Vércukormérők

poe

Őstag
Sziasztok!

No, megvan az Accu Check Active. :D
Most mondjuk nem használom, mert szenzor van rajtam, majd utána. ;)
 
bemutatkozás

Kedves Fórumosok!

Cégnévként regisztráltam, csakhogy mindenki be tudjon azonosítani, ne legyen félreértés. Bizonyára ismerős a név: inzulinpumpa, Abbott vércukormérő, Calsulin, Extendbar és még a jövőben jópár cukorbeteg életminőséget javító dologgal szolgáljuk a magyarországi cukorbetegeket immár egy évtizede (innen is többeket). Azért regisztráltam hogy reklámmentesen (kiemelten hangsúlyozom) tudjak tájékoztatást nyújtani akár itt, akár a szokásos elérhetőségeken. Egy ideje olvasgatom már ezt a fórumot, nagyon segítőkész közösség alakult itt ki, ez a Drinfo és a Ti érdemetek is.

Néhányotokkal találkoztam is a világnapon a MOMban, Katára például világosan emlékszem.

Rögtön szeretném is leszögezni a mérővel kapcsolatban amit ezen az oldalon is próbálunk bevezetni a köztudatba: optium a neve. Nem szerencsés választás a konkurens Optimum miatt, ezért egyszerűbb Omegának hívni, úgy legalább meg lehet különböztetni :)

Remélem hasznos tagja lehetek a közösségnek és szívesen fogadok mindenfajta visszajelzést.

Boóc Péter
PHARMA-Marketing Kft.
 

borka

Őstag
Kedves Péter.
Üdvözlünk a fórumon, úgy mint Kft.-ét és úgy mint magánembert.Mint láthatod itt igen csak pezseg az élet.Lhet,hogy méhkaptárba dugtad a fejed? Reméljük ,hogy jol felkötötted a ............. akarom mondani jól felkészültél, mert nem csak a gyártmányok és fejlesztésekkel kapcsolatban lesznek kérdések,hanem a hozzá kapcslódó témákhoz is. Pl: mennyibe kerül, és miért annyi,a TB miért nem támogatja ,stb,stb.
 
Kedves Péter.
Üdvözlünk a fórumon, úgy mint Kft.-ét és úgy mint magánembert.Mint láthatod itt igen csak pezseg az élet.Lhet,hogy méhkaptárba dugtad a fejed? Reméljük ,hogy jol felkötötted a ............. akarom mondani jól felkészültél, mert nem csak a gyártmányok és fejlesztésekkel kapcsolatban lesznek kérdések,hanem a hozzá kapcslódó témákhoz is. Pl: mennyibe kerül, és miért annyi,a TB miért nem támogatja ,stb,stb.
Ezt a Kftzést csak azért raktam be hogy mindenki lássa, ne legyen az hogy bárki azt gondolja hogy titkolom. Szóval a Péter teljesen jó lesz, elég hülyén néz ki poszt címnek a Szia Kft és hasonlók :)

Felkészültem, de szeretném hangsúlyozni hogy nagyon nem azért vagyok itt hogy bármiféle reklámot csináljak és mindenképp szóljatok rám ha valami ilyen beütése van valamelyik posztomnak. A gyártmányokhoz és a fejlesztésekhez kevésbé értek, csak felhasználói szinten. Ez utóbbi érdekes kérdés, a TB támogatás egy nagyon összetett téma, el tudnék róla mesélni egy pár órát :) Egyelőre annyi biztos hogy dolgozunk az ügyön és nem megy egyik percről a másikra.
 

nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
Szia Péter,
Én is üdvözöllek! Remélem sokaknak tudsz majd itt (is) segíteni :) mondjuk le kéne rövidíteni a nevedet, mert a gyönyörű főoldalunkon, széttoltad a boxot :D de hát annyi bajnak annyi baja legyen... ugyebár.

OFF - Az átnevezés technikai okokból megtörtént!
 

laffi

Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:DoNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--> Kedves laffi!

