont kezdettől fogva meghamisította a mérési eredményeket és így tett fél éven keresztül. Ezzel tönkretette a vizsgálatot, annak is egy nagyon érdekes ágán az értékelhető esetek számát eggyel csökkentve, nekem pedig kb. 90 munkaórám veszett kárba.
Ez mind bűn, de az erkölcsi vonatkozásokon túl Mariann számára még nagyobb jelentőségű a „hiba”, amit elkövetett. Nem sokszor adódik ugyanis egy cukorbeteg életében, hogy 7 hónapon keresztül heti rendszerességgel behatóan konzultálhat hozzáértő diabetológusával és ennek révén minden korábbinál tökéletesebb anyagcsere állapotot érhet el. Ennek nem kis hozadékai: terhesség vállalás kockázat nélkül, egészséges gyermekek világra hozatalának lehetősége, és legalább 20 jó minőségű életévvel hosszabb élettartam, mint amire egy rossz anyagcsere-vezetés mellett számíthatna. Mindezt Mariann elpackázta és ez olyan hiba, amit talán soha nem bocsáthat meg magának.
Végül közöltem, hogy az ilyen nagyfokú együttműködési képtelenség miatt a továbbiakban nem vállalom gondozását, keressen magának másik diabetológust.
Dr. Fövényi József
DiabFórum 2014/3., 5. oldal
