Csengetés, ajtónyitás...
- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
- Mit?!
- Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad?
- Miféle sötétségmérőt?!
- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?
- Nem én!
- Akkor, tessék.
- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra,
villanyóra, hőmérőből kettő, vekker...
- Sötétségmérője is?
- Az nincs, de...
- Nalátja. Hol van még a minden!?
- És mit mér ez?
- Hát sötétet. Hova szereljük?
- Talán oda, a sarokba...
- Nem lesz ott neki túl sötét?
- Nem az kell?
- Nézze! Túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni! Meg
aztán, maga is rosszabbul jár.
- Miért?
- Nagyobb lesz a sötétszámla.
- Mi?! Még fizessek is a sötétért?!
- Miért? A villanyért nem fizet?
- Azért igen, de...
- Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet
mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz
nagyobb.
- Jó, tegyék az ablak elé.
- Rendben. De akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.
- Ettől a kis vacaktól?
- Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.
- És mekkora a mérő?!
- Kétszer négyszer feles.
- ...méterben?
- Igen.
- Nincs kisebb?!
- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes.
De az már közületi.
- És miért ilyen nagyok?
- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a
plombának, a hangszigetelésnek. Igy is dübörög.
- Mi?!
- De sokat csodálkozik! Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek.
Na, behozzuk... Leolvasni tudja?
- Azt is nekem kell?
- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert
világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül
él?
- Szerencsére.
- Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.
- ...jaj...
- Nyugi! Mindenki átmegy előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.
- Milyen ugrás?
- Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a
villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy
elérje a mutatót.
- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem
látom, hogy mennyi sötét van.
- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza
nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik,
és már csak várja a fényt, meg leolvas.
- ...és ha nem egyedül élnék?
- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.
- És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a
mutatót, és rávilágítok.
- Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az
adattól.
- Én szorosan fognám a lámpát.
- Biztos?
- Biztos.
- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.
- Hova?
- Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?
- Nem tudom, még sohasem voltam benne...
- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon
gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül
pedig levizsgázik éleselemessel.
- Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni.
- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás
ellenőr megbüntetheti.
- Ő is fog jönni??
- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám
ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!
- ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?
- Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a
géphez.
- Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?
- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
- ..jaj...
- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.
- Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem
itthon?
- Hát...
- Kétezer?
- Rendben. Viszlát!
- Inkább ne!
Ajtóbecsukás. Azonnali csengetés, majd ajtónyitás...
- Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk itthon...
