Molli!
Szomorúan olvastam, amit írtál... Nagyon sajnálom! De SOHA ne vádold magad! Min változtatna?! SEMMIN! Legfeljebb az a pici gyerkőc érezné rajtad, hogy bizonytalan vagy, vádolod magad (a Te is nagyon jól tudod, SEMMIÉRT!!!), feleslegesen idegesíted csak magadat még jobban, amit a baba nagyon is érez! Tudom milyen nehéz szembesülni a gyerek betegségével! Sajnos, nagyon is jól tudom! Tudom, ez most nem vigasztal Téged, hogy másnak is sz*r volt -vagy még az...-, de ha marcangolod magad, akkor sem tudsz változtatni a dolgokon, legfeljebb kikészíted magadat idegileg, és fizikailag is! Összpontosíts arra, hogy mindent megtegyél Brúnóért, (már amit egy szülő ilyenkor megtehet), tegyél meg mindent azért, hogy biztonságban, biztos kezekben tudd a picit! Ha ezt elérted, akkor már igen sokat tudtál tenni! Ne érd be a "jó kezekben van" érzéssel, törekedj a "legjobb kezekben van" érzésre! Tudod, az anyai ösztön valamilyen szinten megérzi, ha valóban minden rendben van (a gyerek ellátására értem)!
Egy valami még, ami valójában csak a személyes tapasztalatom: ne hagyd, hogy mindenki sajnálkozzon! Hallgasd meg, amit mondanak, köszönd meg, de ne folyjál bele a sopánkodásba! Ne vedd át a sajnálkozó emberek érzéseit! Felejtsd el a "lehet, talán, esetleg" kifejezéseket, helyette használd a "biztosan, teljes mértékben" stb. kifejezéseket, azaz, NE LEGYÉL BIZONYTALAN! Tudom, hogy nehéz, de ha hagyod, hogy a bizonytalanság uralkodjon a mindennapjaitokon, akkor sokkal nehezebb a következő nap elé nézni!!! Nem utolsó sorban, sokkal gyengébbnek érzi magát az ember (szellemileg,és nem fizikálisan), ha folyamatosan bizonytalanságban él. -Még egyszer megjegyzem, ezek az én véleményeim...-
Kitartást, sok erőt kívánok Neked!
Pussz!