Tesztcsíkok

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Egyéb változtatások kapcsán még csak most olvastam el ezt a cikket:
http://diabetesonline.hu/egeszsegpolitika/valtoztak-a-cukorbetegek-ellatasanak-szabalyai.html
(Katától kaptam, köszi Kata!)

És nem tudom, hogy itt volt-e már szó erről a változásról? Azaz a fórumon volt-e már szó arról, hogy mostantól csak a háziorvos írhat fel csíkot?

Ha igen, akkor léccí, írjátok meg, hol tárgyaltátok ezt, erre vonatkozó topikot nem találtam.

Amiért írni akartam, az az, hogy rettenetesen ledöbbentem ezen a változtatáson. Csak én bosszantottam ezen fel magam? Én nem tudok 3 havonta 2 helyre is orvoshoz járni, konkrétan nincs ennyi időm erre, hát hogy gondolják ezt? Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. És akkor 3 havonta üljek be 2-3 órára az influenzás betegek közé a háziorvoshoz? Ez tényleg megéri az OEPnek??

Kata, beszéltünk már róla, hogy kéne valamit tennünk nekünk is, betegeknek, főleg csíkügyben, azt gondolom, mostmár nem nagyon kéne halasztani ezt. Talán kéne nyitni egy topikot ezzel kapcsolatban.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor

Itt a http://drinfo.hu/forum/altalanos-kerdesek-hozzaszolasok/773-mindenkinek-97.html#post46729 topikban.

Ok, a részleteket megbeszéljük, és ráállunk a témára.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Amiért írni akartam, az az, hogy rettenetesen ledöbbentem ezen a változtatáson. Csak én bosszantottam ezen fel magam? Én nem tudok 3 havonta 2 helyre is orvoshoz járni, konkrétan nincs ennyi időm erre, hát hogy gondolják ezt? Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. És akkor 3 havonta üljek be 2-3 órára az influenzás betegek közé a háziorvoshoz? Ez tényleg megéri az OEPnek??
Kata, beszéltünk már róla, hogy kéne valamit tennünk nekünk is, betegeknek, főleg csíkügyben, azt gondolom, mostmár nem nagyon kéne halasztani ezt. Talán kéne nyitni egy topikot ezzel kapcsolatban.
Bocsi, az előbb gyorsan ki kellett lépnem.
Nálunk valamivel egyszerűbb a helyzet, mert egy rendelőben van a diab dokim a házi dokival, de pl. nem egy napon rendelnek délután. Tehát nekem is két különböző napon kell mennem. Csakhogy nekem nincs pici gyerekem, nem kell a fél várost átutaznom, hogy a dokihoz elmenjek.
De nálunk sem én vagyok egyedül. A városunkhoz az égtáj minden irányában kis települések vannak, amik ide tartoznak, és nekik bizony a másnapi buszozást jelenti ez a rendelkezés.

A rendelkezés ugyan úgy szól, hogy a szakorvos 1 évre szóló javaslatot ad, tehát nem kell minden csík íratáshoz mindkét orvoshoz elmenni, de a kontrollhoz ezután is a szakorvoshoz kell menni. Tehát mindenképpen két utat kell megtenni.

A tájékoztatóban az van, hogy a rendelkezés két lépcsős, és a következő 2010. január 1-től ép érvénybe. Kíváncsi lennék, hogy mi lesz januártól. Valami azt súgja, hogy könnyebb, vagy jobb nem lesz.
 
laffi

Tag
2 napja írattam csíkot és inzulint. Észrevettem hogy a támogatás megváltozott, így a legolcsóbb támogatott csík is közel 600 Ft-ba kerül az eddigi 420.- helyett. Ha a patika feljebb árazza az ajánlott fogy.árnál párszáz Ft-tal, azt is a beteg fizeti meg 100%-ban, tapasztalatom szerint közel 1000.- Ft is lehet így a jövőben a receptre írt támogatott csík ára.
 
