hüvely-méh és petefészek gyulladás

Tehetetlenek az orvosok a nőgyógyászati gyulladások gyógyításával kapcsolatban?


  • Összes szavazó
    28

kkriszta28

Új tag
28 éves nő vagyok. Lassan elveszítem a reményt arra, hogy még valaha házaséletet élhessek a férjemmel. Próbálom röviden összefoglalni 4 éve húzódó folyamatos tortúrasorozatunkat. Ennyi ideje tart ugyanis a betegségem és ennyi ideje nem tudunk házaséletet élni a fájdalmaim miatt. A történet úgy kezdődött, hogy munkahelyemen alaposan felfáztam, mivel az átlaghőmérséklet jó, ha kb 15 celsius fok volt nyáron az irodában a klíma miatt, télen pedig nyitott ablak mellett kellett ülőmunkát végezni... Jött a véres gennyes vizelet és a kibírhatatatlan fájdalom és persze az ügyelet, mogorva orvossal. Kaptam gyógyszereket, amiket szorgalmasan szedtem és ezzel kezdetét vette a véget nem érő anibiotikumos bombázása a szervezetetmnek. Mivel nem gyógyultam meg, felkerestem a háziorvost aki további antibiotikumokat írt ki a végén már azon az alapon, hogy melyiket nem szedtem még a palettáról, mert fogalma sem volt arról, hogy mit kellene ezzel az esettel tennie. Közben persze felkerestem nőgyógyászok és urulógusok sokaságát, de csak egyre mélyebbre taszítottak a lejtőn, sajnos egyikük sem értett hozzá, ezt ma már teljes határozottsággal kijelenthetem. Voltam hugyhólyag tükrözésen is (el lehet képzelni ilyen kínok között) és végül eredménytelenül, mert még a leleteket sem kaptam meg...
Panaszaim (mai napig): hüvelyfolyás többféle színben és állagban, de állandó jelleggel és nagy mennyiségben, csípő, égő fájdalom már a hüvelybemenetnél is, az alhasam állandóan feldagad és nyomásérzékeny, vizelési inger, nyillalló fájdalom amely néha körbe sugárzik a derekamnál. Ja és persze jöttek az ízületi fájdalmak is, de az ezekhez képest semmiség.
Ezek után volt olyan orvos aki azt mondta, hogy "ez a kis gyulladás normális a nőknél". Volt aki vizsgálat nélkül hónapogkig antibiotikumot szedetett velem és a férjemmel egyaránt. Tudni kell, hogy a dózis a férjemet is "agyonütötte" akkor el lehet képzelni engem hogy leamortizáltak vele, amikor hónapokig dupla dózisban szedtem kiegészítve egyéb inyencségekkel. A hajam borzasztóan hullani kezdett, ezzel együtt mozogni kezdtek a fogaim és romlani is.
Egészen elképesztő diagnózisokat kaptam. Volt aki a hasam feldagadását bélgázzal magyarázta... ő jobban tudta. Volt aki azt ajánlotta, hogy szüljek gyereket, mert az majd megoldja, csak éppen előtte való alkalommal kezünket tördelve mondtuk el, hogy nem tudunk "úgy" együtt lenni, mert alapból is a falat kaparom fájdalmamban, ha próbálkozunk utána egy hétig menni sem bírok a fájdalomtól. Úgy látszik ez elkerülte a figyelmét. Volt aki pszichológust javasolt. Igen, belátom lassan tényleg szükség lesz rá... A kapcsolatunk erős (szerintem nem mindenki tartana ki ennyi ideig). A pszichémmel semmi baj, a fájdalmaim odalenn vannak. Ne próbáljanak nekem bemagyarázni dolgokat kézzel fogható a betegség jelenléte. Most éppen egy injekció kúrán veszünk részt, eddig még nem túl sok eredménnyel. De végre találkoztam az első orvossal aki mikroszkóppal megnézte a hüvelyváladékomat és kijelentette itt valóban gondok vannak, ez nem lehet pszichés. És a gyulladás már a méhemet és főleg a bal petefészkemet is érinti mert az az oldal jobban fáj.
Csak az idő telik. Egy ilyen kezelés hónapokig eltart. Nem akarok újabb csalódást. A férjem mikor megkérdezi hogy vagyok azt akarom válaszolni: jól! Szeretjük egymást és cölibátusban élünk mióta...
Keresem azt az orvost aki úgy érzi, TÉNYLEG tud erre valami megoldást! Ugyanis nem hiszem el, hogy világunkban amikor már halálos kórokból is van kiút egy "egyszerű" gyulladásos betegségre nincs gyógymód!
Vagy ha bárki ismer ilyen orvost, hallott róla stb. nagyon hálás lennék....
Még nem adom fel!!!
 

dg

Őstag
Szia!

