Köszönjük a gratulát és a bíztatást!

Tegnap voltam a védőnőnél, ahol kipróbáltam a Medela kórházi fokozatú mellszívóját és ugyanannyi jött, mint amit én kézzel szedek ki. Ezek utána védőnő nem sok jóval bíztatott... azt mondta, ő már látott sok anyukát, akinek ennyi idő alatt (2 hét) nem indult meg, annak nem fog... de a neten olvastam - igaz csak - egy sztorit, ahol egy lánynak a 3. héten indult csak be és utána volt rendesen teje...
szóval nekem is az a központi kérdés, hogy hol a határ, meddig érdemes próbálkozni. Amiket eddig kipróbáltunk, az is elég fárasztó, a gyerkőc mellett figyelni a cukromra, a vérnyomásra, homeobogyók bevétele, eleget inni, pihenni. Főleg, hogy Ricsi hasfájós, emiatt elég kiszámíthatatlan, hogy
mikor mit tudok csinálni, mert sokszor kell pocit melegíteni, tornázni, masszírozni. De nem panaszkodom, ha mindez eredményt hozna, megérné. Infacolt kipróbáltuk, de csak 1 napig, mert úgy tűnt, rosszabb lett tőle. Persze rá van írva, hogy néhány napig eltart, míg a hatás kialakul, de nekem nem volt lelkem nézni szegényt, ahogy egész nap feszül, nyom, sír. Most a kajcsi előtt 10 ml édeskömény tea és ha fáj, akkor külső megoldásokkal próbálkozunk. mi amúgy BEBA start HA-t eszünk...
Az fontos, hogy nem bántál meg semmit, nem is szabad, jó célért tetted és a kislánykád biztosan nagyon örült, hogy a Te tejcsidet ihatta
Nagyon szép és nyugodt Ünnepeket Nektek és minden szépet és jót az Új Évre!!!
Kedves Tubi!
Először is gratulálok a kisfiadhoz.
Üzeneteidet olvasva eszembe jutottak a 4 évvel ezelőtti nehézségek, ami a szoptatás és a fiam hasfájása miatt voltak. Nyeltem nagyokat, és nem vágyom vissza azokat az időket. Nem volt könnyű időszak, de ezt te is látod-tudod.
A lányommal (már 14 éves) annak idején se volt tejem, nagyon akartam szoptatni, ittam valami szőrnyű ízű teát rendületlenül, meg fejtem- de semmi. Akkor azt gondoltam ez örökletes lehet, hisz anyukámnak se volt teje, vagy a lányom "lustasága" miatt van, nem akart szopizni elaludt, meg persze az üvegből jobban jött a cucc és erre hamar rájött-kiverte a patáliát. Az életkörülményeink se a legszerencsésebbek voltak.
10 évre rá megszületett a fiam, minden tervszerűen tökéletesen ment, a szülőszobán már kezdett szopizni, nagyon ügyes volt, ezért úgy gondoltam minden rendben megy majd.
De tejem most se volt sok. Voltunk szopás mérésen (valahogy így hívják), szopogattam a homeopátiás bogyót, ittam teát, sokat próbáltam fejni, de semmi.
Elkeserítő volt a szopiztatás -később pótlás- fejés, gátseb tisztitás... mire végeztem, kezdhettem elölről. És ez így ment egész nap. A lakás szaladt, főzni nem tudtam, úgy éreztem elhanyagolom a lányomat, a férjemet és mindeközben béna, ügyetlen rossz anyának gondoltam magam.
Emellett azt lehet olvasni, hallani, hogy mindenki tud szoptatni, mindenkinek van teje és keresd fel a szakembereket majd ők segítenek.....Csak az nem tud szoptatni aki nem akar....

A tévében egy közismert személy már a kórházból jövet fogadta a stábot és az öt napos gyerekével együtt ott állt a kamerák előtt a csilli-villi házában, kisminkelve, frissen mosott hajjal, soványan, csinosan, mosolyogva. Én meg fel tudtam volna robbani az idegességtől. És azt éreztem miért vagyok én ennyire béna? Hiába volt már egy gyermekem, úgy éreztem semmivel sem vagyok ügyesebb, tapasztaltabb.
A férjem elkeseredve talált rám délután, és ő nyugtatott hogy könnyű lehet neki bejárónővel sminkessel, fodrásszal.....és ne essek kétségbe.
Persze tudtam én hogy igaza van, de abban a helyzetben ez a híradás csak olaj volt a tűzre.
Ugyanis senki nem mesélt ezekről a nehézségekről, se a család, se barátnők, se védőnő (na róluk inkább nem is írok, az külön röhej) mintha ezt ciki lenne bevallani, hogy nekik sem volt fenékig tejföl.
Pedig ha erről beszélnének,a kismamák kevesebben éreznék magunkat szerencsétlennek.
Aludni kb. 2 évig nem tudtunk nyugodtan. Először az éjjeli etetés, aztán az iszonyú hasfájás ami semmire se múlt el, aztán egyszer csak elvágták, majd 1 éves kora előtt pár héttel a diab. kialakulása előtti sírás, ivás, bepisilés hetekig- mire kiderült a diab.-ja. Majd 1 éven át a diab. miatti izgulás, az éjszakai mérések.:dr_21: Nem volt egyszerű. Úgyhogy babázni csodás, de nem cserélném le az én 4 éves okos fiamat egy kisebb manóra.
Tanácsot nem tudok adni, majd kialakul. Mindenkinél máshogy működik. (ez a nesze semmi, fogd meg jól?!)

Viszont az én történetemet adom cserébe minden nehézségekkel küzdő anyukának, hogy érezze és lássa nem csak neki nehéz az első pár hónap és ez idővel sokkal-sokkal jobb lesz, csak ezt kell kibírni. És miért ne bírnánk ki?! Hisz anyák vagyunk és minden nehézség és probléma ellenére ez a legszebb dolog a világon. Ezt senki nem értheti, érezheti csak mi- ANYÁK!
Köszönöm, ha elolvastátok a hosszúra sikerült üzimet, és mindenkinek nagyon sok szép élményt, emléket és zökkenő mentesebb anyaságot kívánok, szeretettel!
