Cukorbetegség csecsemőkorban??!!

[ildikó]

Ki kell írnom magamból, mert nincs kivel megbeszélnem, szülők távol, Tökmag és apukája alszanak.

Ma Tökmag nem akart ebédelni, pedig fincsi húsleve volt, mindenféle jóval, főzelék, stb. Bármit kínáltam, nem kérte. Ha lehetne, ő "takán" élne, mindig csak "taka-taka!" (keksz).
kaptunk körtét, így azzal kínáltam. Tudni kell, hogy nagyon régen, már hetek óta nem ettünk körtét (akkor sem ebédidőben, ebéd helyett), azt sem tudom ár, hogy mikor.
Kaja előtt 9,7 volt. Bólus beadva. Tökmag elalszik, kajáláshoz képest 3 óra múlva jön haza Apa. Mondom, menj be, keltsd fel, ideje felkelni, nagyon fog neked örülni. (Az apja a mindene, alig várja haza, napközben is keresi.)
Tökmag kinyitja a szemét, majd visszacsukja nagy álmosan. Nem mosolyog, nem ül fel azonnal, hogy itt van Apa. Apukája mondja, hagyjuk aludni még álmos. Kimegyünk. Nem, én visszamegyek, a gyerek nem szokott ilyen lenni, itt durva hipo van. Cuki: 1,9 !! Rohanok narancsléért, Tökmag jobban van, kihozom a konyhába, eszik további kajákat.

Pont ma reggel határoztam el sokadjára, de most aztán nagyon, hogy a szombati 2,3-as hipo után nem engedhetünk meg többé ilyen durva értéket.
Szombaton meg az volt, hogy főztem, fél órát csúsztam a cukiméréssel, Tökmag jól elvan apukájával az udvaron, kimegyek, megmérem, de ő vígan szaladgál. Na, a mai 1,9-nél már szegénykém a szemét is alig tudta kinyitni.
Nekem van olyan lelkiismeret furdalásom és annyira sajnálom ezt az egészet, hogy nem tudom elmondani!! Miért kell ennek az édes, cuki kis embernek ezt átélnie, miért nem figyeltem rá jobban? Régen ettünk körtét, túl lőttem a bólussal. Annyira sajnálom, hogy így történt!!!
Olyan édes volt ma este is! Kis sunyi, imádom a mosolyát!

Ne reagáljatok, csak ki akartam írni magamból!!
Tudom, mással is történik hasonló.

Ui.: A férjem miért nem így éli meg a dolgot, mint én? Ő gyorsan túltette magát. Nem is beszélt róla. Neki nincs szíve, vagy ő csak egy apa? Férfiból van?

De van szíve. Csak ő nem anya! Hanem FÉRFI!

 

[tímeácska]

Én nem teljesen értek egyet ezzel, de az nagyon tetszett az írásodban, hogy te szemmel láthatóan így éled meg és ezért még irigykedem is Ehhez a te felfogásod kell szerintem, mert én pl teljesen másként látom. Nem akarom, hogy összezuttyanjon Apa Mert én sem zuttyanok össze és nem is akadok ki, amíg kellek, amíg dolog van Csak azt szeretném, ha látszana rajta a megértés, hogy érezzem, hogy "Anya, nem vagy egyedül, érzem, amit érzel és segítek neked". Na, pont a segítséget nem érzem ilyenkor a pasikon... Mert ő nem érzi át a problémát és a végén még több minden is a nyakamba szakad, mint amit normálisan egyedül el lehet végezni, pusztán azért, mert ő nem érzi, hogy ez tényleg gáz most és tényleg segítenie kéne. Nekem azzal nem segít, ha kivonja magát a felelősség alól És nekem az az érzésem, hogy Umbra is ezt írta, de lehet, hogy félreértettem, simán lehet Szerintem pl Umbráéknál Apának néha át kéne vennie teljesen az egészet, akár 1-2 napra és hagyni pihenni Umbrát, de ehhez át kéne érezni a dolgok súlyosságát és a felelősség érzetének kéne ezáltal erősödnie. Persze, változtatni nem lehet szerintem ezen, de talán, ha az ember érti, miért cselekednek az apák úgy ahogy, könnyebb lesz zokszó nélkül végigcsinálni.

