Mrobi
Új tag
Lehet hogy segítettem? Vagy ez egyelőre csak írányel?
Kedvenc irodalmi idézete(i)m...
- Téma inditó nofre
- Kezdés dátuma
tímeácska
Őstag
;-)
Mindenképpen... Csak az a baj, hogy nálam ezek hullámokban jönnek... Úgy értem, néha olyan, mintha ki sem mondtam volna, le sem írtam volna... Érted, ugye?
Mennek az e-mailek... ;-)
Zsu77
Új tag
Az én véleményem az,hogy "nem jöhet édes és keserű,áldás és átok ugyanabból a forrásból"...Ugye ebben könnyű egyetérteni.Akkor szerintem egyezzünk meg abban,hogy Isten most milyen:
-rossz,viharos és kegyetlen nevelő a maga hasonszőrű tantestületével,Aki nem átall az élettel játszadozni
-vagy pontosan Az,Aki hivatásának érzi pont ezekből kimenteni,mert "az Ő igája könnyű és gyönyörűséges".
Most akkor döntsük el,szerintem,hogy melyik.A kettő nem fér meg együtt.Legalábbis annál a Személynél,Akitől idéztem,biztos nem.
Vagy:döntés híján hagyjuk Őt ki ebből az egészből.
Szóval kérdésedre az én válaszom az,hogy:nem,ez a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű,de:van megoldás!(ha nem lenne,nem drukkolnék neked,mert az csak fölös időtöltés lenne,hidd el)
pusimelu
Őstag
Tudnál -e csendesen hozzámbújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Sátélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál -e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell elfogani,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni ha nem kérdeznek,
nem sírni akkor ha elfelednek,
köszönni ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?
Tudnál-e sötétben fényt keresni,
Szavak s tárgyak nélül szeretni,
legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni, Engem, Istent és bárki mást?
/Pál Zoltán/
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Sátélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál -e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell elfogani,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni ha nem kérdeznek,
nem sírni akkor ha elfelednek,
köszönni ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?
Tudnál-e sötétben fényt keresni,
Szavak s tárgyak nélül szeretni,
legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni, Engem, Istent és bárki mást?
/Pál Zoltán/
pusimelu
Őstag
Tímeácska!Ezen a pár soron én órákig gondolkodtam és felfogtam valamit belőle papucs agyammal.(amikor beteg voltam)
Sok gyermek csak akkor kapja meg a szeretet adás lehetőségét,ha a mama összeomlik,és rászorul a szolgálatára. Amikor egy betegség megállítja az örökmozgást,ágynak dől,és rákényszerül arra hogy elfogadjon. A gyermeke pegig arra hgy végre adjon.
Ilyenkor kénytelenek szerepet cserélni.
Muszály nekik.
Minden betegségnek rejett oka van,s ez az ok nem csak a beteget, hanem a környezetét is érinti.
Sok anya betegsége mögött az a belső Én- jétől vezérelt cél rejlik,hogy egyrészt ő maga megtanulja elfogadni mások szeretetét-vagyis a lelke kiteljesedjen-másrészt hogy a gyermeke felfedezze végre hogy adni öröm.Most muszáj.Muszáj adni mert a nagy Adakozó ágynak dőlt,és leállt.
A betegnek pedig el fogadni a jóságot ,mert rászorul.
Egy örökmozgónak tehetetlenül elfogadni a szolgálatot:Nehéz.Ilyenkor utálja magát.Méltatlan dolognak érzi hogy az életben először nem ad -hanem ő kap. Etetik. Itatják. Tisztába teszik. Kiviszik az ágytálat. Keserves próbatétel ez számára ,és ugyanakkor tanulás. Elfogadni mások jóságát-ez a jin-öröm.
A betegség látod esélyt ad arra,hogy a lélek tejessé váljon.
Az anyáé is és a gyereké is.
Ne felejtsd el,a karma törvénye nem más ,mint megélni valaminek a túloldalát. Megélni egy adónak az elfogadás alázatát.És az elfogadónak az adás örömét.
/Müller Péter/
Sok gyermek csak akkor kapja meg a szeretet adás lehetőségét,ha a mama összeomlik,és rászorul a szolgálatára. Amikor egy betegség megállítja az örökmozgást,ágynak dől,és rákényszerül arra hogy elfogadjon. A gyermeke pegig arra hgy végre adjon.
Ilyenkor kénytelenek szerepet cserélni.
Muszály nekik.
Minden betegségnek rejett oka van,s ez az ok nem csak a beteget, hanem a környezetét is érinti.
Sok anya betegsége mögött az a belső Én- jétől vezérelt cél rejlik,hogy egyrészt ő maga megtanulja elfogadni mások szeretetét-vagyis a lelke kiteljesedjen-másrészt hogy a gyermeke felfedezze végre hogy adni öröm.Most muszáj.Muszáj adni mert a nagy Adakozó ágynak dőlt,és leállt.
A betegnek pedig el fogadni a jóságot ,mert rászorul.
Egy örökmozgónak tehetetlenül elfogadni a szolgálatot:Nehéz.Ilyenkor utálja magát.Méltatlan dolognak érzi hogy az életben először nem ad -hanem ő kap. Etetik. Itatják. Tisztába teszik. Kiviszik az ágytálat. Keserves próbatétel ez számára ,és ugyanakkor tanulás. Elfogadni mások jóságát-ez a jin-öröm.