napocska

Őstag
Azt még el is tudom fogadni, hogy csökken a támogatás, hiszen válság van, megértem, hogy nem jut annyi... De hogy az adminisztrációt miért kell még tovább növelni, és hogy miért kell két külön dokihoz rohangálni, azt nem értem. Bár a mi háziorvosunk tündéri, és segítőkész, és csak be kell telefonálnuk a receptért, de pl. most is kétszer kellett felíratni ugyanazt a receptet, mert a régi módon felírt recepttel csak havi 2 dobozt kaphattunk volna. Azt egy háziorvostól képtelenség elvárni, hogy nyomon tudja követni az örökké változó szabályozásokat. Aki első kézből értesül a szakterületén bekövetkezett változásokról, az a szakorvos, aki ugye nem írhat fel receptet. Kívánom az okosoknak, akik mindezt összehozták, hogy jóóó sokat járjanak orvoshoz, és minél többhöz!
 
dg

Őstag
[quote=napocska;46794]kellett felíratni ugyanazt a receptet, mert a régi módon felírt recepttel csak havi 2 dobozt kaphattunk volna. quote]

Napocska!

Milyen volt a régi mód? Milyen az új mód? Mi szerepelt a recepten akkor és most? :)D)
És akkor így megkaptátok a havi 3 doboz csíkot?
 
napocska

Őstag
Újraírattuk a receptet, de otthon felejtettem, így nem tudom, hogy mit adnak majd érte a patikában :)
Több rubrikába kell a recepten X-et tenni, nem elég a közgyógyot, hanem az EÜ rend-et is be kell jelölni.
Ha kiváltottam, megírom, hogy sikerült!
 
misamaci

Aktív tag

Valami általam is érthetetlen okból - hivatalosan azért, hogy hangsúlyozzák a nagyobb támogatási összeget (mármint hogy 9 dobozra több támogatást fizetnek ki összegszerűen, mint 6-ra vagy 2-re) - az eddigi 1 felírási jogcím /normatív/ helyett 3 külön jogcímbe sorolták be a felírt mennyiségtől függően. A receptet azért kellett újraíratnod, mert a gyógyszertárban a hibás jogcímen kiírt receptet nem fogadhatják el (ill, csak a jogcímnek megfelelő mennyiséget adhatják ki rá, ezért adtak volna 2-t), ezért a patika felel és rajtuk kérik számon( adott esetben büntetik is őket ilyenért ...).
 
zsuzsa

Új tag
Mi pedig megint úgy jártunk, hogy elmentünk az egyik patikába kiváltani a csíkot, és mondták hogy 570 Ft, mert csökkent a támogatás, és a különbözetet már nem álják, azt nekem kell kifizetni. Nem volt nálam pénz, csak leszaladtam a recepttel, hazamentem, és másnap bementem a hazafelé eső patikába, ahol ingyen megkaptam, és miután elmeséltem az előző nap történtekete nem értették hogy miről beszélek, elmentem a gysz tárba ahol fizettettek volna, és sajnálták, de nekik a gép ezt írja ki, nem tudnak mit tenni. Ezt tavasszal is eljátszották velem, akkor is fizettem egy ilyen összeget a csíkokért, majd amikor visszamentem hogy azt az infórmációt kaptam hogy nem volt jogos, azt mondták, elnézést kérünk, az informatikus nem frissitette a rendszert de jóváírni már nem tudnak, le kellett nyelnem adakoztam a gysz tárnak. Nem is az összeg bár az is, de nem csak egyedül én váltom ki a csíkot, sok kisjövedelmű embert rövíditenek meg ilyen módon, felháborító hogy mennyire fejetlenség uralkodik.
 
napocska

Őstag
:confused:

Én is jártam már úgy, hogy ugyanúgy felírt receptért egyik helyen kellett pár száz forintot fizetni, máshol meg ingyen adták.
 
misamaci

Aktív tag
Mi pedig megint úgy jártunk, hogy elmentünk az egyik patikába kiváltani a csíkot, és mondták hogy 570 Ft, mert csökkent a támogatás, és a különbözetet már nem álják, azt nekem kell kifizetni. Nem volt nálam pénz, csak leszaladtam a recepttel, hazamentem, és másnap bementem a hazafelé eső patikába, ahol ingyen megkaptam, és miután elmeséltem az előző nap történtekete nem értették hogy miről beszélek, elmentem a gysz tárba ahol fizettettek volna, és sajnálták, de nekik a gép ezt írja ki, nem tudnak mit tenni. Ezt tavasszal is eljátszották velem, akkor is fizettem egy ilyen összeget a csíkokért, majd amikor visszamentem hogy azt az infórmációt kaptam hogy nem volt jogos, azt mondták, elnézést kérünk, az informatikus nem frissitette a rendszert de jóváírni már nem tudnak, le kellett nyelnem adakoztam a gysz tárnak. Nem is az összeg bár az is, de nem csak egyedül én váltom ki a csíkot, sok kisjövedelmű embert rövíditenek meg ilyen módon, felháborító hogy mennyire fejetlenség uralkodik.