Szomorúan olvasom kálváriádat, és előre bocsátom, sajnos nem tudok ajánlani senkit, semmit, de két kérdés felmerült bennem. Az egyik, hogy a baktérium kitenyésztése után célzott terápia történt-e?
A másik, hogy biztosan bakteriális fertőzésről van.e itt szó? Nem kellene más nyomon elindulni?
Persze, persze, tudom, ehhez orvos kell...
S az hogy lehet, hogy leleteket nem kaptál???
 

kkriszta28

Új tag
Szia d.g.!

A kérdéseidre a válaszaim.
Szerintem nem volt baktérium kitenyésztés, a házi orvosomnál legalább is biztosan nem, így akkor főleg, és gyanítom a későbbiekben sem történt célzott kezelés. Válaszokat nem nagyon kaptam a kérdéseimre, ezért magam sem vagyok biztos abban, hogy ez bakteriális fertőzés. Nemrég azonban ismét részt vettem egy teljes szűrővizsgálaton (Candidias, Chlamydia, HPV, stb.) és mind negatív volt. Állítólag. Azért nem vagyok már ebben sem biztos, mert a vizsgálatot végző orvos szerint gyulladásom sincs... teljesen egészséges vagyok...
A hólyagtükrözéses esetről pedig annyit, hogy amikor történt a vizsgálat az orvos megmondta és meg is mutatta egy monitoron vizsgálat közben, hogy csúnyán be van gyulladva a hólyagom. Érdekes módon amikor visszamentem a leletekért csak a vérvétel eredményeit kaptam meg, sehol egy lelet ami igazolta volna akkori szavait... És ez nem egyszer történt már meg velem.
 

dg

Őstag
Azért ahhoz ragaszkodj, hogy a vizsgálatok eredményeiről írásban is kapj valamit, mert így a végtelenségig kallódhatsz a helyek, orvosok között. Ez ugyanis a minimum. Meg azt sem árt elolvasni, hogy tényleg azt írták-e le a papírra, amit szóban is elmondtak (nyugodtan elmagyarázhatják a latin kifejezéseket)! Ugyan totál más eset, de pont ma küldtek a gyerkemmel gyógytornára elszenvedett ficam miatt, holott elég konkrét törésről volt szó...
 

tímeácska

Őstag
Szia Kriszta!
Először is, üdv. a fórumon!
Nos, elég "érdekes" amit leírtál... Megkérdezhetem, hol laktok? Elég ha csak annyit válaszolsz, hogy falun, kisvárosban, nagyvárosban, stb. És hol történtek a vizsgálatok (ugyan így elég csak a településfajtát megírnod!) Ennek (talán) azért lehet jelentősége, mert egy faluban, vagy kisvárosban lehetséges, hogy "nem elég felkészültek" az orvosok, így a komolyabb, vagy bonyolultabb esetekre nem biztos, hogy kellő tapasztalattal rendelkeznek.
Nem értem ezt a mondatodat: "Szerintem nem volt baktérium kitenyésztés, a házi orvosomnál legalább is biztosan nem" ... Ennek a vizsgálatnak nem a háziorvosnál kell történnie! Nőgyógyász szakorvos kell, hogy elvégeztesse. Én városban lakok ("közepes" méretűnek mondanám:rolleyes:), nálunk rutinból majdnem minden időszakos (éves) vizsgálatnál elvégzik. Ugyan így időről-időre (1-2 évente) Candidias, Chlamydia, HPV, stb. tesztet is csinálnak.
Én azt javaslom Neked, hogy keressél tovább orvost! Én igazság szerint nem tudok Neked ajánlani orvost, de kiváló ötletnek tartanám, ha Budapesten a Nőgyógy. klinikára kérnél beutalót (ha kell...), ott biztos, hogy elég nagy tapasztalattal rendelkeznek a nőgyógyáaszok. Ha nem Bp.-n laksz, akkor is megérne egy utat, hiszen nincs az a távolság (M.o.-n belül), amit ne érne megtenni az embernek a saját (vagy hozzátartozója) egészségének érdekében! Főleg, hogy nem újkeletű a dolog, az, hogy már 4 éve tart a probléma, ráadásul sürget is! Hiszen, a gyulladással egyidőben sejtek is pusztulnak el... És méhe csak 1 van az embernek... Nehogy nagyobb probléma legyen!
Úgyhogy HAJRÁ, és minden jót kívánok!
 

kkriszta28

Új tag
Szia Tímeácska!

