Zsu77
Új tag
Hősök vagyunk!
Szuper!
Kedvenc irodalmi idézete(i)m...
- Téma inditó nofre
- Kezdés dátuma
L
lui_ego
Vendég
József Attila - HYMNUS A BORHOZ
<o></o>Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.
<o></o>
Vérem forrjon véled össze,
Bor, te férfikor teje,
Mindeneknek elseje,
Torkom érced hadd fürössze.
<o></o>
Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
Május hímes köntöse,
Víg tüzek víg kürtöse,
Őserők tüz-istenkorcsa.
<o></o>
Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.
<o></o>
Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!
<o></o>
1922. máj.
<o></o>Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.
<o></o>
Vérem forrjon véled össze,
Bor, te férfikor teje,
Mindeneknek elseje,
Torkom érced hadd fürössze.
<o></o>
Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
Május hímes köntöse,
Víg tüzek víg kürtöse,
Őserők tüz-istenkorcsa.
<o></o>
Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.
<o></o>
Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!
<o></o>
1922. máj.
blaci
Őstag
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűtő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem, megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment – fölment, tejfel – tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
(Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk)
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűtő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem, megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment – fölment, tejfel – tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
(Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk)
blaci
Őstag
Zágon István: Az anya meg a szülő
Zágon István: Az anya meg a szülő
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle.
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.
Zágon István: Az anya meg a szülő
Zágon István: Az anya meg a szülő
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle.
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.
Zágon István: Az anya meg a szülő
L
lui_ego
Vendég
MOLDOVA GYÖRGY - A beszélő disznó
<center>
Este fél tizenegykor, az utolsó etetés után Kerekes, a Feketetelki Állami Gazdaság sertésgondozója leoltotta a villanyt a IX-es számú ólban, hogy a malacok nyugodtan alhassanak. Még egyszer végigment a csarnoknak is beillő tágas ólon, ellenőrizte a hőmérsékletet, megnézte, van-e elegendő víz az önitató tartályában, mindent rendben talált. Már az ól túlsó végén járt, mikor valaki váratlanul megszólalt mögötte:
– Józsi, a kurva anyádat!
Kerekest ugyan Lajosnak hívták, mégis visszafordult erre a hangra, azt hitte, hogy valamelyik gondozókollégája berúgott, és ő motyog az ól sarkába húzódva, de akárhogy is figyelt, nem látott senkit. Félig-meddig bizonytalankodva ugyan, de napirendre tért az esemény fölött, úgy magyarázta, hogy talán az ólon kívül káromkodott valaki, vagy az is lehetséges, hogy a füle csengett.
– Valamelyik nap el kell mennem a doktorhoz, és ki kell mosatnom a fülemet – dünnyögte maga elé.
Kerekes fölemelte az ajtót lezáró keresztvasat, hogy a helyére illessze, mikor újra megszólalt az előbbi magas, reszelős hang:
– Józsi, a kurva anyádat!
Most már minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy az ólon belül beszélt valaki, sőt még a hang irányát is meg lehetett határozni: a IV-es ketrec felől érkezett. Ebben a ketrecben azokat a malacokat tartották, akiket az Állami Gazdaság egyéni gazdáktól vásárolt fel, hogy pótolni tudja az elhullást, melyet a legutóbbi brucellózis okozott az állományban.
Kerekes közelebb lépett a IV-es ketrechez. Ezen az éjszakán kilenc malac feküdt a rács mögött különös elrendezésben: nyolc összebújva és olyan felismerhetetlen összevisszaságban, hogy egy gyakorlott hentesnek is gondot okozott volna kiválogatni, melyik fej vagy láb kihez tartozik, a ketrec nagyobbik felét viszont egy elterpeszkedve alvó malac foglalta el. A hatalmaskodó, úgy látszik, kemény harcot vívhatott kivételezett helyzetéért, mert ahogy Kerekes rávilágított a kézilámpájával, vöröslő sebek tűntek fel a fülén, a nyakán csatakos csimbókokba állt össze a véres szőr.
A gondozó a rácsra könyökölve figyelt néhány percig, várta, hogy a hang újra jelentkezzen. Egy ideig csak a tömegben fekvők felhorkanó röfögése hallatszott, mikor valamelyikük fészkelődött, és megzavarta a többiek álmát, majd váratlanul megszólalt a különhúzódó malac is.
– Józsi, a kurva anyádat!
Kerekes összerázkódott, csak sokára tudta összeszedni magát annyira, hogy még mindig remegő térdekkel eltávolodjon a ketrectől, de közben is vissza-visszanézett. Kint, az ól előtt megállt, és marokra gyűrt zsebkendőjével szárítgatta a homlokát, tudta, hogy felfedezését azonnal jelentenie kell.
Doktor Barta Edit, az Állami Gazdaság igazgatónője még fent volt ezen a kései órán, tanulmányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, épp az „aratás” szó jelentését kereste az Értelmező Szótárban, mikor Kerekes bekopogott hozzá, és elfulladó hangon közölte, hogy az egyik malac tud beszélni. Az igazgatónő megigazította a szemüvegét:
– Ide figyeljen, Kerekes: azt még elnéztem magának, hogy a múltkor részegségében belezabált a hallisztbe, és utána az önitatót nyomkodta az orrával, de ha ebből azt a következtetést vonja le, hogy magának mindent szabad, és éjnek idején is ilyen marhaságokkal zaklat, ki fogom rúgni.
A sertésgondozó égre-földre esküdözött, hogy igazat mond, és addig könyörgött, amíg rábeszélte az igazgatónőt, hogy menjen ki vele a telepre.
Éjfél már elmúlt, mire kiértek, és megálltak a sertésnevelő IV-es ketrece előtt. A kilenc malacból nyolc most is aludt, csak a félrehúzódó malac emelkedett fel négy lábra a kézilámpa fénykévéjében, száján vastag tajték hólyagzott, vöröses szemeivel gyanakodva figyelte a látogatókat.
– Mindjárt – mondta Kerekes biztatóan, és áthajolt a rácson –, Józsi, a kurva anyádat!
– Hogy beszél, Kerekes, az én jelenlétemben?!
– Ne tessék haragudni, igazgatónő kérem, de én ezt a szöveget hallottam a malactól, és lehet, hogy mást sem tud. Mondd szépen, hogy Józsi, a kurva anyádat! – és biztatóan megvakarta a hátát.
A malac nem szólt, jobbra-balra forgatta a fejét, aztán egy alattomos mozdulattal belekapott a gondozó kezébe úgy, hogy a foga alatt megroppantak a csontok. Doktor Barta Edit lesújtóan nézett a fájdalmában fél lábon ugráló sertésgondozóra:
– Gratulálok! Holnap jöjjön be a munkakönyvéért, Kerekes, maga nem fog szórakozni velem!
A sertésgondozó üggyel-bajjal kimosta és bekötözte a kezét, melyen rajta maradtak a tűhegyes fogak vérző nyomai, aztán magához vett egy konyhakést, el volt szánva rá, hogy átvágja az őt csúffá tevő malac torkát.
A malac ébren várta, mintha számított volna rá, hogy Kerekes visszatér, visítani kezdett, és befutott falkában alvó társai közé, azok felriadtak, és ordításukkal felverték az egész ólat, az üvöltést meghallották a többi ólak ügyeletes gondozói és az éjjeliőrök is, futva közeledtek. Kerekesnek csak annyi ideje maradt, hogy kirántsa a ketrecből a négy lábbal kapaszkodó malacot, a köpenyébe tekerje, és elrohanjon vele.
A tápkeverő raktárában tette le, itt éjszaka senki sem dolgozott, a halmokban álló megtömött papírzsákok egyébként is felfogták a hangokat. Kerekes már szúrásra emelte a kést, amikor váratlanul megszólalt a hóna alá fogott malac:
– Kedves Lajos bátyám – nem tudom, szólíthatom-e így –, itt valami félreértés történt.
Kerekes most nem hagyta eluralkodni magán a megdöbbenést, hogy a malac emberi hangon beszél, ordítva rázta a kést jobb öklében:
– Leégettél az igazgatónő előtt, te szemét! Akkor miért nem szólaltál meg, amikor kérdeztelek?!
– A helyzet nem volt megfelelő. Ha megfognak, és kivisznek az ólból, szívesen álltam volna a rendelkezésükre, de gondolkodjon egy percig, Lajos bátyám: ha én bent az ólban egy szót is szólok, az összes malac rájön, hogy én tudok beszélni, ezt pedig mindenképpen titokban kell tartanunk.
– Miért?
– Ne haragudjon, Lajos bátyám, de ez az én dolgom.
Kerekesnek megsajdult a jobb keze, melybe beleharapott a malac, agyát újra elöntötte a vér:
– Még neked áll feljebb?! Tönkretettél, kirúgtak miattad, és még te pimaszkodsz?! Megdöglesz, te bitang!
A malac kelletlen képet vágott, mintha unná, hogy többször is el kell magyaráznia ugyanazt.
– Ne legyen már ilyen merevnyakú, Lajos bátyám! Én hajlandó vagyok elkísérni magát az igazgatónőhöz, és mindent elmagyarázok neki. Garantálom, hogy visszaveszi magát.
Kerekes elbizonytalanodott:
– De ha becsapsz, abban a szent minutumban véged van.
– Mit magyarázzak? Magánál van a kés, Lajos bátyám.
Éjfél már elmúlt, kopogtatásuk mély álmából riasztotta fel doktor Barta Editet. Az igazgatónő ajtót nyitott, mikor meglátta Kerekest, hóna alatt a malaccal, tombolni kezdett, és az ajtóra mutatott:
– Mars ki innen!
A megrémült Kerekes vissza is fordult volna, de a malac megbökte, hogy tegye le a földre, megállt az igazgatónő előtt, és tisztelettudóan megköszörülte a torkát:
– Elnézést kérek a közbeszólásért, de meg kell védenem Lajos bátyámat. Ő jól hallotta, hogy álmomban beszélek, és valóban azt mondtam, bocsánat a kifejezésért, hogy Józsi, a kurva anyádat!
Az igazgatónőnek elállt a szava, döbbenten igazította meg a szemüvegét, és csak annyit tudott kérdezni:
– És ki az a Józsi?
– Én vagyok. Tudniillik Senkei bácsi…
– Az egykori tanácselnök?
– Igen, ő volt az én régi gazdám, akitől az Állami Gazdaság felvásárolt, egyszóval Senkei bácsi hívott Józsinak, és folyton szidott, mert elcsavarogtam.
– De hogy tanult meg beszélni?
– Én még választási malac voltam, tudniillik Senkei bácsi akkor vásárolt, mikor nem választották meg újra tanácselnöknek, hanem nyugdíjba küldték. Egyedül élt, a gyerekei már felmentek Pestre, a felesége meghalt, kellett hogy foglalkozzon valamivel. Egész nap ott tett-vett az ól körül, és beszélt hozzám. Először csak egy-két szó ragadt rám, aztán lassan mindent megértettem.
– A gazdája sejtette, hogy maga tud beszélni?
– Nem, elnézést kérek a kifejezésért, de Senkei bácsi süket volt, mint az ágyú. Én különben is vigyáztam, hogy ne áruljam el magam, mert ha megtudja, lehet, hogy elveszítette volna a bizalmát irántam. Aztán mikor Senkei bácsi meghalt, a fiai hazajöttek, és eladtak mindent, a gazdaságot is felszámolták, akkor kerültem át az elmaradt magán kisárutermelő szektorból önökhöz, a fejlett szocialista mezőgazdasági nagyüzembe.
Doktor Barta Edit Józsit hallgatva nem tudott magához térni a megdöbbenéstől:
– De honnan ismer ilyen kifejezéseket?
A malac szerény mosollyal lehajtotta a fejét:
– Aki igyekszik, arra mindig ragad valami. A legtöbbet Senkei bácsitól tanultam, akit a példaképemnek is nevezhetnék, és egyébként is igyekeztem képezni magam. Épp az ólunk ajtaja előtt állt a községi hangosanbeszélő, vagy ahogy a parasztok mondják, bocsánat a kifejezésért, a lármafa. Én minden műsort meghallgattam, leginkább a politikai előadások érdekeltek, de nagyon élveztem a zenét is.
A malac dúdolni kezdett.
– Te büszke kozák…
Már öt óra felé járt, kint hajnalodott, attól kellett tartani, hogy az igazgatónőhöz benyit valamelyik utasítást kérő brigádvezető vagy technikus, és megzavarja a beszélgetést, ezért megállapodtak, hogy Kerekes egyelőre visszaviszi a malacot az ólba és estére újra elhozza.
Hazafelé tartva a malac elégedetten terpeszkedett el a gondozó köpenyében:
– Maga csak ne féljen, Lajos bátyám, amíg engem lát, én nem szoktam megfeledkezni a jóembereimről. Van egy ötletem, nem akarok ígérgetni, de ha elfogadják, nemcsak én járok jól, hanem magának is leesik valami.
