Cukorbeteg gondozó/gondozás

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Végülis elfogadtam amit mondtál,csak nem értettem vele teljesen egyet.Mert nem igazán állnak úgy anyagilag,hogy aktívan fórumozzanak,hiszen nincs még gépük sem.Én fölajánlottam nekik az enyém,hogy átjöhetnek,de most még nagy a stressz:minden a szigorú számok körül kering:óra,ch,inz,stb.Így könnyen érezhetik úgy,hogy nincs idő,pedig tudom,hogy kíváncsivá tettem.A másik,hogy azzal a tanáccsal,amit tőlem, az ismereteim alapján kaptak,nem biztos,hogy messze mennek.Én amit tudtam,mindent odatettem értük,meg hát ha tehetem,akkor teszek is,de biztos van olyan kérdésük,amit én nem tudnék megválaszolni.És egy valamit biztos nem tudok nekik nyújtani:elegendő bátorítást.Meg tudom dícsérni a gyönyörű eredményeket és értük is tudok drukkolni,de nagy a különbség a tudás alapú biztatás és a tapasztalati bíztatás között.Hiszen ha megnézed,akkor edukátor is csak diabos lehet,és ez nem véletlen.Nekem is a hajam égnek állt a gyermektelen védőnő okos terhességi tanácsadásától,pl.Persze az is igaz,hogy nem is biztos,hogy tudnának jönni,amit annyira sajnálnék,mert látom,hogy nem tudom őket eleget bíztatni.Meglássuk!

Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, velünk.

Az idei első alkalommal nem csak diabosok voltak jelen, hanem pl. kis település házi orvosi asszisztens, pont abból a célból, hogy több, egymáshoz közel lévő település diabosai ne utazzanak 50 km-eket egy nagyvárosba vérvételre, tanácsért, mégis hozzá értő kezekben legyen egy kis körzeti rendelőben.
Ugyanígy ki szeretnénk terjeszteni a képzést óvónőkre, és alsó tagozatos tanárokra. Égetően nagy szükség lenne rájuk, hogy a szülők dolgozhassanak, amíg a csemetéjük az oviban vagy isiben van. Ma még sok helyen az a helyzet, hogy a szülő ott ül a telefon végén, és ha baj van, akkor rohan. Ha nincs baj, akkor meg megy időre, méri a cukit és viszi be a kaját. A gondozó nő pedig reszket az ijedtségtől, amikor a szülő felvilágosítja a hipoglikémia tüneteiről, és teendőiről.
 
Zsu77

Új tag
Hát igen.Végül is állandóan járnak továbbképzésekre,ha csak oda sikerülne ezt bejuttatni,már az is nagy eredmény lenne.És azt kiharcolni,hogy már eleve az alapképzésükben benne legyen,az pedig maga az álom!De nem árt életre hívni! :)
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Hát igen.Végül is állandóan járnak továbbképzésekre,ha csak oda sikerülne ezt bejuttatni,már az is nagy eredmény lenne.És azt kiharcolni,hogy már eleve az alapképzésükben benne legyen,az pedig maga az álom!De nem árt életre hívni! :)

Szerintem az alapképzésbe beépíteni az még egy messzi álom, de tény, hogy erre lenne szükség. Ha azt sikerülne elérni, hogy minden városban, és településen legalább egy intézmény (ovi és isi is) legyen, ahol van egy edukált nevelő, akkor a szülőnek már van lehetősége oda íratni a gyerkőcét. A legtöbb helyen van speckos intézmény, de nem mindegyik terjed ki a diabra is. Nálunk a piac mellett a Szórád M. és a Kossuth L. u csücskében lévő udvarban van speckos ovi. Ez így biztos tudod hol van.

Amik az akadályok. A képzést meg kell szervezni, azt valakinek finanszírozni kell. Ez még meg is oldható, de a képzésben való résszvétel önkéntes kell, hgoy legyen. Az az óvónő, aki vállalja a képzést, az a munkája során plusz feladatot, és felelősséget vállall. De ki fizet neki ezekért a pluszokért??? Lehet, hogy 100-ból 90 azt mondja, hogy plusz munka és feleősség ingyé? Ráadásul ez pkusz idő is, amíg egy gondozó egy diabos gyerkőcöt felügyel, ellenőriz, vagy kezel. Ez viszont a többi gyerektől von el időt. Tehát a 100-ból 10 mondja azt, hogy vállalja, ezt ő hivatásnak tekinti, és szívvel-lélekkel, de legfőképpen megbízható felelősséggel vállalja.

