Lantusz-aki már használja és aki még nem

szolnok

Új tag
Bizonyára súly függő is az inzulin mennyisége, de nem tudom mennyire ez a mérvadó / már mint a súly/ és nem egyéb érzékenység nállunk ugyani s a 90 kg-hoz 36 E az ideális a Lantusból,/+- 1-2 egység/ és egész jólkitart 24 órát. Persze ez jónéhány hónap kisérletezés után állt igy be.
 

laffi

Tag
Sziasztok!
Azért azt nem mondtam hogy a Lantus az oka a 10 kg hízásomnak: márciusban hagytam abba a szoptatást, áprilisban átállítottak Lantusra, közben kiderült nemrég a pajzsmirigy túlműködés (emiatt viszont épp fogynom kellene). Nehéz megmondani hogy mi miatt híztam. Lantus óta sokkal kevesebb lett a hypom, kb heti 2-3. Tehát "ráevések" nem nagyon vannak.
A napi CH eloszlás: 50-70-50 Szerintem nem is eszek meg ennyit. Inkább csak 40-60-40 CH-t. A kölykök után pedig eleget futkosok. Szóval tényleg nem tudom mitől híztam, lényeg hogy megálltam 65 kg-nál és pár hete tartom. Ehhez kell 24 NE Lantus és 5-4-3NE NovoRapid, látszik hogy 2/3 részt Lantust nyomok és 1/3 részt NR-t.
Bioszaky nak pl több súlyhoz kevesebb Lantus kell. Egyébként nekem is volt olyan periódus ahol 2x kellett Lantust nyomnom.
Szóval nekem (is) nagyon nehéz és hosszú volt a Lantusra átállni, viszont most már azt mondhatom hogy jobb mint Inzulatard volt.
 

bioszaky

Új tag
Sziasztok!
Azért azt nem mondtam hogy a Lantus az oka a 10 kg hízásomnak: márciusban hagytam abba a szoptatást, áprilisban átállítottak Lantusra, közben kiderült nemrég a pajzsmirigy túlműködés (emiatt viszont épp fogynom kellene). Nehéz megmondani hogy mi miatt híztam. Lantus óta sokkal kevesebb lett a hypom, kb heti 2-3.
De rendszeresen edzek ám, ami növeli az inzulinérzékenységet, és <10% a zsírszázalékom. Érdekes, nekem egy pillanat sem kellett a Lantusra álláshoz. Egyszer változtattam, hogy lefekvés helyett vacsora mellé adom.
Általában az inzulintúladagolás okozhat elhízást. Nemtom, nálad van-e. Amúgy a gyerek után szaladgálás édeskevés a fogyáshoz. Nem eszel sok szénhidrátot, zsírt mennyit? Ha az sem sok, akkor mozogni kell, az segít. Sajna, nők nehezebben fogynak, mint a férfiak. Divatdiéták felejtősek, életmódváltoztatás kell. Reggel egy órás intezív séta pl.
 

zsuzsa7cat

Új tag
Az a furcsa, hogy nektek már megvan a pontos mennyiség a Lantusból, és nem változik, míg nekem most is emelni kellett 3 egységgel, sőt lehet, hogy 4 is lesz belőle, mert hirtelen megnőtt az insulinigényem.
Olyan mintha valami betegség miatt történne, mintha influenzás lennék..... de nem vagyok!
Vasárnap még jó volt a 19 egység, de hétfőn 17es vc.-re ébredtem, és egész nap nem ment lejjebb, hiába korrekcióztam.
Ilyen van régebbi diabosoknál is? :?: :?: :?: :roll:
Azért 2-3 év cukorbetegség után csak beáll az 1. tip. diab, nem? :idea:
 
zsuzsa7cat írta:
Kérdés:
Járt már valaki úgy, hogy hipózott (mea culpa.....sokat akartam enni, és kicsit elszámoltam az egységeket.... :cry: :cry: ), és alig akart emelkedni utána a vércukorszintje?
2 órán keresztül csak szőlőcukrot kapkodtam, de hiába 3,5-ön stagnált........ Aztán persze emelkedni kezdett, és éjjel kettőkor már 17-et mértem, és másnap meg 10 és 15 között ingadozott, hiába korrekcióztam erősen.

Az a furcsa, hogy máskor meg egy-két korty narancslével is kezelhető a hipoglikémia..... és még 10 fölé sem megy utána a vércukorszintem.

