Mese a csodáról
Hol volt, hol nem volt, Magyarországon hajdanán,
mikor a szülésznő kiszólt az apukának, kisleány!
Az édesanyja magához szorította kicsiny gyermekét,
ki attól kezdve elkezdte élni a saját, pici életét!
Ebben a pillanatban, mikor megszületett a kicsi,
egy négy éves kisfiú élt onnan nagyon messzi!
Éppen a homokban játszott és szeméhez kapott,
nem értette, hogy egy kis könnycsepp, mit keres ott!
Cseperedett lassan a kisleány, egyre szebb lett,
minden este - ha tehette - a lemenő nap felé nézett.
A távoli kisfiú nem tudta, mi az, ami megigézi,
mikor a keleten felkelő napot reggelente nézi!
Így élték kis életüket, míg egy év, egy napján,
ott voltak egyedül a kék vizű Balaton partján.
A fiú a parton állt és éppen a vizet nézte,
háta mögött a lány tekintetével őt kereste.
Visszanéz a fiú, és hirtelen a szeméhez kap,
édes jó istenem, hiszen ez a felkelő nap!
Most értette meg, miért vonzotta a napkelet,
azért, aki most örökre a szerelme lett!
Ha a meggondolatlanság átka nem lenne,
attól kezdve az első szerelmével lehetne!
De a múltat sajnos nem lehet visszahozni,
Istenem kérlek, most már ne hagyj minket
EGYMÁSTÓL ELMENNI!