Az igazgatónő egész nap töprengett, hogy mire lehetne felhasználni a malac kivételes adottságait, de csak annyi jutott az eszébe: hátha felléphetne a színjátszó csoport előadásain mint hasbeszélő?! Este tanácstalanul kérdezte Józsit:
– Mihez kezdjünk magával?
– Kérem tisztelettel, Lajos bátyámnak már említettem, hogy volna egy javaslatom, ami kölcsönös előnyökkel járna…
– Mire gondol, kedves izé…
A malac joviálisan elmosolyodott:
– Tessék csak Józsinak szólítani engem, egyszerű, becsületes magyar név.
– Szóval, kedves Józsi?
– Arra gondoltam, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vissza tetszenek helyezni engem a többi malac közé. Én megfigyelném, hogy a társaim mit beszélnek, mi a véleményük az ellátásról, a férőhelyekről és főleg önökről, a vezetőkről, akiket mindnyájan tisztelünk és becsülünk. Időnként valamilyen ürüggyel felhozatnának az irodába, majd én kitalálom, hogy milyen ürüggyel, és én beszámolnék mindenről.
A malac fölemelte kerek orrát, és várakozóan doktor Barta Editre nézett, nem tudta mire magyarázni az igazgatónő elgondolkozó tekintetét, bizonytalanul megjegyezte:
– Arról sem hallottam, hogy van-e ilyen rendszer az emberek között, de a sertések között szerintem nagyon jól beválna.
Az igazgatónő szeme végre felcsillant a szemüveg mögött.
– Nagyon érdekes! Legjobb tudomásom szerint az volna az első próbálkozás a nagyüzemi sertéstenyésztésben, hogy közvetlen hangulatjelentést kapjunk a hizlalásra befogott egyedekről – a malacra nézett –, és mit kér cserébe? Említette, hogy kölcsönös előnyökről volna szó.
– Először is szeretném, ha visszavennék Lajos bátyámat az állásába, és kapna öt… nem, hatszáz forint prémiumot.
– A felmondást, azt hatálytalanítom, de prémiumot egyelőre nem tudok adni, mert kimerült a keret.
– Akkor talán át lehetne irányítani „R”-keretbe azt az összeget, ami az önkéntes véradó mozgalom résztvevőinek jutalmazásából megmaradt – mondta a malac.
– Maga honnan tud erről?
– Ön mondta a brigádvezetőnek tegnapelőtt, mikor elsétáltak a ketrec előtt, hogy van egy ilyen lehetőség. De ismerem az idevonatkozó rendeleteket is, Senkei bácsi egy időben Magyar Közlönnyel almozott alám.
Doktor Barta Edit megadóan felsóhajtott:
– Rendben van, ezenkívül mit kíván még? Úgy értem, saját magának.
– Én magamnak egyelőre nem kérek semmit, előbb bizonyítani szeretnék. De meg vagyok győződve, hogy a jutalmazásnál is majd azok állnak a sor elejére, akik a legtöbbet tettek le a nagy, közös asztalra.
Bent a ketrecben Józsi úgy viselkedett, mint a többi malac, egész nap ténfergett és evett, közben igyekezett a falka sűrűjébe sodródni, és figyelte, mit röfögnek a társai. Akárhogy is igyekezett, csak sovány anyagot továbbíthatott a sertésnevelőből, a malacok kis panaszait jelentette, hogy a kocákat messze tartják tőlük, és ritkán mehetnek szopni, a gondozók az itatóban mossák le a csizmájukat. Ez a munka nem elégítette ki Józsi becsvágyát.
Jóval tartalmasabb vadászterületnek ígérkezett az az ól, ahol az idősebb kanokat tartották, Józsi ide kérte át magát. Gyanút keltett volna azonban, ha a még malacszámba menő Józsit minden indokolás nélkül áthelyezik a két-három éves állatok közé, mindenképpen ürügyet kellett teremteni. A malac többször is szembeszállt a gondozókkal, rájuk röfögött, beleharapott a kezükbe, így már mindenki indokoltnak találta, hogy Józsit mint fékezhetetlent eltávolítják a többi malac közül.
Az idősebb kanok is értesültek az ügyről, általános volt közöttük a vélemény, hogy Józsi túl merészen viselkedik, és előbb-utóbb megüti majd a csülkét, de hevessége osztatlan jóindulatot keltett, az idősebbek mint abszolút megbízhatót befogadták beszélgetéseikbe. A malac szerényen félrehúzódott, de a füleit hegyezve figyelt.
Egy Yorkshire-ből importált öreg kan Angliában töltött malackoráról szokott mesélni, légkondicionált ketrecekről, televízióról, narancshéjjal és banánnal kevert moslékról. Józsi legközelebbi jelentésében a yorkshire-i kan sürgős eltávolítását javasolta, mielőtt még szélesebb körökben elterjedne az a nézet, hogy Nyugaton kényelmesebbek a ketrecek, és jobb az ellátás.
Sok vita folyt a társaságban az úgynevezett „fantomkocák”-ról is. A kanokat eleinte valódi kocákhoz vitték fedezni, a kocákat egy szőrrel bevont faváz alatt helyezték el, úgy, hogy csak a hátuljuk látszott ki – ezt a favázat hívták fantomkocának –, és így ugratták rájuk a kanokat. Mivel azonban a mesterséges megtermékenyítést a szakértők célszerűbbnek tartották, később a kocákat már nem állították oda, a kanok a puszta faváznak estek neki, és a gondozók üvegpohárban fogták fel a kicsurgó magot. Kevés figyelmet fordítottak a fantomkocák rendbentartására, szálkák álltak ki belőlük, és lekopott róluk a ráragasztott báránybőr.
– Legalább egy kis szőrt tennének a hátára – háborogtak a kanok –, hogy valami illúziónk legyen. Ezt a fakocát izélje meg a Kerekes a nagy hasával! – és valóban nem voltak hajlandók nekiugrani a fantomnak.
Józsi ezt is közölte az illetékesekkel, a leghangosabb kanokat hamarosan kiherélték.
Állandóan fenyegetett a veszély, hogy feltámad a gyanú, és Józsi lelepleződik, ezért a jelentések leadását különleges gonddal szervezték meg. Ha valamit jelenteni akart a malac, rosszullétet imitált, lenyelt egy külön erre a célra tartogatott szappandarabkát, a hátára feküdt, és habzó szájjal hörgött. Kerekes kiemelte a ketrecből, és a többi sertés részvevő morgása közepette vitte el magával.
Ezt az ötletet maga Józsi javasolta, az igazgatónő őszintén el volt ragadtatva tőle.
– Nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszébe?!
– Senkei bácsi néha bevitt magával a szobába is, a lábánál feküdtem, és néztem a tévét. Egyszer láttam egy lengyel filmsorozatot, abban jelentett úgy a rabok közé beépített ügynök, hogy rosszullétet tettetett.
Doktor Barta Edit nem emlékezett erre a filmsorozatra:
– Mi volt a címe? Ki volt a főhős?
– Nem tudom, én csak az ügynököt figyeltem. Nagyon szép ember volt: kövér, szemüveges, kopasz. Végig neki drukkoltam.
Józsi rendkívül alaposan dolgozott, jelentései olyan részletekre is kiterjedtek, hogy mit szólnak a sertések azokhoz a kísérleti keverékekhez, melyekkel a hízótápot beszórták, a Feketetelki Állami Gazdaság termelési terveit és módszereit főleg az ő észleleteire alapozta, és az átlagost jóval felülmúló eredményeket ért el.
A hizlalási periódus végén Józsira különleges feladat várt. Mindig sok bajjal járt az állatok beszállítása a vágóhídra, a sertések már a kapuban megérezték a vér szagát, és vagdalkoztak, nem voltak hajlandók lejönni a teherautó platójáról, rátámadtak a rakodómunkásokra, és megsebesítették őket, Józsinak kellett valamilyen megoldást kitalálnia.
Hogy bekerüljön a vágóhídra indított transzportba, a malac látványosan provokálta gondozóit, hátat fordított nekik, és feléjük szellentett, így a többi sertés előtt is indokoltnak tűnt, hogy mint végképp fegyelmezhetetlent kiselejtezzék.
Fent a teherautón az öreg kanok tisztelettel és szeretettel vették körül, de Józsi vigasztalhatatlannak mutatkozott, azt röfögte, hogy nem hajlandó ilyen megalázottan élni, ennél sokkal szebb a dicső halál. Az öreg kanok meghatottan néztek össze.
– Ez a malac sokra vihette volna – mondták –, nagy disznó lett volna belőle.
Mikor a teherautó megérkezett a Vágóhídra, Józsi öntudatosan feltartott fejjel elsőnek futott le a platóról, a többi sertés nem láthatta, hogy az első kanyarban befordul, és eltűnik egy mellékajtó mögött, ahol már várta Kerekes, hogy visszavigye Feketetelekre, az Állami Gazdaságba. Példája szinte hipnotizáló erővel hatott a többiekre, minden ellenállás nélkül hagyták magukat a böllérkés alá terelni. Ezen a napon vonták le a legkevesebb élősúlyveszteséget az Állami Gazdaságtól, és a Vágóhíd is túlteljesítette a tervét.
Egy hizlalási periódust Józsinak mindenképpen ki kellett hagynia, meg kellett várnia, amíg levonul az a korosztály, mely őt még malacként ismerte, és joggal meglepődhetett volna, hogy egyedül neki sikerült visszatérnie a Vágóhídról.
Hogy az idő ne vesszen kárba, Józsit megtanították írni-olvasni, és beíratták különféle tanfolyamokra, továbbképző előadássorozatokra. Vizsgadolgozata: A házi szemét elemzése hangulatjelentések szempontjából általános feltűnést keltett. Bemutatott egy példát: hogyan kell felkutatni és összeállítani egy kilencfelé tépett és három különböző szemétládába szétszórt levél foszlányait. Felajánlották, hogy maradjon ott a tanfolyamon demonstrátornak, de Józsi szerényen kitért előle:
– Úgy érzem, nekem a gyakorlati munka az igazi hivatásom!
A többi sertés törzslapján csak az állat születési időpontját, fajtáját és legföljebb régi tulajdonosának a nevét tüntették fel, Józsi lapja viszont megtelt rejtjelzett adatokkal: 8/1976/III., □ 2411/<sub style="">9</sub>, XY/<sub style="">F</sub> – és ehhez hasonlókkal, feladatkörét, az általa elvégzett tanfolyamok jellegét mutatták. A titkos jelölések kulcsát csak az igazgatónő ismerte és néhány közvetlen munkatársa.
Hamarosan elkerülhetetlenné vált, hogy Józsi hivatalos státuszt is kapjon az Állami Gazdaságban, természetesen álcázott megjelöléssel, formálisan az építőrészleg téglaügyeit intézte. Élvezte az alkalmazottaknak járó összes előnyöket, szeptemberben, mielőtt újra megkezdte volna a munkáját, beutaltatta magát két hétre az Állami Gazdaság balatoni üdülőjébe.
Először egy háromágyas szobában helyezték el, egy segédkönyvelő és egy traktoros mellé, de Józsi nem bírta elviselni társai ápolatlan, nehéz szagát, éjszakai durrogtatásaikat, részeg hányásaikat. Jelentkezett a gondnoknál, és másik szobát kért:
– Belátom, hogy tömeges üdültetésnél engednünk kell higiéniai igényeinkből – mondotta –, de itt is legalább megközelítően olyan színvonalon szeretnék élni, mint otthon, a sertéstelepen. Az étkeztetés minőségén még túlteszem magam, de nem hiszem, hogy a sertésnevelőben akadna olyan malac, aki meg merné engedni magának, hogy társai jelenlétében fingóversenyre hívjon ki egy másik malacot, mint itt Hagymási segédkönyvelő elvtárs Kovács elvtársat, a traktorost. Bárhol is, de szeretnék egyedül lakni, úgy látom, a mosókonyhát amúgy sem használják, ha megengedik, én inkább ott rendezkednék be.
Józsi az üdülés napjait is szigorú órarend szerint szervezte meg. Úgy találta, kissé elhízott, arra sem számíthatott, hogy a következő hizlalási szezonban lead majd a súlyából – hiszen éppen neki kell majd példát mutatni evésben a többi malac előtt –, ezért most diétás menüt kért, és bármilyen nehezére esett, kedvenc Pepsi Colájából sem fogyasztott többet napi húsz üvegnél. Reggelenként futott egy órát az erdei sétányon, különféle veszélyeknek téve ki magát – egy rövidlátó vadász rálőtt, az arra legelésző kocák pedig szerelmi ajánlatokkal üldözték –, Józsi udvariasan, de határozottan kitért előlük.
