Cukorbeteg gyermek

napocska

Őstag
Velünk a kórházban gyakoroltatták az összeszerelését a fecskendőnek, meg a tennivalókat. Az biztos, hogy nem árt ezt időnként újragondolni, pár év alatt feledésbe merülhet. Én például rendesen megfeledkeztem a dologról. Most, hogy beszélgetünk róla, megnéztem, s lejárt a szavatossága. A lejártakat viszont érdemes felhasználni gyakorlásra (ez alatt én az összerakást, az ampullafelszívást értem), az egyikkel ezt teszem majd, a másikat meg odaadom a kórháznak. Kérték, mert gyakoroltatásra nekik is jól jön.

Csirkék/párnák reszkessetek :p
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Az "aprócska" tévedések egy kórházban nem tolerálhatók. Nyilván, nem véletlenül aludtál el, s a nővérnek nem véletlenül kellett volna vigyáznia rád. Nesze neked, bizalom!
Lehet, hogy én vagyok túl toleráns, meg hát mindegyik nővérkét ismeretem is és jóban voltam (vagyok) velük, de ott tényleg én sajnáltam őket, mert nagyon letolták a felelősöket. Persze a doki részéről jogosan, mert ez valóban az ő feladatuk, felelősségük, de az meg én láttam, hogy egy-egy napon mit futkosnak egy belgyógyászaton. És hát nagyon rossz volt látni, hallani, amit akkor kaptak. Az a délelőtt egyébként egy igencsak "forgalmas" délelőtt volt, néhányan exitáltak, a mentő pedig egész nap szirénázott, hozta sorban az új betegeket, és akkor a mi BEL osztályunk volt az ügyeletes.
Nyilván másként ítélném meg a dolgot, ha nem velem, hanem a gyerekemmel történik mindez, és akkor ne is beszéljünk a komoly tévedésekről, én viszont pillanatok alatt rendbe jöttem, és legalább tudom, milyen intravénásan glukozt kapni.

Ha másra nem, legalább arra jó, ha valamelyik gyerkőc így kapja a glukozt, akkor a szülő megnyugodhat, mert a gyerkőc is 2 mp-en belül jól-jobban érzi magát.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Szerintetek a csirkét utána még kisüssem? :mrgreen:
Grácia, ha még nem bökted bele a csirkébe, akkor megtennéd, hogy megkegyelmezel neki, és a lejárt szavatosságú készletet elhozod a talira, és ott egy közös "gyakorláson" használjátok el?
 

zsuzsa

Új tag
De buta vagyok, itt elmélkedem rajta, meg nézegetem, még a végén addig parázok rajta míg tényleg szükség lesz rá, de a lejártat simán kidobtam ősszel. Na majd ezen ha lejár gyakorolok. Most hívtak az oviból hogy Tibusnak 1,9 volt a cukra kétszeri mérés után. De semmi baja ne ijedjek meg eszik iszik, tízóraizik. Ez volt kilenckor, most ül a bábszínházba hívtak hogy 5 ös, mondtam igyon még egy kis gyümilevet. Reggel keltünk 3,2 el szh inzulin szokásosan, 8 kor beadtam az oviba 7,8 al, majd 9 kor 1,9 lett. Nem értem. Egyébként is zuhanó repülésban szokott lenni a cukra tízóraira, de addigra mindíg eszik is. Egy kicsit megijedtem.
 

Zsu77

Új tag
Értem én a gyakorlást, csak nem raktam össze, hogy jött ez a gyakorlás, a testsúlyhoz kg-hoz való dózishoz. De így azért oké a dolog.
Én egyszer láttam ilyen készletet, és azon gondolkodtam, ha szükség lenne rá, hogy valakinek beadjam, akkor minden simán menne-e. A rajzos leírás szerintem nagyon jó útmutatás adott.