Jól megviselt a tegnapi nap.... szinte 2 óránként mértem és szuriztam..... de mára már újra beállt. :twisted:

Szia! Lassan felszívódó szénhidrátot nem ettél esetleg? A szőlőcukor tök jó, hamar hat, de hamar el is veszti a hatásást, ezért muszáj lassan felszívódót is enni.Üdv! Tünde
 

naty77

Új tag
ugyan nem vagyok átlagos helyzetben, hiszen a plusz súlyt a terhességek és szoptatás alatt szedtem össze, viszont én tényleg mozgok rendszeresen, heti 1x 1 óra torna, napi 20 perc szobabringa gyors tekerésen, hogy égessen és az ereimnek is jó legyen és ha sikerül akkor napi 1 óra séta, igaz lassú, mert a nagylányom még nem turbózik... a súlyom 3 hónapja stagnál, persze 3 hónap szülés utáni hízás után ez már jó.
a dietetikusom szerint lehet vmi bibi a pajzsmiriggyel, mert már fogynom kéne. :cry: jövő héten megyek dokihoz, akkor kérek vérvételt.
azt nem mondhatom, hogy nincsenek hipoim, de ez a szoptatás+2 gyerek mellett sajna nem beállítható. ettől jobbra nem. a doki ugyan kérte, hogy inkább 10 körülire tartsam a cukromat, pont a sok hipo kikerülése miatt, de én próbálom a tökéletest keresni, ebből jön a sok hipo is. tehát a dokinak van igaza.... :oops:
 
szolnok írta:
Bizonyára súly függő is az inzulin mennyisége, de nem tudom mennyire ez a mérvadó / már mint a súly/ és nem egyéb érzékenység nállunk ugyani s a 90 kg-hoz 36 E az ideális a Lantusból,/+- 1-2 egység/ és egész jólkitart 24 órát. Persze ez jónéhány hónap kisérletezés után állt igy be.

Egészséges ember szervezete óránlánt 0.4E/kg inzuzlint termel, étkezésekhez pedig a többletinzulint. Ez biztosan nem újdonság,de utal arra, amit írtál, vagyis, hogy függ a tesrótsúlytól a dózis mennyisége. Függ a saját inzulin termeléstől, van-e, vagy nincs.Ha II.Tip. és elhízott, az inzulinrezisztencia miatt a szervezet nehezebben használja fel az inzulint, ilyenkor gyakran a szervezet többlet inzulint is termel,(hyperinzulinémia van) mert igyekszik a szervezet igényeit kielégíteni.Aztán egyszer csak elfáradnak a sejtek...Óvatosságból kezdetben kevesebb inzulint adnak, úgy titrálja az orvos felfelé. Ezt lehet 3 naponta 2NE-gel, vagy hetente egyszer az éhomi értékeknek megfelelően emelve 2-4-6 NE-gel.Aztán egy hét múlva ismét megnézik az elmúlt 3 nap átlag éhomi értékeit, s ennek megfelelően marad,vagy változik a dózis.Ezért eltart kis ideig, míg megfelelően feltitrálják az adagot. S még akkor is jöhet az időjárási front, a menstruáció(már akinek : )), fertőző megbetegedés,diétahiba, ami nehezíti a dolgot. De a tapasztalatok szerint a megfelelő dózis elérésével normál éhomi értékek érhetőek el,(a betegeink azt mondják, mikor az értékeik felől érdeklődöm: "5.6! Csecsemőkoromban volt ilyen utoljára! ")-amik az étk. közti szünetekben közel azonosak.Remélem, sokan tapasztaljátok ugyanezt!
 

laffi

Tag
Tünde! Orvos vagy? Jól gondolom?
Az utolsó mondataidat nem igazán értettem... hogy sokan tapasztaljuk-e az 5,6-os értékeket napközben???? Úgy érted hogy be lehet Lantussal állítani valakit úgy hogy naphosszatt normál tartományban legyen a cukra? 1-es vagy 2-es típusra gondoltál?

De a tapasztalatok szerint a megfelelő dózis elérésével normál éhomi értékek érhetőek el,(a betegeink azt mondják, mikor az értékeik felől érdeklődöm: "5.6! Csecsemőkoromban volt ilyen utoljára! ")-amik az étk. közti szünetekben közel azonosak.Remélem, sokan tapasztaljátok ugyanezt!
 
laffi írta:
Tünde! Orvos vagy? Jól gondolom?
Az utolsó mondataidat nem igazán értettem... hogy sokan tapasztaljuk-e az 5,6-os értékeket napközben???? Úgy érted hogy be lehet Lantussal állítani valakit úgy hogy naphosszatt normál tartományban legyen a cukra? 1-es vagy 2-es típusra gondoltál?

De a tapasztalatok szerint a megfelelő dózis elérésével normál éhomi értékek érhetőek el,(a betegeink azt mondják, mikor az értékeik felől érdeklődöm: "5.6! Csecsemőkoromban volt ilyen utoljára! ")-amik az étk. közti szünetekben közel azonosak.Remélem, sokan tapasztaljátok ugyanezt!

Nem, nem orvos vagyok, hanem diabetológiai szakápoló. Igen, normoglykémiáról számol be nagyon sok beteg, Lantus használata mellett. Könnyebben elérhető, mint korábban, remélem, neked is ez a tapasztalatod. : ) Persze továbbra is fontos a diéta betartása és a mozgás.Az I. tipus nyilván labilisabb.
 
