Bkv, Volán, Máv, hajó, repülő és amit akartok

Bia00

Új tag
Szerintem sem volt baj az eddigi terminálokkal.
Volt szerencsém - Európán belül- elég sok reptéren járni, s meg kell, hoyg mondjam, a legnagyobb különbség az ott

dolgozók modorában van. Nem is minősítem, hogy Ferihegyen milyenek....
A színvonallal nem volt baj, sőt, a biztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban is tudnék mesélni. Ez esetben, pont

Ferihegy javára.
Múlt hónapban jöttünk haza a párommal Rómából a Fiumicino reptérről.
Már megszoktam, hogy mindent levettetnek: csizma, minden ékszer, öv, napszemüveg, stb.
Úgy vagyok vele, hogy a cipőt addig magamon hagyom, míg nem szólnak.
Na itt azt történt, hogy minden rajtam volt ( ékszerek, stb.), átmentem a biztonsági kapun, persze besípolt, erre

én megálltam, hogy majd átnézik, mi a szitu.
Erre az ott ülő 2 ' ellenőr' intett, hogy menjek. Először nem is értettem.
Fel sem keltek a székükből. Ja, és azzal szórakoztak, hogy tollal dobálták egymást. No comment!!
 
loghzol

Új tag
Pont ma olvastam, hogy a Burger kingtől a Gundell kávézón át, a kínai áruháztól a Hugo boss boltig mindenféle üzlet lesz az új terminálban.

Külön szimpatikus infó nekem a magyar sarok, ahol a külföldiek vehetnek majd Herendit, kolbászt szalonnát és egyéb nyalánkságokat. Örülök, hogy végre magunkból is megmutatunk valamit.
 
mzbzoo

Mondjuk egy saroknál több is lehetne, elvégre ez Magyarország, és ha már egyszer nem nádfedeles vályogrepteret építünk, legalább legyen valami, ami emlékezteti erre az embereket :cool: Én azt sem tartanám rossz ötletnek, ha a biztonsági ellenőrzésnél csattogós ostorral fenyítenék a renitens utasokat a biztonsági emberek kackiás bajusszal :D
 
Szerintem sem volt baj az eddigi terminálokkal.
Volt szerencsém - Európán belül- elég sok reptéren járni, s meg kell, hoyg mondjam, a legnagyobb különbség az ott

dolgozók modorában van. Nem is minősítem, hogy Ferihegyen milyenek....
A színvonallal nem volt baj, sőt, a biztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban is tudnék mesélni. Ez esetben, pont

Ferihegy javára.
Múlt hónapban jöttünk haza a párommal Rómából a Fiumicino reptérről.
Már megszoktam, hogy mindent levettetnek: csizma, minden ékszer, öv, napszemüveg, stb.
Úgy vagyok vele, hogy a cipőt addig magamon hagyom, míg nem szólnak.
Na itt azt történt, hogy minden rajtam volt ( ékszerek, stb.), átmentem a biztonsági kapun, persze besípolt, erre

én megálltam, hogy majd átnézik, mi a szitu.
Erre az ott ülő 2 ' ellenőr' intett, hogy menjek. Először nem is értettem.
Fel sem keltek a székükből. Ja, és azzal szórakoztak, hogy tollal dobálták egymást. No comment!!
Ezt én is meg tudom erősíteni, sokat fikázzák a repterünk biztonsági rendszerét, de sok nyugati, civilizáltabbnak tartott ország nemzeti repterei még rosszabbak!
Voltam már Franciaországban, ahol majdnem lekéstem a csatlakozó járatot, mert olyan lassan ment az ellenőrzés, voltam Frankfurtban ahol drogkereskedőnek néztek és direkt átnézték az utolsó centiméterig az összes cuccom, közben baromi lekezelőek voltak (itt értettem meg milyen volt az 1940-es években egy olyan ország lakójának lenni, ami náci megszállás alatt áll).

