Babázhatok

christina

Őstag
Igen, 2008-ban a mostani eü. miniszter aki akkor az OEP-nél volt még, hozott egy határozatot amiben a havi jövedelem és a havi tesztcsík árának x %-os arányára hivatkozik. Vagyis akinek az egy főre jutó jövedelmének x %-át nem haladja meg a havi tesztcsík árának az igénye (amit persze a kezelőorvos javaslatával igazol) az nem kapja meg méltányosságból. Remélem nagyjából érthetően írtam.
Mi két éven át kaptunk + 1 dobozt havonta, amit erre a jogszabályra hivatkozva idén már nem kaptunk meg. Hogy beleessünk, havi 2 dobozt kellet volna pluszban kérni (ami mellesleg el is fogy, csak szerénységből nem kértem), de a diab. orvos nem írta alá!
 
tubi

Aktív tag
hát akkor ez nem fog működni, úgy látszik :( azért köszi a tapasztalatokat!

a 32. hét kezdődik holnap, a nőgyógyi szerint a 36. héttől számíthatok rá, hogy vendégül látnak a kórházban, még ha nincs is komplikáció. attól tartok, majd ott lesz... de remélem, talán kicsit hamarabb jön Ricsike és akkor nem kell sokáig bent lenni.

tubi
 
tubi

Aktív tag
még egy kérdés - azokhoz, akinek a terhesség alatt volt gondja a vérnyomásával:

- mit tapasztaltatok az utolsó hetekben? csak hogy felkészült legyek, mire lehet számítani.
- mertetek mozogni, tornázgatni még ekkor? (én járok terhestornára, nem is árt meg a vérnyomásomnak - egyelőre)
- végül természetes úton, vagy császárral szültetek?
- ha természetes úton, akkor hogy monitorozták a vérnyomásotokat közben?
- ha császárral, akkor ez mikor dőlt el?

köszi!

Tubi
 
Rami

Tag
Sziasztok, már rég jártam erre, mert nincs nagyon időm, de ezt most leírom gyorsan. Az e havi tesztcsík receptem kiváltotta a férjem tegnap és megdöbbenésemre csak kettőt adtak. Azt mondták októbertől változott az ide vonatkozó rendelet és ezentúl csak ennyi fog járni. Szoptatás mellett is nagyon kell a 3 doboz... Háát én kész vagyok!
Mit tudtok erről a dologról? Ez így is marad ,vagy most mi van?
És a terhes kismamákkal is ezt csinálják, nekik is csak kettő jár?
 
Jesszusom, ez mi??? a gyógyszertárban felülbírálták, amit a dokid felírt? ez hogyan lehetséges? ha ezt akarják, én nem fogom hagyni, hogy kevesebbet kiadjanak, hanem visszamegyek a dokimhoz és tisztázzuk már! hallottam amúgy már ilyenről, hogy a gyógyszertár és az orvos nem ugyanazt gondolta egy rendeletről... na, megírom, amikor visszajövök a gyógyszertárból holnap.

j
 
tubi ! Légyszi mindenféleképpen írd meg, hogy mit mondtak a gyógyszertárba , mert ha átvágtak és nem igaz, akkor benne leszek a híradóba verekedés miatt.:p Olvasd el a prividet !
 
Mirn

Új tag
Sziasztok!

Ha jól tudom, akkor a jogszabály az alábbiakban módosult:
A napi 1-2 inzulin injekciós kezelésben részesülő beteg számára három havonta két doboz, napi 3-szori inzulin adás esetén havonta két doboz, napi négy-ötszöri inzulinadagolásnál havonta három doboz tesztcsíkot írhat fel a háziorvos.
Amennyiben ennél többre lenne igényed, bármilyen okból kifolyólag is, akkor méltányossági kérelemmel engedélyezheti neked azt az OEP. Feltéve, hogy minimálbérre vagy bejelentve!