És ezt Apának is elmondtad? És megpróbáltad 1-2 napra a gyerkőcöket Apára hagyni?
Én megtettem ezeket! És működött! (Tudom, ahány ember, annyi féle... Ki így, ki úgy...) De csak úgy működött, hogy nem szemrehányásként és elvárásként "adagoltam", hanem csak olyan "mellékesként" tálaltam a dolgokat! Mindezt egy diabos-pumpás gyermekkel együtt kapta Kispapa... Kapott kórházasdit is, így is, úgy is... Volt, hogy Máté volt kórházban, vagy éppen én... Volt itt már mindenféle verizó: "lájtosabb" és "keményebb" kórházi "élmény" is... És jelentem: Kispapa átment a vizsgán! Olyannyira, hogy a legutóbbi "nagy talin" nekem nem is kellett kérnem, hogy vigyázzon már a mittudoménmennyi gyerekre (asszem négyet vittünk, de az egyik csere-gyerek volt...). Csak szólt, mikor Bogyóm éhes volt, megetettem, és már át is vette a gyermeket! Amikor pedig hazaértünk, megköszöntem Neki, hogy "gyermektelenített" arra a 2 napra. Erre azt a választ kaptam, hogy Ő éppen azért jött el velem, hogy a gyermekekre vigyázzon, mert tudja, hogy mennyit jelent nekem a tali... És nem kell megköszönnöm...
Tudom, ritka, de ilyen is van!

 

[kmolli]

És ezt Apának is elmondtad? És megpróbáltad 1-2 napra a gyerkőcöket Apára hagyni?
Én megtettem ezeket! És működött! (Tudom, ahány ember, annyi féle... Ki így, ki úgy...) De csak úgy működött, hogy nem szemrehányásként és elvárásként "adagoltam", hanem csak olyan "mellékesként" tálaltam a dolgokat! Mindezt egy diabos-pumpás gyermekkel együtt kapta Kispapa... Kapott kórházasdit is, így is, úgy is... Volt, hogy Máté volt kórházban, vagy éppen én... Volt itt már mindenféle verizó: "lájtosabb" és "keményebb" kórházi "élmény" is... És jelentem: Kispapa átment a vizsgán! Olyannyira, hogy a legutóbbi "nagy talin" nekem nem is kellett kérnem, hogy vigyázzon már a mittudoménmennyi gyerekre (asszem négyet vittünk, de az egyik csere-gyerek volt...). Csak szólt, mikor Bogyóm éhes volt, megetettem, és már át is vette a gyermeket! Amikor pedig hazaértünk, megköszöntem Neki, hogy "gyermektelenített" arra a 2 napra. Erre azt a választ kaptam, hogy Ő éppen azért jött el velem, hogy a gyermekekre vigyázzon, mert tudja, hogy mennyit jelent nekem a tali... És nem kell megköszönnöm...
Tudom, ritka, de ilyen is van!

Ezeket a férjem is megcsinálja, de én olyanokról beszélek, amikor baj van, amikor észre kell vennie, hogy most valamit, amit amúgy simán megcsinálok, most nem tudom megcsinálni, vagy kórház van vagy valami és lelkileg támaszra lenne szükségem. Az teljesen más helyzet. Az új helyzet, azt nem tanulta még meg (mint amikor Kispapára hagytad a gyerekeket, akkor gondolom nem valami nagy betegség közepén hagytad ott őket vagy kórházban és a hétköznapi teendőket megtanulta, tudja, átérzi, de ha nagy baj van, akkor más a helyzet, persze, férfi válogatja és van, aki lelkileg is támaszt tud nyújtani az anyának, nem is egy de az átlag nem ilyen sajnos).

 

[tímeácska]

Persze, változtatni nem lehet szerintem ezen, de talán, ha az ember érti, miért cselekednek az apák úgy ahogy, könnyebb lesz zokszó nélkül végigcsinálni.