Na jó feketére festettem a dolgot, de sajna ez így van.
Erős Antónia 3 éve próbál létrehozni Pesten egy kifejezetten diabos óvodai (és talán iskolai) gyerekcentrumot, ami minden szempontból megfelel a diabos gyerkőcök felügyeletének. Pedig Antóniának "neve" van.
 
Zsu77

Új tag
Tehát azt akarod mondani,hogy jelenleg egy intézmény sem köteles bevenni egy diabos kisgyermeket?Mert másra nem tudok következtetni ebből.De ha így is lenne,egyszer minden gyerek lesz 5 éves,amikor már nem csak hogy az állam által biztosított joga,de kötelessége is a közösségbe járni,hogy az iskolára így készüljön.Ebben az esetben pedig ha én ovónő lennék,már csak azért is mennék ilyen képzésre önként és dalolva,hogy ne kerülgessen a frász.Szerintem tehát valahol az ő érdekük is.Gondolkodtam azon is,amit Antónia próbál elérni.Mennyire lenne az biztonságos?Úgy értem,hogy mi van akkor,ha történetesen több gyerek lesz egyszerre is rosszul,mint amit 2vagy3 ovónő kapacitása fel tudna venni adott esetben?Egy-egy hipo kezelése mennyi időt vesz igénybe,vagy:mennyi időt venne el az egészséges társaktól?Az oviban reggeli után jön a csoportfoglalkozás,utána az udvari játék,ami igazán magában hordozhatja ezt a veszélyt a sok mozgás miatt.Szerintem magától a csoporttól így értékes időt nem venne el,de tényleg:melyik megoldás a jobb?Egyébként nem is tudtam,hogy van nálunk speckós ovi.Mikre szakosodtak,te tudod?
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Tehát azt akarod mondani,hogy jelenleg egy intézmény sem köteles bevenni egy diabos kisgyermeket?

De köteles bevenni, viszont nem köteles speciális orvosi, vagy élevezetési pluszt teeendőket magára vállalni. Tahát az anyukán a fellősség, hogy beadja-e. (Jó kis felállás mi? Az anyuka diabos gyereke, nem a óvónőé!, oldja meg az anyuka. Undorító, de van itt a fórumon nem egy anyuka, aki tudna mesélni. Szerncsére van humánus óvónéni is, valószínű ő a 100-ból 10 közül az egyik, és ha hozzád közel van az ovija, akkor mákod van.)
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Gondolkodtam azon is,amit Antónia próbál elérni.Mennyire lenne az biztonságos?

Mit gondolsz, ha Antónia nem lenne cukorbeteg, akkor lenne ilyen ilyen kezdeményezése? Vagy lenne nekünk Egy csepp figyelem alapítványunk? Vagy működne a patikákban a cukormérés?
Hát nem! Eszébe sem jutna.
Akkor miért várnánk el óvónőktől, és tanítóktól, hogy maguktól, önként és dalova vállaljanak pluszt terhet, ha egyszer nem érintettek a diabban?
Mi miért akarjuk ezt annyira? Mert érintettek vagyunk, és tisztában vagyunk a fontosságával, és a veszélyével. És ezt nekünk kutya kötelességünk megtenni a gyerekeinkért, de nem váhatjuk el egy nem érintettől. Bevonhatjuk őket, szabadon választott gyakorlatként.
 
