Diabetológusokkal és cukorbetegekkel találkoztunk
Feleségemmel szinte minden évben ellátogatunk Erdélybe, legtöbbször Székelyföldre. Az elmúlt 10 évben látogatásunk időpontja többnyire Pünkösdre esett, amikor is rendszeresen részt vettünk a Csíksomlyói Búcsún. Idén azonban már nem vállalkoztunk ezen mindig lélekemelő eseményen való részvételre, csupán a Duna TV-t nézve vettünk részt rajta – lélekben. Azonban mindenképpen találkozni akartunk ez évben is barátainkkal, köztük székelyföldi betegeimmel. Erre június folyamán kerítettünk sort.
Első nap egy menetben – még ebédelni sem álltunk meg – lehajtottunk 650 km-t Székelyudvarhelyig. Utána nagy dicséretet kaptam kisebbik fiúnktól, aki azt nyilatkozta, hogy nem sok nyolcvanadik életévében lévő férfi tesz meg egyszerre ennyit a volán mögött ülve. Meg kell említenem, hogy tavaly Pünkösdkor ezt még megtoldottuk 50 km-rel, amikor hazafelé egy menetben jöttünk Csíkszeredától Budapestig. Szerencsénkre az erdélyi utak többsége ma már sokkal jobb, mint a hazaiak, sok a gyorsítósáv és a Kolozsvárt elkerülő autópálya szakasz hossza is 53 km, tehát nem csupán falvakon és városokon kellett áthajtanunk. További kellemes meglepetésként éltük meg, hogy két helyütt, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen első osztályú, új panziókban szállhattunk meg, melyek minden igényünket messzemenően kielégítették, nem beszélve a bárhol elfogyasztott kiváló ebédekről és vacsorákról. Szóval Románián belül Erdély is gyors léptekkel fejlődik, sok mindenben tanulhatunk az ott lakóktól.
De mivel a célunk ezúttal nem az élménygyűjtés volt, hanem újabb információk szerzése az erdélyi diabétesz ellátásról, most erről szeretnék írni.
A cukorbetegek ellátása sok tekintetben teljesen más, mint nálunk és az utóbbi években sokat változott. Részletezném először a betegek oldaláról:
A székelyföldi öt betegemből néggyel sikerült néhány órát együtt töltenem. Ők mind 1-es típusú, intenzív inzulinkezelés alatt álló hölgyek voltak, akik közül csupán egy mérte naponta egyszer vércukrát, a többi három viszont naponta 4–8 vércukor mérést végzett. Az ő HbA1c szintjük 7% körül mozgott.
Mindent egybevetve, nagy örömünkre szolgált négy székelyföldi városban-községben 14 régi barátunkkal, köztük négy betegemmel találkoznunk és tőlük hírt hoznunk és továbbítanunk, hogyan, miként élnek, részben, mint a diabéteszeseket ellátó kollégák, részben mint cukorbetegek. Nagyon reméljük, hogy Pünkösdönként vagy más alkalommal, ezen látogatásokat tovább folyathatjuk a jövőben is.
Feleségemmel szinte minden évben ellátogatunk Erdélybe, legtöbbször Székelyföldre. Az elmúlt 10 évben látogatásunk időpontja többnyire Pünkösdre esett, amikor is rendszeresen részt vettünk a Csíksomlyói Búcsún. Idén azonban már nem vállalkoztunk ezen mindig lélekemelő eseményen való részvételre, csupán a Duna TV-t nézve vettünk részt rajta – lélekben. Azonban mindenképpen találkozni akartunk ez évben is barátainkkal, köztük székelyföldi betegeimmel. Erre június folyamán kerítettünk sort.
Első nap egy menetben – még ebédelni sem álltunk meg – lehajtottunk 650 km-t Székelyudvarhelyig. Utána nagy dicséretet kaptam kisebbik fiúnktól, aki azt nyilatkozta, hogy nem sok nyolcvanadik életévében lévő férfi tesz meg egyszerre ennyit a volán mögött ülve. Meg kell említenem, hogy tavaly Pünkösdkor ezt még megtoldottuk 50 km-rel, amikor hazafelé egy menetben jöttünk Csíkszeredától Budapestig. Szerencsénkre az erdélyi utak többsége ma már sokkal jobb, mint a hazaiak, sok a gyorsítósáv és a Kolozsvárt elkerülő autópálya szakasz hossza is 53 km, tehát nem csupán falvakon és városokon kellett áthajtanunk. További kellemes meglepetésként éltük meg, hogy két helyütt, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen első osztályú, új panziókban szállhattunk meg, melyek minden igényünket messzemenően kielégítették, nem beszélve a bárhol elfogyasztott kiváló ebédekről és vacsorákról. Szóval Románián belül Erdély is gyors léptekkel fejlődik, sok mindenben tanulhatunk az ott lakóktól.