A DC VC mérőkre van támogatás. Ha felíratod, az optimum 7200 Ft, és hat év garancia van rajta, a régin is. Ez nem jó?<o></o>
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><o></o>

Kedves Rgyörgy!
Sajna még nem írathatom fel, mert 3 éves a mérőm, viszont nemrég a tesómnál 2-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak, így gondoltam h megdobom a mérőmmel és veszek teljes áron egy újat, de 15 e-t nem tudok most rászánni.
Persze szívesen megvenném a legújabb DC-t, de azt sztem nem fogják akciózni mindaddíg amíg a régiből van készlet, vagy meg nem jelenik egy még újabb... :confused:
Az Roche ellenben minden év végén akciózza a legújabb gépet is. Viszont ahhoz meg a csík drágább...

Az Omega gép is tetszik, de ha jól értem akkor a csíkja nem TB támogatott ugye? Márpedig havi 150-200 mérés esetén ez nagyon nem mindegy egy 1-es pumpás - azaz elég gyakran mérő - diabosnak!
 
Kedves Rgyörgy!
Az Omega gép is tetszik, de ha jól értem akkor a csíkja nem TB támogatott ugye? Márpedig havi 150-200 mérés esetén ez nagyon nem mindegy egy 1-es pumpás - azaz elég gyakran mérő - diabosnak!
Jól tudod, egyelőre nem támogatott se a készülék se a csík. És amíg nem lesz az addig csak olyanoknak érdemes megvenniük akiknek nem jár a támogatás és a teljes árat kénytelenek fizetni. Azok közül ugyanis tudtommal ez a legolcsóbb ajánlat. Ha megkapja a támogatást, ami még egy jó idő, akkor persze más lesz a helyzet.
 

rgyörgy

Új tag
.
Az Roche ellenben minden év végén akciózza a legújabb gépet is. Viszont ahhoz meg a csík drágább...

<link rel="File-List" href="file:///C:/DOCUME%7E1/RENDSZ%7E1/LOCALS%7E1/Temp/msoclip1/01/clip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:DoNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style> Kedves laffi!<o></o>
Az Omega gépet nem ismerem. Eddig csak a D Cont Personált használtam. Most, hogy nyertem az Akkut, ismerkedem vele. A szúrója sokkal jobb a 77 elektronikáénál. A vc mérőről még nem tudok véleményt mondani. Netudom, támogatott e a tesztcsík, hogy lehet átvinni az adatokat pc re. A programot átnéztem, úgy tűnik, jobb, mint a Lite link.<o></o>

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><o></o>
 

laffi

Tag
Nyertél egy Accuchecket? Gratula! A szúróját már ezer éve használom ég és föld a DC szúrókhoz képest. Nagyon nem mindegy!!!!
Át lehet smart pixszel tölteni PC.re az adatait, a csíkja támogatott, de még receptre is kb 3x annyiba kerül mint a DC géphez való csíkok. 4-5 e Ft/ 3doboz. Míg a Personal csíkból ennyiért 9 dobozzal adnak.
Az Omega gépről Nofre írt pár hsz-al korábban.
 

beard

Új tag
Van egy Németo-ba vet accu-chek/aviva/ a legujabb. Annyi baj van vele,hogy csak mgr/dl mérést ismeri a mmol/l -t sehogy sem tudom beállitani.ajaj
 

rgyörgy

Új tag
Nyertél egy Accuchecket? Gratula! A szúróját már ezer éve használom ég és föld a DC szúrókhoz képest. Nagyon nem mindegy!!!!
Át lehet smart pixszel tölteni PC.re az adatait, a csíkja támogatott, de még receptre is kb 3x annyiba kerül mint a DC géphez való csíkok. 4-5 e Ft/ 3doboz. Míg a Personal csíkból ennyiért 9 dobozzal adnak.
Az Omega gépről Nofre írt pár hsz-al korábban.


