Cukorbeteg gyermek

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Bocsi, hogy viccesre veszek egy igenis komoly témát, de eszembe jutott az egyik vicc, ami itt a vicc rovatban meg is jelent.

A lényege, hogy egy figura kihívja a rendőrséget, mert betörők akarnak hozzá bemenni, de a biztos úr azt mondja, hogy nincs szabad kocsi.
Kis idő múlva a figura újra hívja őket, hogy ne is jöjjenek, mert lelőtte a betörőket, nincs már veszély.
Két perc múlva ott volt a háznál szirénázva a rendőr és a mentő autó.
 
dg

Őstag
Nekünk konkrétan így volt, mikor a hányás megkezdődött: 2,1 mmol/l-t mértem. Magam is benne voltam a betegségben, meg a másik gyerekem is... mondanom se kell, közel mozgásképtelen voltam. Erről a szintről sikerült feltornázni magunkat 3,6 mmol/l-re, cukros víz ki-be (szőlőcukor). Ebben az állapotban vitte be a kórházba a munkából hazajövő férjem a gyerekemet, ez kb a kezdet után 1 órával volt. Ott 5,6 mmol/ l volt a vércukra, mire beértek (mondhatni: magától, ill valami biztos fekszívódott, bár mikor kihányta a vizet, szinte "érintetlennek" tűnt). Így bennt sem kapkodtak, vagy másfél óra telt el, mire infúziót kapott (addig adminisztráltak.) Közben persze többszöri hányás... Az biztos, hogy 10 percenként mértem a cukrát, amíg itthon volt, de mivel láttam, hogy megmozdult felfelé, bizakodtam, s persze továbbra is 10 percenként ellenőriztem. Nem láttam szükségét a glükagonnak, akármennyire is áldatlan volt a helyzet.
 
Zsu77

Új tag
Eszmélet vesztés nem volt, de szájon át nem volt bejuttatható felszívódó ch.
Addigra már mindent kipróbáltunk és nem maradt más választás. Fél óra alatt 3.5-ről 2.5-re ment le a cukra. (pumpa levéve) Ha várunk még fél órát, amíg beérünk ......
És azt hiszem ezzel tragédia nem történik, már ha beadjuk, mint megvárni, hogy egy eszmélet vesztés, jó pár elpusztult agysejt, vagy esetleg egy kóma legyen belőle.
Még ha 15-20-ra is felmegy a cukra az is jobb, mint az előbbiek.
Ma is ugyanígy tennék, sőt az is lemerem írni hogy másoknak is ezt ajánlom, ha hasonló helyzetbe kerülnek (soha ne kerüljetek)

Robi!Fix,hogy jó döntés volt!Nem áll helyre magától a hipo!Minden esetben kezelést igényel,a glukagon a végső megoldás és ebben az esetben semmi más esélyetek nem volt!!!:cool:
 
Zsu77

Új tag
Nekünk konkrétan így volt, mikor a hányás megkezdődött: 2,1 mmol/l-t mértem. Magam is benne voltam a betegségben, meg a másik gyerekem is... mondanom se kell, közel mozgásképtelen voltam. Erről a szintről sikerült feltornázni magunkat 3,6 mmol/l-re, cukros víz ki-be (szőlőcukor). Ebben az állapotban vitte be a kórházba a munkából hazajövő férjem a gyerekemet, ez kb a kezdet után 1 órával volt. Ott 5,6 mmol/ l volt a vércukra, mire beértek (mondhatni: magától, ill valami biztos fekszívódott, bár mikor kihányta a vizet, szinte "érintetlennek" tűnt). Így bennt sem kapkodtak, vagy másfél óra telt el, mire infúziót kapott (addig adminisztráltak.) Közben persze többszöri hányás... Az biztos, hogy 10 percenként mértem a cukrát, amíg itthon volt, de mivel láttam, hogy megmozdult felfelé, bizakodtam, s persze továbbra is 10 percenként ellenőriztem. Nem láttam szükségét a glükagonnak, akármennyire is áldatlan volt a helyzet.

Nyílván helyzete ítéli meg: szerintem szuper volt,hogy ennyit mérted és katasztrofális,hogy ennyit kellett várni az infúzióra...
Egyébként az emésztés,ha jól tudom,már a szájban elkezdődik.Ezért jó az is,hogy injekció híján szőlőcukrot szorítunk a beteg nyelve alá,onnan is felszívódik.
 
Mrobi

Új tag
Így van, nyilván ha látja az ember, hogy sikerül felfelé mozdítani a cukrot, akkor, nem kell drasztikusabb eszközökhöz nyúlni.
Nálunk sajnos a cukros víz be-ki után eset tovább lefelé.
 
Teljes egészében jellemzi mind a rendőrséget, a mentőket, az orvosi ügyeletet, hogy inkább tüzet oltanak, de nem előznek meg. Biztos, hogy kénytelenek alkalmazni fontossági sorrendet, s ezt a beteg nem tudhatja nyakig a kínjában, úgyhogy nem ítélkezem, inkább csak leírtam a helyzetet. (Illetve a mentők esetében elképedtem, tekintetükben ítélkezem.)