A szomorú az, hogy az új állományokat kb 10 nappal korábban jelenteti meg az OEP (és ebben tényleg következetesek) szóval innen kezdve tényleg csak a frissítést végző informatikuson múlik a dolog. (régebben dolgoztam egy rendelői programcsomag fejlesztésén .... nem egyszerű megcsinálni az biztos, de értelmes ember az ilyet automatikus módon oldja meg .... bár akkor meg nem lehet + pénzt kihúzni az ügyféltől frissítés címén .... egyébként amennyire tudom - 2éve még biztosan ez volt a helyzet - az OEP rendszere sem tud automatikusan frissítést letölteni, kézzel kell megnyitni a frissítő állományt.).
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Az MDT honlapjáról kopiztam át. Itt látszik a 3 új kategoria. A mi esetünkben a kiemelt kell, hogy szerepeljen a recepten ahhoz, hogy a 3 doboz (9doboz/3hónap) csíkot megkapjuk.
Azért itt az oldal is: http://diabet.hu/upload/diabetes/document/MDT_GYSE_rendelet_200908_Beteginfo_magyarazat_20090826.pdf

Napi kétszeri inzulinadás esetén 3 hónapra 2 doboz tesztcsík (azaz 100 db) írható fel normatív támogatással.
Napi háromszori inzulinadás esetén 3 hónapra 6 doboz írható fel emelt támogatással.
Napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás esetén 3 hónapra 9 doboz írható fel kiemelt támogatással.

A normatív, emelt vagy kiemelt indikációjú tesztcsík rendelés nem jelent árkülönbséget a beteg részére, az egyes dobozár minden jogosultnál ugyanaz.
 
napocska

Őstag
Újraírattuk a receptet, de otthon felejtettem, így nem tudom, hogy mit adnak majd érte a patikában :)
Több rubrikába kell a recepten X-et tenni, nem elég a közgyógyot, hanem az EÜ rend-et is be kell jelölni.
Ha kiváltottam, megírom, hogy sikerült!

No, hát nem jött össze a recept másodszorra sem. :shock:
Nem jó rubrikában volt az X (a közgyógy mellett nem az EÜ rend, hanem az EÜ térköt rubrikát kellett volna bejelölni), és rá kellett volna írni, hogy napi 4-szeri inzulinadás. Az a tuti, hogy a múltkor megkértem a patikust, hogy pontosan írja fel, mi szerepeljen a recepten, és az alapján írattuk újra fel, de csak nem sikerült... Kaptam 6 dobozzal negyedévre. Örüljön az OEP, hogy megspórolt rajtunk kb. 10 rugót :mad:
 
Akkor most írasd fel a maradék 3 dobozt helyesen kitöltve :D a 9 doboz 3 hónapra jár, az nincs kikötve, hogy csak eyütt lehet felírni (sőt, igazából minden havi adagot külön vényre kellene felírni)
 
dg

Őstag
Napocska!

Továbbra is tudósíts arról , hogy hogy alakulnak a dolgok! Én épp ma beszéltem a háziorvosunkkal, és halvány gőze nincs az egészről. Állítólag ők kaptak egy CD-t amivel csak szeptember elsején szabad/lehet frissíteniük a rendszerüket. Azt ígértem, hogy mire nekünk aktuális lesz, igyekszem adni valami pontos kiindulási alapot. Ebben benne vagy Te is, meg addigra megyek a diabetológiára is.... Jó ez a káosz, csak épp mindig a pácienseknek kell rendet tenniük???
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Nekem szept. 24-én kell mennem a doktorhoz. Minden infot, tudni valót összegyűjtök, ami támpont lehet. Felnődd diabosoknak is, mert sokunknak most kell először a szakorvosi javaslatot leadni.
 
Oldal tetejére