Reggeli utáni magas cukrok

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Régóta küzdök ezzel a problémával, csak pumpa esetén tudtam megoldani, de mivel azt most nem tudom használni, muszáj máshogyan megoldani és megállt a tudományom... ezért kérek segítséget, bárkitől, akinek ötlete van (aztán lehet, hogy majd azt válaszolom, hogy már próbáltam, de azért írjátok csak le, akármi is jut eszetekbe, köszi :)).

Szóval akármikor reggelizem a reggel folyamán (8-10 óra között), mindig ugyanaz van. Tök normál cukrokkal kezdem a reggelit (5-6 között), beadom a Humalogot és nem is azonnal eszem, hanem kb negyed órát várok (ha többet, akkor hipó van - ha semmit sem várok, még magasabb lesz reggeli után). Eszem 2 szelet kenyeret és iszom egy macikávét (kb 3-4gr cukor van benne, vízzel iszom, nem tejjel - ez a tejserkentőm, mivelhogy szoptatok). Meg még iszom valamennyi ásványvizet. Reggeli után 1-1.5 órával általában 10 körüli a cukrom. Néha 11, néha 9. Majd ez a 10 körüli magától lemegy 11 óra körül (mindegy, mikor reggeliztem, 11kor megy le a cukrom mindig) hipóra, tehát 11 körül megelőzésképpen eszem egy disznót kb (fél kakaóscsiga és 1 banán).

Levemirt adok reggel 9kor mindig, ami pont elég, mert a nap folyamán tökéletes és éjjel is 3 után jók a cukraim.

Várom az ötetleteket...
 
borka

Őstag
Kedves kmolli.
Nemtudom,hogy miért nemtudod használni a pumpát,ha azzal működött.?

Mennyi az a két szelet kenyér?
Mi az a macikávé?
Hány orrakor reggelizel?
Próbáltál -e zsirosabb reggelit? /pl. kakaós tej/
Mennyire esik le a vc-d 11 kor.
A kakaóscsiga meg a banán együtt egy nagy lórúgás./ezután hóvá kúszik a cukid?/
 
orsika

Új tag

Szia!

ÉN TUDOM A MEGOLDÁST... INZULINPUMPA A NEVE... :D hALLOTTÁL MÁR RÓLA???:D:D:D:D:D:D:D
 
dg

Őstag
Sziasztok!

Ha jól tudom Molli azért tette le a pumpát, mert szöveti problémái vannak, tehát fizikálisan nem tudja használni a kanült, de légy szíves, Molli, írd le pontosan!
 
gabibaba

Aktív tag
Esetleg a beadás helyének változtatása? Nem tudom, hogy az ultragyorsaknál ez hogyan működik, meg mennyit lehet várni.
Gábor Actrapidot ad, de nála a combjából nagyon lassú a felszívódás, ezért ha oda szúr, akkor alacsonyabb cukornál is vár 20-25 percet.
 
zsuzsa

Új tag
Nálunk ugyanez volt a probléma pumpával. Reggel norm érték, reggeli 30 gr szh, megfelelő E inzulin, egy órával reggeli után 10 feletti értékek, nem is kicsit, további egy óra múlva tízóraihoz közeledve hypo közeli értékek. Ezzel sokáig szenvedtünk, és egész véletlenűl egy reggeli vérvételnél, ami reggelit követően volt derűlt fény arra hogy így megugrik, mi nem szoktunk csak étkezés után 1,5 órával mérni. Na szóval kezdtünk totózni, hogy hogyn védhető ki, és az jött be hogy ha 6 vagy a feletti cukorral kelünk, akkor indítom a bólust 70-30% arányban, és várok 20 percet, a reggelive, ha 5 vagy az alttival kelünk, akkor vagy 70-30% vagy 50-50% arányban indítom, de nem várok csak max tíz percet a reggelivel, amíg elkészítem neki. Ez olyannyira bevállt, hogy szinte nem is változik a vc a reggeli előtti értékhez képest. De szerintem ez egyéni nagyon, nem hallottam hogy más is így csinálná
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Bocsi, ha lemaradt az info, hogy a pumpát szöveti vérzékenység miatt nem tudom használni. Már beszéltem a Roche-al, van valami beültethető kütyü, de még itthon nem csinálták, hát lehet, hogy utánanézek és ez lesz... A kanült nem tudom használni, de még nem adtam fel végleg, lehet, hogy még megpróbálom, ha nem jutok előrébb, inkább elviselem, hogy folyton bevérzik és fáj, minthogy ilyen szenvedés legyen minden délelőttöm.

