Kedves Sani, tévedsz, mert egyetértünk. Abban mindenképpen, hogy ha sikerül mindent a legjobban csinálni, akkor elkerülhetők a szövődmények. Nekem annyiban nincs szerencsém, hogy olyankor jött a betegség, amikor még gyerekcipőben jártak technika és elmélet tekintetében egyaránt az ismeretek-lehetőségek.
Szükséges viszont az is, hogy olyan egyéni tulajdonságokkal rendelkezzék a beteg, ami gátolja vagy legalább is nem ösztönzi a szövődmények kialakulását.
Elmondanám nektek, hogy anno, mikor a pumpát kaptam (2005. december közepe), egymásnak adták a kilincset az orvosok-nővérek, hogy lássák már azt a pasast, aki több, mint negyven éve cukorbeteg és még nem halt meg. Nekem nagyon furcsa volt ez, s amikor a mostani orvosomat megkérdeztem, hogy ez olyan különleges dolog, akkor azt mondta, hogy igen. Mert nem az az általános, hogy valaki 44 éve cukros, és még viszonylag jól tartja magát, nem vakult meg, nem kellett egyetlen végtagját sem levágni, és ha szerencséje van, akkor egy darabig még nem is lesz ez napirenden.
Pedig nem mondhatom, hogy 20-30 évvel ezelőtt különösebben vigyáztam volna magamra. Ha azt tettem volna, akkor még itt sem tartanék talán. De utólag tudja csak megbánni a tetteit az ember, ha nem követ el semmit, akkor nincs is mit megbánni. De milyen unalmas akkor az élet, ugye?