Napközben szobájába visszahúzódva tanult és pihent, de kötelességének érezte, hogy esténként részt vegyen az üdülő társadalmi életében. Kínos gonddal öltözött, fehér nyloninget vett fel, szovjet borostyán kézelőgombokkal, divatos, széles nyakkendővel, mellső lábára kesztyűt húzott, a hátsóra pedig gyermekméretű cipőt, csak a nadrágot kellett különméretre csináltatnia – a négy lábon való járás kívánalmainak megfelelően. Öltözetét néhány dísztárggyal is kiegészítette: aranyozott nyakkendő, csíptetővel, vastag teknőckeretű szemüveggel, mely láncon lógott a nyakában, osztrák öngyújtóval. Bőrét gondosan meghintette BAC SWEET dezodoráló folyadékkal.
Józsi eleinte beült az üdülő eszpresszójába egy Pepsi Colára, de a többi vendég valósággal kinézte, alig burkoltan sértő szövegű nótákba kezdtek, olyanokba, mint hogy „búzába ment a disznó kilenc malacával”, meg „szomorú disznószar, de megfeketedtél”! A kártyások sem tűrték meg maguk között, egy-egy ütésnél nyomatékos hangon bejelentették: „Na, most ütök a makk” vagy „a vörös disznóval”!
Józsi nem tehetett mást, a tévéterembe húzódott be, nézte a műsort, vagy szépirodalmi könyveket olvasgatott, doktor Barta Edit is olvasás közben lepte meg az egyik este. Az igazgatónő is az üdülőben töltötte a szabadságát, beosztottjaival nem kívánt beszélgetni – azok sem vele –, az egyedüllétet kereste, így vetődött be a csöndes tévéterembe.
– Jó estét, Józsi, milyen elegáns maga! – mondta csodálkozva.
– Nekem az a véleményem, hogy csak akkor számíthatunk mások megbecsülésére, ha mi is megbecsüljük magunkat testben és szellemiekben egyaránt.
– Nagyon helyes felfogás. Mit olvas?
– Most egy regényt.
– Kis kikapcsolódás?
– Nem, én mindenből tanulni akarok, ebből is. Én nem úgy olvasok, mint az átlagemberek, hogy oda lapoznak a könyvben, ahol beszélnek, vagy kikeresik a szerelmi jeleneteket, és a többivel nem törődnek, én kritikával olvasok – Józsi felemelte a könyv mellé kikészített golyóstollat –, én alá szoktam húzni az illetlen vagy durva kifejezéseket, a lap szélére pedig odaírom: „emberség!”
– Emberség?! Talán disznóság?
– Nem, egy disznó sohasem írt volna le ilyen dolgokat, csak egy ember. A másik, ami nagyon érzékenyen érint engem a könyvekben, az, ha valahol a sertéseket kollektívan rágalmazzák. Ilyeneket írtam fel, csak úgy kapásból – vette elő Józsi a jegyzetei –, „hallgat, mint a hugyos disznó a búzában, részeg, mint a disznó, mindig kapunk korpára disznót, fészkelődik, mint a rühes malac, okos, mint a tordai malac, seggel megy a vályúnak”…
Józsi elhárítólag emelte fel kesztyűs mellső lábát:
– Én nem állítom azt, hogy minden sertés hibátlan, alaptalanok ezek a kijelentések, bár például zavarba jönne az illető író, ha bizonyítania kellene, hogy a tordai malac a valóságban is, hogy úgy mondjam, háttal ment a vályú felé, engem maga a tendencia bánt. Nemcsak azt kell meglátni, hogy egyesek koszosak, meg a szemétben turkálnak, észre kellene venni azokat az egyszerű sertéseket is, akik nap mint nap példásan esznek és isznak a hizlalókban. Velük miért nem foglalkoznak a tisztelt író meg újságíró urak?!
– Teljesen egyetértek magával, Józsi – mondta az igazgatónő –, mindezért a sajtó felelős. Amíg az újságírók ilyen destruktív cikkeket írnak, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy az Állami Gazdaság nem tudja teljesíteni a tervét. Mindentől elveszi az ember kedvét, ha például azt olvassa, hogy miért nem szedtük le még a fáról a tavalyi cseresznyetermést?
A tévében egy angol film főcíme tűnt fel, Józsi a képernyőre mutatott:
– Én azt nem helyeslem, hogy a televízióban azt a sok nyugati szemetet játsszák. Aztán csodálkoznak, ha elzüllenek a fiatalok, de kérdezem én: mit látnak maguk előtt?!
– Maga szerint milyen témákról kellene filmet készíteni?
Józsi egy pillantást vetett az igazgatónőre, akit egyre vonzóbbnak talált.
– Szerintem például nagyon érdekes filmet lehetne írni egy tehetséges, fiatal nőről, aki vasakarattal egy Állami Gazdaság élére küzdi fel magát.
Doktor Barta Edit elpirult, egy pillanatnyi zavart csend ereszkedett le, a szomszédos eszpresszóból átszűrődött a zene.
– Szeret táncolni? – kérdezte Józsi elfogódottan, és megmozdult gyermekcipőbe bújtatott hátsó lába.
– Nem. Miről jutott az eszébe?
– Semmiről, csak úgy érdeklődtem.
Józsi még két hizlalási szezont töltött el különféle ólakban és ketrecekben, továbbította jelentéseit a sertések hangulatáról, de mind nehezebben birkózott meg a feladatával. Az Állami Gazdaság fejlődött, új és új sertésnevelőket épített, Józsi egymagában képtelen volt megfigyelni valamennyit. Testi adottságai is alkalmatlanná tették erre a munkára: az időszakos fogyókúrák ellenére négy mázsa fölé hízott, ormótlan alakja láttán még a legöregebb kanok is joggal kérdezhették: mit keres ez itt, mikor kint a vágóhidak üresek?!
Józsi számot vetett helyzetével, és az Állami Gazdaság vezetőinek jóváhagyásával már menet közben átszervezte a munkáját. Hálózatot épített ki, minden ólban megbízható malacokat, süldőket, öregebb kanokat és kocákat szervezett be, akik jelentették neki megfigyeléseiket – különféle apróbb kedvezmények fejében. Ő maga ezután csak kivételes esetekben ment le a sertések közé.
Ez a hálózat kizárólagos érvénnyel Józsi kezében összpontosult, mivel az Állami Gazdaság minden rendű-rangú alkalmazottja közül csak ő értette meg a beszervezett malacok röfögését. Fontos feladatkörének megfelelően külön irodahelyiséget kapott, és ott elemezte-rendezgette a jelentéseket.
Józsi eleinte minden befutó adatot lelkiismeretesen továbbított az igazgatónőnek, a legapróbb panaszokra és fegyelmezetlenségekre is kitért. Dicséretre és jutalmakra számított, de legnagyobb megdöbbenésére doktor Barta Edit fanyalogva fogadta a jelentéseit:
– Maga mindig rémeket lát, Józsi, a sajtból csak a lyukakat veszi észre – elégedetlenül forgatta a gépelt lapokat –, gondolja meg: ha én ezt mind közölném a feletteseimmel, ezt a rengeteg bajt, hiányosságot, milyen vélemény alakulna ki az én munkámról is?! Én nem mondom, hogy kozmetikázza az adatokat, de törekednie kell egy átfogóbb, objektívabb szemléletre. Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan!
Józsi, ha nehezen is, de felfogta, hogy mit kívánnak tőle, kis noteszébe, melybe az idegen szavak magyarázatát jegyezgette, beírta: „dialektikusan = csak a jót”, jelentései ezután a malacok teljes elégedettségéről, példás fegyelmezettségéről számoltak be. Az általa kiépített hálózatba tartozó süldők és hízók különféle alulról jövő kezdeményezéseket indítottak el: „Rövidítsük meg a hizlalási határidőt, és a megtakarított pénzt ajánljuk fel új sertésnevelők építésére!”, vagy: „Könnyítsük meg a gondozók munkáját – végezzük a nagydolgunkat egy rakásra!”
Doktor Barta Edit most már elégedettnek látszott, olvasás nélkül aláírta és továbbította a jelentéseket, ezen okulva Józsi nem törte magát, háromféle alapszöveget készített, és váltogatva adta be, senki nem vette észre az ismétlődést.
A hálózathoz érkező adatokat azonban továbbra is gondosan megnézte, a figyelemre méltó közléseket kiválogatta és összegyűjtötte. Rövid idő alatt az Állami Gazdaság minden vezetőjéről összeszedett néhány tucat terhelő adatot, doktor Barta Editről egy egész dossziéra valót – a dossziét „Suszter” rejtjelzéssel látta el, de egyelőre nem tett kísérletet, hogy felhasználja az anyagot.
Mikor az Állami Gazdaság négy szolgálati lakást épített Feketetelken, az egyikre Józsi is bejelentette az igényét. Az előírások szerint az igénylők névsorát ki kellett függeszteni az irodaépület előcsarnokában, Józsi neve is felkerült rá: „Feketetelki József – a szülőfaluja nevét választotta vezetéknévként, úgy gondolta, ez a ragaszkodás jó benyomást kelt majd az emberekben – osztályvezető, munkás.”
Józsi különféle forrásokból megtudta, hogy a lakásokat elosztó bizottság elnöke, aki egyébként az Állami Gazdaság sertéshizlaló szakágát vezette, el akarja utasítani az ő kérelmét. Józsi elővette dossziéit, kikereste a szakágvezető anyagát, bőven talált kompromittáló adatokat, elégedett röfögéssel tanulmányozta.
Bekopogott a sertéshizlaló szakágvezetőhöz, leült nála, csak egy feketekávét kért, cukor helyett szacharint dobott bele, indokolásul kedélyesen megcsapkodta a hasát:
– Hiába, a szocializmus!
– Mi járatban vagy, Józsikám?
– Tegnap hallottam valahol egy trükköt, gondoltam, elmesélem neked, hadd nevessél te is. Tudod, hogy lehet egy háromhetes malacból hízott disznót csinálni?
– Hát talán úgy, hogy dagadtra verjük – mondta a részlegvezető, kínos mosollyal fészkelődve.
Józsi hahotázott:
– Dagadtra verjük? Nagyon jó! A trükk, amit én hallottam, nem ilyen vicces, mert sokkal bonyolultabb. Az illető Állami Gazdaságban – éppen úgy, mint nálunk – három zárt fokozatban folyik a nevelés: malac, süldő, hízó, egy szakágvezető ezt használta ki. Ha egy koca tizenegy malacot ellett, ő úgy könyvelte el, hogy az egyik újszülött malac megdöglött – ez az átlagok szerint belefér a statisztikába – volt tehát egy létszám fölötti malaca.
– És eladta?
– Mit kapott volna érte? Pár száz forintot. A mi emberünk nem olyan szerény, mint például te, többet akart. A malacok közül kiválasztotta a legfejlettebbet, és felhelyezte a süldők közé, tehát most már egy plusz süldővel rendelkezett. A többit már, gondolom, kitalálod!
– Fogalmam sincs.
– A legnagyobb süldőt feladta a hízott sertések közé, egy hízót pedig mint létszámfölöttit hazavitt, és eladta. Jó, mi? Én el szoktam felejteni az ilyen vicces történeteket, ezért ezt a trükköt felírtam magamnak a szakágvezető nevével együtt – Józsi meglobogtatott egy cédulát –, nem akarod megkapni?
– Nagyon szeretném – mondta a szakágvezető reménykedve –, mibe kerül?
– Hogy képzeled… barátok között?! Majd a lakásavatáson odaadom. Sok szeretettel meghívlak rá előre is.
Józsi gondos ízléssel és otthonosan rendezte be új lakását: az előszobába egy koloniál keretbe foglalt hátvakarót csináltatott, hogy kedvére hozzádörgölődzhessen. A szobába NDK-szekrényfalat vásárolt, és műbőr bevonatú foteleket, a polcokra néhány apróbb dísztárgyat rakott: zöld mázas, népies formájú Miska kancsót poharakkal, szamárfigurába beépített cigarettakínálót, állólámpát, mely egy lámpaoszlopba kapaszkodó részeget ábrázolt.
A főfalra a hangulatjelentő tanfolyam hallgatóinak tábláját tette ki, ezen konspirációs szempontokból mindenki más néven és idegen fényképpel szerepelt, Józsit például T. Árpádnak hívták, és neve fölé egy magas, oldalra fésült hajú férfi képe volt ragasztva.
Hogy csökkentse a költségeket, egyik-másik háztartási készülékét az Állami Gazdaságban szerezte be. A sertésnevelőben leselejteztetett egy önitatót, és azt hozatta át a konyhájába, ugyanígy sikerült hozzájutnia egy melegítő infralámpához is.
Józsi még megvette a Világirodalom remekei zöld és piros vászonba kötött sorozatát, a könyvespolcra feltette a pergamen-utánzatú cédulát: „Könyvet még neked sem adok kölcsön!” – aztán elégedetten körülnézett a lakásban.
Régebben néha még az éjfél is az íróasztala mellett találta Józsit, most viszont már csak a kötelező időt töltötte benn a munkahelyén. Társadalmi munkát nem vállalt, mikor egyik szombaton az Állami Gazdaság bölcsődéjének építéséhez hívták segíteni, Józsi mereven elzárkózott.