Azt tudom, hogy aznap este, mikor Hannát kórházba vittük, iszonyatos pörgés volt a gyerekosztályon. A másik, hogy ha látom rajtuk, hogy ráérősen cselekszenek, akkor egy kicsit fellélegzem magam is, bármily faramuci a helyzet. Úgy vagyok vele, hogy akkor talán mégse katasztrófa a helyzet.

És Zsu, a nyelv alóli felszívódást szuper módon leírtad magad is! Beszélgettünk a doktornőnkkel a nyelésképtelenségről / eszméletvesztésről később. Jó tudni, hogy a szőlőculor nyelv alá téve gyorsan felszívódik (nyilván inkább porítva, mit egy tablettát). Szívgyógyszerek is vannak, amik nyelv alá téve alkalmazandók, épp a gyors hatás érdekében.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Egyébként az emésztés,ha jól tudom,már a szájban elkezdődik.Ezért jó az is,hogy injekció híján szőlőcukrot szorítunk a beteg nyelve alá,onnan is felszívódik.

Az emésztés a szájban még nem kezdődik el, hanem a szájban az emésztő enzimek elválasztása kezdődik meg a nyálelválasztással, ami az egyéb emésztő enzimek termelődését is beindítják, de CH felszívódás, ill, hasznosulás nem itt történik. Az emésztő enzimek feladata, hogy a táplálékot alkotó elemeire bontsa, és hasznosítsa a fajták szerint. (CH, fehérje, zsír) Felszívódás a vékonybélben van.

Az, hogy a nyelv alatt tartott szőlőcukorból mennyi szívódik fel, vagy felszívódik-e, és mennyi idő alat jut el a véráramba, azt nem tudom. Biztosan szívódik fel valami, mert vannak gyógyszerek, amik onnan szívódnak fel.

Az étel elfogyasztása után kb. 20-40 percen belül történik a CH felszívódása a vékonybél falán keresztül, de addig még a gyomor örlő-aprító folyamatán át kell esnie. A gyomorban további emésztő enzimek segítik az étel feldolgozását.
Ezzel szemben a folyadék anélkül halad át a tápcsatornán, hogy a gyomornak őrölnie, aprítania kellene, tehát percek múlva eljut a vékonybélig.

Az, hogy egy ilyen hányós, vírusos esetben nehéz a cukorszintet szabályozni, csak az egyik momentum, hogy a megivott folyadék visszajön, mielőtt hasznosult volna belőle a CH.

Itt nem tudok pontos infot, inkább csak a logikámra támaszkodom.
Szerintem ilyenkor a szervezet vészhelyzetet él meg, és leállít olyan funkciót is, ami esetleg segítség lehet. A máj glukoz leadó képességére gondolok. A májnak alacsony cukorszint esetén az lenne a dolga, hogy nagyobb mennyiségű glukozt bocsásson a véráramba. A gátlásnál én valamilyen glukoz ellenes hormora gyanakszom. Az az egyik tippem.

A másik, amiben viszont biztos vagyok az az, hogy egy cukorbeteg vérkeringésében mindig jelen van inzulin akár pumpás, akár penes. Na mármost a jelenlévő inzulin nem csinál mást, ha cukrot talál, akkor azt azonnal beépíti a sejtekbe, vagyis csökkenti vérben lévő szintjét. A kihányt cukros folyadék, és a máj csökkent glukoz termelése pedig addig okoz vészesen alacsony cukorszintet, amíg "el nem fogy" az inzulin, vagy amíg nem sikerül nagyobb mennyiségű cukrot bent tartani és azt "párosítani" az inzulinnal.

A penesek elhúzódó inzulinja folyamatosan adagolja az inzulint a molekulák felszabadulásával, a pumpások bázis adagolása is kb 2,5-3 óráig hatnak, igaz, csak nagyon kis mennyiség ben, de az adagok kb megegyeznek a pen és pumpa estében.
A különbség, hogy a pumpát levéve a közvetlen adagolás megszűnik, csak az előző időszak bepumpált bázisa "dolgozik" még.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
És Zsu, a nyelv alóli felszívódást szuper módon leírtad magad is! Beszélgettünk a doktornőnkkel a nyelésképtelenségről / eszméletvesztésről később. Jó tudni, hogy a szőlőculor nyelv alá téve gyorsan felszívódik (nyilván inkább porítva, mit egy tablettát). Szívgyógyszerek is vannak, amik nyelv alá téve alkalmazandók, épp a gyors hatás érdekében.
Semmiképp nem karok Zsu ellen beszélni, de a szőlőcukor nyelv alóli felszívódást le kéne tesztelni. Gyógyszerről én is hallottam, de a szőlőcukornál gyors felszívódásra, és véráramba jutásra van szükség.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Így van, nyilván ha látja az ember, hogy sikerül felfelé mozdítani a cukrot, akkor, nem kell drasztikusabb eszközökhöz nyúlni.
Nálunk sajnos a cukros víz be-ki után eset tovább lefelé.
Az egyik leghelyesebb döntés az volt, hogy a pumpa levétellel az inzulin utánpótlást megszakítottátok. A többit is jól csináltátok, őszintén, én pánik helyzetben nem is biztos, hogy mindent jól csináltam volna.
 