Én úgy döntöttem, hogy habár eddig közel sem igényeltem a havi három dobozomat, a terhességem alatt sem valószínű, hogy ezt 4 dobozra engedélyezné nekem az OEP.
Így meg fogom venni teljes áron. :-(
 
tubi

Aktív tag
nekem ma pozitív tapasztalatom volt a tesztcsíkokkal - minden gond nélkül kiadták! viszont a háziorvosom rossz inzulint írt ki, ezért mehetek vissza :( de legaklább az nem volt olyan sürgős...
Rami, Te ugye napi négyszeri inzulinont kapsz? mi volt a recepten? nem lehet, hogy eleve az volt rosszul megírva??? mert nekem az volt ráírva, hogy 9 doboz 3 hóra és nem kérdeztek semmit, kiadták. a diabdoki milyen javaslatot írt? rajta volt, hogy napi hányszor kapsz inzulint? nekem ráírta. szóval úgy tűnik, ha a javaslat jó és a recept ez alapján születik, kiadják az eddig is járó havi 3 dobozt...
írd meg a fejleményeket, drukkolok!!!
 
lizzi

Őstag
Tubi nekem a végén már azt tanácsolták,hogy ne nagyon mozogjak ,a vérnyomásom miatt!!sőt amikor hazaengedtek és főztem meg pörögtem itthon a vérnyomásom nagyon magas volt!Igaz én nem tornáztam az elejétől sem ,csak bicikliztem egy ideig ,utána meg sétáltam naponta:)
 
tubi

Aktív tag
hm, hát ez fura... én sem csináltam semmit 2 hétig a kórház után (majd meg is őrültem), na jó, a napi rohangászások megvoltak, de torna semmi. viszont nagyobb pakolászások, házimunka közben/után folyamatosan néztem a vérnyomásomat és nem igazán vitte fel a mozgás. múlt héten voltam a dokinál és kérdeztem, tornázhatok-e. azt mondta, igen. nem fogja felvinni a vérnyomásomat? nem. na azóta kétszer voltam tornázni és mindkettő után néztem a vérnyomásomat, és max 140-re ment fel (a végén van egy lazítás-relaxáció, az persze segíthetett, hogy lemenjen az óra végére). szóval úgy tűnik, tényleg nem hat rá jelentősen...

szóval mit gondolsz? biztonságos ez így? nagyon nem szeretnék semmi bajt csinálni, viszont ha nem árt, nem hagynám abba, mert eléggé kibíthatatlan vagyok (főleg magamnak ;), ha nem mozoghatok... persze ezerszer jobb itthon tespedni, mint a kórházban szenvedni... igazából a múltkori vérnyomás-felugrást sem a mozgás, hanem a valószínűleg a front okozta. akkor kezdődött az a 3 nap őrült hideg, meg szél... most figyelem is, hogy nehogy megint meglepjen...

tubi

Tubi nekem a végén már azt tanácsolták,hogy ne nagyon mozogjak ,a vérnyomásom miatt!!sőt amikor hazaengedtek és főztem meg pörögtem itthon a vérnyomásom nagyon magas volt!Igaz én nem tornáztam az elejétől sem ,csak bicikliztem egy ideig ,utána meg sétáltam naponta:)
 
lizzi

Őstag
Figyelj Tubi én mindig azt mondom ,hogy mások vagyunk és máshogyan hatnak ránk dolgok ,ezért jó tanácsot nem tudok adni csak azt tudom leírni amit én tapasztaltam ,szóval ha te úgy érzed,hogy neked nem árt akkor lehet ,de te döntsd el!!!meg a dokid is gondolom ismeri már a szervezeted valamennyire és tudja,hogy mit szabad és mit nem,...remélem:)
 
tímeácska

Őstag
Tegnap konszenzusra jutottunk, némileg, névileg... :rolleyes: Tehát, vagy Bogink, vagy Danink lesz... A Fő-fő-fő Kritikusunk is (Máté :rolleyes:) jóváhagyta... De az az egy kikötése volt, csak ha lány lesz, akkor hívják majd Boginak... :cool: Megszívelendő tanács... :cool::-D:mrgreen:
Egyébként 17.-én megyünk UH-ra... Talán akkor már közelebb leszünk némileg, nemileg... :-D
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor

Én Bogit szeretnék. Ja, hogy nem kérdés volt, és nem kívánság? De szerintem is érdemes Máté tanácsát észben tartani. Gondolom a Danit is megtartjuk. :eek:
 
Kobu

Új tag
sziasztok. A nevem Zsófi és 5-6 hetes vagyok kb. :)
engem a Nyiregyi kórházba küldtek el Nyírbátorból ... cukros terhes gondozásra...
valaki jár oda? és tudna nekem véleményt irni?
 
tubi

Aktív tag
bocs, hogy kicsit eltérek az eredeti témától, sőt, az is lehet, hogy itt is írtatok már erről, akkor sorry. szóval kismamák - ki az, aki megkapta bármelyik (hagyományos, H1N1) influenza-oltást? melyik terhességi hétben? Mit mond erről a Ti nőgyógyászotok? nekem a háziorvosom azt mondta, hogy kapjam meg a hagyományos split-változatát (eddig minden évben megkaptam a normált, nem is voltam beteg sosem), viszont az újat nem javasolja. a nőgyógyio egyiket sem... olvasok mindenfélét és foaglamam sincs, mi lenne a legjobb. Vélemények? köszi!
 