– Nekem is csak egy szombatom van egy héten!
– De hát a jövő nemzedékéért áldozatot kelt hozni…
– A szocializmust elsősorban magunknak építjük, csak azután a jövő nemzedékének. Különben is mit tett értünk a jövő nemzedék, hogy joga volna áldozatokat követelni tőlünk?!
Beiratkozott egy tanfolyamra, és megtanult autót vezetni, az Állami Gazdaság ajánlására soron kívül kapott egy Zsiguli-kiutalást. Mindenhová kocsin járt, és minden szabad idejét az autóra áldozta, esténként melegítőt húzott, kis műanyag vödrével, szivacskesztyűvel, különféle pasztákkal mosta-kente a kocsit.
Mivel befolyásos személyiség hírében állt, aki mindent el tud intézni, ha akar, Józsit választották meg a szomszédos városban működő Autóklub titkárának. Józsi itt magasabb társaságba került, megfigyelte klubtársainak öltözködését, beszédmodorát, egész magatartásukat, és megpróbálta utánozni őket. Kissé már ritkuló sörtéjét sportosan rövidre vágatta, rászokott a whiskyre, sőt kutyát is vett. Társaságában a bokszer számított a legdivatosabb fajtának, de ezt Józsi a saját testméreteihez viszonyítva túlságosan magasnak találta, ezért inkább egy pulikölyköt vásárolt. Balszerencséjére a kis puliban benne maradt őseinek terelőösztöne, Feketetelken nagy feltűnést keltett, mikor a kutya végigkergette Józsit a Lenin úton, bele-beleharapva a csülkébe.
Hamarosan eladta Zsiguliját, és egy Daciát vett, új kocsijának első hosszabb útjára meghívta doktor Barta Editet. A balatoni üdülőben folytatott beszélgetés óta Józsi kapcsolata egyre barátságosabbá vált az igazgatónővel, ő minden alkalmat megragadott, hogy találkozhasson vele, és úgy tapasztalta, hogy doktor Barta Edit is rokonszenvesnek tartja őt. Józsi elhatározta, hogy ezen a kiránduláson dűlőre viszi az ügyet.
– Hová menjünk? – kérdezte Józsi a slusszkulcsát dobálgatva.
– Mindegy, ahol nincs sok ember.
– Most nyílt meg Rablóvágáson egy új vendéglő. Nézzük meg? Azt mondják, mindig lehet belsőséget kapni.
– Ahogy gondolja.
A vendéglőben doktor Barta Edit rántott sertésmájat kért, Józsi tétovázott a rendeléssel, aztán gombás tojást hozatott.
– Maga bizonyára elvi okokból nem fogyaszt sertéshúst, Józsi.
– Ezt hogy gondolja, Editke?
– Hát ugye ők is meg maga is…
– Nem értem, hogy mi közöm volna nekem a sertésekhez?! Ha van friss hús a Gazdaságban, én is hazaviszek egy-egy kilót, de most újra fogyóznom kell – és kenyér helyett is néhány kekszet rakott ki az asztalra.
– Iszunk egy konyakot?
– Magát nem zavarja a vezetésben?
Józsi arca széles mosolyra húzódott.
– Reggel konyak, este konyak, attól leszünk mozgékonyak.
Kihozták az italt, Józsi ivott belőle egy kortyot, aztán forgatta kezében a poharat:
– Nézze, Editke, én tudom, hogy nem vagyok egy Adonisz, de talán rendelkezem olyan tulajdonságokkal, amik esetleg többet érnek. Alulról jöttem, egyszerű sorból, nem volt gyerekszobám, nem taníttattak nyelvekre, mint az úrifiúkat, sokat kínlódtam, a fiatalságom ráment, hogy nívós életkörülményeket teremtsek magamnak. Most már, ha szerényen is, de mindenem megvan, de hiába, egyedül érzem magam – az igazgatónő szemébe nézett. – Szövetséget ajánlanák magának, Editke, egész életünkre.
Az igazgatónő forgatta a fejét:
– Nem értem, fogalmazzon pontosabban.
– Legyen a feleségem, Editke, ígérem, hogy boldoggá teszem, a csülkömön fogom hordani…
A nő felpattant a helyéről:
– Hogy képzeli?! Akárhogy is nézzük, maga mégiscsak egy sertés!
Józsi sértődötten vágott közbe:
– Amerikában beszélnek ilyen hangon a négerekről!
– És ha elfelejtette volna, hogy kicsoda-micsoda, én majd eszébe juttatom. Az ólból vakartam ki, de holnap reggel visszaminősíttetem magát hízónak, és majd a Vágóhídon szemtelenkedjen, ha elvágják a torkát. Még hogy legyek a felesége? Aljas disznó! – mondta doktor Barta Edit, és elfutott az asztaltól.
– Majd meglátjuk, hogy kinek vágják el a torkát! – mormogta Józsi, kocsiba vágta magát, és hazament. Polcáról leemelte a „Suszter” jelzésű dossziét, melyben a doktor Barta Editről összeszedett titkos adatokat tartotta, átolvasta, aztán papírt vett elő, és írni kezdett.
„A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak!
Bejelentést kívánok tenni doktor Barta Editnek, a Feketetelki Állami Gazdaság igazgatójának ügyében. Nevezett súlyos nemtörődömségből, alapvető szakmai ismeretek hiányában jelentős károkat okozott a nemzetgazdaságnak. Milliókat fordítottak kísérletekre, hogy kutyából szalonnát csináljanak…”
– Majd meglátjuk, kinek vágják el a torkát – ismételgette Józsi levélírás közben elégedetten. Később átment az idodájába, és „R” vonalon felhívott egy minisztériumi számot:
– Azt akarom jelenteni, Gyula bácsi…
Idézet a Megyei Népújság egyik számából – két héttel Józsi bejelentése után:
„Súlyos visszaélésekre bukkantak a Feketetelki Állami Gazdaságban, leváltották doktor Barta Edit igazgatónőt, ügyét vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. A Gazdaság élére Feketetelki Józsefet, az ismert szakembert nevezték ki. Az új igazgató programnyilatkozatában a sertésnevelés módszereinek fejlesztését jelölte meg legfontosabb célkitűzésként…”
</center>
Este fél tizenegykor, az utolsó etetés után Kerekes, a Feketetelki Állami Gazdaság sertésgondozója leoltotta a villanyt a IX-es számú ólban, hogy a malacok nyugodtan alhassanak. Még egyszer végigment a csarnoknak is beillő tágas ólon, ellenőrizte a hőmérsékletet, megnézte, van-e elegendő víz az önitató tartályában, mindent rendben talált. Már az ól túlsó végén járt, mikor valaki váratlanul megszólalt mögötte:
– Józsi, a kurva anyádat!
Kerekest ugyan Lajosnak hívták, mégis visszafordult erre a hangra, azt hitte, hogy valamelyik gondozókollégája berúgott, és ő motyog az ól sarkába húzódva, de akárhogy is figyelt, nem látott senkit. Félig-meddig bizonytalankodva ugyan, de napirendre tért az esemény fölött, úgy magyarázta, hogy talán az ólon kívül káromkodott valaki, vagy az is lehetséges, hogy a füle csengett.
– Valamelyik nap el kell mennem a doktorhoz, és ki kell mosatnom a fülemet – dünnyögte maga elé.
Kerekes fölemelte az ajtót lezáró keresztvasat, hogy a helyére illessze, mikor újra megszólalt az előbbi magas, reszelős hang:
– Józsi, a kurva anyádat!
Most már minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy az ólon belül beszélt valaki, sőt még a hang irányát is meg lehetett határozni: a IV-es ketrec felől érkezett. Ebben a ketrecben azokat a malacokat tartották, akiket az Állami Gazdaság egyéni gazdáktól vásárolt fel, hogy pótolni tudja az elhullást, melyet a legutóbbi brucellózis okozott az állományban.
Kerekes közelebb lépett a IV-es ketrechez. Ezen az éjszakán kilenc malac feküdt a rács mögött különös elrendezésben: nyolc összebújva és olyan felismerhetetlen összevisszaságban, hogy egy gyakorlott hentesnek is gondot okozott volna kiválogatni, melyik fej vagy láb kihez tartozik, a ketrec nagyobbik felét viszont egy elterpeszkedve alvó malac foglalta el. A hatalmaskodó, úgy látszik, kemény harcot vívhatott kivételezett helyzetéért, mert ahogy Kerekes rávilágított a kézilámpájával, vöröslő sebek tűntek fel a fülén, a nyakán csatakos csimbókokba állt össze a véres szőr.
A gondozó a rácsra könyökölve figyelt néhány percig, várta, hogy a hang újra jelentkezzen. Egy ideig csak a tömegben fekvők felhorkanó röfögése hallatszott, mikor valamelyikük fészkelődött, és megzavarta a többiek álmát, majd váratlanul megszólalt a különhúzódó malac is.
– Józsi, a kurva anyádat!
Kerekes összerázkódott, csak sokára tudta összeszedni magát annyira, hogy még mindig remegő térdekkel eltávolodjon a ketrectől, de közben is vissza-visszanézett. Kint, az ól előtt megállt, és marokra gyűrt zsebkendőjével szárítgatta a homlokát, tudta, hogy felfedezését azonnal jelentenie kell.
Doktor Barta Edit, az Állami Gazdaság igazgatónője még fent volt ezen a kései órán, tanulmányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, épp az „aratás” szó jelentését kereste az Értelmező Szótárban, mikor Kerekes bekopogott hozzá, és elfulladó hangon közölte, hogy az egyik malac tud beszélni. Az igazgatónő megigazította a szemüvegét:
– Ide figyeljen, Kerekes: azt még elnéztem magának, hogy a múltkor részegségében belezabált a hallisztbe, és utána az önitatót nyomkodta az orrával, de ha ebből azt a következtetést vonja le, hogy magának mindent szabad, és éjnek idején is ilyen marhaságokkal zaklat, ki fogom rúgni.
A sertésgondozó égre-földre esküdözött, hogy igazat mond, és addig könyörgött, amíg rábeszélte az igazgatónőt, hogy menjen ki vele a telepre.
Éjfél már elmúlt, mire kiértek, és megálltak a sertésnevelő IV-es ketrece előtt. A kilenc malacból nyolc most is aludt, csak a félrehúzódó malac emelkedett fel négy lábra a kézilámpa fénykévéjében, száján vastag tajték hólyagzott, vöröses szemeivel gyanakodva figyelte a látogatókat.
– Mindjárt – mondta Kerekes biztatóan, és áthajolt a rácson –, Józsi, a kurva anyádat!
– Hogy beszél, Kerekes, az én jelenlétemben?!
– Ne tessék haragudni, igazgatónő kérem, de én ezt a szöveget hallottam a malactól, és lehet, hogy mást sem tud. Mondd szépen, hogy Józsi, a kurva anyádat! – és biztatóan megvakarta a hátát.
A malac nem szólt, jobbra-balra forgatta a fejét, aztán egy alattomos mozdulattal belekapott a gondozó kezébe úgy, hogy a foga alatt megroppantak a csontok. Doktor Barta Edit lesújtóan nézett a fájdalmában fél lábon ugráló sertésgondozóra:
– Gratulálok! Holnap jöjjön be a munkakönyvéért, Kerekes, maga nem fog szórakozni velem!
*
A sertésgondozó üggyel-bajjal kimosta és bekötözte a kezét, melyen rajta maradtak a tűhegyes fogak vérző nyomai, aztán magához vett egy konyhakést, el volt szánva rá, hogy átvágja az őt csúffá tevő malac torkát.
A malac ébren várta, mintha számított volna rá, hogy Kerekes visszatér, visítani kezdett, és befutott falkában alvó társai közé, azok felriadtak, és ordításukkal felverték az egész ólat, az üvöltést meghallották a többi ólak ügyeletes gondozói és az éjjeliőrök is, futva közeledtek. Kerekesnek csak annyi ideje maradt, hogy kirántsa a ketrecből a négy lábbal kapaszkodó malacot, a köpenyébe tekerje, és elrohanjon vele.
A tápkeverő raktárában tette le, itt éjszaka senki sem dolgozott, a halmokban álló megtömött papírzsákok egyébként is felfogták a hangokat. Kerekes már szúrásra emelte a kést, amikor váratlanul megszólalt a hóna alá fogott malac:
– Kedves Lajos bátyám – nem tudom, szólíthatom-e így –, itt valami félreértés történt.
Kerekes most nem hagyta eluralkodni magán a megdöbbenést, hogy a malac emberi hangon beszél, ordítva rázta a kést jobb öklében:
– Leégettél az igazgatónő előtt, te szemét! Akkor miért nem szólaltál meg, amikor kérdeztelek?!