Változtatni lehet, hogy nem lehet ezen, de akkor ez nem biztos, hogy jó így...
Változtatni lehet, hogy nem lehet, de meg kell próbálni! Ha nem egyszer, akkor kétszer-háromszor-négyszer... sokszor...
Zokszó nélkül végigcsinálni? Én biztosan nem hagynám zokszó nélkül, ha valami nem tetszik! Ha más nem, akkor legalább megemlíteném, hogy én hogyan gondolom, illetve, adnék lehetőséget arra, hogy a másik fél is elmondhassa, hogy Ő hogyan gondolja. Ha működik, oké a dolog, ha meg nem, akkor is elmondanám, mivel nem értek egyet! Aztán hátha csak lesz megalkuvás! Mert ugye megalkuvás a beletörődés is (), igaz, nem a legszerencsésebb (bár ez is nézőpont kérdése...). De a megalkuvás is csak úgy kellene, hogy létrejöjjön, illetve végső esetben csak akkor kerüljön rá sor (lehetőség szerint), ha az "előjátékon" (megbeszélés kezdeményezése, esetleges beszélgetések, stb.) már túl vagyunk! Csak úgy, hogy én ezt és ezt, így és úgy gondolom, de a másikkal ezt nem tudatom sehogy, na, az nem végkifejlet, és eredmény, hanem egy olyan elvárás a másik féltől, amirő adott esetben a másik ember nem is tud. Lehet, hogy csak sejti, de nem feltétlen tudja, mit szeretne a másik! A kommunikáció néha csodákra képes...
Ezt most csak nagy általánosságban írtam, nem Molli és Umbráról-nak-hoz... Hanem csak úgy összegeztem az én véleményemet...

 

[vighkata]

Megoldást csak évek múlva találtunk, ami nekünk a pumpa volt...

​

Hát igen, én ott voltam (mármint itt a fórumon) Máté pumpa előtti, és pumpa utáni korszakánál. A pumpa előtti "tudom hogy van megoldás, de hol?" és a pumpa utáni "nagy kő esett le a szívemről, itt a megoldás" korszaka.

És Csigu, etikusan még csak nem is írtál a belső vívódásodról, ami azon orvosok felé irányult, akik évekig téged tettek felelőssé, hogy nem vagy képes kezelni egy diabos gyereket, mert nem értesz hozzá. Ennek ellenére (vagy emiatt?) lettél, voltál erős, és nem adtad fel.
Húúúhhh, de nagyon emlékszem mindenre.

 

[vighkata]

Ezzel csak annyit szerettem volna mondani Ditti, hogy fel azzal az okos buksival és töltsd azt a kis édes Tökmagot a meleg-erős-szerető szívedben rejlő erőddel! Mert van, csak Te azt hiszed, hogy nincs! De, de! Ott van az, én tudom!

​

Umbra, én is tudom, hogy ott van az az erő. Ha mi mondjuk, akkor az úgy is van.

 

[tímeácska]

Ezeket a férjem is megcsinálja, de én olyanokról beszélek, amikor baj van, amikor észre kell vennie, hogy most valamit, amit amúgy simán megcsinálok, most nem tudom megcsinálni, vagy kórház van vagy valami és lelkileg támaszra lenne szükségem. Az teljesen más helyzet. Az új helyzet, azt nem tanulta még meg (mint amikor Kispapára hagytad a gyerekeket, akkor gondolom nem valami nagy betegség közepén hagytad ott őket vagy kórházban és a hétköznapi teendőket megtanulta, tudja, átérzi, de ha nagy baj van, akkor más a helyzet, persze, férfi válogatja és van, aki lelkileg is támaszt tud nyújtani az anyának, nem is egy de az átlag nem ilyen sajnos).

Értem... És remélem, hogy Umbra is így értette. mármint, amiket Te is írtál!