Zsu77

Új tag
Na,hát azóta barangoltam egy kicsit a drinfó-n és találtam történeteket diabos gyerekekről és hát arról is,hogy emiatt aztán milyen "élményben" volt részük a közösségeket illetően.Volt olyan,akit onnantól kezdve nem is fogadtak már az oviban,volt olyan,aki nem tudott utána torna órán résztvenni,mert nem volt jó időpontban és a tanár hetente kért igazolást,volt akivel a társai "szórakoztak".Írtad,hogy nem lehet elvárni a megfelelő hozáállást attól,aki nem érintett.Hát nem tudom.Lehet én vagyok ilyen egyszerű gondolkodású,de hogy nevezik azt a mentalitást,amikor egy ember így szól:"Mi közöm hozzá"?Magyarországon ez nem csak ebben a témában,de bármiről legyen szó,nagyon dívik.Pedig szerintem nem helyes.Magam sem tudnám megmondani,hogy mi lenne a megoldás,de az biztos,hogy ahogy sok helyen zéró tolerancia van a bármlyen krónikus betegekkel szemben,úgy lehet,hogy nem is ártana zéró toleranciát hírdetni ezzel a szemlélettel szemben és megpróbálni megváltoztatni.Talán egyszer nem lesz szélmalom-harc.Nem tudom.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
.Írtad,hogy nem lehet elvárni a megfelelő hozáállást attól,aki nem érintett.Hát nem tudom.Lehet én vagyok ilyen egyszerű gondolkodású,de hogy nevezik azt a mentalitást,amikor egy ember így szól:"Mi közöm hozzá"?Magyarországon ez nem csak ebben a témában,de bármiről legyen szó,nagyon dívik.Pedig szerintem nem helyes.

Tökéletesen igazad van. De az emberek sokfélék. Toleránsak és intoleránsak. Az viszont tény, hogy ezek az ember szabad emberek is (bizonyos társadalmi, bűntetőjogi tekintetben), tahát elvárni tőlük a nem kötelező dolgot nem lehet.

Ha neked eszed ágában sem lenne ezen a fórumon részt venni, én nem kényszeríthetnélek rá még akkor sem, ha nyilvánvalóan jó és hasznos infokat, gondolat meneteket raksz fel, és ebből mi profitálunk. Akkor te intoleráns vagy, csak azért mert nincs kedved részt venni egy hasznos dologban?

Az orvosnak gyógyítania kell, az óvónőnek gondoznia, felügyelnie. De az orvos nem fog babusgatni és pátyolgatni, az óvónő pedig nem kötelezhető gyógyításra, vagy az inzulin beadására, és a hipo kezelésére. Attól ők nem intoleránsak, a tőlük elváható követelménynek eleget tesznek.

A mi faladatunk diabosoknak, szülőknek, érintetteknek, hogy ezeket a problémákat megoldjuk, és megkeressük azt az óvónőt, vagy tanítót, aki tolerálja ezt a kérdést és energiát fektet az eddigi tudásába, és tovább képzi magát és megtanulja a diabos gyerkőc felügyeletét.
 
dg

Őstag
Mit gondolsz, ha Antónia nem lenne cukorbeteg, akkor lenne ilyen ilyen kezdeményezése? Vagy lenne nekünk Egy csepp figyelem alapítványunk? Vagy működne a patikákban a cukormérés?
Hát nem! Eszébe sem jutna.
Akkor miért várnánk el óvónőktől, és tanítóktól, hogy maguktól, önként és dalova vállaljanak pluszt terhet, ha egyszer nem érintettek a diabban?

Ami Antóniát illeti, ez így tökéletesen természetes, az egyetemes emberi természet ilyen. Mindenkire igaz. Illetve, még sem, mert van kisebbség, aki anélkül elhivatott, hogy érintett lenne valamiben -- igaz ez megannyi szegmensre. Nyilván itt a fórumon is az érintettek vannak. Ami a tanárokat illeti, tölük maximálisan és abszolút elvárható a tolerancia, KUTYA KÖTELESSÉGÜK!!! Íratlan szabály, lehet azt mazsolázgatni, hogy nem kapnak érte plusz pénzt, de ha ez a baj, akkor ne menjen tanárnak, mert alkalmatlan. Nyilván persze van egy határ az ésszerűség jegyében, amit egy pedagógustól el lehet várni, de a diab ezen bőven belül esik. Ennek ellenére a pedagógusok zöme elmenekül az ilyesmi, meg sok más elől is, én még egyetlen emberséges kollektívát sem láttam. Ez vérlázító és kiábrándító. A lelki nevelés kérdését már ne is boncolgassuk... És tisztelet minden kivételnek, mert természetesen Ők is vannak. Jelenlétük épp a hiányuk miatt látványos. Szerencsés, aki beléjük akad.
 