De mind közül a legrosszabb az USA volt! Ott végig posztkommunista, balkáni, oroszbarát terroristaként kezeltek (persze miután megnézték, hogy valóban létezik-e olyan ország, hogy Hungary és nem csak viccelődöm velük, hogy éhes vagyok). Gyakorlatilag olyan volt, mint egy bírósági eljárás, ahol be kellett bizonyítanom, hogy nem vagyok terrorista, drogcsempész, kommunista utolsó rohadék... de egészen addig úgy kezeltek. Baromi megalázó volt.

Szóval a lényeg, hogy a mi biztonsági ellenőrzésünk maximum csak annyiban kellemetlen, hogy lassan halad az alacsony számú személyzet miatt. Egyébként itt még nem értek olyan attrocitások, mint a többi országban (jó, mondjuk Franciaország is csak a lassúság miatt volt rossz).

Egyébként a Budapest Airport oldalán most néztem, hogy milyen módon és árakon lehet a világ különféle pontjaira repülni. Ez felfogható keresőnek is, ami légitársaság független, szóval csak egy kereső! http://repuljmost.bud.hu/ Szóval ha úticélt keresel, akkor ez jó kiindulási alap! :)
 
Bia00

Új tag
Mondjuk én ha felülök egy gépre, akkor az elvárom a reptéri személyzettől, hogy vizsgálják át a gyanús alakokat, hiszen nem szeretnék olyan gépen utazni, amelyet az "al kaida" kiszemelt magának. Szóval igenis legyen szigorú az átvizsgálás. És legyen szervezett, legyen mindig elég ember, így nem kellene sokat várni. És ha már az időnket húzzák a biztonság miatt, illetve inkább amiatt, mert nincs elég személy az átvizsgálásnál, akkor legalább nem kezeljenek úgy, mint ha bombát rejtegetnék a ballonkabátom alatt. Egy kis kedvesség csodákra képes...
 
Goldenco

Új tag
Kivonat egy -a cégünk által készített- felmérésből. Budapesten a BKV járatai mindennapi közlekedésünk elengedhetetlen részei, de mint minden tömegközlekedési rendszer, itt is számos különböző élmény érhet minket. Az alábbiakban összegyűjtöttük néhány jó és rossz tapasztalatot, amelyek segíthetnek megismerni a BKV járatainak mindkét oldalát.

Jó Tapasztalatok:

  1. Átfogó hálózat: A BKV rendszer egy átfogó hálózatot kínál Budapesten, lehetővé téve a könnyű közlekedést a város különböző részein.
  2. Gyakori járatok: A legforgalmasabb vonalakon gyakran közlekednek járatok, így a várakozási idő csökken, és könnyen elérhetőek a különböző célpontok.
  3. Jól kijelölt megállóhelyek: A megállóhelyek jól kijelöltek és általában jól karbantartottak, ami megkönnyíti a utasok számára a közlekedést.
  4. Éjszakai Járatok: A BKV éjszakai járatai lehetővé teszik, hogy a város felfedezése ne korlátozódjon a nappali órákra.
Rossz tapasztalatok:

  1. Túlzsúfolt járatok: Az egyes járatok néha túlzsúfoltak lehetnek, különösen a csúcsidőkben, ami kellemetlenné teheti az utazást.
  2. Késések: Időnként előfordulhatnak késések, amelyek miatt a tervezett időpontokban való megérkezés bizonytalanná válhat.
  3. Járművek állapota: A járművek állapota időnként kérdéseket vet fel, például néhány járaton lehetnek elhasználódott vagy karbantartásra szoruló járművek.
  4. Érintkezési nehézségek: Az utasoknak néha nehézségeik lehetnek a BKV személyzetével való kommunikációval, különösen, ha segítségre van szükségük.
Ezen tapasztalatok alapján fontos megjegyezni, hogy a BKV járatai mindkét oldalon hozhatnak élményeket. Az utazás kényelmét sok tényező befolyásolhatja, és egyesek számára pozitív, míg mások számára negatív élményeket hozhatnak.

Ha további utazási lehetőségeket vagy szállásokra keresel, látogasd meg a Balcsi Apartman weboldalát, ahol számos lehetőséget találsz a pihenésre és kikapcsolódásra
 
Oldal tetejére