Kedves OptiPent használók!
Megírtam a következő OptiPen teadélután időpontját. A "MINDENKINEK" címszó alatt megtalálható. Várok szeretettel minden ráérő érdeklődőt!
 

bogácsa

Új tag
találtam egy jó oldalt..bár már sokan közületek ráakadhattak..szóval akik még nem látták és konyítanak az angolhoz kicsit,az lesse meg a következő oldalt,mert rengeteg információ és videó van itt,többek közt a lantusz és a penje használatáról!

http://www.lantus.com/

Tünde!megpróbálok elmenni a találkozóra a Millenárisba!Jön velem valaki? :lol:
 

naty77

Új tag
sajna nem jártam sikerrel. :cry: amíg szoptatok nem kapok másik inzulint és ne is akarjak fogyni, mert ha kicsit gondolkoznék az energiával kapcsolatban ,akkor tudnám, hogy a szervezetemnek erre van szüksége most. azért lesz egy nagylabor, pajzsmirigy is, de ha azzal gond lenne, akkor nem lenne tejem.
na akkor most kivel szúrjak ki? a gyerekkel és gyors ütemben álljunk le a szoptatással, vagy magammal? nem tudom már időben teljesíteni az evéseket, utálok enni lassan és a súlyom a csípőm miatt hosszútávon komoly bajokat okoz.
:?
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
naty77 írta:
sajna nem jártam sikerrel. :cry: amíg szoptatok nem kapok másik inzulint és ne is akarjak fogyni, mert ha kicsit gondolkoznék az energiával kapcsolatban ,akkor tudnám, hogy a szervezetemnek erre van szüksége most. azért lesz egy nagylabor, pajzsmirigy is, de ha azzal gond lenne, akkor nem lenne tejem.
na akkor most kivel szúrjak ki? a gyerekkel és gyors ütemben álljunk le a szoptatással, vagy magammal? nem tudom már időben teljesíteni az evéseket, utálok enni lassan és a súlyom a csípőm miatt hosszútávon komoly bajokat okoz.
:?
Naty, lehet gyors inzulinnal szoptatni, mit mondott a doki, miért nem kapsz másik inzulint? Hogy ne szoptatás alatt állj át bármire is vagy mert szerinte nem lehet gyors inzulinnal szoptatni? Ne engedj a dokinak, a gyors inzulinnal sem kell fogyózni, attól még segít az embernek kevesebbet enni, annyira, ami még szoptatás alatt is egészséges. Barátnőm 1 éve szoptat (fél évig kizárólag anyatejen volt a kisfia és utána is csak ők akartak mellé adni rendes kaját is) és már a terhességet is Humaloggal csinálta végig, ahogy én is, így a szoptatást is és a Péterfyben rengeteg Humalogos szoptatós anya van! Én is többek között, bár én ugye csak napi 150-180 gramm tejet produkálok, de ez nem az inzulin miatt van ugye...
Viszont engem érdekelne, hogy milyen pajszmirigy probléma az, ami miatt nincs teje az embernek? Én komolyan gondoltam már arra, hogy fizikai oka lehet annak, hogy csak ennyire kevés tejem van és már a pajzsmirigy probléma a terhesség előtt is felmerült a sok hasmenésem miatt, de az orvosom nem nézte meg még soha.
A gyorhatásút meg ne engedd megtiltani! Túl sokat nyerhetsz vele...
 

naty77

Új tag
Igen, konkrétan a szoptatás miatt nem engedi, mert átmegy a tejbe. És hiába példálóztam, hogy külföldön és a Péterffyben már engedik, ő nem. :shock:
Feltétlenül nézesd meg a pajzsmirigyedet :!: , nem is értem, nekem eddig mindenhol nézték a cukor miatt automatikusan, hiszen a pajzsmirigy is egy hormon.
Jövő héten megyek laborba, 2-án vissza a dokihoz, majd akkor újra előhozom a dolgot.
 

bogácsa

Új tag
segítsetek nekem,mert nagyon kétségbe vagyok esve!!már szétsírtam a fejem...:(
képzeljétek, elveszett a postán mind2 inzulin receptem,,...a lantusz és a novorapid is...novom még van,viszont lantuszom már csak pár napra elég...ez a pánikom oka!!!
jövő héten újra fel kell iratnom a lantuszt..ugye én még st-ban tudom..ill. majd anya megy a receptétrt..szóval max 1,5-2 hétre szükségem lenne 1 patron lantuszra...ellenkező esetben nekem keddtől nem lesz....mit csináljak?
irjatok!!!! :cry:
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
bogácsa írta:
bp-en lakom,szóval itt bárhova el tudok menni:(
Adj egy telefonszámot, küldök neked smsben olyan emberke számát, aki tud adni. Emailben megírtam az én számomat neked! Te is ismered őket, csak gondolom nem tudod a számukat. Én már többször kértem így másoktól.
 

szolnok

Új tag
Nem mindig ugyan abban a gyógyszertárban váltod ki??
Nem ismered a gyógyszerészt? Mi is jártunk már így és a gyógyszerész nagyon rendes volt, ideadta az inzulint le kellet tenni érte biztonságból a teljes árát, de nem ütötte be a gépbe, és 3 nap múlva vittem neki a receptet, akkor blokkolta le szokás szerint.

Remélem sikerül szerezned.
 
Oldal tetejére