Babázhatok

Beatty

Új tag
Bocsika!
Az tényleg kimaradt, hogy Insulatardot adok. Furcsa, amit írsz, mert az ismeretségi körömben úgy tapasztaltam, hogy a Levemirből TÉNYLEG elég 1szer adni naponta, kitart 24 órán át. A Lantusról meg azt hallottam, hogy nem elég 1szer, sajna 2szer kell adni, mert nem tart ki. Akkor meg nem mindegy, hogy Insulatard, vagy Lantus? Tudom, hogy nem, most csak magamról beszélek. Sajna nekem a Lantus nem jött be. Annál inkább a Levemir. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehet vele babát vállalni. De nekem azt mondta a diab dokim, hogy még a Lantus sem igazán jó (kipróbált), inkább maradjunk az Insulatardnál. A (remélem) leendő baba érdekében persze inkább átálltam. Aztán majd kiderül.
Ajánlott szülész-nőgyógyász dokit is, aki az 1-es típusú kismamákkal foglalkozik. Hát nem tudom. "Kicsi" korom óta járok 1 nőgyógyászhoz, benne megbízom, "nem pirulok el előtte" :oops: :lol:
Fel kéne keresnem, de a doki azt mondta, hogy elég majd akkor, ha élesben megy a dolog.
Most még a "cicázás" miatt aggódom 1 kicsit, hiszen velem is alszik. Persze ha már terhes leszek, akkor ki lesz zárva a szobából a kutyákkal együtt. (nem tudom említettem e, hogy 1 kicsit állatbolond vagyok? :lol: )
Szóval van gondolkodnivalóm bőven.
 

Beatty

Új tag
Sajnálom, hogy beteg vagy, ilyenkor aztán rendesen felborul az ember cukorháztartása!
Remélem a Levemir Neked is olyan jól beválik, mint nekem! Nagyon jó értékeket tudtam vele produkálni!
Jobbulást kívánok, ne tessék betegeskedni, mert arra Te most nem érsz rá!!! :lol:
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Beatty írta:
Bocsika!
Az tényleg kimaradt, hogy Insulatardot adok. Furcsa, amit írsz, mert az ismeretségi körömben úgy tapasztaltam, hogy a Levemirből TÉNYLEG elég 1szer adni naponta, kitart 24 órán át. A Lantusról meg azt hallottam, hogy nem elég 1szer, sajna 2szer kell adni, mert nem tart ki. Akkor meg nem mindegy, hogy Insulatard, vagy Lantus? Tudom, hogy nem, most csak magamról beszélek. Sajna nekem a Lantus nem jött be. Annál inkább a Levemir. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehet vele babát vállalni. De nekem azt mondta a diab dokim, hogy még a Lantus sem igazán jó (kipróbált), inkább maradjunk az Insulatardnál. A (remélem) leendő baba érdekében persze inkább átálltam. Aztán majd kiderül.
Ajánlott szülész-nőgyógyász dokit is, aki az 1-es típusú kismamákkal foglalkozik. Hát nem tudom. "Kicsi" korom óta járok 1 nőgyógyászhoz, benne megbízom, "nem pirulok el előtte" :oops: :lol:
Fel kéne keresnem, de a doki azt mondta, hogy elég majd akkor, ha élesben megy a dolog.
Most még a "cicázás" miatt aggódom 1 kicsit, hiszen velem is alszik. Persze ha már terhes leszek, akkor ki lesz zárva a szobából a kutyákkal együtt. (nem tudom említettem e, hogy 1 kicsit állatbolond vagyok? :lol: )
Szóval van gondolkodnivalóm bőven.
A toxoplazmózis olyan, hogy egyszer átesik rajta az ember és védett lesz mindig vagy nem esett még át. Ha ennyire állatbolond vagy (ez szerintem nagyon aranyos :) ), akkor kb 100%, hogy átestél már ezen, innentől meg nem kell aggódni! De majd a vérvizsgálat úgyis megmutatja, de szerintem úgyis az lesz, hogy már van ellenanyagod erre, azaz átestél rajta.
Köszi az együttérzést, elég ramatyul érzem magam :( Bár a cukraim már rendeződtek (amint kijön rajtam a vírus, onnantól már minden OK a cukrommal, sőt, inkább alacsonyabbak), de még mindig csak egyre rosszabbul érzem magam... És valóban csökkentenem kellett a Levemirt.
Amúgy az a téma,hogy mivel lehet szülni és mivel nem ebben a kis országban szerintem botrányos. Ide mindig a legkésőbb érkezik el a "hír", azaz az engedély, hogy igen, lehet szülni ezzel és ezzel az inzulinnal. Thaisz doktornőt ezért szeretem nagyon, mert ő egy kicsit előrébb jár mindig. Mikor terhes lettem, Dániában dolgoztam, ott kezdtem el terhesgondozásra járni - 2006 januárjában lehetett Humaloggal szülni ott kint - itthon még NEM. Talán nyáron jött meg az engedély, valahogy így, de Thaisz már mondta, hogy nyugodtan lehet szülni vele... Lassú itt minden, nagy a bürökrácia. A Lantus most itt tart, kint már mindenhol lehet vele szülni, itthon most van éppen a legalizáció folyamatban, azaz most folyik a bürökrata papírmunka, ott van az OEPnél már és nyárra várják a dokik az engedélyt. De ez aztán nem jelenti azt,hogy a babának ártana.... De levemirrel még tényleg nem lehet, kint sem.
 