Köszönöm a bíztatást. Tudom, hogy ez a történet elég meghökkentő, de sajnos igaz.
Az egész ott kezdődött, hogy vidékről költöztünk Budapestre és itt történt a felfázás a munkahelyemen. Mivel akkor költöztünk ide, először kerestem egy háziorvost az ügyelet után. Ő felírta az antibiotikumokat. Naív voltam és azt hittem ez majd segít, szedtem szorgalmasan. Ma már tudom, hogy minden ilyen esetben, tehát ha antibiotikumos kezelésre kerül sor azt meg kell(ene) előznie egy pontos tenyésztésnek. Aztán jöttek a szakorvosok és ott sem lehetek már biztos abban, hogy történt pontos meghatározás, mert ha történt volna, gondolom használtak volna a készítmények...
Tehát Budapesten kerestem fel a legtöbb orvost. Ez alól kivétel volt egy hat hónapos időszak amikor Győrbe kellett költöznünk. Ott is folyamatos kezelés alatt álltam. Természetesen antibiotikummal és egyéb gyulladáscsökkentőkkel.
A Nőgyógyászati klinikát még nem próbáltam. Köszönömöm a tippet! Próba szerencse...
 

tímeácska

Őstag
Nekem a csuklótörésemet nem vették annó észre... :rolleyes: Már akkoriban sem bírtam ki, hogy meg ne nézzem még az orvos előtt a RTG felvételt... Hát... Elég nyilvánvaló volt a törés (nekem...), aztán 3 hét múlva másik orvoshoz mentem, Ő azonnal látta... :rolleyes:
Mátémnak amikor el volt törve a keze (2 évesen -jó gyerek voltm már akkor-:mrgreen:), akkor meg a gipszsínt Ramofix hálóval "rögzítették" a kezéhez, óne géz, vagy rugalmas pólya... :rolleyes:
 

pusimelu

Őstag
KKriszta!Szia!Remélem minnél előbb meggyógyítanak:Mindnképp kezelni kell a problémádat de én a helyedben még 2 óvintézkedést megtennék.1.Egy jó ideig csak óvszerrrel élném a házas életemet amíg a baktériumflórát újra sikerül felállítani a hüvelyben.Mindig használjatok síkosító zselét mert a legkissebb hámsérülés is nyitott kapu a kórokozóknak,és amíg a párodnak nem okoz problémát addig neked igen.Az a baj hogy 4 év alatt krónikussá is alakulhatott a dolog, de mindeképp keress normális orvost.Még azt hallottam hogy a hormonszint változások is tudnak gyulladást ,és makacs hüvelyi váladékozást okozni.(szerintem nem ártana ilyen irányban is vizsgálódni).Jobbulást!Meli
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ugyanis nem hiszem el, hogy világunkban amikor már halálos kórokból is van kiút egy "egyszerű" gyulladásos betegségre nincs gyógymód!
Vagy ha bárki ismer ilyen orvost, hallott róla stb. nagyon hálás lennék....
Még nem adom fel!!!

Dr Sziller István I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati klinika

Nőgyógyászati Mikrobiológiai Szakrendelés. Ha nem változott meg a mobilja, akkor 06 30 921-1563
emil: sziller@noi1.sote.hu

Én régen jártam nála szerencsére, és itt a hangsúly a "régen" szón van.
 

szexdoktor

Új tag
Szia Tímeácska!

Köszönöm a bíztatást. Tudom, hogy ez a történet elég meghökkentő, de sajnos igaz.
Az egész ott kezdődött, hogy vidékről költöztünk Budapestre és itt történt a felfázás a munkahelyemen. Mivel akkor költöztünk ide, először kerestem egy háziorvost az ügyelet után. Ő felírta az antibiotikumokat. Naív voltam és azt hittem ez majd segít, szedtem szorgalmasan. Ma már tudom, hogy minden ilyen esetben, tehát ha antibiotikumos kezelésre kerül sor azt meg kell(ene) előznie egy pontos tenyésztésnek. Aztán jöttek a szakorvosok és ott sem lehetek már biztos abban, hogy történt pontos meghatározás, mert ha történt volna, gondolom használtak volna a készítmények...
Tehát Budapesten kerestem fel a legtöbb orvost. Ez alól kivétel volt egy hat hónapos időszak amikor Győrbe kellett költöznünk. Ott is folyamatos kezelés alatt álltam. Természetesen antibiotikummal és egyéb gyulladáscsökkentőkkel.
A Nőgyógyászati klinikát még nem próbáltam. Köszönömöm a tippet! Próba szerencse...