De mivel a célunk ezúttal nem az élménygyűjtés volt, hanem újabb információk szerzése az erdélyi diabétesz ellátásról, most erről szeretnék írni.
A cukorbetegek ellátása sok tekintetben teljesen más, mint nálunk és az utóbbi években sokat változott. Részletezném először a betegek oldaláról:
- Az összes vércukorcsökkentő gyógyszer, beleértve az analóg inzulinokat (2-es típusúak számára) is, valamint a segédeszközök (vércukormérők, tesztcsíkok, tűk, penek, stb.) a betegek számára teljesen ingyenesek. Még dobozdíjat se kell fizetni.
- Azonban: a gyógyszereket a háziorvos csak akkor írhatja fel, ha a beteg félévente javaslatot visz a diabetológustól. A javaslatot többnyire tumultuózus körülmények között, hosszú várakozás után kaphatják meg a szakrendelőben vagy a kórházban.
- A vércukormérő csíkok minden inzulinkezelt beteg számára felírhatók, de függetlenül az inzulin injekciók számától (napi 1 vagy 5 injekció), 3 havonta csak 2 doboz csíkot kaphat mindenki. Akinek ennél többre van szüksége, az a csíkokat a gyógyszertárban teljes áron vásárolhatja meg, dobozonként mintegy 4.800 Ft-nak megfelelő áron. Ezért nagyon sok beteg Magyarországon szerzi be a többlet csíkokat, dobozonként 2900 Ft-ért. Ha valamelyik csík a gyógyszertárban aktuálisan nem kapható, a gyógyszerész ad a betegnek egy másik típusú vércukormérőt – ezt is ingyen (a készülékgyártók ingyen adják a készülékeket, mert hiszen a csík az „üzlet”) – és a hozzávaló tesztcsíkot. Ezért sok betegnek 2-3 db. vércukormérője is van, teljesen feleslegesen. Évente maximum 2 alkalommal lehet HbA1c vizsgálatot kérni, fizetés ellenében bármikor elvégzik.
- Romániában az ambuláns szakellátásban a magyarországi helyzethez képes rendkívüli mértékben előre tört a magánpraxis. A diabetológus szakorvossal a betegbiztosító szerződést köt napi 28 beteg ellátására, ami heti 140, havonta átlag 560 beteg ellátását jelenti. Kevesebb beteg ellátására nem kötnek szerződést. Betegenként 18 Lejt (kb. 1.200 Ft-ot) fizet a biztosító, ami egy orvosnak átlag havi 11.000 Lej bevételt jelent, ami kb. 800.000 Ft-nak felel meg. Ebből kényelmesen fizetheti az asszisztenst, a rendelő költségeit és családjával együtt meg tud élni belőle, mivel a nettó összeg messze meghaladja a kórházi orvosi fizetést.
- Sok orvos, pl. a sepsiszentgyörgyi diabetológus barátnőnk, legálisan még betegenként további 18 Lejt kér az ellátásért, ami 3 havonkénti vizit esetében nem nagy összeget, évi mintegy 5.000 Ft orvosi költséget jelent. A marosvásárhelyi barátnőnk viszont semmi plusz-fizetést nem kér betegeitől, így viszont a fenti összegért heti 40 órát kell keményen dolgoznia. Ezen időn belül azonban teljes körűen el tudja látni betegeit, akikre rendelésenként átlag 15 perc idő jut. Sok beteg, akinek a magánrendelésen fizetnie kellene, az állami ellátást választja, ami viszont – szemben a magán orvosi ellátással – tömegrendelésen való megjelenést jelent, ahol legtöbbször nem is találkozik orvosával, csupán a nővér kiadja számára az esedékes recepteket. Önmagáért beszél, hogy Marosvásárhelyen pl. a 13 diabetológusból már 11 kizárólag magánrendelésen látja el a betegeket.
A székelyföldi öt betegemből néggyel sikerült néhány órát együtt töltenem. Ők mind 1-es típusú, intenzív inzulinkezelés alatt álló hölgyek voltak, akik közül csupán egy mérte naponta egyszer vércukrát, a többi három viszont naponta 4–8 vércukor mérést végzett. Az ő HbA1c szintjük 7% körül mozgott.
Mindent egybevetve, nagy örömünkre szolgált négy székelyföldi városban-községben 14 régi barátunkkal, köztük négy betegemmel találkoznunk és tőlük hírt hoznunk és továbbítanunk, hogyan, miként élnek, részben, mint a diabéteszeseket ellátó kollégák, részben mint cukorbetegek. Nagyon reméljük, hogy Pünkösdönként vagy más alkalommal, ezen látogatásokat tovább folyathatjuk a jövőben is.
Dr. Fövényi József
Megjelent: DiabFórum 2015/3. (10-11. oldal)