Lantusz-aki már használja és aki még nem

Kovica

Új tag
Sziasztok!
Remélem jól érzitek Magatokat a kirándulásokon. Natyért kicsit aggódom,a két gyerekkel nem lesz kis kaland ez a kirándulás:))
Bogi! a pihi úgy valósul meg, hogy közben egy ittalvós vendég + ketten vacsi, + lecsófőzés+ a szokásos... és még egy kicsinyke szilva-fagyasztás gombócnak télire....A többi prsze pihenés.
Írjatok majd, milyen volt a borfesztivál.
Kellemes napot.
 
naty77

Új tag
Aranyos vagy, hogy aggódtál értünk, de végül kocsival voltunk mi is, hozott a férjem behajtási engedélyt a várba. ugyanis a férjem nem engedte a tömegközlekedést a lányokkal, onnan min 2 óra, de inkább 2,5 hétvégén meg akár 4 óra is lenne. :shock:
csúcs volt, szerintem holnap is kimegyünk. :wink: csak 2 bort kóstoltam a szopi és a vezetés miatt, de az egyik, hm, mennyei. pedig nem vagyok fehér és édes bor rajongó, de van egy kedvenc borászatunk, akiknek nagyon finomak vannak, most is beletrafáltak az ízlésünkbe, vettünk is két palackkal. (amit ilyenkor a férjem keres, na a felét elköltjük borokra) na meg persze vettünk még pár palackkal, a kedvenceinkből.
Katrin tündérke volt, nézelődött, jó nagy kihagyással evett (szerencsére volt hely elbújni is), aztán jót szundizott.
Nadin élvezte a dolgot, főként a játékkuckót, ott is hagytuk kis időre a nénikkel, akik nagyon dícsérték utána. viszont elfáradt, egyszer elesett a macskakövön, utána már nyűgös volt, az ebédet végigsírta (mondjuk mi is, ritka ehetetlen volt a személyzeti kaja, de ez mindig így van) így hazajöttem velük.
akinek van kedve kicsit kimenni, nézzétek meg a színpadi programot: www.aborfesztival.hu napközben nincs tömeg- babakocsival is jó, a nagyobbakat le lehet adni a játékkuckóban és a fiúk borozhatnak egyet-kettőt.
:lol:
 
Kovica

Új tag
Szia Naty!
Úgy gondolom jól döntöttetek, örülök, hogy kellemes napotok volt.
Én nagyon elfáradtam, ezért most megyek is aludni, holnap benézek!
 
laffi

Tag
Sziasztok!
Lantussal nekem kb 5 hónap kellett mire beálltam. Mondták hogy sok idő kell, de azt nem hogy ennyi. Van egy ismerősöm aki inkább visszakérte az Insulatardot, mert annyira nem jött be neki a Lantus. Igaz hogy most vesződik, kár volt őt átállítani, mert korábban viszont jó volt az Insulatarddal.
 
bogácsa

Új tag
laffi írta:

nekem kb 2 hónap kellett!
de semmiképp nem térnék vissza az inz-hoz..nekem az =a 0-val!
 
sojrot

Új tag
bogácsa írta:

Hála Istennek, nekem is beállt a cukrom Lantus alkalmazásával. Igaz, jó két hónapot kellett rá várnom. Sokat türelmetlenkedtem, de végre minden rendben van.
Az orvosom azt javasolta, hogy a gyorshatású Humalog helyett (ezt egy hónapig használtam), álljunk át a szintén gyorshatású Lantus-kiegészítő APIDRA-ra.
Akinek van tapasztalata a APIDRA-val kapcsolatosan, kérem szépen, ossza meg velem, velünk.
Hálás köszönet sok jótanácsotokért.
Szíves megbecsüléssel.
 
naty77

Új tag
mire odajutok, kellően elveszitek a kedvem a lantus-tól. persze nem tudom még mit fogok kapni az actrapid/insulatard páros helyett. én tök jól elvagyok az insulatard-dal, lehet hogy inkább majd ezt kérem a gyors mellé is?
2 pici gyerek mellet nicns időm méregetni, korrigálni, stb. örülök, ha az evés eszembe jut... :roll:
pont ma voltam úgy, hogy ebéd után nem tudtam megmondani, hogy beadtam-e az inzulint. :oops: végül úgy dönöttem, hogy beadtam, majd nemsokára mérek egyet, hogy meglássam, valóban így történt-e. mert duplázni rosszabb lett volna... :?
 
zsuzsa7cat

Új tag
naty77 írta:
mire odajutok, kellően elveszitek a kedvem a lantus-tól.