Talán valóban ott keresendő a "baj", amit én nem is neveznék annyira nagy bajnak, hogy genetikailag vagyunk máshogy kódolva... Mert, ugye régen (naaagyon régen...) a férfiak dolga az volt, hogy nagy szőrmókosan esőtől duzzadva fegyvereikkel táplálékot vadásszanak - amit, ha benézték a dolgot, akkor Ők lettek a vacsik...-, és megvédjék az utódjaikat gondozó, tüzet örző nőket, na ezek lennénk Mi... A gyermeknevelés kérdésében a táplálékszerzéssel és az utódnemzéssel ki is merült a feladatuk... (Már bocsánat kedves Férfiak, de ez így volt... Mi nők meg csak füstösen pesztrálgattuk a gyerekeket...)
Az, hogy a férfiak hol több, hol kevesebb feladatot kezdtek el vállalni a gyermeknevelésből, az csakis a civilizációnak köszönhető... Mert, nézzük meg az állatvilágot (na, most mossam le majd magamról, hogy NEM vagyok férfigyűlölő...), ott sem nagyon veszik ki a szerepüket az utódgondozásból a hímek...
Ez ha tetszik, ha nem, férfi vonás... úgy alapjában véve..., ami NEM azt jelenti, hogy minden férfi így is viselkedik! Sőt, én büszkélkedhetek egy olyan férfi egyeddel, aki minderre rácáfol! Sok ilyet kívánok Mindenkinek! Egyébként hogy mennyire "tér el" ettől a "férfi vonástól" egy pasi, sokban múlik a nőn is... Nem, nem mindig, de azért függ(het) a nőtől is! Szerintem...

 

[lizzi]

Tímeácska te tudsz valamit.....
és irigylem az erődet és kitartásodat,nem tudom én hogyan bírtam volna ki ezt ép ésszel ????

 

[kmolli]

Értem... És remélem, hogy Umbra is így értette. mármint, amiket Te is írtál!

Talán valóban ott keresendő a "baj", amit én nem is neveznék annyira nagy bajnak, hogy genetikailag vagyunk máshogy kódolva... Mert, ugye régen (naaagyon régen...) a férfiak dolga az volt, hogy nagy szőrmókosan esőtől duzzadva fegyvereikkel táplálékot vadásszanak - amit, ha benézték a dolgot, akkor Ők lettek a vacsik...-, és megvédjék az utódjaikat gondozó, tüzet örző nőket, na ezek lennénk Mi... A gyermeknevelés kérdésében a táplálékszerzéssel és az utódnemzéssel ki is merült a feladatuk... (Már bocsánat kedves Férfiak, de ez így volt... Mi nők meg csak füstösen pesztrálgattuk a gyerekeket...)
Az, hogy a férfiak hol több, hol kevesebb feladatot kezdtek el vállalni a gyermeknevelésből, az csakis a civilizációnak köszönhető... Mert, nézzük meg az állatvilágot (na, most mossam le majd magamról, hogy NEM vagyok férfigyűlölő...), ott sem nagyon veszik ki a szerepüket az utódgondozásból a hímek...
Ez ha tetszik, ha nem, férfi vonás... úgy alapjában véve..., ami NEM azt jelenti, hogy minden férfi így is viselkedik! Sőt, én büszkélkedhetek egy olyan férfi egyeddel, aki minderre rácáfol! Sok ilyet kívánok Mindenkinek! Egyébként hogy mennyire "tér el" ettől a "férfi vonástól" egy pasi, sokban múlik a nőn is... Nem, nem mindig, de azért függ(het) a nőtől is! Szerintem...

Lehet, hogy te a 100ból 1 férfit fogtad ki A másik 99nek mondhatod ám évekig, nincs meg bennük az az empátia, ami az ilyen eseteknél kellene. Ettől én még mindennél többre tartom a férjemet és nem cserélném le arra, akiben ennél több empátia van De ez egy olyan helyzet, olyan helyzetek, amikről írtunk, amiben magamra számíthatok csak. És sok sorstársam is

 

[tímeácska]

Lehet, hogy te a 100ból 1 férfit fogtad ki A másik 99nek mondhatod ám évekig, nincs meg bennük az az empátia, ami az ilyen eseteknél kellene. Ettől én még mindennél többre tartom a férjemet és nem cserélném le arra, akiben ennél több empátia van De ez egy olyan helyzet, olyan helyzetek, amikről írtunk, amiben magamra számíthatok csak. És sok sorstársam is

Én is jártam ám hasonló cipőben... Próbálkozások voltak, de mégsem totál úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. Aztán lejjebb eresztettem a lécet... De nem bántam, úgy sem volt rossz!
De ez most már egy másik eset, másik egyeddel... Úgyhogy, én mindkettőt "kipróbáltam"! Sőt, Mátémmal egyedül csináltam mindent... De nem bántam meg! Újból végigcsinálnám egyes-egyedül is! Vagyis, Mátémmal...