naty77

Új tag
De furit írsz! :shock: Levemir 1x és lantus 2x? én pont fordítva tudom. levemires vagyok és 2x adom. a reggelit próbálom csökenteni, mert hipót okoz délelőtt, de akkor meg nem elég délutánra! nekem a reggel 7es levemirem délután 3-4re elfogyna, ha tényleg csökkenteném. :cry:
 

naty77

Új tag
Megkérdezhgetem ki az orvosod és kit ajánlott nőgyógynak?
Egyébként én úgy tudom dietetikustól, hogy nyár végére a levemir is engedélyezett lesz a szülésnél. persze nem Baranyinál. :lol:
 

Beatty

Új tag
A diabdokim Veszprémben Dr. Rakk Erika. (Dr. Vándorffy Győző csapatába tartozik, aki szintén nagy szaktekintély.) Nagyon kedves, segítőkész orvos. A nőgyógyászom pedig Dr. Barcza István, aki a veszprémi kórházban dolgozott, de sajnos most Mosonmagyaróváron van, így csak heti 1 alkalommal rendel Füreden. Vele is meg voltam elégedve. Csak az a baj, hogy ez nem ad valami biztonságérzetet a terhességgel kapcsolatban. A doktornő Dr. Turcsányit ajánlotta szintén Veszprémben. Esetleg ismeri valaki közületek?
A Levemirről csak annyit, hogy nálam nagyon szépen kitartott egész nap. Persze minden ember más. Egy barátomnak a Lantust kell 2* adni.
 

gady77

Új tag
nit83!

Én is oda jártam a Korányi Sándor utcába és ha az a dokid, aki engem is kezelt, akkor megértelek. A megalázásban, lekezelésben nekem is volt részem. Ráadásul én pumpaellenes dokinak tartom. Én elmenekültem tőle és azt hiszem a lehető legjobb kezekbe. Pumpás vagyok én is és a "terhesség" előkészítésén dolgozunk. Engem is megijesztettek, hogy csak a Korányiban és a Szabolcs utcában van "jó" kismama gondozás, de ez nem így van. Vannak hasonló jó szakemberek máshol is. Én megjártam már a Szabolcs utcát, Korányi Sándor utcát, majd a Kautzkyhoz kerültem, akit nagyon szerettem, de ő nem kezel kismamákat, így most tovább kellett állnom, az ő javaslatára kerültem át a Thaisz doktornőhöz. A Szabolcs utcában a Baranyi sajnos nem igazán ért a pumpához. Ezt talán érdemes mérlegelni.
Ne félj váltani! Azt hiszem depresszió nem hiányzik senkinek a cukor mellé!!!
Én ugyanis depressziós lettem volna, ha a Korányiban maradok.
 

