Hát Timi... mi is küzdünk ám rendesen... pedig nekem mégcsak nem is cukros a gyerekem... 1 hete járt oviba, amikor délután azzal fogadtak, hogy kiment a gyerek az utcára, de szerencsére nem a főútra, ahol buszok is járnak, hanem a másik irányba (arra lakunk) és persze lehordtak, hogy miért nem tanítottam meg, hogy nem lehet csak úgy "lelépni". Köpni nyelni nem tudtam. Azóta többször is elmondta az óvónő, hogy ezért én vagyok a hibás. Az, hogy nyitva volt a belső ajtó és a külső is, az is biztos az én hibám. Felajánlottuk, hogy fizetünk egy automata zárat a kinti kapura,mert azt egyelőre a szülők reteszelik, de azok ugye nem mindig reteszelik...én meg nem a többi szülőre bízom a fiam, hanem az ovira... Közölték, hogy nem kell, mert a szülők zárják rendesen a kaput (??). Nade, akkor is nekem kellett volna megtanítani, ohgy ne menjen ki (mintha sosem tanítottam volna ilyet a gyereknek). Aztán ottaludt először és nem vették le a cumijának a tokját, pedig ő szólt, hogy segítsenek neki (egyedül nem tudja) és akkor hívtak engem, hogy nem megy az ottalvás,vigyem haza (előre megmutattam, mit kell levenni). Bementem és tényleg csak hallom, ahogy sír szegény bent és akkor kihozták, majd a karomban sírva elmondta, hogy ő szólt az óvónőnek, hogy vegyék le a tokot, de senki sem figyelt rá - engem meg hívtak, hogy sír a gyerek, vigyem haza. És ilyenből még volt vagy 20, ennél kisebb kaliberű dolog. Volt, hogy 2 hétig csak sírt az oviban, teljesen maga alatt volt. Aztán beteg lett, itthon volt és utána könnyebb volt, valahogy sikerült elfelejteni ezeket, azóta csak kisebb incidensek voltak, amik engem érintettek, engem csesztetnek, hogy mit csinálok rosszul (pl nem értik, hogy hipotón és ezért nem tudja visszatartani sokszor a pisit, ezért RÖGTÖN wcre kell vinni, nem tehet erről, de 3 hétig tartott, mire megértették, hogy ez egy neurológiai probléma, nem én vagy a gyerek a hülye - pedig integrált ovi...).
Szóval az óvónők különböznek, van ahol jófejek és van, ahol nem... Ebben az oviban pl elképzelhetetlennek tartom, hogy figyelnének egy cukros gyerekre.
Na, a lényeg, hogy mi nem találtunk más ovit és Nimónak meg nagyon kellenek a gyerekek, mostmár ő akar nagyon menni,mert barátai lettek itt. Nálatok könnyű átvinni máshová? Én több ovit próbáltam és a fenébe küldtek el. Mindenhol 20-30 fős várólista van.