– A helyzet nem volt megfelelő. Ha megfognak, és kivisznek az ólból, szívesen álltam volna a rendelkezésükre, de gondolkodjon egy percig, Lajos bátyám: ha én bent az ólban egy szót is szólok, az összes malac rájön, hogy én tudok beszélni, ezt pedig mindenképpen titokban kell tartanunk.
– Miért?
– Ne haragudjon, Lajos bátyám, de ez az én dolgom.
Kerekesnek megsajdult a jobb keze, melybe beleharapott a malac, agyát újra elöntötte a vér:
– Még neked áll feljebb?! Tönkretettél, kirúgtak miattad, és még te pimaszkodsz?! Megdöglesz, te bitang!
A malac kelletlen képet vágott, mintha unná, hogy többször is el kell magyaráznia ugyanazt.
– Ne legyen már ilyen merevnyakú, Lajos bátyám! Én hajlandó vagyok elkísérni magát az igazgatónőhöz, és mindent elmagyarázok neki. Garantálom, hogy visszaveszi magát.
Kerekes elbizonytalanodott:
– De ha becsapsz, abban a szent minutumban véged van.
– Mit magyarázzak? Magánál van a kés, Lajos bátyám.
Éjfél már elmúlt, kopogtatásuk mély álmából riasztotta fel doktor Barta Editet. Az igazgatónő ajtót nyitott, mikor meglátta Kerekest, hóna alatt a malaccal, tombolni kezdett, és az ajtóra mutatott:
– Mars ki innen!
A megrémült Kerekes vissza is fordult volna, de a malac megbökte, hogy tegye le a földre, megállt az igazgatónő előtt, és tisztelettudóan megköszörülte a torkát:
– Elnézést kérek a közbeszólásért, de meg kell védenem Lajos bátyámat. Ő jól hallotta, hogy álmomban beszélek, és valóban azt mondtam, bocsánat a kifejezésért, hogy Józsi, a kurva anyádat!
Az igazgatónőnek elállt a szava, döbbenten igazította meg a szemüvegét, és csak annyit tudott kérdezni:
– És ki az a Józsi?
– Én vagyok. Tudniillik Senkei bácsi…
– Az egykori tanácselnök?
– Igen, ő volt az én régi gazdám, akitől az Állami Gazdaság felvásárolt, egyszóval Senkei bácsi hívott Józsinak, és folyton szidott, mert elcsavarogtam.
– De hogy tanult meg beszélni?
– Én még választási malac voltam, tudniillik Senkei bácsi akkor vásárolt, mikor nem választották meg újra tanácselnöknek, hanem nyugdíjba küldték. Egyedül élt, a gyerekei már felmentek Pestre, a felesége meghalt, kellett hogy foglalkozzon valamivel. Egész nap ott tett-vett az ól körül, és beszélt hozzám. Először csak egy-két szó ragadt rám, aztán lassan mindent megértettem.
– A gazdája sejtette, hogy maga tud beszélni?
– Nem, elnézést kérek a kifejezésért, de Senkei bácsi süket volt, mint az ágyú. Én különben is vigyáztam, hogy ne áruljam el magam, mert ha megtudja, lehet, hogy elveszítette volna a bizalmát irántam. Aztán mikor Senkei bácsi meghalt, a fiai hazajöttek, és eladtak mindent, a gazdaságot is felszámolták, akkor kerültem át az elmaradt magán kisárutermelő szektorból önökhöz, a fejlett szocialista mezőgazdasági nagyüzembe.
Doktor Barta Edit Józsit hallgatva nem tudott magához térni a megdöbbenéstől:
– De honnan ismer ilyen kifejezéseket?
A malac szerény mosollyal lehajtotta a fejét:
– Aki igyekszik, arra mindig ragad valami. A legtöbbet Senkei bácsitól tanultam, akit a példaképemnek is nevezhetnék, és egyébként is igyekeztem képezni magam. Épp az ólunk ajtaja előtt állt a községi hangosanbeszélő, vagy ahogy a parasztok mondják, bocsánat a kifejezésért, a lármafa. Én minden műsort meghallgattam, leginkább a politikai előadások érdekeltek, de nagyon élveztem a zenét is.
A malac dúdolni kezdett.
– Te büszke kozák…
Már öt óra felé járt, kint hajnalodott, attól kellett tartani, hogy az igazgatónőhöz benyit valamelyik utasítást kérő brigádvezető vagy technikus, és megzavarja a beszélgetést, ezért megállapodtak, hogy Kerekes egyelőre visszaviszi a malacot az ólba és estére újra elhozza.
Hazafelé tartva a malac elégedetten terpeszkedett el a gondozó köpenyében:
– Maga csak ne féljen, Lajos bátyám, amíg engem lát, én nem szoktam megfeledkezni a jóembereimről. Van egy ötletem, nem akarok ígérgetni, de ha elfogadják, nemcsak én járok jól, hanem magának is leesik valami.
*
Az igazgatónő egész nap töprengett, hogy mire lehetne felhasználni a malac kivételes adottságait, de csak annyi jutott az eszébe: hátha felléphetne a színjátszó csoport előadásain mint hasbeszélő?! Este tanácstalanul kérdezte Józsit:
– Mihez kezdjünk magával?
– Kérem tisztelettel, Lajos bátyámnak már említettem, hogy volna egy javaslatom, ami kölcsönös előnyökkel járna…
– Mire gondol, kedves izé…
A malac joviálisan elmosolyodott:
– Tessék csak Józsinak szólítani engem, egyszerű, becsületes magyar név.
– Szóval, kedves Józsi?
– Arra gondoltam, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vissza tetszenek helyezni engem a többi malac közé. Én megfigyelném, hogy a társaim mit beszélnek, mi a véleményük az ellátásról, a férőhelyekről és főleg önökről, a vezetőkről, akiket mindnyájan tisztelünk és becsülünk. Időnként valamilyen ürüggyel felhozatnának az irodába, majd én kitalálom, hogy milyen ürüggyel, és én beszámolnék mindenről.
A malac fölemelte kerek orrát, és várakozóan doktor Barta Editre nézett, nem tudta mire magyarázni az igazgatónő elgondolkozó tekintetét, bizonytalanul megjegyezte:
– Arról sem hallottam, hogy van-e ilyen rendszer az emberek között, de a sertések között szerintem nagyon jól beválna.
Az igazgatónő szeme végre felcsillant a szemüveg mögött.
– Nagyon érdekes! Legjobb tudomásom szerint az volna az első próbálkozás a nagyüzemi sertéstenyésztésben, hogy közvetlen hangulatjelentést kapjunk a hizlalásra befogott egyedekről – a malacra nézett –, és mit kér cserébe? Említette, hogy kölcsönös előnyökről volna szó.
– Először is szeretném, ha visszavennék Lajos bátyámat az állásába, és kapna öt… nem, hatszáz forint prémiumot.
– A felmondást, azt hatálytalanítom, de prémiumot egyelőre nem tudok adni, mert kimerült a keret.
– Akkor talán át lehetne irányítani „R”-keretbe azt az összeget, ami az önkéntes véradó mozgalom résztvevőinek jutalmazásából megmaradt – mondta a malac.
– Maga honnan tud erről?
– Ön mondta a brigádvezetőnek tegnapelőtt, mikor elsétáltak a ketrec előtt, hogy van egy ilyen lehetőség. De ismerem az idevonatkozó rendeleteket is, Senkei bácsi egy időben Magyar Közlönnyel almozott alám.
Doktor Barta Edit megadóan felsóhajtott:
– Rendben van, ezenkívül mit kíván még? Úgy értem, saját magának.
– Én magamnak egyelőre nem kérek semmit, előbb bizonyítani szeretnék. De meg vagyok győződve, hogy a jutalmazásnál is majd azok állnak a sor elejére, akik a legtöbbet tettek le a nagy, közös asztalra.
*
Bent a ketrecben Józsi úgy viselkedett, mint a többi malac, egész nap ténfergett és evett, közben igyekezett a falka sűrűjébe sodródni, és figyelte, mit röfögnek a társai. Akárhogy is igyekezett, csak sovány anyagot továbbíthatott a sertésnevelőből, a malacok kis panaszait jelentette, hogy a kocákat messze tartják tőlük, és ritkán mehetnek szopni, a gondozók az itatóban mossák le a csizmájukat. Ez a munka nem elégítette ki Józsi becsvágyát.
Jóval tartalmasabb vadászterületnek ígérkezett az az ól, ahol az idősebb kanokat tartották, Józsi ide kérte át magát. Gyanút keltett volna azonban, ha a még malacszámba menő Józsit minden indokolás nélkül áthelyezik a két-három éves állatok közé, mindenképpen ürügyet kellett teremteni. A malac többször is szembeszállt a gondozókkal, rájuk röfögött, beleharapott a kezükbe, így már mindenki indokoltnak találta, hogy Józsit mint fékezhetetlent eltávolítják a többi malac közül.
Az idősebb kanok is értesültek az ügyről, általános volt közöttük a vélemény, hogy Józsi túl merészen viselkedik, és előbb-utóbb megüti majd a csülkét, de hevessége osztatlan jóindulatot keltett, az idősebbek mint abszolút megbízhatót befogadták beszélgetéseikbe. A malac szerényen félrehúzódott, de a füleit hegyezve figyelt.
Egy Yorkshire-ből importált öreg kan Angliában töltött malackoráról szokott mesélni, légkondicionált ketrecekről, televízióról, narancshéjjal és banánnal kevert moslékról. Józsi legközelebbi jelentésében a yorkshire-i kan sürgős eltávolítását javasolta, mielőtt még szélesebb körökben elterjedne az a nézet, hogy Nyugaton kényelmesebbek a ketrecek, és jobb az ellátás.
Sok vita folyt a társaságban az úgynevezett „fantomkocák”-ról is. A kanokat eleinte valódi kocákhoz vitték fedezni, a kocákat egy szőrrel bevont faváz alatt helyezték el, úgy, hogy csak a hátuljuk látszott ki – ezt a favázat hívták fantomkocának –, és így ugratták rájuk a kanokat. Mivel azonban a mesterséges megtermékenyítést a szakértők célszerűbbnek tartották, később a kocákat már nem állították oda, a kanok a puszta faváznak estek neki, és a gondozók üvegpohárban fogták fel a kicsurgó magot. Kevés figyelmet fordítottak a fantomkocák rendbentartására, szálkák álltak ki belőlük, és lekopott róluk a ráragasztott báránybőr.
– Legalább egy kis szőrt tennének a hátára – háborogtak a kanok –, hogy valami illúziónk legyen. Ezt a fakocát izélje meg a Kerekes a nagy hasával! – és valóban nem voltak hajlandók nekiugrani a fantomnak.
Józsi ezt is közölte az illetékesekkel, a leghangosabb kanokat hamarosan kiherélték.
Állandóan fenyegetett a veszély, hogy feltámad a gyanú, és Józsi lelepleződik, ezért a jelentések leadását különleges gonddal szervezték meg. Ha valamit jelenteni akart a malac, rosszullétet imitált, lenyelt egy külön erre a célra tartogatott szappandarabkát, a hátára feküdt, és habzó szájjal hörgött. Kerekes kiemelte a ketrecből, és a többi sertés részvevő morgása közepette vitte el magával.
Ezt az ötletet maga Józsi javasolta, az igazgatónő őszintén el volt ragadtatva tőle.
– Nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszébe?!
– Senkei bácsi néha bevitt magával a szobába is, a lábánál feküdtem, és néztem a tévét. Egyszer láttam egy lengyel filmsorozatot, abban jelentett úgy a rabok közé beépített ügynök, hogy rosszullétet tettetett.
Doktor Barta Edit nem emlékezett erre a filmsorozatra:
– Mi volt a címe? Ki volt a főhős?
– Nem tudom, én csak az ügynököt figyeltem. Nagyon szép ember volt: kövér, szemüveges, kopasz. Végig neki drukkoltam.
Józsi rendkívül alaposan dolgozott, jelentései olyan részletekre is kiterjedtek, hogy mit szólnak a sertések azokhoz a kísérleti keverékekhez, melyekkel a hízótápot beszórták, a Feketetelki Állami Gazdaság termelési terveit és módszereit főleg az ő észleleteire alapozta, és az átlagost jóval felülmúló eredményeket ért el.
A hizlalási periódus végén Józsira különleges feladat várt. Mindig sok bajjal járt az állatok beszállítása a vágóhídra, a sertések már a kapuban megérezték a vér szagát, és vagdalkoztak, nem voltak hajlandók lejönni a teherautó platójáról, rátámadtak a rakodómunkásokra, és megsebesítették őket, Józsinak kellett valamilyen megoldást kitalálnia.
Hogy bekerüljön a vágóhídra indított transzportba, a malac látványosan provokálta gondozóit, hátat fordított nekik, és feléjük szellentett, így a többi sertés előtt is indokoltnak tűnt, hogy mint végképp fegyelmezhetetlent kiselejtezzék.