 

[tímeácska]

Tímeácska te tudsz valamit.....
és irigylem az erődet és kitartásodat,nem tudom én hogyan bírtam volna ki ezt ép ésszel ????

Dehogyisnem tudod! Okosan-ügyesen! Neked sincs kevesebb kitartásod, mint nekem, hiszen Te meg Karoláért tennél meg bármit, nem!? Naugye!

 

[tímeácska]

Umbra, én is tudom, hogy ott van az az erő. Ha mi mondjuk, akkor az úgy is van.

Na, akkor a vitát lezártnak tekinthetjük... Ha tetszik, ha nem, ott van, és kész!

 

[lizzi]

Dehogyisnem tudod! Okosan-ügyesen! Neked sincs kevesebb kitartásod, mint nekem, hiszen Te meg Karoláért tennél meg bármit, nem!? Naugye!

hát azt hiszem kitartásom az van ,főleg ha Karoláról van szó ,de néha úgy érzem ,hogy lelki erőm az már nincs ,hiszen én ugye ,,magammal" mentem végig sok mindenen ami sajnos nem mindig jól végződött ,de mostanában amikor öszegyűlnek a bajok ,betegségek akkor már lassan azt érzem ,hogy legszívesebben feladnám a sok küzdelmet,fájdalmat ,mert elég volt...
igen, aztán elmúlik ez az egész és kezdem újra elölről
azt viszont nem hiszem ,hogy egyedül most képes volnék ilyen sok mindenre mint amin te is átmentél ,ezért én felnézek rád és persze Máté is kellett hozzá tehát ő is egy kis kitartó hős

 

[kmolli]

hát azt hiszem kitartásom az van ,főleg ha Karoláról van szó ,de néha úgy érzem ,hogy lelki erőm az már nincs ,hiszen én ugye ,,magammal" mentem végig sok mindenen ami sajnos nem mindig jól végződött ,de mostanában amikor öszegyűlnek a bajok ,betegségek akkor már lassan azt érzem ,hogy legszívesebben feladnám a sok küzdelmet,fájdalmat ,mert elég volt...
igen, aztán elmúlik ez az egész és kezdem újra elölről
azt viszont nem hiszem ,hogy egyedül most képes volnék ilyen sok mindenre mint amin te is átmentél ,ezért én felnézek rád és persze Máté is kellett hozzá tehát ő is egy kis kitartó hős

Pedig szerintem is képes lennél egyedül is, mindenre! Tímeácskában pedig szerintem is több van, mint egy átlag nőben

 

[tímeácska]

Pedig szerintem is képes lennél egyedül is, mindenre!

Naugyehogyugye, Lizzi drága! Most jól megmondtuk Neked a frankót! Úgyhogy, ehhez tartsd Magad!

 

[tímeácska]

hát azt hiszem kitartásom az van ,főleg ha Karoláról van szó

igen, aztán elmúlik ez az egész és kezdem újra elölről

Olvasd így össze Lizzi! Ugye, hogy képes vagy rá?! Hiszen, Te írtad...!

 

[lizzi]

Tényleg igazatok van

 

[umbra08]

Nem tudnátok kifizetni néhány hónapra szenzort? Mármint nem a MiniLinket, mert azt kölcsönadja a Medtronic, csak a szenzort? 10 ezer per hét vagy 2 hét, attól függ (van, akinek 2 hetet is megy simán egy szenzor). Nektek iszonyú hasznos lenne. Esetleg Keller Ricsit megkereshetnétek, hátha tudna segíteni valami támogatásban, ha nagyon rászorulnátok és valami segítséget tudna adni valami alapítvány rajta keresztül nektek a szenzorhoz.