Ja bocs,igen...a lejárt szavatosságról jutott az eszembe!Szepi nagyon erős lelkileg,minden elismerésem.De biztosra veszem,hogy van,akinek szüksége van a gyakorlásra.Ha nem is a technika miatt,de hogy a kezébe merje egyáltalán venni.A csirkehús azért kicsit hús is...:pTudok olyan 11éves fiút,akit egy reggelen a hasonkorú lánytestvére glukanozott be egy reggel,mert nem kelt föl és a szülők dolgozni voltak...Na talpraesett egy kiscsaj,de nem árt,ha a családban mindenki ért ehhez.Viszont az emberek zöme egyszerűen kikészül a tűnek még a látványától is.Sosem lehet tudni.
Meli,javaslom,hogy a férjed is legyen szuper talpraesett,túl azon,hogy tényleg csak jót kívánok neked!!!;)
 

Zsu77

Új tag
Velünk a kórházban gyakoroltatták az összeszerelését a fecskendőnek, meg a tennivalókat. Az biztos, hogy nem árt ezt időnként újragondolni, pár év alatt feledésbe merülhet. Én például rendesen megfeledkeztem a dologról. Most, hogy beszélgetünk róla, megnéztem, s lejárt a szavatossága. A lejártakat viszont érdemes felhasználni gyakorlásra (ez alatt én az összerakást, az ampullafelszívást értem), az egyikkel ezt teszem majd, a másikat meg odaadom a kórháznak. Kérték, mert gyakoroltatásra nekik is jól jön.

Grácia ez szuper!Én is tervezem támogatni a kórházunkat majd a megmaradt kötszerekkel!:D
 

Zsu77

Új tag
De buta vagyok, itt elmélkedem rajta, meg nézegetem, még a végén addig parázok rajta míg tényleg szükség lesz rá, de a lejártat simán kidobtam ősszel. Na majd ezen ha lejár gyakorolok. Most hívtak az oviból hogy Tibusnak 1,9 volt a cukra kétszeri mérés után. De semmi baja ne ijedjek meg eszik iszik, tízóraizik. Ez volt kilenckor, most ül a bábszínházba hívtak hogy 5 ös, mondtam igyon még egy kis gyümilevet. Reggel keltünk 3,2 el szh inzulin szokásosan, 8 kor beadtam az oviba 7,8 al, majd 9 kor 1,9 lett. Nem értem. Egyébként is zuhanó repülésban szokott lenni a cukra tízóraira, de addigra mindíg eszik is. Egy kicsit megijedtem.

Nagyon örülök,hogy nem lett semmi gond!:)Ne is legyenek ilyenek...;)
 

dg

Őstag
Grácia, ha még nem bökted bele a csirkébe, akkor megtennéd, hogy megkegyelmezel neki, és a lejárt szavatosságú készletet elhozod a talira, és ott egy közös "gyakorláson" használjátok el?


A csirke-variációt természetesen nem gondoltam komolyan. Nem fogok csirkén gyakorolni, sem párnán, sem semmin.
Nem viszem el a talira, mert odaígértem a kórháznak, már nagyon régen.
 

Zsu77

Új tag
Lenne egy érdeklődő kérdésem.Dávidkának a kuki(extrudált kukorica-pehely) volt a kedvence.Amióta lebetegedett Erzsi még nem adott neki,meg aggódik is,hogy lehet-e.Ismeri valaki ilyen szempontból?
 

szepi

Új tag
Zsu!Miért vagyok én erős lelkileg?:)Bizti kevertél valakivel.Nem állítottam, hogy nekem nem reszketne a kezem, ha be kellene adni, de egy gyakorló cukros szülőnek már nem hiszem, hogy a szúrás okozna gondot, hanem az aggodalom, hogy esetleg eszméletlen a gyermeke.Az intravénás glukóz oldatról pedig tényleg azt olvastam, hogy annál nincs kecmec, az egyből rendezi a hipót.Viszont ez nem keverendő az otthon tartott glukagen kittel, aminek a hatására akár 10 percet is várni kell.A kuki pehellyel szerintem nem lehet gond.Bár mi még nem ragasztottuk vele tele a szájpadlásunkat és az összes létező fogunkat vele mióta cukis a lány, de ha jobban belegondolsz, még ha 70g ch -val is számolod, aminél szerintem nem lehet több(csak mondtam egy számot), akkor is pehely könnyű és mértékkel fogyasztva nem hiszem, hogy nagy emelkedést okozna.De ez csak egy elmélet.Ki kell próbálni.
 

