Egyelőre 4.9 körüli értékem volt csak, mértem agybafőbe, minden gépemmel, minden csíkkal, ebben a tartományban OK, bár picit alacsonyabbat mutatott, mint a többi (4.9-t mutatott, a többi 5.0-1, 5.2-t). Jelentem, megvan az Ideál! Vettem hozzá 1 doboz csíkot is, nem adtak hozzá egy szálat sem!Egyelőre 4.9 körüli értékem volt csak, mértem agybafőbe, minden gépemmel, minden csíkkal, ebben a tartományban OK, bár picit alacsonyabbat mutatott, mint a többi (4.9-t mutatott, a többi 5.0-1, 5.2-t).
Kata, elképesztő, hogy rájöttek a 77nél, hogy nem szabad pontosan ugyanazt a csíkot eladni, ami egy hasonló AccuChek-es gépbe is belemegy. Ugyanis pontosan olyan a csíkja, mint az Avivának, jól sejtetted, még a csík doboza is egy az egyben ugyanaz (mint eddig is mindegyik 77es csíknál), csak már nincs rányomva a dobozra, hogy AccuChekés, ami a szemétség: vékonyabb 2mm-rel az Ideál csíkja. Így esélytelen használni Avivával. Majd lefényképezem és elküldöm neked mailben! Ugyanazok az arany elektródák vagy mik vannak a csíkon, de komolyan, pont ugyanaz a kettő, a tartományok is, amikben mérnek, ahogyan mérnek, az elv ugye tudtuk már eddig is, hogy ugyanaz. Ugyanannyi vér is kell rájuk. Mindenesetre ezt buktuk
De reménykedem, hogy ez az Ideál tényleg jó lesz és pontos lesz és egy 12-es cukrot 12-nek mutat és nem alacsonyabbnak, mint az eddigi 77esek. Ja, és speciálisan van kódolva is, de nem értem, miért, hiszen ez a kódolás csak a 77-es gépet védi, más gépbe, ha beleférne
, akkor lehetne mérni a csíkkal....
Teljesen jogos, csak egészen idáig abszolút kompatibilisek voltak az AcchuChekek (több is) és a 77-es gépek, most először védték le tényleg a partizánkodást.Mindenki védi a termékeit.Az Xceed csíkját sem lehet a Mery-hez használni,pedig a két gép szinte tök ugyan olyan.
Az egységes kód Pl.Mery,lecsökkenti a hibalehetőséget.Nem fordulhat elő,hogy rossz csipet teszel a gépbe vagy rossz kódot adsz meg.
Itt irkáltunk már az Accu-chek Aviva Nano vc mérőről. A 2 mm-rel keskenyebb csík abba jó, és nagyon valószínű, ha a 77 E úgy fejlesztette volna a gépét, hogy ahhoz a csíkhoz legyen jó, akkor, akkor tudnád a régi Avivádat használni.Kata, elképesztő, hogy rájöttek a 77nél, hogy nem szabad pontosan ugyanazt a csíkot eladni, ami egy hasonló AccuChek-es gépbe is belemegy. Ugyanis pontosan olyan a csíkja, mint az Avivának, jól sejtetted, még a csík doboza is egy az egyben ugyanaz (mint eddig is mindegyik 77es csíknál), csak már nincs rányomva a dobozra, hogy AccuChekés, ami a szemétség: vékonyabb 2mm-rel az Ideál csíkja. Így esélytelen használni Avivával. Majd lefényképezem és elküldöm neked mailben! Ugyanazok az arany elektródák vagy mik vannak a csíkon, de komolyan, pont ugyanaz a kettő, a tartományok is, amikben mérnek, ahogyan mérnek, az elv ugye tudtuk már eddig is, hogy ugyanaz. Ugyanannyi vér is kell rájuk. Mindenesetre ezt buktuk
![]()
Itt irkáltunk már az Accu-chek Aviva Nano vc mérőről. A 2 mm-rel keskenyebb csík abba jó, és nagyon valószínű, ha a 77 E úgy fejlesztette volna a gépét, hogy ahhoz a csíkhoz legyen jó, akkor, akkor tudnád a régi Avivádat használni.
Azonban a Nano létezik egy Accu-chek Performa Nano változatban is, abba viszont ez a csík a megfelelő méretű. Ha minden igaz, akkor a Roche tavaszra (szerintem inkább nyárra) behozza a Performa Nano-t. Akkor a mi Combo-nkhoz használatos csík jó lesz a Performa Nanoba is. (A Combo-hoz kapott vc mérő neve is Performa Combo.)
Én várom a következő vérvételt, amikor mindkét gépet, a Performa-t és Go-t is elviszem, hogy legyen kontroll értékem. Eddig szinte minden mérésnél a Go többet mutatott a vénás vérhez képest cca 1,0-1,3 mmol-lal.Újabb mérés:
Ideál 11.5
Go 13.7
Az 10 fölötti méréseknél eddig érzésre is és a korrigálás hatására alapozva is a Go a pontos.
Eszembe jutott, hogy akit érdekel, társulhatna hozzám, akkor csak 1 postaköltséget kell fizetni és eloszlik, ha 3-4 gépet veszünk, akkor kb 11-12 ezerből kijön egy gép. Nem szeretne más is rendelni egy Performa Nanot?
Csak összehasonlításképpen: Ausztráliában egy Go kb 20-25 dollár, nálunk majdnem 20 ezer forint, Ausztráliában a Performa Nano kb 40 dollár. Egy postaköltség (néhány gép belefér) 40 dollár. Ebből kiindulva, nem lesz 11-12 ezernél olcsóbb itthon a Performa Nano sem.

Áruljátok már el, miért kell éveket várni egy hülye vc mérőre, hogy megvehessük, amit a világon máshol már régóta árulnak? A performára gondolok.

Még csak Ausztráliában van ez a vc mérő, de csak azért került szóba, mert ugyanaz a csíkja, ami az Ideálba is passzol. (azaz passzol az Ideál csík ebbe a Performa Nanoba).Sziasztok Lányok, nem hallottam még erről a Performa Nano készülékről, de minden újdonság érdekel!
Összehasonlítva az Xceed-del? (Mi jelenleg ezt használjuk.) Tud valaki erről felvilágosítást adni?
Ja, összehasonlítva az Xceed-del: lehet támogatottan venni hozzá az Ideál csíkot... amúgy ugyanolyan elviekben.Sziasztok Lányok, nem hallottam még erről a Performa Nano készülékről, de minden újdonság érdekel!
Összehasonlítva az Xceed-del? (Mi jelenleg ezt használjuk.) Tud valaki erről felvilágosítást adni?
Beszélek még egy barátnőmmel is erről, hátha beszáll!!! Jó lenne, ha összejönnénk hármanÉn nagyon agyalok rajta... Mindenesetre, ha lesz még "jelentkező", akkor nagy valószínűséggel én is rendelek egyet! Ténylegesen csak akkor éri meg, ha többen is rendelünk - a postaköltség majdnem ugyan annyiba kerül, mint a Nano... Már egy ideje nézegetem én is a Performa Nano-t, de "legközelebb" Ausztráliában találtam én is.
Viszont a (talán) Szlovák Accu-Chek oldalon reklámozzák... Nem tudom, hogy ott is van-e, mert az azért lényegesen közelebb lenne! Akár még hétvégi kirándulásnak is elmenne a beszerzés!![]()