A kamaszkorú diabéteszes gyermekek jelentős részében az anyagcserehelyzet sajnos nem megfelelő, ami gyorsíthatja a kis- és nagyér-szövődmények kialakulását. Ebben a korcsoportban lenne leginkább szükség az eddiginél eredményesebb, új kezelési eljárásokra, amelyek közül az egyik legnagyobb várakozás a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztését kíséri.
Legutóbbi számunkban (DiabForum 2016/5.) számoltunk be arról a két vizsgálatról, amelyben három, illetve hét napon keresztül mesterséges hasnyálmirigy (MH), pontosabban „mesterséges béta sejt” segítségével az eddiginél jobb anyagcserehelyzet volt elérhető. A Diabetes Care orvosi szakfolyóirat 2016. novemberi száma már a MH három hetes időtartamú használatáról tudósít (Tauschmann M és munkatársai 2016, 39: 2019-2025).
A Cambridge-i Egyetem kutatói 12 (14.6 év átlagos életkorú és már 5 és fél éve inzulin pumpát viselő) diabéteszes kamaszban a folyamatos glükózérzékelővel kombinált pumpa (ÉP) kezelést hasonlították össze a MH kezeléssel. Úgynevezett randomizált két-szakaszos keresztezett összehasonlító vizsgálatot (randomized two-period crossover design) végeztek, amelyben a résztvevők három hétig véletlenszerűen vagy ÉP vagy MH kezelésben részesültek, majd három hét után a kezelési mód cserélődött. Mindkét kezelési mód esetén ugyanazt a típusú inzulinpumpát és glükózérzékelőt használták.
A különbség az volt, hogy MH kezelés esetén a folyamatosan viselt érzékelő a glükóz mérési értékeket (kábel nélküli kapcsolat segítségével) egy okos telefonba küldte, ahol azokat egy odatelepített számítógépes algoritmus elemezte és ennek megfelelően 12 percenként utasítást adott a pumpának a bázis inzulin ütemének megváltoztatására. Az algoritmust (model predictive control algorithm) a cambridge-i kutatók fejlesztették ki. Az étkezés előtti inzulin bólus adagja azonban ebben a kezelési módban sem volt automatikus, hanem azt az étel szénhidrát tartalmának ismeretében a vizsgálatban részvevők számolták ki (bólus kalkulátor segítségével) és adták be („hibrid MH”).
Mindkét három hetes periódus során a gyermekek megszokott életüket élték, iskolába jártak, otthonukban laktak, mozgástevékenységüket sem kellett korlátozzák (de arra kérték őket, hogy a testmozgást jelezzék a MH-nek).
A mesterséges hasnyálmirigy lényegesen javította az anyagcsere helyzetet
A glükóz céltartományban (3.9 – 10 mmol/l) töltött idő 18.8 %-al volt hosszabb, az átlagos szöveti glükóz szint pedig 1.8 mmol/l-el csökkent. Az az időtartam, amíg a gyermekek glükóz szintje 3.9 mmol/l-nél alacsonyabb volt, nem változott. A bázis inzulin szükséglet variabilitása nagyobb volt és a teljes napi inzulin igény minimálisan, mintegy 2 egységgel nőtt.
A gyermekek örömmel és bizalommal fogadták az új technológiát, ami csökkentette a diabétesszel járó terheket és a vércukor beállítással kapcsolatos gondokat. További miniatürizálást, kevesebb eszköz viselését (azok integrálását), az érzékelő élettartamának növelését és az étkezésekkel kapcsolatos teendők egyszerűsítését jelölték meg legfontosabb további fejlesztési céloknak. Ez utóbbi, az automatikus étkezési bólus inzulin sokat könnyítene a kamaszok életén, de egyelőre ennek megoldása nehéz feladatnak látszik. A jelenleg használatos étkezési inzulin analógok felszívódása ugyanis nem elég gyors. Ezért az étkezés hatására emelkedő glükóz szint érzékelését automatikusan követő bázis inzulinnövekedés már későn „érkezne” és nem lenne képes az étkezés utáni jelentős vércukor emelkedés kivédésére. Tehát étkezési szándékát a gyermeknek előre kellene jeleznie a MH rendszernek. De épp ennek elfelejtése, az étkezési bólusok elmaradása az, ami az egyik legfontosabb oka a kamaszok nem optimális anyagcsere helyzetének.
További, nagyobb számú gyermekben végzett és hosszabb időtartamú vizsgálatokra van szükség, amelyekben a gyermekeknek kevesebb és kisebb eszközt kell majd viselniük.
(2016/4. számunkban két új, úgynevezett ultragyors hatású inzulinkészítményről adtunk hírt, közülük az egyiket már gyermekekben is alkalmazták – Pediatric Diabetes 2017. február – de MH rendszerben még nem.)
