Gyerekcsinálós
A Kovács-házaspár több évi próbálkozással sem volt képes összehozni
egy gyereket, pedig az asszony fürdőkúrán is részt vett. Ezért végül
úgy döntöttek, hogy fölhívnak egy céget, amelyik speciális
szolgáltatásként ilyen esetben apahelyettesítő férfit küld a házhoz,
hogy az asszony végre teherbe essen.
Aznap, amikor az apahelyettesítő érkezése esedékes volt, Kovács úr
megcsókolta feleségét, majd így szólt: "Én akkor most megyek, a fickó
hamarosan itt lesz."
Húsz perc múlva egy házról házra járó gyerekfotós becsöngetett
Kovácsékhoz is, hátha sikerül ott megrendelést kapnia gyerekfénykép
készítésére.
- Jó reggelt asszonyom. Azért jöttem, hogy...
- Jó reggelt! Nem kell magyarázkodni, fáradjon be, már vártam magát -
vágott közbe Kovácsné.
- Igazán? - mondta a fotós. - Nagyszerű! Tudja, én gyerekekre
specializálódtam.
- Igen, tudom, ezért is gondoltunk magára a férjemmel. Jöjjön be, és
foglaljon helyet! Majd néhány másodperc szünet után, elpirulva, így
folytatta: - Nos, akkor hol kezdjünk neki?
- Ne aggódjon asszonyom, én mindent elrendezek. Általában kettőt a
fürdőszobában, a kádban szoktam csinálni, egyet a kanapén, és esetleg
még egy-kettőt az ágyon. Néha a nappali szőnyegpadlóján is remekül
sikerül. Maga csak nyugodtan lazítson!
- Kádban?... A nappali szőnyegpadlóján?... Nem csoda, hogy Géza és én
nem boldogultunk...
- Ugyan asszonyom, ne tegyen magának szemrehányást! Még mi, profik se
garantálhatjuk, hogy mindegyik sikerül. Bár ha több helyzetben
megpróbálom, és több irányból csinálom, akkor biztos vagyok benne,
hogy ön elégedett lesz az eredménnyel.
- Te jó ég! Hiszen az rengeteg... - kapkodott levegő után Kovácsné.
- Nézze asszonyom, az én szakterületemen az embernek rá kell szánnia a
dologra az időt. Persze, én örülnék a legjobban, ha mindenütt 5 perc
alatt végezhetnék, de higgye el, akkor maga nagyon csalódott lenne.
- Hát ami igaz, az igaz - dünnyögte el magát Kovácsné.
A fényképész kinyitotta a táskáját, és előhúzott egy fotóalbumot.
- Nézze meg, ezt például egy busz tetején csináltam.
- Te jó ég! - kiáltott föl Kovácsné, és gyöngyözni kezdő homlokát
megtörölte a zsebkendőjével.
- Nem akarok dicsekedni, folytatta a fotós, de ez az ikerpár szerintem
különösen jól sikerült. Pláne, ha tudná, milyen nehéz volt a dolgom a
mamájukkal.
- Nehéz volt? - kérdezte Kovácsné.
- De még mennyire! Végül kénytelen voltam elvinni őt a parkba,
csakhogy boldoguljak vele és rendes munkát tudjak végezni. Ott egész
csoport gyűlt körénk. Egymást lökdösték, csak hogy láthassák, mit
kínlódom. Legalább két órán keresztül dolgoztam.
- Két órán keresztül?
- Igen, mert az asszony állandóan kiabált meg sikoltozott... Emiatt
viszont egyszerűen képtelen voltam összpontosítani. Lassan kezdett
besötétedni, ezért kapkodtam, és gyorsan ellőttem egy sorozatot. Végül
egy mókus lemászott az egyik fáról, és elkezdett a műszeremmel
babrálni, ezért inkább elpakoltam.
Kovácsné előrehajolt:
- Jól értem? A mókus rágta a... izé, a... műszerét?
- Igen. Hát megérti, hogy nem hagyhattam tovább elöl, nem igaz? Na,
asszonyom, akkor kezdjünk neki, ha ön is készen áll rá. Én akkor
fölállítom az állványomat.
- Állványát?
- Természetesen! Hiszen gondoljon bele, asszonyom, hát leszakadna a
karom, ha azt a fél kilót hosszan a kezemben kéne tartani! Asszonyom!
Mi van magával? Te jó ég! Ez a nő elájult!
:mrgreen::mrgreen::mrgreen:
