Babázhatok

PindurBocs

Új tag
PindurBocs!

Ne vádold Magad! Én 5,2-es HgA1C-vel vágtam bele a terhességbe (eddig a legmagasabb 5,6 volt, mondjuk novemberben lesz 3 éve a cukorbetegségnek) és sajnos a 10 hetes UH-on azt láttuk, hogy a Picinek nem dobogott már a szíve kb 7. héten állhatott meg. Pedig mindenre nagyon vigyáztam ---igaz Naty?? Most lennék annyi idős terhes, mint Te Zsuzs. De így 1 hónappal és 1 héttel a műtét után már egy új Babucira összpontosítunk, persze néha elsírom magam, de már tudom, hogy a jövőbe kell tekinteni, egyébként nem fog jönni egy következő Baba!!!!
A jó cukrok ellenére én is pumpás leszek, mivel nem szeretnék hajnalban is kelni állandóan. Az "angyalkánk" 3 hónap alatt fogant meg, nem tudhatom, hogy a következő Baba mikor szeretne jönni, így a műtét után, nem lenne jó, ha mire megszületik hulla fáradtak lennénk a Férjemmel.
Én is Csepelre járok a Wudi Krisztina doktornőhöz akiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni! Nagyon szeretem, amellett, hogy jó szakembernek tartom IGAZI EMBER, látszik, hogy Ő is Anyuka, lelkiisemeretes, alapos és a műtétem előtti napon is az Ő javaslata jött be, nem a kórházi orvosé! A legjobb kezekben vagy PindurBocs! Ha minden igaz 22-től belépek a pumpások táborába! Remélem meg tudom majd szokni! De ha másért nem a Babáért mindent!!!

Mindenkinek minden jót, a Babásoknak gratula!!!!!

Kedves Ildi!

Köszönöm a vigasztaló szavakat! Igen, én is próbálok a jövőbe tekinteni és hinni abban, hogy sikerülni fog.
Én most megyek vissza a Wudi doktornőhöz a héten és akkor az eredményeiből majd meglátjuk mikor kezdődhet a pumpa éles üzemmódja.
Rajtam most fiziológiás sóoldattal van, vagy inkább vagyogat...tényleg nem könnyű megszokni, de én is a KisBaba miatt próbálom ezeket a furcsa érzéseimet leküzdeni.

Megkérdezhetem, hogy melyik kórházban feküdtél, ahol inkább a Wudi doktornő javaslata jött be "nem a kórházi orvosé"? Meg érdekelne, akár privát üzenetben is, ha az úgy jobb, hogy ki a nőgyógyász? Illetve, hogy a nőgyógyászt a Wudi doktornő ajánlotta, vagy máshogyan esett rá a választásod?

Mindent köszönök!

S remélem, hogy mielőbb egy kis Tündér költözik a szíve alá!
 

szolnok

Új tag
Kedves Molli!

Nem semmi amit végig éltél és nagyon ügyes voltál, hogy nem hagyatkoztál a 135 -s ctg re.és kicsikartad a vizsgálatot.
Nem értek hozzá, de nem lehetett a tachikardia a köldökzsinór miatt? ami éppen akkor megfeszült vagy valami és gátolta a baba méhen belüli életét? /csak el eresztettem a fantáziám/ Reméljük ezután minden rendben lesz és mégegyszer sok boldogságot.! Gyönyörű baba!!!!!!!!!!!!!
 

lizzi

Őstag
Molli!
Nagyon édes a kis Brúnó!És te végre túl vagy rajta ,szurkolok,hogy szépen növögessetek és minden rendben legyen!!
 

christina

Őstag
Kedves Molli!
Nekem is rögtön a köldökzsinór csomó jutott eszembe a tachycardia okozójaként!
Nagyon szép Brúnó, még egyszer gratulálok és sok erőt.- na meg persze pihenést! :) kívánok!
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Molli!
Jó, hogy végre "itthon" vagy, mármint a fórum családi közösségében. Nagyon ügyesek voltatok mindketten, és nagyon szép a babád.
 

PindurBocs

Új tag
Lizzi!

Írtam Neked többször is privátim, de nem tudom miért nem kapod meg???????Az elküldöttek között ott van mind a négy levelem, amit péntek óta küldtem Neked:(
 

gretta

Új tag
Minden új kisbabához nagyon sok boldogságot, jó egészséget és sok-sok örömet kívánok, akik azóta születtek, hogy nem jelentkeztem!!!
7 hét után végre itthon lehetünk és már a 14. hétben!!! :) Végülis nem volt annyira vészes és inkább a nőgyógyászom ( Turi doktornő) ragaszkodott a bentfekvéshez, mert a cukraim szinte tökéletesek a pumpával, hála égnek. Persze azért voltak hypók az elején, de azok sem voltak nagyon alacsonyak és még időben el tudtam csípni. Sajnos nálam inkább szerintem a tavalyi vetélésem miatt voltak ennyire óvatosak és jó is volt, hogy ott voltam, mert az első 2 hónap menses időben vérezgettem is és így legalább mindig azonnal meg tudott nézni valaki, arról meg ne is beszéljünk, hogy a babácskát minden héten nyomon követték UH-gal és petezsák formájából láthattam felcseperedni 61 mm-ig:). Azért ez mindig erőtt adott a következő héthez. Az étellel semmi gond nem volt, mindent biztosítottak (ÁEK Terhespathológia), csak pont a főzelékek nyomták fel a cukrainkat, de a végén már lehetett alkudozni a dietetikussal!
Szolnok, a te lányoddal pedig személyesen is találkoztam, sőt a két gyönyörű unokádat is láthattam, mikor hazamentek a kórházból!! Igazán büszke lehetsz rájuk! :)
PindurBocs, én is Csepelre járok gondozásra Kerényi Zsuzsához, de az ottani orvosok szinte kivétel nélkül profik a pumpához! (Wudi Krisztina, Madarász Eszter..stb) Én 2 hónap alatt rendeződtem a felrakás után, ami szintén ambulánsan történt és a 3. hónapban már kismama is voltam és olyan gyönyörű HgbA1c-vel, ami nekem előtte sose volt. (már 14 éve vagyok cukros) Szóval szerintem nagyon jó kezekben vagy és nagyon szorítok a project-hez!!
Mindenkinek szép napot kívánok!
zsuzs

Én is gratulálok Molliéknak. hát egy picit hamarabb jött a baba mint számolták :) egy a lényeg! jól vannak!!! Akkor most hogy a 14 hétben vagy lassan gömbölyödni fogsz :))) de jó! és hogy viseled? nincs semmi gond? Majd számolj be hogy hogyan alakulnak a cukraid, a terhességed. Kíváncsiak vagyunk minden tapasztalatra :)
hol feküdtél be?
 

gretta

Új tag
Lányok, Nálunk a második baba előtt 7,2 volt a HgA1C-m. Mégsem szedték le a fejem. :D
tudok olyan lányról, akinek véletlenül jött a baba, 8,3 volt az érték amikor nézték, már terhesen, Vele meg akarták beszélni, hogy elvetesse, de nem hagyta magát és makkegészséges kisfia született, pedig az elején nem úgy figyelt a cukraira, mint terhesen illene... :???:
az a lényeg, amint megfogan, vagy megtudod onnantól 100%-os vasfegyelem és minden rendben lesz! :mrgreen:

mondjuk Nekem az előző 4-5 év a felkészülés, terhesség, szoptatás, majd megint terhesség, szoptatás miatt elég kemény volt, így egy ideje elég lájtosra veszem a figurát. de amint eldöntjük, hogy jöhet a 3., újra kemény leszek magammal szemben. :twisted:

nekem azt mondták, hogy azért kell a jó cukorérték még terhesség előtt mert fontos hova ágyazódik be a baba... milyen körülménybe. az hogy utána milyen a cukor már kevésbé hat ki a babára. de ez csak egy vélemény volt az egyik dokitól. a nőgyógyászom azért teljesen másképp vélekedett....
azért a 10 átlagértéknél én már biztosan nem rezkíroztam volna meg a babát.....
 

gretta

Új tag
PindurBocs!

Ne vádold Magad! Én 5,2-es HgA1C-vel vágtam bele a terhességbe (eddig a legmagasabb 5,6 volt, mondjuk novemberben lesz 3 éve a cukorbetegségnek) és sajnos a 10 hetes UH-on azt láttuk, hogy a Picinek nem dobogott már a szíve kb 7. héten állhatott meg. Pedig mindenre nagyon vigyáztam ---igaz Naty?? Most lennék annyi idős terhes, mint Te Zsuzs. De így 1 hónappal és 1 héttel a műtét után már egy új Babucira összpontosítunk, persze néha elsírom magam, de már tudom, hogy a jövőbe kell tekinteni, egyébként nem fog jönni egy következő Baba!!!!
A jó cukrok ellenére én is pumpás leszek, mivel nem szeretnék hajnalban is kelni állandóan. Az "angyalkánk" 3 hónap alatt fogant meg, nem tudhatom, hogy a következő Baba mikor szeretne jönni, így a műtét után, nem lenne jó, ha mire megszületik hulla fáradtak lennénk a Férjemmel.
Én is Csepelre járok a Wudi Krisztina doktornőhöz akiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni! Nagyon szeretem, amellett, hogy jó szakembernek tartom IGAZI EMBER, látszik, hogy Ő is Anyuka, lelkiisemeretes, alapos és a műtétem előtti napon is az Ő javaslata jött be, nem a kórházi orvosé! A legjobb kezekben vagy PindurBocs! Ha minden igaz 22-től belépek a pumpások táborába! Remélem meg tudom majd szokni! De ha másért nem a Babáért mindent!!!

Mindenkinek minden jót, a Babásoknak gratula!!!!!

nagyon szomorú ilyen leveleket olvasni :( Én amikor terhes lettem volt egy kismamatársam akinek szintén remek cukrai voltak és mégis elhalt a petezsákja. nagyon sajnáltam szegényt. aztán amikor összejött a második baba elveszítette a férjét.... A baba azóta megszületett és teljesen egészséges. Hát nem mindenkihez kegyes az élet. De ennyit a szomorú hírekről részemről.
A másodikkal mikor próbálkozhattok? És milyen pumpád lesz? Meglátod sokkal könnyebb lesz a terhességed pumpával. Meghát amúgy is. Könnyen megszokod majd :)
 

gretta

Új tag
Sziasztok!

Nagyon köszönöm a gratulációkat!!! :D

Röviden a kis történetünk:
Júli 2.-án mentem sima UH-ra, ez a 4. UH szűrés, mindenkinek kötelező. Már végzett volna a csaj, amikor mondtam neki, hogy nézzünk egy áramlásvizsgálatot, mert így a végefelé, főleg, ha uccsó kötelező UH, én kíváncsi vagyok, nem tudom, miért... Az áramlás tökéletes volt (a cukor okozhat ebben gondot), ellenben feltűnt, hogy 270-es a baba pulzusa. Tachicardia. Azonnal mennem kellett a szülőszobára, azzal az 1 szál táskával, amivel bejöttem. Rögtön ctg-re tettek és mivel szabin volt a dokim és a szülésznőm, behívták mindkettőt, mondván ma műtét lesz. Este be is jött a szülésznő, a dokim meg telefonon folyamatos kapcsolatban volt (nem értem, miért nem ért oda estig...) a kórházzal. Mivel a szívhang 1 órán belül rendeződött és utána sem volt tachicardia többet, elhalasztották a műtétet, de a szülőszobán maradtam még 1 napig folyamatos ctg-n. Aztán felvettek a terhesosztályra, hogy napi 2 ctg-t csináljának. Kidumáltam, hogy a nagyobbikom miatt hazamehessek, de bejárok a 2 ctg-re. Minden rendben volt vasárnap estig. Az volt a második ctg, egyből hallottam, hogy nagyon gyors megint a szíve. A nővérnek szóltam, aki mondta, hogy mivel a gép 135-t mutat és neki nem tűnik rossznak, nincs semmi baj, nyugodjak csak meg. De én megszámoltam a frekvenciát, pont 2x annyi, mint amit a gép mutatott (elvileg 270-et nem tud mutatni a ctg, nyilván itt egy mechanikai probléma okozta, hogy minden második ütést értékelt csak ki). A nővér szerint semmi baj. Én erre lementem a szülőszobára, és addig könyörögtem, hogy ott nézzenek meg (szó szerint könyörögtem!), hogy végül azt mondták, ok. Merthogy a gép szerint 135 a szíve, a gép megbízható mindenki szerint, ezért nem akartak hinni nekem (ráadásul telivolt a szülőszoba és mindenki le volt terhelve teljesen). Ahogy rákötöttek a ctg-re, a lenti gép már jó volt, nem is jelezte ki a frekvenciát és a gyakorlott szülésznő azonnal mondta, hogy tachicardia. Megegyeztünk a dokimmal, hogy ha még egyszer előfordul, azonnal műtét. Igy hívták a dokimat, szülésznőmet és néhány óra múlva megszületett Brúnó. Addigra már szintén rendben volt a szívhangja amúgy. Még a hasamban megnézte a Hajdú doktornő szívspecialista UH-n is, de azt mondta, hogy semmilyen eltérést nem talált, ez a tachicardia vagy csak méhen belül van valami magzati stressz miatt vagy egy ritmuszavar előjele, amit gyógyszerrel karban lehet tartani, ezért figyelnünk kell itthon is néha a pulzusát. Azt mondta, hogy ha az utóbbi, akkor az örökletes és nem fejlődési rendellenesség. Születése után 2 napig EKGn volt, majd kapott egy mobil EKG-t is és szerencsére rendben volt minden az elmúlt 1 hétben, így pénteken hazajöhettünk. Azért időnként fogunk pulzust mérni neki. Végül a 36. héten született, így azért papíron koraszülöttnek számít, bár elég nagy.

És egy érdekesség: volt egy valódi csomó a köldökzsinóron. Az egész kórhéz jött megnézni, annyira különleges dolog ez, főleg, hogy túlélte Brúnó... Csak egyszer kell megfeszíteni a zsinórt és elhalhatott volna...

Nagyon jól viseltem bent a kórházban minden izgalmat, próbáltam tartani magam és a jóra gondolni, de most, hogy itthon vagyunk, kicsit leengedtem és kezdem érezni, hogy milyen sok is volt ez nekem, meg ki is vagyok nagyon merülve. Sajnos kevés segítséget kapunk, apukám segített eddig, ő volt a nagyobbikkal egész héten, de például nem nagyon tud főzni nekem senki, mondjuk étvágyam sincs, de azért a tej miatt kellene enni, na majd megoldjuk valahogy.

A cukrom a műtét után azonnal visszaállt a terhesség előtti igényekhez, sőt, még kevesebbet kell adnom inzulinból, mint előtte. Terhesség végén adtam 17-17 levemirt, most 5-5 egységet adok (terhesség előtt 8-8 volt). 4 napig szerintem folyamatosan hipóztam :D Vicces volt.

Teszek fel képet Brúnóról.


Istenem, de édes!!!!! Azért nem semmi amiken keresztül mentél, mentetek!!!! és a bátyja hogy viszonyul a kistesóhoz?
Mondjuk elég szomorú, hogy a betegnek kell figyelni az orvosi műszerekre is. nekem eszembe sem jutott eleddig. ezekszerint ha oda kerül a sor akkor nekünk sem árt résen lenni. Biztos a szíved súgta. és szopik rendesen a pici? nem volt gond bent a korházban a szoptatással? kitartás a két lurkóhoz. biztos nem lesz egyszerű, azért pár hónap múlva biztos egyszerűbb lesz.
pumpára nem térsz vissza?
 

lizzi

Őstag
Lizzi!

Írtam Neked többször is privátim, de nem tudom miért nem kapod meg???????Az elküldöttek között ott van mind a négy levelem, amit péntek óta küldtem Neked:(
szia!ezt most nem értem:(segítsééééég!!!!
én is írtam neked ,de semmit nem kaptam,írj emailt és akkor én is azt írok majd ha nem megy el a privát üzi!
 

PindurBocs

Új tag
Kedves Lizzi!

Most elküldztem újra Neked az elmúlt napokban írt leveleket, de csak priviben tudtam megint, mert fel se ajánja a nevedre katintva azt a lehetőséget, hogy e-mailt küldhessek Neked:(

Pedig másoknál sikerült, komolyan nem értem ezt!

Bosszantó!!!!!
 

PindurBocs

Új tag
Kedves Lizzi!

Most elküldtem újra Neked az elmúlt napokban írt leveleket, de csak priviben tudtam megint, mert fel se ajánlja a nevedre katintva azt a lehetőséget, hogy e-mailt küldhessek Neked:(

Pedig másoknál sikerült, komolyan nem értem ezt!

Bosszantó!!!!!
 

lizzi

Őstag
Kedves Lizzi!

Most elküldtem újra Neked az elmúlt napokban írt leveleket, de csak priviben tudtam megint, mert fel se ajánlja a nevedre katintva azt a lehetőséget, hogy e-mailt küldhessek Neked:(

Pedig másoknál sikerült, komolyan nem értem ezt!

Bosszantó!!!!!
És most sem kapom meg:(:(:( pedig a barát bejelölést megkaptam!
Na tehát akkor az emilcímem csak így nyilvánosan::p [email protected]
 

Beatty

Új tag
Mik nem történnek, míg nem vagyok itt!!!??? :))) Nagyon sok szeretettel gratulálok Kmolli, és jó egészséget kívánok Nektek!!!
 

tímeácska

Őstag
Sziasztok!
Csak pár percem van a gép előtt (majd a későbbiekben mesélek, hol is voltam/vagyok...), de ezt a pár percet Mollinak intézett gratulációmra szeretném fordítani!
Molli! Tiszta szívemből gratulálok a kicsi Brúnóhoz! Jó egészséget kívánunk az egész családodnak! Majd beszélünk telefonon, amint lesz alkalmam telefonálni!

(Máténak is sikerült egy valós csomót kötnie a köldökzsinórjára, ami ráadásul 3-szor a nyakára és 1-szer a hóna alá volt tekeredve... Jó hosszú köldökzsinórja volt... És nagyon nagy szerencséje, hogy nem húzta szorosabbra a csomót... Csodaszámba mentünk mi is... Akkor azt mondta az orvos, hogy ez a gyerek csak szerencsés lehet, mert él... És igaza volt!!!)
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Tímeácska, mindenki nagyon várja, hogy mi van veletek!!!! Köszi a gratulációt!!!

De most azt kérném, hogy drukkoljatok még nekünk, mert tegnap este be kellett vinni Brúnót a kardiológiára, mert megint 270-et vert a szíve (azt éreztem, hogy tuti gond van, nem tudom, honnan, megmértem neki és magas volt). Bent fekszik most a gyermekintenzíven a szívcentrumban, mert már biztosan ritmuszavara van. Be kell neki állítani egy gyógyszert, ami sokáig tart. Szóval nincs velem, kell bejárnom szoptatni, amennyit tudok, de közben itthon van Nimród is, meg ott bent annyira kis kiszolgáltatott, tele van kötve zsinórokkal és borzasztóan beteg gyerekek (főleg babák) vannak körülötte. Nagyon kikészültünk a férjemmel együtt, nem akarjuk elhinni ezt az egészet.

Azt mondta a szívspecialista Hajdú Júlia, hogy ez viszonylag gyakori probléma, meg kinőheti, ahogy Tímeácska is írja és, hogy a cukrom nem okoz ilyen bajt, sosem lehet tudni, hogy mitől alakul ki, csak annyit, hogy nem külső tényezők befolyásolják. Én azért folyton azon agyalok, hogy mit rontottam el terhesen, képtelen vagyok nem magamat hibáztatni...
 
Oldal tetejére