A nap vicce

blaci

Őstag
A rabbi tanácsa

Bármit is csinált a férj az ágyban, felesége sose érte el az orgazmust.
Mivel a zsidó törvények szerint az asszonyoknak jár a szexuális öröm, úgy döntöttek, hogy megbeszélik a rabbival.
A rabbi meghallgatta történetüket, simogatta szakállát, és a következőt javasolta:
Bérelj fel egy fiatalembert. Amíg ti ketten szeretkeztek, a fiatalember lengessen felettetek egy törülközőt. Ez segít majd a feleségednek, hogy fantáziáljon, és ez majd eljuttatja az orgazmusig.
Hazamentek és követték a rabbi tanácsát. Fel is béreltek egy fiatalembert, hogy lengesse felettük a törülközőt, miközben szeretkeznek.
Ez azonban nem segített, és a feleség továbbra is elégedetlen maradt.
Kételyükkel visszamentek a rabbihoz.
Rendben - mondta a férjnek - cseréljetek. Most a fiatalember szeretkezzen a feleségeddel és te lengesd felettük a törülközőt.
Megint megfogadták a rabbi tanácsát. Hazamentek, és ismét felbérelték ugyanazt a csinos fiatalembert.
A fiatalember lefeküdt az ágyba az asszonnyal, a férj pedig lengette a törülközőt. A fiatalember nagy odaadással végezte dolgát, és a feleség hihetetlen, világrengető és fültépő orgazmust élt át.
A férj ekkor elmosolyodott, a fiatalemberre nézett, és diadalittasan megszólalt:
Na látod, te hülye! IGY kell lengetni a törülközőt!!
 
L

lui_ego

Vendég
Télapó érkezik az óvodába. Egy aranyos kislány odamegy hozzá, a Télapó megkérdi tőle:
- Na, kislány jó voltál?
- Persze.
- És, milyen ajándékot szeretnél?
- Miért, nem kaptad meg az emailemet, te vén hülye?
 

steveray

Új tag
Két macska ül a háztetőn és beszélget.
- Te mit kérsz karácsonyra?
- Jó sok kismacskát.
- És te?
- Én is sok kismacskát.
Hirtelen megszólal mögöttük a kandúr:
- Hahó, megjött a Mikulás!




Két szőke nő cseverészik.
- Képzeld idén a karácsony pont péntekre esik!
- Jujj remélem nem 13-ára...
 

pumpás

Őstag
Kétüléses repülőgépen utazik a szőke, amikor a pilóta váratlanul
szívrohamot kap és meghal. A szőke belekiabál a rádióba:
- Torony, segítsenek, bajban vagyok! Meghalt a pilóta!
- Nyugalom hölgyem! - jön a válasz a toronyból - Először is adja meg a magasságát és a helyzetét!
- 165 centiméter vagyok és itt ülök a pilótafülkében
 
L

lui_ego

Vendég
A pénzem 90 százalékát italra és nőkre költöttem. A többit elherdáltam!!!
 

borka

Őstag
Ha már irtam a gombamérgezésről, ide is van valami gombás.
A temetőben két férfi egymás mellett díszítgeti a sírt.
-A felesége?
-Igen, de mán a harmadik.
-Miben hót meg az első?
-Gombamérgezésbe.
-Borzasztó, és a második?
-Ais.
-Mán megbcsáson,de a harmadik is?
-Nem.
-Hát mibe?
-Asztat én üttem agyon ,me nem akarta megenni a gombát.
 

c.bohóc

Új tag
Az építkezésen a főnök
már 10 perce nézi az egyik munkást.
- Te, Pisti, mit keresel?
- Egy fél méter átmérőjű és kb. fél méter magas betondarabot.
Erre 20 munkás kezdi el keresni. Fél órát keresgélnek, mire Pisti megszólal:
- Na, mindegy! Hagyjátok fiúk, majd leülök erre a gerendára.
 

rgyörgy

Új tag
Télapó, Télapó! Hozz nekem egy kistestvért! - kéri a kislány.
- Jó, de előtte küldd el anyukádat! - válaszolja a Télapó<o></o>

xxxxxxxxxxxxxxx<o></o>
Két prosti beszélget:
- Te mit kérsz a Télapótól?
- Ötezret mint a többitől...<o></o>

xxxxxxxxxxxxxxx<o></o>
<!--[if !supportLists]-->-<!--[endif]-->Mondd, Télapó, miért takartad le a puttonyodat?
- Anyád a Télapó! - mondta a púpos és továbbment...<o></o>

xxxxxxxxxxxxxx<o></o>
A Mikulás megy az etiópokhoz. A gyerekek nagyon örülnek neki:
- Mikulás, Mikulás, de jó hogy jöttél, már három hete nem eszünk
rendesen.
- Nem esztek rendesen? Akkor csokit sem kaptok!

 

blaci

Őstag
Vajon melyik gyerekdalra gondoltunk?
(Kicsit átszövegezték a jogászok saját szájízük szerint a közismert gyermeknótácskákat...)


1) Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.
(Csiga biga gyere ki...ég a házad ide ki...)


2) Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére! Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességgel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést foganatosítanak.
(Kis Katica szállj el, jönnek a törökök...)


3) Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.
(Aki nem lép egyszerre..nem kap rétest estére...)


4) Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okoz, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.
(Csip-csip csóka, vak varjúcska...)


5) Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult...
(Megy a gőzös…)
 

blaci

Őstag
Néhány egymondatos...

Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned.

Van, aki olyan sötét, hogy amikor elrepül mellette egy varjú, azt hiszi, hogy vaku villant.

A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.

Messziről jött ember sokára ér ide.

Mindig van két lehetőség. Vagy nincs.

Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz.

Ne makacskodj, forogj együtt a földdel.

A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

Vannak olyan zebrák, akik a rács mögé is beállnak, hogy fehér lónak lássák őket.

Nem iszom vizet, mert halak szerelmeskednek benne.

Miért csak a katonáké legyen az élvezet? Fegyvert mindenkinek!

Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása.

Az optimista nem fékez a zsákutcában.

Ha te mondod, és úgy van, akkor valószínű.

Soha ne igyál bele a kutya edényébe, mert lehet, hogy abba már a kisöcséd is beleivott.

Lejöttem a fáról, most már én is ember vagyok? - kérdi a hernyó

A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit!

A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó!

Azért alakult ki az emberiség, mert sokkal könnyebb volt lejönni a fáról, mint fennmaradni.

Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit!

A kaktusz is azért sít, mert soha sem simogatják.

Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg!

Az agy az a szerv, amivel az gondoljuk, hogy gondolkodunk.

Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.

A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk.

Ha egy ember 40 éves korában úgy ébred, hogy semmilye sem fáj, akkor meghalt.

Kérjük a kukát etesse, a padló diétázik!

Üres fejjel meg lehet élni, de üres gyomorral nem.

Én nem a cápáktól félek, hanem attól, hogy meg akarnak harapni.
 

pumpás

Őstag
Amit a férfi soha nem mond:

1. Ezek a mellek túl nagyok.
2. Ne szedd azt a vacak tablettát, ezután használjunk inkább kondomot!
3. Szívem! Kezdődik a Rosalinda, gyere, nézzük együtt!
4. Anyád nem akar hozzánk költözni? Sokkal jobb lenne neki itt, együtt velünk.
5. A következő nagytakarításnál dobd már ki a régi szexújságaimat, amióta ismerlek, beléjük se néztem!
6. Igazad van!
7. Meg se fordult a fejemben, hogy milyen lehet a húgoddal!
8. Igyekezzünk, elkésünk a miséről!
9. Húzd már fel a bugyidat!
10. Az a jó alakú nő, ott szemközt, biztos nem tudja, hogy innét belátni a fürdőszobájába, megyek, szólok neki.
11. Unalmas a filmben az a sok meztelen nő.
12. Köszi, nem kell sör, narancslevet kérek.
 

pumpás

Őstag
Férfi-ember szótár:
Bocs hogy késtem, de dugóba kerültem. = Már akkor is késésben volt, amikor elindult.
Remélem hiányoztam. = Már megint elfelejtette, amit kértél tőle.
Túlóráznom kellett! = A haverokkal vedelt.
Tekézni megyek, sietek haza! = A haverokkal elmegy kocsmázni, és hajnal előtt nem fog visszaérni
 
Oldal tetejére