Mirn

Új tag
Sziasztok!

Én ma léptem be a 11. hétbe, és a háziorvosom mindenképpen azt ajánlotta, hogy oltassam be magunkat mindkét védőoltással. Jövő hét kedden megyek a nődokimhoz, akkor még őt is megkérdezem erről, de én sokkal jobban félek a magas láztól, amit bármelyik influenza okozhat.

Az egyik barátnőm, aki 15 hetes terhes egy infektológus tanácsára mindkettőt beadatta magának és semmilyen problémát nem okozott nála. Úgyhogy én hajlok a felé, hogy beadatassam.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Tubi, németországban például réóta oltják a sima influ ellen a terhes nőket, nem split vírussal. Én 6 hetes terhesen kaptam meg a simát (akkor még nem volt újfajta), egy orvos barátunk adta be, akinek 4 gyereke van és belgyógyász orvos a Lászlóban. Azért ő, mert jóban vagyunk vele... A lényeg, egész nyugodtan, sőt én nagyon pártolom, hoyg oltasd be magad, mert a különbség a nem split és a split oltás között az, hogy kicsit gyakoribbak a hőemelkedéses reakciók, megha már kaptál nem split oltást és nem lett bajod, akkor azt szokták mondani, hogy még nagyobb eséllyel kerülsz el minden mellékhatást. A babának nem lesz mellékhatása, ráadásul már hatalmas a baba, maximum az első harmadban lehetne ezen gondolkodni, de a jól felkészült orvos (mármint ebből) akkor is beadja, ugyanis egy oltás mellékhatása elenyésző egy influenzához képest. Én nem haboznék, mostmár itt van a vírus, mihamarabb oltasd be magad szerintem és a többi terhesnek is ezt javasolom (én is ezt tenném, ha terhes lennék, ahogyan a sima oltást be is adattam magamnak 6 hetes terhesen 2 éve - ugye az pont ugyanolyan oltás, mint a mostani Fluval P, az új vakcina, csak a vírustörzs új benne, de mellékhatásokat tekintve ugyanaz a kettő).
 
tubi

Aktív tag
szia! :)
közben mi is hasonlóra jutottunk, holnap megyek is és beadatom a hagyományost. felíratom az újat is, de azt csak jövő héten adatom be (állítólag érdemes inkább várni a kettő között egy kicist). Amúgy én régóta minden évben kaptam a hagyományosból a nem splitet és sosem lett semmi mellékhatás, pedig volt, hogy rögtön utána mentem sportolni. szóval alapból én sem tartok a mellékhatásoktól.

és köszönöm a megerősítést!!! :)

Tubi, fordítva csináld inkább, előbb az újat adasd be, mert már itt van az országban a járvány eleje (és még 2 hét, mire immunizál), de egyébként nem kell várni a kettő között 2 hetet, egyszerre adják egyik kar-másik kar, az influs oltáspapírban szépen le is van írva, hogy ezzel az oltással egyidejűleg mehet másik oltás is, de ha nem egyidejűleg (mert mondjuk nincs ott a 2 oltóanyag egyszerre), akkor kell csak 2 hetet várni. Nem kell felíratnod az új oltást, az elvileg ugyanúgy ott kell, hogy legyen a dokinál, mint a szezonális.
A legtöbb orvos együtt adja, még a gyerekeknek is, ez biztosan teljesen szabályos eljárás, sajnos nem minden háziorvos tudja (itt a fórumon is írta valaki, hogy nem adták be neki együtt, volt, akinek 1 hét különbséggel adták, pedig ez tényleg nem szabályos és volt, akinek csak 2 hét különbséggel adták be, pedig ott volt mindkét oltóanyag, de nem kell várni, ha egyszerre is rendelkezésre áll a két oltás, mi is így kaptuk, kisebbik gyerekünk is két hét múlva így fogja kapni és a körzetünkben mindenki így kapja).
 
Oldal tetejére