Rossz emlékeink vannak a szenzorral kapcsolatban, 7 hósan volt Tökmagon.
A diab legelején voltunk, teljesen kibukva, tapasztalatlanul. Egyik pici combjában szerelék, másikban szenzor. Szenzort úgy ragasztották le a kórházban, hogy véres volt alatta az átlátszó ragacs, azt néztük 3-4 napig. Még most is beleborzongok. Akkor még a férjem is aktív volt, együtt csináltunk mindent, éjjel is a cukimérést. Rossz emlékeink vannak a szenzorral kapcsolatban. Állandóan kalibrálni kellett, sokszor éjjel kérte. Mást mutatott, mint amit mértünk. Mire belejöttünk volna, vissza kellet adni. Felvetődött már, de mindig oda lyukadunk ki, hogy nem kell szenzor. nem bírnám elviselni, hogy mind a kettő combjába szúrni kelljen, meg most abban a korban van, hogy szerintem ki is szedné. Most így gondolom.

 

[umbra08]

Szia Umbra! Én csak leirom Neked hogy mi hogy jártunk. Akkor még nagyon kezdök voltunk kb egy hete jöttünk haza a korházbol és a fiam reggeli után elvesztette az eszméletét... Rögtön beadtam neki a glukagon injekciot hivtuk a mentöket stb...Na én akkor megfogadtam hogy ezt soha többet..... És oránként másfél oránkét mértem neki cukrot egész mostanáig mert most már szól hogy rosszul van..Igy kb kilenc-tiz doboz tesztcsikot használtunk el egy honapban de én igy éreztem magam biztonságban...

Szia Okina,

viszonylag én is sűrűn mérek, 10-12x egy nap. Nekünk 7 doboz tesztcsík megy el egy nap. Szúrnám én többször is, csak sajnálom a pici ujjacskáit.

 

[umbra08]

Hogy miért éli meg így, ilyen - kívülről úgy tűnik - nyugodtan a dolgokat?
Hát jobb lenne, ha Ő is nekiállna (bocs a kifejezésért, nem bántani akarlak vele, esküszöm!!!) hisztizni?
Nem jobb, hogy támaszkodhatsz rá, mert nem zuttyanik maga alá?
Vagy talán jobb lenne együtt sopánkodni azon, hogy jaj Istenem, most mi lesz ezzel a szegény gyerekkel?
Jobb lenne egy másik hasonlóan aggódó emberrel megélni-átélni ezeket az eseményeket?
Jobb lenne esténként arról beszélgetni Vele, hogy te jó ég, úgy megijedtem, hogy ennyire behypozott a gyerek?

A válaszom: a férjed azért éli meg így - kívülről nyugodtnak tűnően - az eseményeket, hogy téged segítsen --> nem lehúzni akar, hanem támaszt nyújtani Neked! Erőt adni azzal, hogy erősnek tűnik Ő is! Pedig belül hidd el, ugyan úgy aggódik, mint Te! Ha nem hiszed, kérdezd meg!
És igen, férfiból van, hála annak a Magasságosnak, mert akkor Tökmag sem lenne... (Ez csak feszkóoldó vicc akart lenni így a végén...)

"Anya, nem vagy egyedül, érzem, amit érzel és segítek neked". Na, pont a segítséget nem érzem ilyenkor a pasikon... Mert ő nem érzi át a problémát és a végén még több minden is a nyakamba szakad, mint amit normálisan egyedül el lehet végezni, pusztán azért, mert ő nem érzi, hogy ez tényleg gáz most és tényleg segítenie kéne. Nekem azzal nem segít, ha kivonja magát a felelősség alól És nekem az az érzésem, hogy Umbra is ezt írta, de lehet, hogy félreértettem, simán lehet Szerintem pl Umbráéknál Apának néha át kéne vennie teljesen az egészet, akár 1-2 napra és hagyni pihenni Umbrát, de ehhez át kéne érezni a dolgok súlyosságát és a felelősség érzetének kéne ezáltal erősödnie. Persze, változtatni nem lehet szerintem ezen, de talán, ha az ember érti, miért cselekednek az apák úgy ahogy, könnyebb lesz zokszó nélkül végigcsinálni.

Molli rátapintott a lényegre! Nagyon-nagyon rátapintott.

A francba, hogy kell egyszerre több hozzászólótól is beidézni, nem kellene mindenre külön válaszolnom.