Mennyi az a két szelet kenyér?
Mi az a macikávé?
Hány orrakor reggelizel?
Próbáltál -e zsirosabb reggelit? /pl. kakaós tej/
Mennyire esik le a vc-d 11 kor.
A kakaóscsiga meg a banán együtt egy nagy lórúgás./ezután hóvá kúszik a cukid?/
2 szelet kenyér az kb 35-40gr CH, felvágottal és sajttal.
Macikávé: cikóriakávé, nem igazi kávé, de a 2 kiskanál macikávéban 3-4 gr cukor van összesen (ha nem iszom ilyet, akkor is felmegy amúgy).
Tejet egyáltalán nem tudok inni, ha a macikávéhoz akár egy negyed deci tejet teszek, 12-ig meg sem áll a cukrom, sajnos ez már régóta így megy, reggelire nem tudok tejet inni. DE, nagyon megfogott ez a zsíros reggeli ötlete (bár nem nagyon akarok ennél több zsiradékot enni, mert le kéne adnom még 3 kilót), amikor bundáskenyeret reggelizem, akkor csak 9-ig megy fel a cukrom (a hipó utána is megvan). Dehát ez nagyon durván zsíros (olajos), ilyesmit képtelen vagyok rendszeresen fogyasztani :(
11-kor elindul lefelé, ha nem eszem semmit, délre full hipó lesz, tehát 3-ra lemenne simán, de akkor én már naaagyon rosszul vagyok, én 3.7 körül már nagyon hipózom.
A kakaóscsiga és banán együtt tényleg lórugás, de ebédre így lesz 5-6 között a cukrom és utána is normális marad, 6-8 alatt van végig. Ha kevesebbet eszem, délben jön a hipó.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Esetleg a beadás helyének változtatása? Nem tudom, hogy az ultragyorsaknál ez hogyan működik, meg mennyit lehet várni.
Gábor Actrapidot ad, de nála a combjából nagyon lassú a felszívódás, ezért ha oda szúr, akkor alacsonyabb cukornál is vár 20-25 percet.
Gabibaba, köszi, próbáltam ezt. Ha 5-ös cukornál 15 percnél többet várok, lemegy 4 alá és hipózom... 15 percet szoktam várni pontosan, így jött ki a legjobban eddig.

Adhatnám még a hasamba, de a friss szülés után ott most olyan tömény háj és laza szövetek vannak, hogy nagyon lassan szívódik fel (karba adom). Combomba nem tudom adni a szöveti erességem miatt, azonnal vérzik és fáj...
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Nálunk ugyanez volt a probléma pumpával. Reggel norm érték, reggeli 30 gr szh, megfelelő E inzulin, egy órával reggeli után 10 feletti értékek, nem is kicsit, további egy óra múlva tízóraihoz közeledve hypo közeli értékek. Ezzel sokáig szenvedtünk, és egész véletlenűl egy reggeli vérvételnél, ami reggelit követően volt derűlt fény arra hogy így megugrik, mi nem szoktunk csak étkezés után 1,5 órával mérni. Na szóval kezdtünk totózni, hogy hogyn védhető ki, és az jött be hogy ha 6 vagy a feletti cukorral kelünk, akkor indítom a bólust 70-30% arányban, és várok 20 percet, a reggelive, ha 5 vagy az alttival kelünk, akkor vagy 70-30% vagy 50-50% arányban indítom, de nem várok csak max tíz percet a reggelivel, amíg elkészítem neki. Ez olyannyira bevállt, hogy szinte nem is változik a vc a reggeli előtti értékhez képest. De szerintem ez egyéni nagyon, nem hallottam hogy más is így csinálná
Erre én is gondoltam :) Igy kipróbáltam, hogy reggeli után (kevesebb humaloggal) 1 órával adok még be (én így tudok pennel boluselosztást csinálni :)), de akkor eszméletlenül lemegy a cukrom délben, képtelen vagyok eleget enni... :(
 