A betegség látod esélyt ad arra,hogy a lélek tejessé váljon.
Az anyáé is és a gyereké is.
Ne felejtsd el,a karma törvénye nem más ,mint megélni valaminek a túloldalát. Megélni egy adónak az elfogadás alázatát.És az elfogadónak az adás örömét.
/Müller Péter/
Mrobi
Új tag
Ez gyönyörű volt Meli. Köszönjük. (ezért is idéztem mégegyszer)
vighkata
Utolérhetetlen :) – moderátor
Az érzéseid szavak nélkül is átjöttek nekem. Ajándék az élettől, hogy érzem, még akkor is ha fájó.
vighkata
Utolérhetetlen :) – moderátor
Látod, hogy változol? Ez bizonyíték arra is, hogy át,- meg feldolgozod a történéseket. Mert igen, vagy egy dolog, amit nem tudsz megváltoztatni, visszacsinálni, csak elfogadni, és feldolgozni. És egyre tovább jutsz vele. 6 hónap kevés rá, de még 30 év is, mert a hiány, és az űr akkor is ott lesz, és mindig ott lesz, de a te hozzá fűződő érzésed téged valóban erősebbé tesz.
A könyv ír az elfogadás és feldolgozás fázisainak vissza-visszatérése, és újbóli átélésére. Így működünk. Az mindenképpen előny, ha tudjuk, hogy így működünk, és ez természetes, mintha nem tudunk róla, és csak szenvedünk tőle.
Ha nekem is küldenél egy-két elmentett emilt, megköszönném, engem érdekel. A mostani idézetedtől felállt a szőr a karomon. Hidd el, hamarosan egy nyugodtabb, békésebb fázist fogsz átélni.
vighkata
Utolérhetetlen :) – moderátor
Most én nyeldesem a könnyeimet. Tímeácskának írtam, hogy 6 hónap, vagy 30 év.
30 éve apám gyógyíthatatlan rákkal feküdt a kórházban. Reggel iskola előtt, és délután iskola után bementem a kórházba, hogy ágytálazzam apámat, és lemossam, mert nem engedte meg a nővérkéknek, de még anyunak sem. Egyek voltunk, azóta is egyek vagyunk, úgy hogy ő fizikailag nincs velünk, velem. Mert azóta sem tudtam "elengedni". 30 év óta sem. Csak másképp élem meg ennyi év távlatából, de most meg jobban nyelem a könnyeimet.
A 6 hónap és a 30 év között pusztán csak annyi a különbség, hogy 30 év távlatából könnyebb, de nem könnyű.
Meli! Nagyon köszönöm neked Müller Péter idézetét, nagyon sokat segített, és remélem, hogy akinek a legnagyobb szüksége van rá, annak még többet segít. És köszönöm, hogy köztünk vagy.
blaci
Őstag
Sziasztok!
Én nagyon szeretem olvasgatni ezeket a kis versikéket, szerintem nagyon szépek, gondoltam megosztom veletek is de nem állt szándékomban senkinek fájdalmat okozni velük. Mikor olvastam Tímeácska üzenetét majdnem meg is bántam, de...mikor végigolvastam a többiek írását (főleg amit Meli írt) úgyérzem talán mégis "megérte". Bocsi!!!
Én nagyon szeretem olvasgatni ezeket a kis versikéket, szerintem nagyon szépek, gondoltam megosztom veletek is de nem állt szándékomban senkinek fájdalmat okozni velük. Mikor olvastam Tímeácska üzenetét majdnem meg is bántam, de...mikor végigolvastam a többiek írását (főleg amit Meli írt) úgyérzem talán mégis "megérte". Bocsi!!!
tímeácska
Őstag
Laci! Egy pillanatig se bánd! Sőt! Én köszönöm! És éppen azért, amit Te is írtál az üzeneted végén...
Megérte!
tímeácska
Őstag
Ez tökéletesen így van!
Ildi! Emlékszel, amikor a modi fórumon beszélgettünk... Ugyan ez, amit leírtál... Nem tudtuk megfogalmazni szavakkal, amit írni akartunk, de mindketten éreztük mégis, mit akar írni a másik...
Igen, egyáltalán nem volt véletlen a bejegyzésem. Pontosan azért írtam be, és most is pontosan ugyanazt gondoljuk!
tímeácska
Őstag
Igen, pontosan értettem, miért írtad be... És tudtam, hogy pontosan ugyanazt gondoljuk...!!!
blaci
Őstag
Egy kis nosztalgia!
Hősök vagyunk!
> Ma olvastam, hogy akik a 80-s évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.
> Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
> Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még MATÁV telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.
> Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
> Étkezési szokásaink S. Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja, mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
> Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationről, Nintendóról, X-Boxról, videójátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Kicsit le is maradtunk, bevallom, már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy negyed óráig nézem, aztán inkább visszaviszem.
> Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők... Mégis itt vagyunk.
> Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
> A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.
Hősök?
Talán.
> Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Hősök vagyunk!
> Ma olvastam, hogy akik a 80-s évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.
> Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
> Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még MATÁV telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.
> Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
> Étkezési szokásaink S. Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja, mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
> Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationről, Nintendóról, X-Boxról, videójátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Kicsit le is maradtunk, bevallom, már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy negyed óráig nézem, aztán inkább visszaviszem.
> Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők... Mégis itt vagyunk.
> Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
> A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.
Hősök?
Talán.
> Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.