nit83

Új tag
Sziasztok Lányok!
Mindenkinek köszi a segitséget.
Engem Zsirai kezel a Szabolcs u.-ban. Vele nem lenne semmi gondom, mert vele megtudok mindent beszélni, és emberként kezel. Kérdeztem mi lesz ha megszületik a baba, elmondott több dolgot amiről ti is irtatok pl. a hipok ami miatt babát elviszik, hogy figyeljék.
Vannak privat kérdéseim. Levelezhetnénk privat is. :lol: nit83@citromail.hu
Tényleg köszi a buzdításokat, mert már nagyon elkenődtem.
Gady77- szerintem is egy orvosról beszélünk.Nekem is teljesen ez volt az érzésem a pumpával kapcsolatban.
A Thaisz drnőt, hol, hogyan lehet elérni??

üdv mindenkinek :lol: :D
 

Camilla

Új tag
Hahó!A Nőklapjáról irányultam ide,ahogy visszaolvastam,vannak ottaniak is,sőt! :)
Ismeri valaki Dr.Madarász Esztert a SOTE I. belklinikáról?Nála lenne jelenésem (ha egyáltalán behívna vc. beállításra a terhesség előtt),de még személyesen nem találkoztam vele.
A SOTE II-ról küldött be a nőgyógyászom hozzájuk,de ott kiderült,hogy engem nem is utalhatott volna be oda a dokim,mert intézményileg nem oda tartozik a SOTE II. női klinika,hanem a Szabolcs u.-hoz?!
Tudtok erről is esetleg valamit?
 

gady77

Új tag
Camilla!

Ha a Szabolcs utcára gondoltál érdemes visszaolvasni ezen a fórumon, mert a csajok már irogattak róla.

Én személyesen nagyon jól ismerem, mert oda jártam közel 8 évig. Most már a 4. kórházban vagyok és rájöttem arra, hogy ahány kórház, annyi szokás... és nem mennék vissza Baranyihoz!!!
A Baranyi Éva doktornő véleményem szerint a pumpás betegekhez nem ért, ha tehát az vagy inkább másfelé kellene kacsingatni.
Én 5 évet vártam arra, hogy szülhessek babát és a Baranyi nem adott start jelet. Nem tudtunk "tökéletes" anyagcserét beállítani. Elszúrtam 5 évet azért, mert ragaszkodott az injekciós kezeléshez amihez Ő ért. Ekkor nagy nehezen kiharcoltam magamnak a pumpát. A pumpával teljesen más életet élek, mint előtte. Ha nem vagyok vele erőszakos, még most is áligatnánk a szuriknál az egységeket és nem vállalhatnék babát...

Ettől függetlenül nem rosz a Baranyi, ha nem vagy tú labilis és elég neked a szuri. Kicsit talán régimódi, ragaszkodik a régen megtanult dolgaihoz. Azoknak tök jó, akik noszogatás nélkül nem figyelnek magukra.
 

Camilla

Új tag
Szia Gady!Én nem szeretnék a Baranyihoz járni egyáltalán,mert nem sok jót hallottam róla!Csak annyit szeretnék megtudni,hogy a SOTE II.női klinika intézményileg oda tartozik-e?
Mert ha igen,akkor utánajárok,hogy még véletlenül se kerüljek oda!
Én a hagyományos szúrásos módszer szerint élek,eddig senki nem ajánlotta az inzulinpumpát,sőt akihez eddig jártam diabetológus,egyenesen lebeszélt róla,hogy nincsenek terhességi tapasztalatok pumpa terén...És hogy lehet egyáltalán elérni,hogy pumpás legyek?Mibe kerül?
 

naty77

Új tag
Örülök, hogy egyre többen jöttök! Egyre több baba vár a kibújásra. :lol:

Nit: hát én szívesen mondanám, hogy válts dokit. Zsirairól nagyon nagyon sokat tudnék mesélni. És nem feltétlenül jókat. Amíg bent feküdtem a szabolcsban (egy vetélés előtt 2 hét, aztán a köv terhesség elején és végén nagyjából 10 hét) láttam és hallottam pár dolgot. És nem sokon múlt, hogy az én babámnak baja legyen az ő szakvéleménye miatt. De a dokim nem hallgatott rá és lépett. :o Persze az én esetemben CSAK a baba élete volt a tét, de két másik lánynál nagyobb bajt csinált, egyikük majdnem belehalt...
Persze ezek csak a legdurvább dolgok.... 12 hét eseményeiből... :shock:

Gady: 5 év Baranyi miatt? úristen hogyan bírtad? én már a 2. Hb1Ac eredménynél majdnem megőrültem. ugyanis sikeresen eltűnt az eredmény, ami 5,4 volt és indulhattunk volna.. aztán előkerült két héttel később, de akkor már nem engedett, várjunk a köv-re 8 hetet... ugyan akkor azonnal terhes lettem, de azt a babát meg elvesztettük. :cry: /óriási mázlim, hogy amint a férjem rámnéz terhes leszek :wink: , persze azért ennek van hátránya is/
 

naty77

Új tag
Nem mindegy hová tartozik? Szabad orvosválasztás van, vagy mi. Szerintem itt több jó diab dokiról is olvashatsz, a nőgyógyászodnak meg el kell fogadni, hogy van kezelőorvosod és ámen. :!:
 

gady77

Új tag
Camilla, Naty77!

Hát, arra én nem tudok válaszolni, hogy a SOTE II. női klinika oda terhozik-e intézményileg. A pumpa anyagi oldalát csak az accu chek cég részéről tudom. Amikor én erre váltottam a cukorbeteg élet c. magazinból értesültem erről a kezlesről és tudtam, hogy ez megmentheti a szememet, vesémet, lábamat... ugyanis nekem már szövődményeim is voltak!!! Az volt a baj, hogy nem volt internetem és nem voltak cukros társak, akikkel megbeszélhettem volna az orvosváltást. Féltem, mert azt hangoztatták a Szabolcs utcában, hogy csak ők tudnak "terhességet végigcsinálni". Szóval paráztam, babát akartam és persze egészséget magamnak és a babának is. A startig nem jutottam el, éppúgy, mint naty77. Az újság volt az egyedüli segítség és a Baranyi asztalára tettem. "Ezt akarom" mondtam neki persze több találkozás során ismételgettem, mire elfogadta az akaratomat. Akkor kerültem oda, ahova nit83 is jár és ott még az élettől is elvették a kedvem. Mivel Baranyitól is távoztam, belejöttem és onnan is továbbáltam....

Visszatérve a pumpa ára: kb 120.000.-Ft (6 évre) és a tartozékok kanül, cső, stb félévente kb 25-30.000.-Ft. Nem kevés, de az életemet mentette meg. A vesém rendbe jött, a menstruációm 28 napos ciklusra állt be, a szemfenekem nem romlik tovább. Sőt... talán javult is. És amire vártam hosszú - hosszú évek óta a BABA!!!!!!!! Tehát most start jelet kaptam Kautzkytól és a Thaisz-hoz kerültem és most nyugodt, boldog vagyok és talán, bízom benne, hogy most már nem egyedül írok nektek. De ez talán már jövő héten ki is derül Szorítsatok.
Nagyon örülök, hogy csináltatok egy ilyen fórumot, mert lelki támaszt is tud adni az embernek a nehezebb napokon. Köszi. Szasztok.
 

Camilla

Új tag
Én is nagyon örülök,hogy van ez a fórum,mert rengeteg dolgot tudok meg Tőletek, ami eddig csak mint gondolat fogalmazódott meg bennem, és sokra már a választ is megtalálom!
Az igaz,hogy szabad orvosválasztás van, de pl. nekem a SOTE I.belgyógyászatán a szakasszisztens azt mondta,hogy ha azt szeretném,hogy ők kezeljenek diab. oldalról, akkor ők adnak mellém egy "saját" nőgyógyászt, és nem az lesz a szülészorvosom,akihez most járok a SOTE II-n.
Kicsit meglepődtem,szóval még nem tudom mi lesz...
Az inzulinpumpa gondolom azoknak jár, akiknek bizonyítottan nem lehet a cukrait beállítani szurival, nem tudom én jogosult lennék-e.
Majd ha sikerül bejutnom a diab.dokihoz, meg is kérdezem tőle!
 