Fent a teherautón az öreg kanok tisztelettel és szeretettel vették körül, de Józsi vigasztalhatatlannak mutatkozott, azt röfögte, hogy nem hajlandó ilyen megalázottan élni, ennél sokkal szebb a dicső halál. Az öreg kanok meghatottan néztek össze.
– Ez a malac sokra vihette volna – mondták –, nagy disznó lett volna belőle.
Mikor a teherautó megérkezett a Vágóhídra, Józsi öntudatosan feltartott fejjel elsőnek futott le a platóról, a többi sertés nem láthatta, hogy az első kanyarban befordul, és eltűnik egy mellékajtó mögött, ahol már várta Kerekes, hogy visszavigye Feketetelekre, az Állami Gazdaságba. Példája szinte hipnotizáló erővel hatott a többiekre, minden ellenállás nélkül hagyták magukat a böllérkés alá terelni. Ezen a napon vonták le a legkevesebb élősúlyveszteséget az Állami Gazdaságtól, és a Vágóhíd is túlteljesítette a tervét.
*
Egy hizlalási periódust Józsinak mindenképpen ki kellett hagynia, meg kellett várnia, amíg levonul az a korosztály, mely őt még malacként ismerte, és joggal meglepődhetett volna, hogy egyedül neki sikerült visszatérnie a Vágóhídról.
Hogy az idő ne vesszen kárba, Józsit megtanították írni-olvasni, és beíratták különféle tanfolyamokra, továbbképző előadássorozatokra. Vizsgadolgozata: A házi szemét elemzése hangulatjelentések szempontjából általános feltűnést keltett. Bemutatott egy példát: hogyan kell felkutatni és összeállítani egy kilencfelé tépett és három különböző szemétládába szétszórt levél foszlányait. Felajánlották, hogy maradjon ott a tanfolyamon demonstrátornak, de Józsi szerényen kitért előle:
– Úgy érzem, nekem a gyakorlati munka az igazi hivatásom!
A többi sertés törzslapján csak az állat születési időpontját, fajtáját és legföljebb régi tulajdonosának a nevét tüntették fel, Józsi lapja viszont megtelt rejtjelzett adatokkal: 8/1976/III., □ 2411/<sub style="">9</sub>, XY/<sub style="">F</sub> – és ehhez hasonlókkal, feladatkörét, az általa elvégzett tanfolyamok jellegét mutatták. A titkos jelölések kulcsát csak az igazgatónő ismerte és néhány közvetlen munkatársa.
Hamarosan elkerülhetetlenné vált, hogy Józsi hivatalos státuszt is kapjon az Állami Gazdaságban, természetesen álcázott megjelöléssel, formálisan az építőrészleg téglaügyeit intézte. Élvezte az alkalmazottaknak járó összes előnyöket, szeptemberben, mielőtt újra megkezdte volna a munkáját, beutaltatta magát két hétre az Állami Gazdaság balatoni üdülőjébe.
Először egy háromágyas szobában helyezték el, egy segédkönyvelő és egy traktoros mellé, de Józsi nem bírta elviselni társai ápolatlan, nehéz szagát, éjszakai durrogtatásaikat, részeg hányásaikat. Jelentkezett a gondnoknál, és másik szobát kért:
– Belátom, hogy tömeges üdültetésnél engednünk kell higiéniai igényeinkből – mondotta –, de itt is legalább megközelítően olyan színvonalon szeretnék élni, mint otthon, a sertéstelepen. Az étkeztetés minőségén még túlteszem magam, de nem hiszem, hogy a sertésnevelőben akadna olyan malac, aki meg merné engedni magának, hogy társai jelenlétében fingóversenyre hívjon ki egy másik malacot, mint itt Hagymási segédkönyvelő elvtárs Kovács elvtársat, a traktorost. Bárhol is, de szeretnék egyedül lakni, úgy látom, a mosókonyhát amúgy sem használják, ha megengedik, én inkább ott rendezkednék be.
Józsi az üdülés napjait is szigorú órarend szerint szervezte meg. Úgy találta, kissé elhízott, arra sem számíthatott, hogy a következő hizlalási szezonban lead majd a súlyából – hiszen éppen neki kell majd példát mutatni evésben a többi malac előtt –, ezért most diétás menüt kért, és bármilyen nehezére esett, kedvenc Pepsi Colájából sem fogyasztott többet napi húsz üvegnél. Reggelenként futott egy órát az erdei sétányon, különféle veszélyeknek téve ki magát – egy rövidlátó vadász rálőtt, az arra legelésző kocák pedig szerelmi ajánlatokkal üldözték –, Józsi udvariasan, de határozottan kitért előlük.
Napközben szobájába visszahúzódva tanult és pihent, de kötelességének érezte, hogy esténként részt vegyen az üdülő társadalmi életében. Kínos gonddal öltözött, fehér nyloninget vett fel, szovjet borostyán kézelőgombokkal, divatos, széles nyakkendővel, mellső lábára kesztyűt húzott, a hátsóra pedig gyermekméretű cipőt, csak a nadrágot kellett különméretre csináltatnia – a négy lábon való járás kívánalmainak megfelelően. Öltözetét néhány dísztárggyal is kiegészítette: aranyozott nyakkendő, csíptetővel, vastag teknőckeretű szemüveggel, mely láncon lógott a nyakában, osztrák öngyújtóval. Bőrét gondosan meghintette BAC SWEET dezodoráló folyadékkal.
Józsi eleinte beült az üdülő eszpresszójába egy Pepsi Colára, de a többi vendég valósággal kinézte, alig burkoltan sértő szövegű nótákba kezdtek, olyanokba, mint hogy „búzába ment a disznó kilenc malacával”, meg „szomorú disznószar, de megfeketedtél”! A kártyások sem tűrték meg maguk között, egy-egy ütésnél nyomatékos hangon bejelentették: „Na, most ütök a makk” vagy „a vörös disznóval”!
Józsi nem tehetett mást, a tévéterembe húzódott be, nézte a műsort, vagy szépirodalmi könyveket olvasgatott, doktor Barta Edit is olvasás közben lepte meg az egyik este. Az igazgatónő is az üdülőben töltötte a szabadságát, beosztottjaival nem kívánt beszélgetni – azok sem vele –, az egyedüllétet kereste, így vetődött be a csöndes tévéterembe.
– Jó estét, Józsi, milyen elegáns maga! – mondta csodálkozva.
– Nekem az a véleményem, hogy csak akkor számíthatunk mások megbecsülésére, ha mi is megbecsüljük magunkat testben és szellemiekben egyaránt.
– Nagyon helyes felfogás. Mit olvas?
– Most egy regényt.
– Kis kikapcsolódás?
– Nem, én mindenből tanulni akarok, ebből is. Én nem úgy olvasok, mint az átlagemberek, hogy oda lapoznak a könyvben, ahol beszélnek, vagy kikeresik a szerelmi jeleneteket, és a többivel nem törődnek, én kritikával olvasok – Józsi felemelte a könyv mellé kikészített golyóstollat –, én alá szoktam húzni az illetlen vagy durva kifejezéseket, a lap szélére pedig odaírom: „emberség!”
– Emberség?! Talán disznóság?
– Nem, egy disznó sohasem írt volna le ilyen dolgokat, csak egy ember. A másik, ami nagyon érzékenyen érint engem a könyvekben, az, ha valahol a sertéseket kollektívan rágalmazzák. Ilyeneket írtam fel, csak úgy kapásból – vette elő Józsi a jegyzetei –, „hallgat, mint a hugyos disznó a búzában, részeg, mint a disznó, mindig kapunk korpára disznót, fészkelődik, mint a rühes malac, okos, mint a tordai malac, seggel megy a vályúnak”…
Józsi elhárítólag emelte fel kesztyűs mellső lábát:
– Én nem állítom azt, hogy minden sertés hibátlan, alaptalanok ezek a kijelentések, bár például zavarba jönne az illető író, ha bizonyítania kellene, hogy a tordai malac a valóságban is, hogy úgy mondjam, háttal ment a vályú felé, engem maga a tendencia bánt. Nemcsak azt kell meglátni, hogy egyesek koszosak, meg a szemétben turkálnak, észre kellene venni azokat az egyszerű sertéseket is, akik nap mint nap példásan esznek és isznak a hizlalókban. Velük miért nem foglalkoznak a tisztelt író meg újságíró urak?!
– Teljesen egyetértek magával, Józsi – mondta az igazgatónő –, mindezért a sajtó felelős. Amíg az újságírók ilyen destruktív cikkeket írnak, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy az Állami Gazdaság nem tudja teljesíteni a tervét. Mindentől elveszi az ember kedvét, ha például azt olvassa, hogy miért nem szedtük le még a fáról a tavalyi cseresznyetermést?
A tévében egy angol film főcíme tűnt fel, Józsi a képernyőre mutatott:
– Én azt nem helyeslem, hogy a televízióban azt a sok nyugati szemetet játsszák. Aztán csodálkoznak, ha elzüllenek a fiatalok, de kérdezem én: mit látnak maguk előtt?!
– Maga szerint milyen témákról kellene filmet készíteni?
Józsi egy pillantást vetett az igazgatónőre, akit egyre vonzóbbnak talált.
– Szerintem például nagyon érdekes filmet lehetne írni egy tehetséges, fiatal nőről, aki vasakarattal egy Állami Gazdaság élére küzdi fel magát.
Doktor Barta Edit elpirult, egy pillanatnyi zavart csend ereszkedett le, a szomszédos eszpresszóból átszűrődött a zene.
– Szeret táncolni? – kérdezte Józsi elfogódottan, és megmozdult gyermekcipőbe bújtatott hátsó lába.
– Nem. Miről jutott az eszébe?
– Semmiről, csak úgy érdeklődtem.
*
Józsi még két hizlalási szezont töltött el különféle ólakban és ketrecekben, továbbította jelentéseit a sertések hangulatáról, de mind nehezebben birkózott meg a feladatával. Az Állami Gazdaság fejlődött, új és új sertésnevelőket épített, Józsi egymagában képtelen volt megfigyelni valamennyit. Testi adottságai is alkalmatlanná tették erre a munkára: az időszakos fogyókúrák ellenére négy mázsa fölé hízott, ormótlan alakja láttán még a legöregebb kanok is joggal kérdezhették: mit keres ez itt, mikor kint a vágóhidak üresek?!
Józsi számot vetett helyzetével, és az Állami Gazdaság vezetőinek jóváhagyásával már menet közben átszervezte a munkáját. Hálózatot épített ki, minden ólban megbízható malacokat, süldőket, öregebb kanokat és kocákat szervezett be, akik jelentették neki megfigyeléseiket – különféle apróbb kedvezmények fejében. Ő maga ezután csak kivételes esetekben ment le a sertések közé.
Ez a hálózat kizárólagos érvénnyel Józsi kezében összpontosult, mivel az Állami Gazdaság minden rendű-rangú alkalmazottja közül csak ő értette meg a beszervezett malacok röfögését. Fontos feladatkörének megfelelően külön irodahelyiséget kapott, és ott elemezte-rendezgette a jelentéseket.
Józsi eleinte minden befutó adatot lelkiismeretesen továbbított az igazgatónőnek, a legapróbb panaszokra és fegyelmezetlenségekre is kitért. Dicséretre és jutalmakra számított, de legnagyobb megdöbbenésére doktor Barta Edit fanyalogva fogadta a jelentéseit:
– Maga mindig rémeket lát, Józsi, a sajtból csak a lyukakat veszi észre – elégedetlenül forgatta a gépelt lapokat –, gondolja meg: ha én ezt mind közölném a feletteseimmel, ezt a rengeteg bajt, hiányosságot, milyen vélemény alakulna ki az én munkámról is?! Én nem mondom, hogy kozmetikázza az adatokat, de törekednie kell egy átfogóbb, objektívabb szemléletre. Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan!
Józsi, ha nehezen is, de felfogta, hogy mit kívánnak tőle, kis noteszébe, melybe az idegen szavak magyarázatát jegyezgette, beírta: „dialektikusan = csak a jót”, jelentései ezután a malacok teljes elégedettségéről, példás fegyelmezettségéről számoltak be. Az általa kiépített hálózatba tartozó süldők és hízók különféle alulról jövő kezdeményezéseket indítottak el: „Rövidítsük meg a hizlalási határidőt, és a megtakarított pénzt ajánljuk fel új sertésnevelők építésére!”, vagy: „Könnyítsük meg a gondozók munkáját – végezzük a nagydolgunkat egy rakásra!”
Doktor Barta Edit most már elégedettnek látszott, olvasás nélkül aláírta és továbbította a jelentéseket, ezen okulva Józsi nem törte magát, háromféle alapszöveget készített, és váltogatva adta be, senki nem vette észre az ismétlődést.