Azért nem csak a lantus van ami 24 órás inzulin, és jónak is mondják. Anyu - gyógyszerész és lassan inzulinból doktorizhat is - szokta mondani, hogy még 3-4 másik is van, csak azt az orvosok nem is nagyon ismerik, és ezért nem is ajánlják.

Naty! Én pont azért szeretem a 24 órás inzulint + mellé rövidet, mert kevesebb gonddal és odafigyeléssel is megoldható a használatuk. Meglátod, hogy neked is jobb lesz, ha nem 3x kell szúrni és korrigálni. :lol:
 
bogácsa

Új tag
a lantuszról engem átállítani...csak az életemen keresztül :D
insulatarddal annyit szenvedtem mint a kutya!és eredménytelenül..már napi 3X-i ins szúrásnál tartottam,mikor átálltam :?
 
Juj, ne is emlékeztess.....ráz a hideg, ha arra gondolok, hogy már 3x adtam az insulatardot, és az actrapidot, és 6x ettem, és egyre rosszabbak voltak az eredményeim. Most se olyan fényesek, de azért vannak jó és nagyon jó napok is, és rosszabbak is persze, de nagyon rosszak nem.
 
sojrot

Új tag
bogácsa írta:
sojrot!
mondtuk h időre van neked is szükséged!
végül mennyi lantuszban lettek jók az eredményeid? :)

Nagyon lassan, 2-3 naponként emeltem 1-2 egységekkel az adagokat és végül is 43 egységnél lettek jók az eredményeim. Esténként 22.00 órakor adom be a bázis inzulint. Szükség szerint adtam reggel, délben és este Humalogból. Így az elmúlt heti reggeli, éhomi átlagom 6,16.
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az igen várt eredmény végül is két hónap után bekövetkezett.
Nálam a Lantus bevált, de tényleg sok várakozás, türelem után.

Jó hogy ebben kezdettől biztattatok, segítettetek.
Nem is tudom kifejezni, milyen sok mindenre megtanítottatok.
Mindezt hálásan köszönöm,
sojrot
 
sojrot

Új tag
APIDRA! Akinek ezzel a gyorshatású inzulinnal kapcsolatban van jó vagy rossz tapasztalata, vagy bármit is hallott róla, kérem szépen, írja le, közölje a fórumon. Én ma kezdtem ezt használni Humalog helyett.

Apropó FÓRUM! A korábbi fórum anyagát hol lehet megnézni?

- sojrot
 
laffi írta:
Sziasztok!
Lantussal nekem kb 5 hónap kellett mire beálltam. Mondták hogy sok idő kell, de azt nem hogy ennyi. Van egy ismerősöm aki inkább visszakérte az Insulatardot, mert annyira nem jött be neki a Lantus. Igaz hogy most vesződik, kár volt őt átállítani, mert korábban viszont jó volt az Insulatarddal.

Nem lehet,hogy azért nem voltak jók az értékeid, mert kevés volt az inzulin mennyisége?A tapasztalatok szerint általában Lantusból több bázis kell, étkezésit viszont csökkenteni szükséges a korábbihoz képest.Nyilván egyénenként változik ez is.A diéta betartása viszont ugyanolyan fontos.
 
naty77 írta:
mire odajutok, kellően elveszitek a kedvem a lantus-tól. persze nem tudom még mit fogok kapni az actrapid/insulatard páros helyett. én tök jól elvagyok az insulatard-dal, lehet hogy inkább majd ezt kérem a gyors mellé is?
2 pici gyerek mellet nicns időm méregetni, korrigálni, stb. örülök, ha az evés eszembe jut... :roll:
pont ma voltam úgy, hogy ebéd után nem tudtam megmondani, hogy beadtam-e az inzulint. :oops: végül úgy dönöttem, hogy beadtam, majd nemsokára mérek egyet, hogy meglássam, valóban így történt-e. mert duplázni rosszabb lett volna... :?