borka

Őstag
Kedves Molli.
Keserű szívvel olvastam a fenti problémát.Teljesen úgy néz ki a dolog ,hogy sajna csak orvosok tudnak rajtad segíteni.
Próbálkoztál-e valamilyen gyógyteával?
Nekem bél problémáim vannak és 1 het cickafrk teát iszom ami segít az emésztésben,és azt vettem észre,hogy a vc. értékeim, lényegesen alacsonyabb lett.(gyulladás csökkentő és vérzés csillapító) Érdemes utánna nézni.
 
Ittam cickafark teát elég sokáig, még a terhességeim előtt, meg csalánteát is, mindkettő hatásos volt egy darabig (úgy általában, a reggeli magas cukorra nem emlékszem, hogy milyen volt...), de aztán mintha hozzászokott volna a szervezetem. Lehet, hogy kúraként kell ezeket inni, mint mondjuk az echinacea-t, x hét tea x hét tea nélkül...
Oh, hát ebben az orvosok még kevesebb ötlettel rendelkeznek, mint ti - én. Talán az lesz a megoldás, hogy kipróbálom a vérzéscsökkentő hatását a cickafarknak és úgy próbálom meg újra, köszi az ötletet! :) Körülnézek, milyen vérzéscsökkentő van a gyógynövények között még.
 
borka

Őstag
Örülök ,hogy ha egy ici - picit is tudtam segíteni. Jó böngészést a gyógyfüvek arzenáljában, és próbáld meg a kúrát ujra.:):)
 
tímeácska

Őstag
Sziasztok!
Igaz, csak pár percre, de benézek! ;-)

Molli!
Lenne egy igen furcsának tűnő ötletem... Mi lenne, ha a kombinált-pumpás bólust valamelyest leutánoznád a pennel?! Tudom, furinak tűnik, de lehet, hogy van benne valami...
Kifejtem részletesebben:
Mi lenne, ha a reggeli megszokott inzulin mennyiségét ketté vennéd? Igaz, igaz, az kettő bökést is jelentene... Ez nem tudom, mennyire viselne meg Téged... De ha kb. felét beadnád akkor, amikor szoktad, és a fennmaradó egységeket kb. fél órával később adnád be?! Szerinted? Működne a dolog?
(Meg ne kérdezzétek, hogyan jutott ez az eszembe... Csak úgy jött... :-D Lehet, hogy hülyeség... :rolleyes: Akkor bocsi...:oops:)
 
borka

Őstag
Kedves okos Tímeácska.
Nekem is eszembe (bocs a fejembe ) jutott ez a dolog ,de Borka lebeszélt róla. Úgylátszik a gondolat átvitel müxik, mert vártam egy nálamnál okosabb:mrgreen: hozzászólást.;) Pusz. Sándor:rolleyes:
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Mi lenne, ha a kombinált-pumpás bólust valamelyest leutánoznád a pennel?!
És én már néhány hónapja ki is próbáltam :D Leírtam ide is, már nem tudom, melyik hszben... A probléma az volt, hogy a szokásos délközeli cukoresésem nagyon bedurvult, még nagyobb esés következett sajna.
Elég összetett a probléma, mert nemcsak simán magasabb reggeli után a cukrom, hanem nem sokkal utána hirtelen hatalmasat zuhan korrekció nélkül. Ez utóbbi valami bioritmus dolog lehet, mert nagyon régóta így van és mindenféle bázissal produkálom (kivéve ugye a pumpát, de pumpánál is alacsonyabbak voltak jóval 11-12 között, még nulla bázissal is!). Szóval ez nem nagyon megy, de szerintem elméletben nem akkora hülyeség, miért gondoltátok azt, hogy hülyeség? :roll:

Az időpontokkal lehetne még trükközni, ha nagyon korán reggelizem, akkor nincs ilyen gondom, azaz akkor "csak" 9-ig megy fel a cukrom és kisebb a hipóm is később 11 után, de 2 ilyen pici mellett nem tudok máshogy enni, sajnos van, hogy így is csak fél10kor jutok először kajához, pedig 6 óta fent vagyok... (na, ma sikerült 8kor ennem, így most 9,4 volt a cukrom, már ez is jobb, mint a 11)
 
borka

Őstag
Kedves Molli.
Hát itt a probléma ,hogy reggel 6-tól nem eszel semmit. Próbáld meg, hogy háztartási kekszet kiteszel magadnak 4-5 db-ot és jövet -menet megeszel 1-1 db. igy talán kibirod 1/2 10-ig ami persze így sem jó.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Kedves Molli.
Hát itt a probléma ,hogy reggel 6-tól nem eszel semmit. Próbáld meg, hogy háztartási kekszet kiteszel magadnak 4-5 db-ot és jövet -menet megeszel 1-1 db. igy talán kibirod 1/2 10-ig ami persze így sem jó.
Akkor kellene mellé gyorsinzulin is, mert ilyenkor reggel humalog nélkül egy gramm CHt nem tudok megenni, akkor meg kavarodik minden, egymásra adnám a humalogokat, ez nagyobb problémának tűnik nekem.
De érdekel, miért gondolod, hogy ez baj, hogy későn reggelizem? A cukrom nagyon stabil, meg szoktam mérni szoptatás előtt, az olyan 6-7 között van valamikor és utána plussz evés előtt közvetlenül (mondjuk 9 órakor) és nagyon stabil (5.3 meg 5.4-ek végig amúgy). Volt, hogy 4.5-tel keltem, ittam tényleg 1 korty cukros teát és 8 lett szoptatás végére (az kb 1-1.5óra összesen).
Az emésztés miatt gond a késői evés? Túl hirtelen szívódna fel? :rolleyes: Nagyon érdekel :)
 
dg

Őstag
A bevezetődben írtad, hogy a reggeli kb 40 gr ch. Ezután hogy alakul a napod? És főként: hány gr ch az ebéded?
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
A bevezetődben írtad, hogy a reggeli kb 40 gr ch. Ezután hogy alakul a napod? És főként: hány gr ch az ebéded?
Az ebéd olyan 1 körül van (1 és 2 között, de néha fél1kor, ahogyan a gyerekek engednek enni éppen), de onnantól tök rendben van minden. Az ebéd 30gr CH-tól 60gr CH-ig megy, átlagban olyan 50 körül van. Változatos, meleg étel mindig, valami nasi van a végén, 1 túrórudi mondjuk vagy ennek megfelelő CHs édesség. Ebéd után 7-8 között van a cukrom (1 órával utána) és ez lemegy 3 körül 4-5 közé, ez is független az ebéd időpontjától, ilyenkor picit lemegy mindig, ekkor bekapok néhány falat cukros valamit, mondjuk 5-6gr CH-t, max 10-et és ezek után elég beton 6 körüli szokott lenni (persze, vannak napok, amikor olyan összevissza van minden, hogy enni is összevissza tudok és akkor borul az egész, ha nincs időm figyelni magamra). A vacsi 6-7 között van, normál cukorral és ha normális tempóban sikerül ennem (van, amikor 2 perc alatt kell benyomnom, akkor borul a cukrom is sajnos, mindegy mit eszem), akkor egészen lefekvésig normális, este 11 körül még picit ennem kell az éjszakához, 3-4 háztartási keksznyit. És akkor egész éjjel jó és reggel is. Azért nem mindig sikerül eltalálni ezt a mennyiséget az éjjelhez, mert nem mindig pont jó este a cukrom (ez az gyors, behabarós vacsi nagyon tud borítani, ez hol kenyér, hol meleg kaja, általában 40-50gr CH gyorsanhatóval együtt). Ilyenkor este korrigálni kell, ha magasabb, akkor inzulin, ha alacsonyabb, akkor több kaja, általában ezek után hajnali 3kor még szoktam enni valamit (iszom kis cukros teát, de reggelre (6-ra) 95%-ban stabilizálódik a cukrom 6 alá.
 
Oldal tetejére