Kedves Krisztina!
Azért szeretném bíztatni, hogy ne adja fel, mert eszembe jutott néhány hasonló panasszal jelentkező páciensem. Magam is meglepődtem, hogy időnként ki nem kezelt hólyaghurut vagy más „ egyszerű” eltérés volt a háttérben. A tenyésztés sokszor volt „negatív „– ez azt jelenti persze, hogy a kórokozó az adott táptalajon nem tenyészik ki. Valami különleges táptalajjal lehetne tenyészteni. Ilyenkor adják „vakon” az erős antibiotikumokat, amelyek sajnos a gombák elszaporodását okozhatják vagy a baktériumok egyensúlyának felborulását a bélben és mindenütt máshol. Bár léteznek fájdalom-szindrómák és a pszichés okok sem lebecsülendők – az Ön esetében szerintem is egy kezelendő gyulladás az alap. Gondolom, Ön budapesti – dr. Sziller István nőgyógyászt ismerem, aki nagyon ért a hasonló elváltozásokhoz.
 

kkriszta28

Új tag
Kedves pusimelu!

Köszönöm a hormontippet, már bennem is motoszkál ez a kérdés egy ideje, de eddig még senki sem küldött el ilyen irányú kivizsgálásra.
Ami az "óvintézkedéseket" illetis sajnos egyenlőre nincs rájuk szükség, mert sajnos fájdalmaim miatt nem jutunk el odáig, hogy szükség lehessen óvszerre, vagy síkositóra.. Néhány napja próbálkoztunk, de sajnos iszonyatosan fájt már a behatolás is, így kb eddig jutottunk. Ha valakinek nem volt még ilyen jellegű problémája valahogy úgy tudnám leírni, hogy képzelje el milyen lehet egy négy éve folyamatosan gyulladt fájó foggal édességet enni...
 

kkriszta28

Új tag
Kedves vighkata!

Köszönöm az elérhetőségeket, hétvégén szerencsére sikerült is kapcsolatba lépnem Dr Sziller Istvánnal. Írtam neki egy levelet és nagy örömömre másnap délelőtt már jött is a válasz. Hamarosan felkersem. Remélem most sikerrel járok...
 

kkriszta28

Új tag
Kedves szexdoktor!

Szintén köszönöm a segítséget és a bíztatást! Valóban az eddigi eredményeim mind negatívak lettek és sajnos itt mindig le is záródott az ügy, további kivizsgálás nem történt. Senkinek sem jutott eszébe az amit Ön említ, hogy másfajta táptalajon próbálkozzon tovább a tenyésztéssel. Jó, hogy említi, hogy létezik ilyen, ezzel is felkészültebb lettem a témában. :)
Ami a pszichés tényezőt illeti, egyáltalán nem becsülöm le. Tudom, hogy okozhatnak furcsa dolgokat. Sok emberrel beszélgettem már erről.
Ami engem illet viszont teljes magabiztossággal kijelenthetem, hogy ez a dolog kizárható. Bár nem könnyű ez az időszak, a néha rámtörő elkeseredettséget és reménytelenség érzetet azonnal átformálom elszántsággá így mára elszántabb vagyok mint valaha! Ami fontos, a családom is mellettem áll, nincs rá okom, hogy feladjam.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Kedves vighkata!

Köszönöm az elérhetőségeket, hétvégén szerencsére sikerült is kapcsolatba lépnem Dr Sziller Istvánnal. Írtam neki egy levelet és nagy örömömre másnap délelőtt már jött is a válasz. Hamarosan felkersem. Remélem most sikerrel járok...

Nagyon örülök a pozitív jelzésednek, és biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerülsz.
 

kkriszta28

Új tag
Kedves Mindenki! :)

Nagyon jól esik a bíztatásotok, így aztán ha akarnám sem adhatnám fel nem igaz? De persze eszem ágában sincs feladni! Naptáram telis tele van időpontokkal, és nagyon sok terméket is ajánlottak már, melyek kicsit helyrehozhatják a pusztulást a szervezetemben. Bárcsak már is rohanhatnék a vizsgálatokra, de persze várni kell mert Irma néni pont ilyenkor jön látogatóba. :) Viszont jövőhét után indul az akció! Természetesen minden eredményről be fogok számolni azonnal.
Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Kriszta
 
Oldal tetejére