A hálózathoz érkező adatokat azonban továbbra is gondosan megnézte, a figyelemre méltó közléseket kiválogatta és összegyűjtötte. Rövid idő alatt az Állami Gazdaság minden vezetőjéről összeszedett néhány tucat terhelő adatot, doktor Barta Editről egy egész dossziéra valót – a dossziét „Suszter” rejtjelzéssel látta el, de egyelőre nem tett kísérletet, hogy felhasználja az anyagot.
*
Mikor az Állami Gazdaság négy szolgálati lakást épített Feketetelken, az egyikre Józsi is bejelentette az igényét. Az előírások szerint az igénylők névsorát ki kellett függeszteni az irodaépület előcsarnokában, Józsi neve is felkerült rá: „Feketetelki József – a szülőfaluja nevét választotta vezetéknévként, úgy gondolta, ez a ragaszkodás jó benyomást kelt majd az emberekben – osztályvezető, munkás.”
Józsi különféle forrásokból megtudta, hogy a lakásokat elosztó bizottság elnöke, aki egyébként az Állami Gazdaság sertéshizlaló szakágát vezette, el akarja utasítani az ő kérelmét. Józsi elővette dossziéit, kikereste a szakágvezető anyagát, bőven talált kompromittáló adatokat, elégedett röfögéssel tanulmányozta.
Bekopogott a sertéshizlaló szakágvezetőhöz, leült nála, csak egy feketekávét kért, cukor helyett szacharint dobott bele, indokolásul kedélyesen megcsapkodta a hasát:
– Hiába, a szocializmus!
– Mi járatban vagy, Józsikám?
– Tegnap hallottam valahol egy trükköt, gondoltam, elmesélem neked, hadd nevessél te is. Tudod, hogy lehet egy háromhetes malacból hízott disznót csinálni?
– Hát talán úgy, hogy dagadtra verjük – mondta a részlegvezető, kínos mosollyal fészkelődve.
Józsi hahotázott:
– Dagadtra verjük? Nagyon jó! A trükk, amit én hallottam, nem ilyen vicces, mert sokkal bonyolultabb. Az illető Állami Gazdaságban – éppen úgy, mint nálunk – három zárt fokozatban folyik a nevelés: malac, süldő, hízó, egy szakágvezető ezt használta ki. Ha egy koca tizenegy malacot ellett, ő úgy könyvelte el, hogy az egyik újszülött malac megdöglött – ez az átlagok szerint belefér a statisztikába – volt tehát egy létszám fölötti malaca.
– És eladta?
– Mit kapott volna érte? Pár száz forintot. A mi emberünk nem olyan szerény, mint például te, többet akart. A malacok közül kiválasztotta a legfejlettebbet, és felhelyezte a süldők közé, tehát most már egy plusz süldővel rendelkezett. A többit már, gondolom, kitalálod!
– Fogalmam sincs.
– A legnagyobb süldőt feladta a hízott sertések közé, egy hízót pedig mint létszámfölöttit hazavitt, és eladta. Jó, mi? Én el szoktam felejteni az ilyen vicces történeteket, ezért ezt a trükköt felírtam magamnak a szakágvezető nevével együtt – Józsi meglobogtatott egy cédulát –, nem akarod megkapni?
– Nagyon szeretném – mondta a szakágvezető reménykedve –, mibe kerül?
– Hogy képzeled… barátok között?! Majd a lakásavatáson odaadom. Sok szeretettel meghívlak rá előre is.
Józsi gondos ízléssel és otthonosan rendezte be új lakását: az előszobába egy koloniál keretbe foglalt hátvakarót csináltatott, hogy kedvére hozzádörgölődzhessen. A szobába NDK-szekrényfalat vásárolt, és műbőr bevonatú foteleket, a polcokra néhány apróbb dísztárgyat rakott: zöld mázas, népies formájú Miska kancsót poharakkal, szamárfigurába beépített cigarettakínálót, állólámpát, mely egy lámpaoszlopba kapaszkodó részeget ábrázolt.
A főfalra a hangulatjelentő tanfolyam hallgatóinak tábláját tette ki, ezen konspirációs szempontokból mindenki más néven és idegen fényképpel szerepelt, Józsit például T. Árpádnak hívták, és neve fölé egy magas, oldalra fésült hajú férfi képe volt ragasztva.
Hogy csökkentse a költségeket, egyik-másik háztartási készülékét az Állami Gazdaságban szerezte be. A sertésnevelőben leselejteztetett egy önitatót, és azt hozatta át a konyhájába, ugyanígy sikerült hozzájutnia egy melegítő infralámpához is.
Józsi még megvette a Világirodalom remekei zöld és piros vászonba kötött sorozatát, a könyvespolcra feltette a pergamen-utánzatú cédulát: „Könyvet még neked sem adok kölcsön!” – aztán elégedetten körülnézett a lakásban.
*
Régebben néha még az éjfél is az íróasztala mellett találta Józsit, most viszont már csak a kötelező időt töltötte benn a munkahelyén. Társadalmi munkát nem vállalt, mikor egyik szombaton az Állami Gazdaság bölcsődéjének építéséhez hívták segíteni, Józsi mereven elzárkózott.
– Nekem is csak egy szombatom van egy héten!
– De hát a jövő nemzedékéért áldozatot kelt hozni…
– A szocializmust elsősorban magunknak építjük, csak azután a jövő nemzedékének. Különben is mit tett értünk a jövő nemzedék, hogy joga volna áldozatokat követelni tőlünk?!
Beiratkozott egy tanfolyamra, és megtanult autót vezetni, az Állami Gazdaság ajánlására soron kívül kapott egy Zsiguli-kiutalást. Mindenhová kocsin járt, és minden szabad idejét az autóra áldozta, esténként melegítőt húzott, kis műanyag vödrével, szivacskesztyűvel, különféle pasztákkal mosta-kente a kocsit.
Mivel befolyásos személyiség hírében állt, aki mindent el tud intézni, ha akar, Józsit választották meg a szomszédos városban működő Autóklub titkárának. Józsi itt magasabb társaságba került, megfigyelte klubtársainak öltözködését, beszédmodorát, egész magatartásukat, és megpróbálta utánozni őket. Kissé már ritkuló sörtéjét sportosan rövidre vágatta, rászokott a whiskyre, sőt kutyát is vett. Társaságában a bokszer számított a legdivatosabb fajtának, de ezt Józsi a saját testméreteihez viszonyítva túlságosan magasnak találta, ezért inkább egy pulikölyköt vásárolt. Balszerencséjére a kis puliban benne maradt őseinek terelőösztöne, Feketetelken nagy feltűnést keltett, mikor a kutya végigkergette Józsit a Lenin úton, bele-beleharapva a csülkébe.
Hamarosan eladta Zsiguliját, és egy Daciát vett, új kocsijának első hosszabb útjára meghívta doktor Barta Editet. A balatoni üdülőben folytatott beszélgetés óta Józsi kapcsolata egyre barátságosabbá vált az igazgatónővel, ő minden alkalmat megragadott, hogy találkozhasson vele, és úgy tapasztalta, hogy doktor Barta Edit is rokonszenvesnek tartja őt. Józsi elhatározta, hogy ezen a kiránduláson dűlőre viszi az ügyet.
– Hová menjünk? – kérdezte Józsi a slusszkulcsát dobálgatva.
– Mindegy, ahol nincs sok ember.
– Most nyílt meg Rablóvágáson egy új vendéglő. Nézzük meg? Azt mondják, mindig lehet belsőséget kapni.
– Ahogy gondolja.
A vendéglőben doktor Barta Edit rántott sertésmájat kért, Józsi tétovázott a rendeléssel, aztán gombás tojást hozatott.
– Maga bizonyára elvi okokból nem fogyaszt sertéshúst, Józsi.
– Ezt hogy gondolja, Editke?
– Hát ugye ők is meg maga is…
– Nem értem, hogy mi közöm volna nekem a sertésekhez?! Ha van friss hús a Gazdaságban, én is hazaviszek egy-egy kilót, de most újra fogyóznom kell – és kenyér helyett is néhány kekszet rakott ki az asztalra.
– Iszunk egy konyakot?
– Magát nem zavarja a vezetésben?
Józsi arca széles mosolyra húzódott.
– Reggel konyak, este konyak, attól leszünk mozgékonyak.
Kihozták az italt, Józsi ivott belőle egy kortyot, aztán forgatta kezében a poharat:
– Nézze, Editke, én tudom, hogy nem vagyok egy Adonisz, de talán rendelkezem olyan tulajdonságokkal, amik esetleg többet érnek. Alulról jöttem, egyszerű sorból, nem volt gyerekszobám, nem taníttattak nyelvekre, mint az úrifiúkat, sokat kínlódtam, a fiatalságom ráment, hogy nívós életkörülményeket teremtsek magamnak. Most már, ha szerényen is, de mindenem megvan, de hiába, egyedül érzem magam – az igazgatónő szemébe nézett. – Szövetséget ajánlanák magának, Editke, egész életünkre.
Az igazgatónő forgatta a fejét:
– Nem értem, fogalmazzon pontosabban.
– Legyen a feleségem, Editke, ígérem, hogy boldoggá teszem, a csülkömön fogom hordani…
A nő felpattant a helyéről:
– Hogy képzeli?! Akárhogy is nézzük, maga mégiscsak egy sertés!
Józsi sértődötten vágott közbe:
– Amerikában beszélnek ilyen hangon a négerekről!
– És ha elfelejtette volna, hogy kicsoda-micsoda, én majd eszébe juttatom. Az ólból vakartam ki, de holnap reggel visszaminősíttetem magát hízónak, és majd a Vágóhídon szemtelenkedjen, ha elvágják a torkát. Még hogy legyek a felesége? Aljas disznó! – mondta doktor Barta Edit, és elfutott az asztaltól.
– Majd meglátjuk, hogy kinek vágják el a torkát! – mormogta Józsi, kocsiba vágta magát, és hazament. Polcáról leemelte a „Suszter” jelzésű dossziét, melyben a doktor Barta Editről összeszedett titkos adatokat tartotta, átolvasta, aztán papírt vett elő, és írni kezdett.
„A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak!
Bejelentést kívánok tenni doktor Barta Editnek, a Feketetelki Állami Gazdaság igazgatójának ügyében. Nevezett súlyos nemtörődömségből, alapvető szakmai ismeretek hiányában jelentős károkat okozott a nemzetgazdaságnak. Milliókat fordítottak kísérletekre, hogy kutyából szalonnát csináljanak…”
– Majd meglátjuk, kinek vágják el a torkát – ismételgette Józsi levélírás közben elégedetten. Később átment az idodájába, és „R” vonalon felhívott egy minisztériumi számot:
– Azt akarom jelenteni, Gyula bácsi…
*
Idézet a Megyei Népújság egyik számából – két héttel Józsi bejelentése után:
„Súlyos visszaélésekre bukkantak a Feketetelki Állami Gazdaságban, leváltották doktor Barta Edit igazgatónőt, ügyét vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. A Gazdaság élére Feketetelki Józsefet, az ismert szakembert nevezték ki. Az új igazgató programnyilatkozatában a sertésnevelés módszereinek fejlesztését jelölte meg legfontosabb célkitűzésként…”
</center>
Zsu77
Új tag
L
lui_ego
Vendég
Lao ce
Az Út és Erény könyve (Tao Te King)
Weöres Sándor fordítása
_________________________________________________________________
AZ ÚT
1
Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.
2
Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.
3
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.
4
Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.
5
Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belôle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.
6
Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.
7
Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.
8
A legfôbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevô:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a bensô melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetôt kövesse,
a tett a kellô idôt kövesse.
Ha készséges, de nem erôszakos:
nem kél zúgolódás semerre.
9
Aki tölt színültig:
jobb, ha elôbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkôvel teli kamra:
megôrizni senkise bírja.
Kincs, gôg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.
10
Aki teste-lelke egységét megôrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.
11
Harminc küllô kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezô
és hasznot-adó a nemlétezô.
12
Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhetô mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
13
Dicsôség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsôség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsôséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsôség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élô kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élô jóságra
építhet a világ.
14
Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az ôskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezetô-fűzére.
15
Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtôzôt és rejtettet,
de ôket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett ôket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelôk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félôk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton ôrizve
formálták a szennyesbôl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezôvel és újat nem alkottak.
16
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
17
A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."
18
Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdôdött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülôi szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.
19
Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülôi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.
20
Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitôl mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bôviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylô tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ôs-forrásból táplálkozom.
21
A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Ôskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhetô mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.
22
A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ô a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicsô,
magát nem kínálja,
ezért vezetô.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise gyôz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.
23
A keves szó, mint a természet:
az erôs szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldôje:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztô közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.
24
A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdetô
nem lesz híres,
a magát-dícsérô
nem lesz dicsô,
a magát-kínáló
nem lesz vezetô.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.
25
Íme az ôs-zűrbôl keletkezett,
az ég és föld elôtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ô az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnônek mondom,
az eltűnôt visszatérônek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.
26
A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.
27
Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezôkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.
28
Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis ôrzi nô-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemô marad örökre.