<link rel="File-List" href="file:///C:/DOCUME%7E1/RENDSZ%7E1/LOCALS%7E1/Temp/msoclip1/01/clip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:DoNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style> Köszönöm, utána nézek a smart pixnek.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><o></o>
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Kedves Péter!
Örülök, hogy közöttünk vagy, érezd jól magad, és remélem mi is tudunk a te munkádban segíteni tanácsokkal, tippekkel.
Külön öröm számomra, hogy személyesen is ismerhetjük egymást.
 

dg

Őstag
B. Laci!

Azért Téged szólítalak meg, mert tudom, hogy DCont Optimumot használsz, de persze másokat is kérdezek, akik ismerik ezt a mérőt.

Szóval, január 1-jei dátumtól nem számolja a mérő az átlagot, mintha előlről kezdené, és a jan 1 előtti adatokkal nem tudna mit kezdeni. Tapasztaltál hasonlót?
 

blaci

Őstag
Szia Grácia!
Én nem tapasztaltam hasonlót de mondjuk esélyt se adtam neki. Minden hónap végén amikor a LiteLink-el áttöltöm az adatokat a gépemre és elkészítettem a táblázatomat törölni szoktam az optimum memóriáját és mindig tisztán kezdem a következő hónapban a méréseket. Így az előző havi mérések nem kavarnak bele az aktuális hónap méréseibe és egyszerűbben tudom lementeni mert mindig csak az adott hónap méréseit tárolja. A régebbi mérések meg úgyis megvannak a táblázatban meg még egy másik fajta táblázatot is vezetek az adatokról egy naplóban 2004 óta, abban is megvan az összes eddigi mérésem.;):D
Üdv,
Laci
 

dg

Őstag
Hogy őszinte legyek, még eddig sosem vittem az adatokat PC-re, légy szíves, írd meg, hogy mit kell ehhez venni, telepíteni, és kb mibe kerül?

Egyébként nem vesztek el az adatok a vc mérőből, csak a jan 1 előttieket nem veszi figyelembe. Természetesen kézírással én is rögzítek vc naplót, szép színeset (bár többnyire zöld, hál' Istennek!)
 

blaci

Őstag
Az adatok letöltéséhez a "Litelink - Vezeték nélküli adatletöltő készülék" -re van szükség amit megnézhetsz a gyártó honlapján, én is innen rendeltem meg. Az ára 6000 ft. Van hozzá program is adnak hozzá egy cd-t más nem is kell. A programnak van újabb verziója is azt meg le lehet tölteni a honlapjukról ingyenesen.
Szóval:

www.e77.hu

Termékek-Vércukormérő rendszerek-LiteLink (legalul)

Itt megtalálod hogy mi ez a kis kütyü és a kezdőoldalon az "Online-rendelés"-nél egyszerűen meg is lehet rendelni, meg mindenféle mást is.
Ha pedig megvan javaslom Szentgyörgyi Pál kiváló blogját tanulmányozásra ott minden információ megvan részletesen és ugyanolyan táblázatot készíthetsz mint én vagy Meli. Elsőre látszik csak bonyinak de tényleg nem vészes, még én is elboldogulok vele...;):D:D:D
Üdv,
Laci
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
B. Laci!

Azért Téged szólítalak meg, mert tudom, hogy DCont Optimumot használsz, de persze másokat is kérdezek, akik ismerik ezt a mérőt.

Szóval, január 1-jei dátumtól nem számolja a mérő az átlagot, mintha előlről kezdené, és a jan 1 előtti adatokkal nem tudna mit kezdeni. Tapasztaltál hasonlót?
Azt nézd meg, hogy a jan 1 utáni év 2009-e.
Anno én egyszer elemcserekor az évet nem figyeltem, és 2013-ra állítottam, és nekem sem átlagolt, igaz az az AccuChek mérő volt. nálam nagyobb probléma volt, hogy a letöltésnél nem tudta a rossz dátummal a diagramot megcsinálni. Beállítottam a jó évszámot, és meg kellett "várni" a 200 mérést, hogy a diagram értékelhető legyen.
 
Oldal tetejére