naty77

Új tag
Szerintem ha most jók a cukraid, akkor semmiképpen ne variálj a pumpával. Azért azza lsi idő beállni. Ha megvan a start jeled, akkor most ez legyen az első, a töbi majd kialakul. :wink:
 

eremit

Új tag
Sziasztok!
Engem csak röviden az érdekelne, hogy mi kell ahhoz, hogy a START-jelet megkapja az ember? Ki dönti ezt el? Mi tanácsos?
Humaloggal lehet babát vállalni?
Ha minden jól alakul, akkor a cukros kismama tényleg otthon maradhat / otthon kell maradnia? Tudom, kicsit bugyuta kérdések, de valahol el kell kezdeni a kérdezősködést és utánajárást...
Köszi a válaszokat!
 

naty77

Új tag
Jó kérdések!
A start jelhez legalább 2 egymást követő 6 alatti HgA1c érték szükséges. Persze ez attól is függ hová jársz orvoshoz, mennyire szigorúak. Lényeges, hogy a helyzethez képest stabil legyél és jó cukraid legyenek. /nekem a második terhesség elején 7,2 volt a HgA1c és a doki mégsem szólt semmit/

Úgy tudom a humaloggal már lehet, de majd erről Molli ír bővebben. :wink:

Hogy maradj-e otthon az elejétől? Ha a szabolcs utcai kórházhoz tartozol, akkor muszáj, mert bentfekszel az első hetekben.
Azon kívül én úgy gondolom, hogy a munkádtól is függ. Van-e lehetőséged 1000%-osan odafigyelni a cukraidra, evésre, mérések idejére. Mennyire stresszes a munkád, mennyire rohangálós, mennyire befolyásolja a cukraidat.
Elviekben mint veszélyeztett otthon lehetsz az első perctől. Ha anyagilag ez nem okoz gondot (a tp egyébként kb annyi mint a hivatalos fizud lenne)
Én, aki már 3,5 éve itthon vagyok, az első perctől, azt mondom maradj otthon és maradjon mindenki otthon. annyira csodálatos átélni 100%-osan a babavárást. :lol:
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Camilla: egyetértek Natyval, szerintem sem kéne neked a pumpa. Ha szurival is be lehet állítani a cukrodat, akkor az is jó. Nem egy csodaszer a pumpa, de akinek kezelhetetlen egyébként a cukra, annak az lehet. Van egy pumpás topik is, ha érdekel, olvass ott is, de az én véleményem is az, hogy neked felesleges lenne.
A SOTE 1-es belen, ha adnak egy szülészt, az valszeg SOTE 1-es nőin lesz, márpedig szerintem azzal a kórházzal jársz a legjobban... mindenképpen érdemes olyan szülészhez menni, aki a cukrosokhoz ért, mégha eddig soha nem is láttad. A SOTE 1-es nőin megbízhatsz minden dokiban, akinek van tapasztalata cukrosokkal, szerintem ennél jobb kezekben nem lehetnél. Szóval tök sínen vagy :) Én is nődokit váltottam, mikor terhes lettem és most, szülés után megint visszamentem a régihez, de a régi nem specializálódott cukros szülésekre és nem az 1-es nőin dolgozott, hidd el, megéri a váltás.
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
eremit írta:
Humaloggal lehet babát vállalni?
Ha minden jól alakul, akkor a cukros kismama tényleg otthon maradhat / otthon kell maradnia? Tudom, kicsit bugyuta kérdések, de valahol el kell kezdeni a kérdezősködést és utánajárást...
Köszi a válaszokat!

Igen, lehet Humaloggal szülni! Én is azzal szültem. És én is azt javaslom, hogy aki tud, maradjon otthon, mert így valóban könnyebb figyelni a cukrokra és ahogy Naty is írta, nem mindegy, hogy végig ki lehet élvezni a babavárást.... nagyon jó!
 
Oldal tetejére