Lécci' mielőtt döntenél, tájékozódj! Kérdd meg, magyarázzák el, mi a különbség a Lantus és a most használatos bázis inzulinod között.Azt 100%-osan tudom neked állítani, hogy az új kezelési rendszerrel sokkal rugalmasabb életmódot lehet élni.Az életminőségedben soha nem gondolt változást fogsz tapasztalni.Az életmódod rugalmasabb lesz, a vércukor értékei léptékekkel jobbak.Az új kezelési rendszer hasonlít az egészséges ember inzulinelválasztásához.
 
zsuzsa7cat írta:
naty77 írta:
mire odajutok, kellően elveszitek a kedvem a lantus-tól.

Azért nem csak a lantus van ami 24 órás inzulin, és jónak is mondják. Anyu - gyógyszerész és lassan inzulinból doktorizhat is - szokta mondani, hogy még 3-4 másik is van, csak azt az orvosok nem is nagyon ismerik, és ezért nem is ajánlják.

Naty! Én pont azért szeretem a 24 órás inzulint + mellé rövidet, mert kevesebb gonddal és odafigyeléssel is megoldható a használatuk. Meglátod, hogy neked is jobb lesz, ha nem 3x kell szúrni és korrigálni. :lol:

Bizonyítottan a Lantus az egyetlen 24 órás bázis inzulin a piacon.
 
bogácsa írta:
a lantuszról engem átállítani...csak az életemen keresztül :D
insulatarddal annyit szenvedtem mint a kutya!és eredménytelenül..már napi 3X-i ins szúrásnál tartottam,mikor átálltam :?

Örülök, hogy jobbk az értékeid! Nézd meg a különböző felszívódási görbéket és teljesen érthető lesz, miért alakultak úgy az értékeid korábban, és most.
 
sojrot

Új tag
Megint tanácsot kérek szépen Tőletek tapasztalataitok alapján.

Míg Insulatardot használtam, és nem kaptam hozzá gyorshatású inzulint, azt tanácsolta az orvosom, hogy naponta ötször egyek. Ezt az elmúlt négy év során megszoktam. Remekül bevált.

Most (két hónapja), a Lantus használatakor az az orvosi tanács, hogy jobb naponta háromszor enni. Evés előtti mérést követően, a mért cukorszinttől fűggően adok magamnak Apidrát. - Megvallom, a napi háromszori étkezést elég nehezen tudom betartani. Ezért egy köztes megoldásra gondoltam.

A kérdésem: mit gondoltok, lehetséges lenne, hogy mégis inkább ötször arányosan keveset enni naponta, így aztán a szokásosnál kevesebb Apidrát adni reggel, délben és este, - és szükség szerint, néhány egységet adni tízórait, illetve uzsonnát követően is?

Ígya fő étkezésekkor adott 10-14 Egység helyett csak 7-10 Egységet, és a köztes alkalmakkor 4-5 Egységet?

Ugyanis én nagyon szeretem a tejet, és eddig ittam is vagy tízóraira, vagy uzsonnára, vagy mindkettőre. De a tej úgy felvágja a CH értéket, hogy az ijesztő.
A tej remekül telít, hamar elveszi az éhségérzetet, nincs sok gond az előszítéssel, kéznél van, csak ki kell venni a hűtűből, egy perc alatt a mikróban fel lehet melegíteni. Megiszok 2 dl-t pár falat ezzel-azzal, és dolgozhatok nyugodtan egészen 13 óráig. Vagy délután kb. 18 óráig.

De háromszori étkezés esetén ha hétkor megreggelizem, kilevelezek délig. Már 10 óra után szüntelen a konyha körül járnak a gondoltaim. Tegnap is, "kinomban" már 11.30-kor megebédeltem.

Kérem,várom javaslataitokat.
Szíves megbecsüléssel,

- sojrot
 
bogácsa

Új tag
Naty!

szerencsére nekem nem lenne gond ha elfelejteném h beadtam-e a gyorsat-ugyanis a penem Innovo,ami nagyon kis okos: kis kijelzőn mutatja h hány egységet és hány órája adtam be!
én nagyon elégedett vagyok vele!
a kezdetektől ezt használom (4éve!)
és még csak elemet sem kell benne cserélnem!
aki feledékeny,annak bátran tudom ajánlani az Innovot!
 
Oldal tetejére