Amikor majd teljesen ki fordulnak magukból, és folyton csak azt kérdezed magadtól, hogy ez még mindig az én gyerekem, hol rontottam el? Persze ha az ember azt az időszakot "túlélni" akkor előbb-utóbb visszakapja azt a kedves, aranyos gyermekét aki azelőtt volt. Vannak napok amikor az ember molyosa már nem őszinte. Túlélésre hajazunk.
Ne is mondd!! A nagyobb fiam most 8 és fél éves, most van a "kis kamaszkor"-ban és teljesen kiakaszt!! Lassan felakaszt falvédőnek, rám sem hederít. Mindent megmagyaráz, övé az utolsó szó, flegma, stb. Szóval már most sem túl egyszerű. A húgának meg persze tetszik, és próbálja utánozni!! Hurrá! És hol vagyunk még attól, hogy mindezt kinőjük?????????!!!!!!Várd csak meg a kamaszkort.
Várd csak meg a kamaszkort.
. Kamaszkor így egyszerre letudva 
(bár egy rossz szavam sem lehet eddig, mázlista vagyok).
Nálunk nincs egészen 15 hónap a két gyerek között
Somcsika, ha ez számít valamit, én ugyanilyen lány voltam (bár nekem nem volt testvérem), aztán hamar el is költöztem otthonról (sajnos elváltak a szüleim és kényszer volt), de azóta mindkét szülőmmel nagyon jó a kapcsolatom, apámmal még laktam együtt 6 évet, mikor egyetemre mentem és mások is megjegyzik, hogy milyen jó, hogy ilyen a kapcsolatom a szüleimmel. Naponta beszélünk telefonon, az unokák születése óta még többet, csak ők segítenek nekem és az unokákkal is nagyon nagyon nagyon jó a viszonyuk.
. Teljesen helyén valóak a kérdéseid! Nekem a férjem többnyire itthon van (saját vállalkozásunk van, de nem kell folyton felügyelni), így mi ketten lennénk a két gyerekre, és lenne aki babázzon, ha problémás lenne a terhességem. Ráadásul édesanyám gyermekorvos, így mi szem előtt vagyunk. Több nőgyógyászt is megkérdeztünk ezzel kapcsolatban, és általában úgy vélekednek erről, hogy nincs egy fix idő, amennyit várni kell, a lényeg, hogy teljes legyen a regenerálódás. Nálam ezzel nincs gond (nyilván számít, hogy 22 éves vagyok), és a saját dokim vizsgálat után adta áldását a dologra. Orvosgyerekként nem rohannék bele ilyesmibe felelőtlenül., hiszen ez nekem nem adatott meg. De komolyan úgy gondolom, hogy nálunk Botonddal nem lett volna túl happy a vége. Talán egy "normál" méretű babával.... De az én fiam egy Góliát volt.
. Tudom (dehogy tudom, csak sejtem), hogy az eleje nagyon kemény meló lesz! De szeretnék "túl lenni" rajta! Nagyon sokaktól hallottam ezt, hogy baromi nehéz visszarázódni később, meg én tényleg kicsi korkülönbséget szeretnék (ez egy újabb beszélgetés témája). De én tényleg könnyebb helyzetben vagyok, mint az átlag, mert mi Botondot is ketten nevel(het)jük, így tényleg meg se kottyan. Ráadásul a többgyerekes barátink is mind azt mondják, hogy van baba, aki mellé jöhet ilyen hamara a kistesó, az Botond. Persze nem biztos, hogy ez így marad, de hihetetlenül jó természete van, és én nagyon tudatos és következetes vagyok a nevelésben, így remélem, hogy nem is rontjuk el .
.), így bízom a döntésben.
. Ha elfogadsz egy jótanácsot: ne tedd ki ennyire a lelked a gyerekért! Cukros lett, jaj szegény, túléli! Én már csak tudom. Ez nem indok a hisztire, durcira. A tesóm élte meg mártírként a betegséget (ő is cukros), és anyu adta is alá a lovat. Emiatt egy léhűtő s*ggfej lett, aki mindig ezzel takarózik! 26 éves, de még mindig nem unja ezt a szöveget! Szóval vigyázz ezzel! Főleg ne a kicsi rovására! A nagy betegségén ezzel nem segítesz, de a kicsiben egy életre maradandó sebeket ejthettek! Én tudom, hogy az ember a legjobbat akarja, de egy cukrobeteg gyerek lelkét nem kell állandóan ringatni, ez valójában nem betegség, hanem egy életforma! A gyerekek hajlamosak visszaélni az ember jóindulatával. . Én nagggyon gáz kamasz voltam, igazi énszartamaspanyolviaszt-csitri, de azért azzal tisztában voltam, hogy ha nem figyelek a cukromra azzal csak magamnak ártok, így az ezzel való "zsarolással" hamar felhagytam.), de hihetetlenül jó anyummal a kapcsolatom, hamarosan befejezem az egyetemet. Viszont tény, hogy anyu olyan hihetetlenül nagy szeretettel volt felénk, hogy közben elfelejtett fegyelmezni. Ezzel próbálta kompenzálni, hogy cukrosok vagyunk, hogy egyedül nevel minket, és hogy ő ráadásul orvos, aki rengeteget dolgozik. Én nagyra értékelem hogy ilyen szerető anya volt, de látod, felnőttként mégis azt mondom, nagyobb haszna lett volna, ha akkor szigorúbb velünk!
) vagy csak nem mondják így el (igen sok nő nem mondja el a rosszat). 10 év múlva már biztosan én sem fogok ilyen részletekre emlékezni, csak arra, hogy milyen jó, hogy ilyen kis korkülönbség van köztük. De a hasamon egész életemben cipelni fogom a nyomokat, pedig az első szülés után szebb volt, mint valaha....
. Arra lélekben fel vagyok készülve, hogy nem lesz könnyű menet, mert nekem Botonddal sem volt könnyű. A cukrommal semmi gnd nem volt, de az első három hónapok végigkérőztem, brutál sz@rul voltam, meg az utolsó egy-másfél hónap is megviselt, mert kicsi vagyok, nagy babám volt, hatalmas volt a hasam, nagyon nyomta belül mindenem (az utoló percig fickándozott, és minden mozdulatától csillagokat láttam), gyakorlatilag nem aludtam, csak annyit, hogy el tudjak vegetálni, és iszonyatosan bevizesedtem :S. Szóval nyűgből kijutott, de látod, én ilyen optimista alkat vagyok, és így is mosolyogva sántikáltam mindenhová. Viszont be kell valljam, nekem sem áldott állapot volt, sokkal inkább terhesség. Ezért is szeretnék túl lenni rajta.... Meg ha belegondolok, hogy 40 éves koromra lesz két "felnőtt" gyereke, mit fogok csinálni az azt követő 60 évben????
Mi is most arra gyúrunk, hogyha minden klappol kb 1 év múlva, akkor nekilátunk a 3. babának. (Bár akkor csak 3.5-4 év lesz a kicsi és a 3. között, de a korom miatt nincs más lehetőségem, 35-ig akarok szülni) De most a sok betegség miatt nem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog, sőt... de már nem bánom, így is nagyon boldog vagyok a 2 gyerekkel.
, és csak szopizik. Nagyon nyugodt baba, amikor ébren van, szép csendesen elnézelődik, nézi, hogy most meg hova került... 
Végre, végre, gratula a Legkisebb Csiguhoz!!!Újra visszatértem...
2010. március 10.-én 17:08 perckor megszületett Bogi,
