tímeácska
Őstag
Timi, szerintem Tubi nem arra gondolt, hogy kizárólag a diab miatt ilyen Ricsi, hanem, hogy egy amúgy is nehezebben kezelhető kisgyereknél a cukorbetegség szabályai nehezebben betarthatók és visszafelé is kihat a gyerekre, még "rosszabb" lesz tőle. Nekem mindkét gyerekem hasonló Ricsihez, legalábbis a temperamentumához és tudom, hogy rengeteg dolog nem működik velük kapcsolatban, ami különben működik a gyerekek 99%-ánál (pl, hogy figyelmen kívül hagyom a hisztit, ezt most itt nem taglalom, milyen következményekkel járt nálunkmindkét gyereknél más-más helyzetet teremtett amúgy). Amúgy nekem tetszik, amiket írtál és nagyon jól neveled a gyerekeidet, ez is tetszik!
Igen, lehet, hogy én értettem félre valamit...
De én is úgy gondolom, hogy nem kizárólag a diab miatt viselkedik Ricsi néha vadócként, vagy nehezebben kezelhetően.Való igaz, hogy a diabos gyermekre "visszahathatnak" a mindennapos keményen megkövetelt szabályok.
Én úgy gondolom, hogy egy kicsit javítani lehet a dolgokon egy kis furfanggal. Pl. nem kell tudnia annak a gyerkőcnek, hogy azt a valamit amúgy is megkapta volna - legyen szó valami finomságról, pl. gyümiről, vagy programról -, hanem tegyünk úgy, mintha jutalom lenne! "Édes kis átverésnek" is nevezhetnénk - ha akarnánk...!
Talán így nagyobb kedvvel fogyasztja az uzsit a gyermek - például.Olyan érdekes, hogy Mátém sokkal kisebb volt Bogimnál, amikor már pennel kapta az inzulint. Mátéval vagy 3 éves koráig kész kínszenvedés volt az inzulinozás - mint most Umbráéknál -, szó szerint le kellett fogni! Néha voltak jobb időszakai, amikor engedte, de alapvetően mindig tiltakozott ellene! Kipróbáltam magamon is, magamba szúrtam a tűt - nem fájt, így gyanítottam, hogy Neki sem fájhat, nem ezért csapkodta magát néha a földhöz... Aztán amikor már úgy gondoltam, mindent megtettem, kipróbáltam - volt már "jutalomfalatka" is, meg mindent ígérgettem, ha engedi... -, rájöttem, ez így nem mehet tovább. A gyerek nem azért hisztizett, mert fájt az inzulinbeadás, hanem így akart tiltakozni ellene - a kötelező ellen!
Egyik este úgy gondoltam, megpróbálom Mátéval "közösen" beadni az inzulint. Azt mondtam neki, hogy szerintem ő már van olyan nagy fiú, hogy icipici segítséggel be tudja adni - egészen pontosan ezt mondtam neki: Máté, fogadjunk, hogy Te már olyan nagy vagy, hogy szinte egyedül is menne... Erre természetesen rávágta, hogy igen, Ő már nagyfiú, meg tudja csinálni! És némi segítséggel megcsinálta - ordítás, lefogás nélkül!
Boginál - megelőzendő a Máté-szitukat - már a kezdetektől a pozitív megerősítés volt a szemem előtt: minden inzulinozás alkalmával csakis Bogim veheti le és rakhatja rá a penre a kupakot - összcsaládi-örömujjongások közepette, hogy de ügyes a Bogiiii! És működik a dolog! Úgy beadhatom kezdetektől az inzulint, hogy Bogi ül, a pocakjába szúrok, a kezei pedig szabadon - illetve az egyik foglalt, abban van a kupak...
-, de soha nem nyúl oda, nem tolja arrébb a kezemet!De taktikáztam már így kajával is - furi zöld izénak találta Bogim minap a párolt brokkolit... Eltolta a kanalat, mondogatta, hogy nekke, azmi?, nekke... Na, gondoltam bevetem a nagy cselt, és kihívtam Mátét a konyhába (Bogi nem volt ott), megkértem, hogy kezdjen el kéregetni a brokkoliból, és dicsérje, hogy jaj, de finom, kérek még, stb. Na, így is tett Máté (egyébként nem rajong a brokkoliért
, "csak megeszi"...), Bogit pedig elkezdte furdalni a kíváncsiság, hogy mi lehet az a "kérek még", és "jaj, de finom"... És kért. És még kért... Aztán meg tolta el Mátét (a konkurenciát...), hogy nehogy elegye előle! De szerintem ha rozsdás vasszög lett volna a brokkoli helyett, amire mondogatja Máté, hogy de finom, kérek még, akkor azt is két pofára tömte volna Bogi! 
Már a témától is elkanyarodtam, annyi mindent írtam. 
