H
hypohonder
Vendég
Én erre azt tudom mondani saját tapasztalat alapján, hogy embere válogatja, hogy milyen nyom marad a 17 mm-es kanül után. Nálam ez is eltűnik 1-2 nap után, én nem tartom brutálisnak. Persze meg kell mondanom, hogy a rövidebbet még nem használtam (összvissz 2 db-om van, egy sorstárstól kaptam valamikor, hogy ne legyek annyira tájékozatlan), s nyilvánvaló, hogy az látványnak és érzésnek is kellemesebbnek hat. A kérdés csupán annyi, hogy a felszívódásban van-e különbség, vagy ugyanolyanok az eredmények, tapasztalatok.
Az is világos, hogy amennyiben lehetőség lesz rá, ahogy víghkata írt róla, én is a rövidebb "megoldást" fogom választani.
Egyébként még a régesrégi idők óta nem vagyok híve a belövős dolgoknak, mert én legalább is szeretem érezni, hogy a kiválasztott hely mennyire érzékeny, s ebből tudok következtetni arra, hogy kellemetlenkedni fog-e a kanül az adott helyen vagy sem. Nagyon ritkán cáfolta meg a válakozásaimat ez az előzetes önteszt eddig.