Dr. Soltész Gyula
gyermek-diabetológus,
emeritus egyetemi tanár
Megjelent: DiabFórum magazin 2017/1. (22. oldal)
Legutóbbi számunkban (DiabForum 2016/5.) számoltunk be arról a két vizsgálatról, amelyben három, illetve hét napon keresztül mesterséges hasnyálmirigy (MH), pontosabban „mesterséges béta sejt” segítségével az eddiginél jobb anyagcserehelyzet volt elérhető. A Diabetes Care orvosi szakfolyóirat 2016. novemberi száma már a MH három hetes időtartamú használatáról tudósít (Tauschmann M és munkatársai 2016, 39: 2019-2025).
A Cambridge-i Egyetem kutatói 12 (14.6 év átlagos életkorú és már 5 és fél éve inzulin pumpát viselő) diabéteszes kamaszban a folyamatos glükózérzékelővel kombinált pumpa (ÉP) kezelést hasonlították össze a MH kezeléssel. Úgynevezett randomizált két-szakaszos keresztezett összehasonlító vizsgálatot (randomized two-period crossover design) végeztek, amelyben a résztvevők három hétig véletlenszerűen vagy ÉP vagy MH kezelésben részesültek, majd három hét után a kezelési mód cserélődött. Mindkét kezelési mód esetén ugyanazt a típusú inzulinpumpát és glükózérzékelőt használták.
A különbség az volt, hogy MH kezelés esetén a folyamatosan viselt érzékelő a glükóz mérési értékeket (kábel nélküli kapcsolat segítségével) egy okos telefonba küldte, ahol azokat egy odatelepített számítógépes algoritmus elemezte és ennek megfelelően 12 percenként utasítást adott a pumpának a bázis inzulin ütemének megváltoztatására. Az algoritmust (model predictive control algorithm) a cambridge-i kutatók fejlesztették ki. Az étkezés előtti inzulin bólus adagja azonban ebben a kezelési módban sem volt automatikus, hanem azt az étel szénhidrát tartalmának ismeretében a vizsgálatban részvevők számolták ki (bólus kalkulátor segítségével) és adták be („hibrid MH”).
Mindkét három hetes periódus során a gyermekek megszokott életüket élték, iskolába jártak, otthonukban laktak, mozgástevékenységüket sem kellett korlátozzák (de arra kérték őket, hogy a testmozgást jelezzék a MH-nek).
A mesterséges hasnyálmirigy lényegesen javította az anyagcsere helyzetet
A glükóz céltartományban (3.9 – 10 mmol/l) töltött idő 18.8 %-al volt hosszabb, az átlagos szöveti glükóz szint pedig 1.8 mmol/l-el csökkent. Az az időtartam, amíg a gyermekek glükóz szintje 3.9 mmol/l-nél alacsonyabb volt, nem változott. A bázis inzulin szükséglet variabilitása nagyobb volt és a teljes napi inzulin igény minimálisan, mintegy 2 egységgel nőtt.
A gyermekek örömmel és bizalommal fogadták az új technológiát, ami csökkentette a diabétesszel járó terheket és a vércukor beállítással kapcsolatos gondokat. További miniatürizálást, kevesebb eszköz viselését (azok integrálását), az érzékelő élettartamának növelését és az étkezésekkel kapcsolatos teendők egyszerűsítését jelölték meg legfontosabb további fejlesztési céloknak. Ez utóbbi, az automatikus étkezési bólus inzulin sokat könnyítene a kamaszok életén, de egyelőre ennek megoldása nehéz feladatnak látszik. A jelenleg használatos étkezési inzulin analógok felszívódása ugyanis nem elég gyors. Ezért az étkezés hatására emelkedő glükóz szint érzékelését automatikusan követő bázis inzulinnövekedés már későn „érkezne” és nem lenne képes az étkezés utáni jelentős vércukor emelkedés kivédésére. Tehát étkezési szándékát a gyermeknek előre kellene jeleznie a MH rendszernek. De épp ennek elfelejtése, az étkezési bólusok elmaradása az, ami az egyik legfontosabb oka a kamaszok nem optimális anyagcsere helyzetének.
További, nagyobb számú gyermekben végzett és hosszabb időtartamú vizsgálatokra van szükség, amelyekben a gyermekeknek kevesebb és kisebb eszközt kell majd viselniük.
(2016/4. számunkban két új, úgynevezett ultragyors hatású inzulinkészítményről adtunk hírt, közülük az egyiket már gyermekekben is alkalmazták – Pediatric Diabetes 2017. február – de MH rendszerben még nem.)
Dr. Soltész Gyula
gyermek-diabetológus,
emeritus egyetemi tanár
Megjelent: DiabFórum magazin 2017/1. (22. oldal)