Aki tudja fehérségét,
mégis ôrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillô,
állandóhoz visszatérô.
Aki tudja dicsôségét,
mégis ôrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erô,
a bölcs él vele,
így lesz vezetô;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.
29
Aki erôszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erôsül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.
30
Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen ôellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: gyôz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
gyôz és nem magasodik,
gyôz és nem cifrálkodik,
gyôz és nem kevélykedik,
gyôz, mert gyôzni kényszeríttetik,
gyôz, de sohasem erôszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.
31
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ô ereje.
Gyôz és nem kevélykedik.
Aki gyôztesként elôre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bôség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fôvezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci gyôzelem.
32
Az út folytonos és névtelen.
Az ôs-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.
33
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyôz;
aki önmagát legyôzi: erôs.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.
34
A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.
35
Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.
36
Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerôsödik,
amit megölnének,
nem marad meddô,
aki lopna,
az lesz a vesztô.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyôzi az erôset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.
37
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik,
minden magától rendezôdik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri ôket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
_________________________________________________________________
AZ ERÉNY
38
A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erôvel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erôvel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külsô tudás
az út virága,
a belsô tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümöcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.
39
Íme az ôs-egységben létezôk:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddô a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.
Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket az okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belôle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.
40
Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létbôl fakad
s a lét a nemlétbôl fakad.
41
Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megôrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem gyôz nevetni;
és nem errôl az út-ról esik szó,
ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvô erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.
42
Az út szülte az egyet,
az egy a kettôt,
a kettô a hármat,
a három valamennyi létezôt,
mind tartalmazza a hímet és a nôt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelôt,
az önjelölt királyt, vezetôt.
Nézd valamennyi létezôt:
egyszer gyengül, máskor erôsül,
egyszer erôsül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfôbb tanításom.
43
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkôzhet e világban.
44
Rang, vagy élet: melyik fôbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetôbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.
45
A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dôre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyôzi,
a nyugvás a hevet legyôzi,
a béke a rendet megôrzi.
46
Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezôn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.
47
Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.
48
A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.
49
A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.
50
Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristôl nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.
51
Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, ôriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.
52
Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megôrzi; hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.
53
Ha van igaz tudásom:
a nagy utat járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.
54
A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogodzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak neki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bôséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.
55
Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nô egyesülését,
mégis életet ad,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.
56
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
el a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.
57
Egyenesség vezérli az országot,
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."
Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."
58
Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencsébôl gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!
Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.
59
Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfôbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény gyôzhetetlen,
s a gyôzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erôs gyökér,
örök, igaz út.
60
Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektôl nem jön ártalom,
a fejedelemtôl sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.
61
Nagy birodalom: síksági folyam,
a középsô az ég alatt,
nôsténye az ég-alattinak.
A nô békével gyôzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettô rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.
62
Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?
Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.
63
Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyôzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinybôl gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erôlködés mégse veti szét.
64
A nyugvót megôrizni könnyű,
a keletkezôt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendôvel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérbôl fejlôdik,
kilenc-emeletes torony
kupac földbôl emelôdik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdôdik.
A cselekvô elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki elôre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erôszakkal meg nem töri.
65
Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségbôl kilépett.
Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennel ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.
66
A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép elôtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.
Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.
Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel;
nem küzd,
ezáltal gyôzhetetlen.
67
Nagy az én utam, tudja egész világ, s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az idôben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
elsô a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezetô vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
gyôzelmet arat;
a szeretettel védekezô legyôzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
68
A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a gyôzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdô erény,
az irányító erô,
a természet szolgálata,
az ôsi vezetô.
69
Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit elôre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erôszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen gyôzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kiméletesebb gyôzelmet arat.
70
Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ôsapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.
71
Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstôl,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstôl,
ezért nem szenved.
72
Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életét.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
73
A bátor vakmerô halála gyászos,
a bátor nem-merô élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mert nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis gyôzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.
74
Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erô intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.
75
Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.
Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.
Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.
Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.
76
A csecsemô: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erôs.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erôtlen,
a korhadó: szívós, erôs.
A kemény és erôs: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnôtt fatörzs megreped.
A kemény, erôs: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.
77
Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.
78
Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyôzi az erôset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.
Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.
79
Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.
80
Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.
81
Nem szép az ôszinte szó,
nem ôszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.
Az Út és Erény könyve (Tao Te King)
Weöres Sándor fordítása
_________________________________________________________________
AZ ÚT
1
Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.
2
Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.
3
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.
4
Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.
5
Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belôle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.
6
Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.
7
Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.
8
A legfôbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevô:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a bensô melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetôt kövesse,
a tett a kellô idôt kövesse.
Ha készséges, de nem erôszakos:
nem kél zúgolódás semerre.
9
Aki tölt színültig:
jobb, ha elôbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkôvel teli kamra:
megôrizni senkise bírja.
Kincs, gôg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.
10
Aki teste-lelke egységét megôrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.
11
Harminc küllô kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezô
és hasznot-adó a nemlétezô.
12
Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhetô mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
13
Dicsôség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsôség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsôséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsôség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élô kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élô jóságra
építhet a világ.
14
Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az ôskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezetô-fűzére.
15
Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtôzôt és rejtettet,
de ôket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett ôket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelôk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félôk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton ôrizve
formálták a szennyesbôl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezôvel és újat nem alkottak.
16
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
17
A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."
18
Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdôdött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülôi szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.
19
Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülôi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.
20
Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitôl mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bôviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylô tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ôs-forrásból táplálkozom.
21
A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Ôskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhetô mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.
22
A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ô a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicsô,
magát nem kínálja,
ezért vezetô.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise gyôz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.
23
A keves szó, mint a természet:
az erôs szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldôje:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztô közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.
24
A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdetô
nem lesz híres,
a magát-dícsérô
nem lesz dicsô,
a magát-kínáló
nem lesz vezetô.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.
25
Íme az ôs-zűrbôl keletkezett,
az ég és föld elôtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ô az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnônek mondom,
az eltűnôt visszatérônek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.
26
A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.
27
Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezôkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.
28
Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis ôrzi nô-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemô marad örökre.
Aki tudja fehérségét,
mégis ôrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillô,
állandóhoz visszatérô.
Aki tudja dicsôségét,
mégis ôrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erô,
a bölcs él vele,
így lesz vezetô;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.
29
Aki erôszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erôsül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.
30
Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen ôellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: gyôz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
gyôz és nem magasodik,
gyôz és nem cifrálkodik,
gyôz és nem kevélykedik,
gyôz, mert gyôzni kényszeríttetik,
gyôz, de sohasem erôszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.
31
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ô ereje.
Gyôz és nem kevélykedik.
Aki gyôztesként elôre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bôség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fôvezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci gyôzelem.
32
Az út folytonos és névtelen.
Az ôs-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.
33
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyôz;
aki önmagát legyôzi: erôs.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.
34
A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.
35
Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.
36
Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerôsödik,
amit megölnének,
nem marad meddô,
aki lopna,
az lesz a vesztô.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyôzi az erôset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.
37
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik,
minden magától rendezôdik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri ôket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
_________________________________________________________________
AZ ERÉNY
38
A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erôvel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erôvel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külsô tudás
az út virága,
a belsô tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümöcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.
39
Íme az ôs-egységben létezôk:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddô a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.
Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket az okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belôle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.
40
Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létbôl fakad
s a lét a nemlétbôl fakad.
41
Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megôrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem gyôz nevetni;
és nem errôl az út-ról esik szó,
ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvô erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.
42
Az út szülte az egyet,
az egy a kettôt,
a kettô a hármat,
a három valamennyi létezôt,
mind tartalmazza a hímet és a nôt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelôt,
az önjelölt királyt, vezetôt.
Nézd valamennyi létezôt:
egyszer gyengül, máskor erôsül,
egyszer erôsül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfôbb tanításom.
43
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkôzhet e világban.
44
Rang, vagy élet: melyik fôbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetôbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.
45
A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dôre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyôzi,
a nyugvás a hevet legyôzi,
a béke a rendet megôrzi.
46
Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezôn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.
47
Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.
48
A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.
49
A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.
50
Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristôl nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.
51
Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, ôriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.
52
Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megôrzi; hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.
53
Ha van igaz tudásom:
a nagy utat járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.
54
A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogodzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak neki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bôséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.
55
Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nô egyesülését,
mégis életet ad,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.
56
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
el a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.
57
Egyenesség vezérli az országot,
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."
Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."
58
Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencsébôl gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!
Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.
59
Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfôbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény gyôzhetetlen,
s a gyôzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erôs gyökér,
örök, igaz út.
60
Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektôl nem jön ártalom,
a fejedelemtôl sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.
61
Nagy birodalom: síksági folyam,
a középsô az ég alatt,
nôsténye az ég-alattinak.
A nô békével gyôzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettô rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.
62
Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?
Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.
63
Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyôzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinybôl gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erôlködés mégse veti szét.
64
A nyugvót megôrizni könnyű,
a keletkezôt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendôvel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérbôl fejlôdik,
kilenc-emeletes torony
kupac földbôl emelôdik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdôdik.
A cselekvô elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki elôre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erôszakkal meg nem töri.
65
Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségbôl kilépett.
Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennel ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.
66
A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép elôtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.
Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.
Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel;
nem küzd,
ezáltal gyôzhetetlen.
67
Nagy az én utam, tudja egész világ, s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az idôben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
elsô a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezetô vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
gyôzelmet arat;
a szeretettel védekezô legyôzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
68
A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a gyôzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdô erény,
az irányító erô,
a természet szolgálata,
az ôsi vezetô.
69
Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit elôre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erôszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen gyôzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kiméletesebb gyôzelmet arat.
70
Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ôsapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.
71
Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstôl,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstôl,
ezért nem szenved.
72
Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életét.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
73
A bátor vakmerô halála gyászos,
a bátor nem-merô élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mert nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis gyôzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.
74
Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erô intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.
75
Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.
Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.
Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.
Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.
76
A csecsemô: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erôs.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erôtlen,
a korhadó: szívós, erôs.
A kemény és erôs: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnôtt fatörzs megreped.
A kemény, erôs: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.
77
Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.
78
Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyôzi az erôset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.
Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.
79
Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.
80
Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.
81
Nem szép az ôszinte szó,
nem ôszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.
tímeácska
Őstag
De! Te "olyan" vagy! ;-)
blaci
Őstag
Idézetek...
- Ne sírj ha gyötör a bánat, csak kinevetnek ha sírni látnak. A Te fájó szíved nem lesz attól könnyebb, és nagyon kevés ember érdemli a könnyet!
- Vétkezni emberi dolog, de isteni érzés.
- A szeretet attól igazán szép, hogy megoszthatjuk másokkal...
- A szerelem olyan mint a fa; magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és néha tovább zöldül a szív romjain!
- A szívnek vannak érvei, amelyekkel az ész nem tud mit kezdeni.
- A barátok olyanok, mint a csillagok..., nem mindig látod őket, de tudod, hogy vannak...
- Nem azért tudunk szeretni valakit, mert tökéletes, hanem, mert meg tanuljuk az esendőt tökéletesnek látni.
- Azzal, hogy szétszedte szirmait, még senki sem fejtette meg a rózsa szépségének titkát!
- Ne sírj ha gyötör a bánat, csak kinevetnek ha sírni látnak. A Te fájó szíved nem lesz attól könnyebb, és nagyon kevés ember érdemli a könnyet!
- Vétkezni emberi dolog, de isteni érzés.
- A szeretet attól igazán szép, hogy megoszthatjuk másokkal...
- A szerelem olyan mint a fa; magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és néha tovább zöldül a szív romjain!
- A szívnek vannak érvei, amelyekkel az ész nem tud mit kezdeni.
- A barátok olyanok, mint a csillagok..., nem mindig látod őket, de tudod, hogy vannak...
- Nem azért tudunk szeretni valakit, mert tökéletes, hanem, mert meg tanuljuk az esendőt tökéletesnek látni.
- Azzal, hogy szétszedte szirmait, még senki sem fejtette meg a rózsa szépségének titkát!
L
lui_ego
Vendég
Nagy lÁszlÓ - tulipÁnfejŰ kakasok
Lelkemből kelve világra,
dalaim tollasodjatok,
táncoljatok, ti sarkantyús,
tulipánfejű kakasok.
Ágaskodjatok vállamon,
hívjatok új hajnalt nekem
kukorékolva köznapon,
pirossal nyomott ünnepen.
Ne cibáljátok hajamat,
hogyha a búbaj rámesett.
Fölfuvalkodva vörösen
védjétek meg a szivemet.
Lelkemből kelve világra,
dalaim tollasodjatok,
táncoljatok, ti sarkantyús,
tulipánfejű kakasok.
Ágaskodjatok vállamon,
hívjatok új hajnalt nekem
kukorékolva köznapon,
pirossal nyomott ünnepen.
Ne cibáljátok hajamat,
hogyha a búbaj rámesett.
Fölfuvalkodva vörösen
védjétek meg a szivemet.