Köszi, ezt olyan klasszul írtad le, nyilván személyes (negatív) tapasztalat alapján. Sajnos tényleg igaz, hogy az elől elfutnak, ami tényleg beletartozik a nevelés fogalmába.
Emlékeztek, a mai arany és gyémánt diplomás tanítókra? Annak idején ők voltak a "második Anyjuk (Apjuk)" a gyerekeknek. Megtanítottak mindent, írást-olvasást, tiszteletet, toleranciát a láynokat főzni, varrni tanították. És ezt mind egy tanító.

Tudom változik a világ, nem mehetünk vissza a fakerékhez csak azért, mert az is gurult.
 
Zsu77

Új tag
Ez is igaz!Éppen ezért ebből a szemszögből tényleg nem lehetne odahatni,mert ez egy jó takaró nekik.De!Talán,esetleg,oda lehetne hatni azzal,amit ők képviselnek.Talán.Az ovónők ma mindent megtesznek azért,hogy a gyerekeket a személyiségi jogaikkal képviseljék a szülők előtt.Mivel sajnos,ma sok családban nem kapják meg a gyerekek azt a támogatást lelkileg és fejlődésileg,amire nem csak szükségük van,hanem jár is nekik.Persze nem biztos,hogy ezt akkor is felvállalnák,ha olyan komolyabb veszélyek fenyegetnek,mint egy hipo.Ez is igaz.A csudába!Pedig milyen pöpec lenne,ha nem lenne az élet ilyen bonyi!De valahogy,valahol kell lennie megoldásnak és egyszer meg is lesz.És ezt nem csak a tűzön-vizen át féltve őrzött optimizmusom mondatja,hanem az,amit ma is,meg tegnap éjjel is böngésztem:történetesen az,hogy SAJNOS egyre több a cukorbeteg gyerek.Ha ez így megy tovább és ebben az egyben nem tudok optimista lenni,ez így megy tovább,akkor előbb,vagy utóbb ez a lerázósdi megoldás már nem lesz tartható sem az ovódákban,sem az iskolákban.De akkor gondolom már miniszteri szintről megy majd a kezdeményezés.Ahogy egy nap az is kinőtte magát,hogy ovónő csak az lehet,aki főiskolát végzett,úgy egyszer ez is berobbanhat.Ahogy az általános elsősegélyt tanulják,úgy szépen hozzá lesz majd biggyesztve egy olyan fejezet is,hogy mi a teendő a krónikus betegségben szenvedők életüket veszélyeztető rohamuk esetén.Jó lenne minél előbb,ha így lenne.Persze,az önkéntesség tényleg egy jogos dolog,csak én arra próbáltam utalni,hogy mit csinál az az ember,csak megy az utcán épp,és belebotlik egy ilyen esetbe.Hogy érzi magát,ha súlyos baj lesz belőle,mert mentőre-orvosra várt,pedig a megoldás egyszerű lett volna,ha ismeri amit lát...és mi van,ha nem felnőttel,hanem gyerekkel látja történni?Ki heveri-e?Na és megbocsájt-e majd magának?Erre mondtam,hogy önös érdek is lenne tudni ezeket.Olyan könnyen ráznak le dolgokat az emberek magukról,bele sem gondolnak,hogy milyen lehetőség mellett mennek el!Én pont ezért,mert az élet kegyetlen tud lenni,tájékozott próbálok lenni (és mennyire nem vagyok az,jó ég)az ilyen hirtelen dolgokról,múltkor a vízből mentés iránt érdeklődtem,pl.Bár:a diabetes felé speckó nem ez a fajta érdeklődés köt...:)Na mindegy.Talán egyszer majd elegen leszünk és egyszer csak megváltoznak a dolgok,mert egy tuti:az élet elég bonyi és ez is azért sokmindennek az oka!
 
Zsu77

Új tag
Mit gondolsz, ha Antónia nem lenne cukorbeteg, akkor lenne ilyen ilyen kezdeményezése? Vagy lenne nekünk Egy csepp figyelem alapítványunk? Vagy működne a patikákban a cukormérés?
Hát nem! Eszébe sem jutna.
Akkor miért várnánk el óvónőktől, és tanítóktól, hogy maguktól, önként és dalova vállaljanak pluszt terhet, ha egyszer nem érintettek a diabban?

Ami Antóniát illeti, ez így tökéletesen természetes, az egyetemes emberi természet ilyen. Mindenkire igaz. Illetve, még sem, mert van kisebbség, aki anélkül elhivatott, hogy érintett lenne valamiben -- igaz ez megannyi szegmensre. Nyilván itt a fórumon is az érintettek vannak. Ami a tanárokat illeti, tölük maximálisan és abszolút elvárható a tolerancia, KUTYA KÖTELESSÉGÜK!!! Íratlan szabály, lehet azt mazsolázgatni, hogy nem kapnak érte plusz pénzt, de ha ez a baj, akkor ne menjen tanárnak, mert alkalmatlan. Nyilván persze van egy határ az ésszerűség jegyében, amit egy pedagógustól el lehet várni, de a diab ezen bőven belül esik. Ennek ellenére a pedagógusok zöme elmenekül az ilyesmi, meg sok más elől is, én még egyetlen emberséges kollektívát sem láttam. Ez vérlázító és kiábrándító. A lelki nevelés kérdését már ne is boncolgassuk... És tisztelet minden kivételnek, mert természetesen Ők is vannak. Jelenlétük épp a hiányuk miatt látványos. Szerencsés, aki beléjük akad.

Ez is igaz!Néztelek:tanár vagy...:)Én is csak azt kívánom,hogy legyen minél több olyan tanár,aki felelősséget érez azért,hogy az a gyermek is teljesértékűnek érezze magát és ne másnak,aki krónkikus betegséggel küzd!
 
Zsu77

Új tag
Köszi, ezt olyan klasszul írtad le, nyilván személyes (negatív) tapasztalat alapján. Sajnos tényleg igaz, hogy az elől elfutnak, ami tényleg beletartozik a nevelés fogalmába.
Emlékeztek, a mai arany és gyémánt diplomás tanítókra? Annak idején ők voltak a "második Anyjuk (Apjuk)" a gyerekeknek. Megtanítottak mindent, írást-olvasást, tiszteletet, toleranciát a láynokat főzni, varrni tanították. És ezt mind egy tanító.

Tudom változik a világ, nem mehetünk vissza a fakerékhez csak azért, mert az is gurult.

Pedig néha nem árt.De itt már a nevelés kérdéséhez értünk,ami oka annak,hogy sok tanár így áll a tanulókhoz.A baj az,ha azokra a gyerekekre is így néznek,akik azért tudnak viselkedni és illedelmesen viselkedni,mert otthon megtanulták ezt is és a felnőttek tiszteletét is,amit ha a mai gyerkőcök gyakorolnának,akkor úgy gondolom,ma is sok pótszülős tanító lenne.Sok lenne köztük az elhivatottság-érzetű és persze most a diabos gyerekekkel való ügy is egyszerűbb lenne.
 
dg

Őstag
Én nem látom túl bonyolultnak a helyzetet, "csak" megoldatlannak. Az emberek az ismeretlentől félnek, ez ösztönszerű. Ezért a homályt kell eloszlatni, mégpedig a lassú víz partot mos elvén. Megannyi dolog eszembe jut, de maradjunk az egészségügynél. Jó ötlet a propaganda-hadjárat, mert hosszú távon van gyümölcse, lásd fogamzásgátlás, AIDS, anyatejes táplálás. Jó lenne egy szervezet, amely magára vállalja, hogy rövid, tömör és könnyed nyelvezeten (mert minden, ami ennél több, már elrettentő lenne, nomeg valójában felesleges is) tájékoztató füzetet szerkeszt mondjuk a Mo-n leggyakoribb krónikus beteg gyerekekkel kapcsolatban, és ezt ontaná magából minden intézménybe. Párosulhatna egy-két előadóval, aki 1 órában elmondja, amit kell, bejárván az országot. Elsősorban a pzsichében kell(ene) rendet tenni, mert amit azért egy pedagógusnak tettleg tennie kell az esetek többségében, az ... khmm ... baromi távol áll az erőnfelülitől.
 
dg

Őstag
Ez is igaz!Néztelek:tanár vagy...:)Én is csak azt kívánom,hogy legyen minél több olyan tanár,aki felelősséget érez azért,hogy az a gyermek is teljesértékűnek érezze magát és ne másnak,aki krónkikus betegséggel küzd!

Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy valójában mindegy, hogy ki mitől más. A pedagógusnak intergrálnia kell az egyazon közösségbe tartozókat. Ne csak a diabos érezze úgy, hogy kerek a világ, de az is, aki totál tehetségtelen mondjuk a matekhoz, vagy mindent öttel többször kell neki elmagyarázni, mire megérti. Senki, semmiért nem lehet kitaszított. Helyzetkezelés!!! No persze, utópia, ilyen csecse sose lesz, de sok lúd disznót győz!!!
 
Zsu77

Új tag
Én nem látom túl bonyolultnak a helyzetet, "csak" megoldatlannak. Az emberek az ismeretlentől félnek, ez ösztönszerű. Ezért a homályt kell eloszlatni, mégpedig a lassú víz partot mos elvén. Megannyi dolog eszembe jut, de maradjunk az egészségügynél. Jó ötlet a propaganda-hadjárat, mert hosszú távon van gyümölcse, lásd fogamzásgátlás, AIDS, anyatejes táplálás. Jó lenne egy szervezet, amely magára vállalja, hogy rövid, tömör és könnyed nyelvezeten (mert minden, ami ennél több, már elrettentő lenne, nomeg valójában felesleges is) tájékoztató füzetet szerkeszt mondjuk a Mo-n leggyakoribb krónikus beteg gyerekekkel kapcsolatban, és ezt ontaná magából minden intézménybe. Párosulhatna egy-két előadóval, aki 1 órában elmondja, amit kell, bejárván az országot. Elsősorban a pzsichében kell(ene) rendet tenni, mert amit azért egy pedagógusnak tettleg tennie kell az esetek többségében, az ... khmm ... baromi távol áll az erőnfelülitől.

Igen!Ez az,amit és ahogy én is elképzelném,hogy életképes megoldás lenne.Szépen alulról felépíteni,lobbizni,stb.Szerintem is meghozná gyümölcsét.Ha a kismamák kitudnak maguknak harcolni kitartó munkával gyeses bérletet,akkor ez sem lehet lehetetlen,hiszen itt azért má bocsánat,de egy kicsit komolyabb dologról lenne szó...
 
Zsu77

Új tag
Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy valójában mindegy, hogy ki mitől más. A pedagógusnak intergrálnia kell az egyazon közösségbe tartozókat. Ne csak a diabos érezze úgy, hogy kerek a világ, de az is, aki totál tehetségtelen mondjuk a matekhoz, vagy mindent öttel többször kell neki elmagyarázni, mire megérti. Senki, semmiért nem lehet kitaszított. Helyzetkezelés!!! No persze, utópia, ilyen csecse sose lesz, de sok lúd disznót győz!!!

Hát igen,de nehéz feladat,mert amikor még mindig van olyan,hogy általános 3-ban jövő évtől való szétosztás céljával írnak a gyerekek évvégi dolgozatokat és akkor 4-be lesz az eminens a,meg a gyógyós b,akkor még elég messze állunk a diabos gyerekek számára szóló megoldástól.Sajnos!De az ilyesmik ellen ma minden réteg felszólal.Ha a diabosok is beállnak a sorba,akkor az a sok lúd,igen sok lúd lesz!:D
 
Akkor még egy gondolat, aztán nem "tanárkodom" többet. Én elsősorban a "lelki integrációra" gondoltam, itt, most. Csak címszavakban a szemléletesség kedvéért: ha X gyorsfelfogású, Y pedig lassú, akkor nem állhat meg az óra Y kedvéért, hátráltatva ezzel X-et. A tantárgyi oktatás esetenként megkívánhatja a csoportbontást. DE! Ha mindezt úgy csinálják, hogy a köztudatban az "eminens" és a "gyogyós" csoport született meg, az emberellenes vétek. Azt kell megértetni gyerekkel és felnőttel egyaránt, hogy én ebben vagyok jó, te abban, és ez maga a tökély.
Ami a diabéteszt illeti, azt kell elérni, hogy ne féljenek tőle. Tettekben a pedagógus részéről alig jelent pluszt.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Szia d.g.!

Ajánlom egy ilyen témában indított topikunkat: Óvoda- iskolakezdés / Óvónők, tanárok edukálása

Oldal tetejére