pusimelu

Őstag
Én viszek glükóz ampullát meg fecskendőket tűket valaki hozzon párnákat és lehet gyakorolni bár csak a mucos injekció beadását kell ,mert az inzulint bőr alá kell ,a glükózt pedig izomba szerintem.Na majd ott gyakorolunk!meg megpróbálom megint vinni a koleszetrin mérőt is.
Egy jó kis vérnyomásmérő kéne ,de azt nem tudom, hogy megkapom e higanyos(majd a Christinával mert ő is eü-s felváltva dogozunk!) ,de amit lehet elviszek!
 

Zsu77

Új tag
Meli!Tudom,hogy nem engedi az eu,de az eu nem néz be az otthonomba...
:!: Hogyan tudok egy jófajta higanyos vérnyomásmérőhöz jutni szerinted?
Ja és tök jó lenne,ha tényleg lenne a koleszterin-mérő.Kíváncsi vagyok Szabolcsra.
Ja és hozok én a részemről egy rakás softclixes ujjbegyszúró tűt,többet,mint múltkor!:)
 

dg

Őstag
Én viszek glükóz ampullát meg fecskendőket tűket valaki hozzon párnákat és lehet gyakorolni bár csak a mucos injekció beadását kell ,mert az inzulint bőr alá kell ,a glükózt pedig izomba szerintem.Na majd ott gyakorolunk!meg megpróbálom megint vinni a koleszetrin mérőt is.
Egy jó kis vérnyomásmérő kéne ,de azt nem tudom, hogy megkapom e higanyos(majd a Christinával mert ő is eü-s felváltva dogozunk!) ,de amit lehet elviszek!


Glükóz ampulla?? Injekció? Izomba?
Én ilyesmiről még nem hallottam. Kaphatnék felvilágosítást, Meli? Vagy nem a glukagon-ra gondoltál, amiről itt jóideje cseréljük az eszmét? Mert az hormon, ami a májban (remélhetőleg) elraktározott glukóz kibocsátásához kell. (Azt meg ,mint fentebb írtuk, bőr alá kell adni, vagy izomba. Bár nekem a kórházban az izmot tanították csak.)
 

dg

Őstag
Lenne egy érdeklődő kérdésem.Dávidkának a kuki(extrudált kukorica-pehely) volt a kedvence.Amióta lebetegedett Erzsi még nem adott neki,meg aggódik is,hogy lehet-e.Ismeri valaki ilyen szempontból?


Nyugodtan kipróbálhatják.
Valószínűleg gyorsan emel, és nem is tart sokáig a hatása. Nekem valahonnan úgy rémlik, hogy nincs is benne sok ch, talán 40? 50? De ebben nagyon nem vagyok biztos.

Mi is kipróbáltuk, de Hanna nem igazán szereti. Megevett 3-4 kukit (mi is így nevezzük!:D), azt gyakorlatilag nem is vettem figyelembe.
 

szepi

Új tag
JAh igen!A lényeg!A glukagen kitt csak akkor ér valamit, ha a májraktárakból van mit felszabadítania.Ugyanis a glukagon közvetlenül nem emeli a vércukrot, csak felszabadítja a tartalékokat a májraktárból.Ez az inzulinnal ellentétes hatású hormon, amit ugyancsak a hasnyálmirígy termel, csak nem a béta, hanem az alfa sejtek.Többek között ennek a hormonnak köszönhető a hipózás utáni magas vércukor.
Pusimelu!A glükóz oldatot intravénásan szokták beadni ha jól tudom.Nem kevered a glukagon injekcióval?A glükóz szőlőcukor, a glukagon pedig egy hormon.
 
Oldal tetejére