Zsu77

Új tag
Teljes egészében jellemzi mind a rendőrséget, a mentőket, az orvosi ügyeletet, hogy inkább tüzet oltanak, de nem előznek meg. Biztos, hogy kénytelenek alkalmazni fontossági sorrendet, s ezt a beteg nem tudhatja nyakig a kínjában, úgyhogy nem ítélkezem, inkább csak leírtam a helyzetet. (Illetve a mentők esetében elképedtem, tekintetükben ítélkezem.)

Azt tudom, hogy aznap este, mikor Hannát kórházba vittük, iszonyatos pörgés volt a gyerekosztályon. A másik, hogy ha látom rajtuk, hogy ráérősen cselekszenek, akkor egy kicsit fellélegzem magam is, bármily faramuci a helyzet. Úgy vagyok vele, hogy akkor talán mégse katasztrófa a helyzet.

És Zsu, a nyelv alóli felszívódást szuper módon leírtad magad is! Beszélgettünk a doktornőnkkel a nyelésképtelenségről / eszméletvesztésről később. Jó tudni, hogy a szőlőculor nyelv alá téve gyorsan felszívódik (nyilván inkább porítva, mit egy tablettát). Szívgyógyszerek is vannak, amik nyelv alá téve alkalmazandók, épp a gyors hatás érdekében.

Igen,aztán végülis én is arra gondoltam,hogy nyílván az,hogy nem kapkodnak,az lehet egy jó jel is.(no nem akkor,amikor az ember mondjuk törött végtagját kénytelen 2 órát lógatni,hogy végre sorra kerüljön,nem erről beszélek,de azért egy gyerekosztály más.Ha baj van,akkor tudom,hogy "kitépik" a gyereket az ember kezéből és még egy mukkantásra sem futja olyankor)

Hát egyetlen hátránya,hogy jól kicsípi a nyálkahártyát...:rolleyes::p
 
dg

Őstag
Kata!

Úgy tudom, nem csak az emésztés, de a felszívódás is megkezdődik a szájban (cukor, alkohol szájnyálkahártyán keresztül is szívódik fel). Ezt a szőlőcukros módszert pedig a diabetológus főorvos mondta: újvégre tenni a púderformájú szőlőcukrott, és bepepecselni a nyelv alá. Az egyértelmű, hogy nem olyan a hatása, mint egy szépen elkortyolgatott cukros italé, aminek van ideje a vékonybélig eljutni, de jut ch a szervezetbe így is. Persze, ez egy vészforgatókönyv, annak is egyik lehetséges megoldása.
 
dg

Őstag
http://dunakanyar.net/~progress/ors/Eg%E9szs%E9gtan%2006_04_06.doc

Végül is e témában is lehet csmegézni a neten, ez csak egy a sok közül, de utánanéztem, nehogy valami hülyeséget mondjak.

Szóval a cukor, alkohol felszívódása is megkezdődik a szájnyálkahártyán keresztül, meg ahogy írtuk, egyes gyógyszereké (hogy mi van benne? ki tudja. Biztos cukor meg alkohol :mrgreen: -- ezt nem írtam komolyan) (Azt csak gondolom, hogy azért a nyelv alatt, mert az lehet a legjobban ellátva kis vérerekkel, amik az anyagot elszállítják.)
 
Köszi az infot. Ezek szerint, ha csak egy nagyon kicsi cukorra van szüksége az embernek, akkor ez így épp elég. Én eddig a keveset úgy oldottam meg, hogy 1 perc után kiköptem a szőlőcukrot.
(a pálinkával meg így tudunk spórolni)
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
http://dunakanyar.net/~progress/ors/Eg%E9szs%E9gtan%2006_04_06.doc

Végül is e témában is lehet csmegézni a neten, ez csak egy a sok közül, de utánanéztem, nehogy valami hülyeséget mondjak.

Szóval a cukor, alkohol felszívódása is megkezdődik a szájnyálkahártyán keresztül, meg ahogy írtuk, egyes gyógyszereké (hogy mi van benne? ki tudja. Biztos cukor meg alkohol :mrgreen: -- ezt nem írtam komolyan) (Azt csak gondolom, hogy azért a nyelv alatt, mert az lehet a legjobban ellátva kis vérerekkel, amik az anyagot elszállítják.)
Ezt el is mentettem a tudományaim közé, és ki is nyomtattam, otthon olvasás, miután Növénnyel kocsmáztunk.
 
dg

Őstag
Na, annyira azért nem velős... Lehet, hogy kár volt!

Majd teszünk egy próbát. bükki vízzel csak öblögetünk, és megnézzük, mi lesz és mikor!
 
Zsu77

Új tag
Én is belgyógyász prof. könyvében olvastam!Ráadásul Kata te is tudod,hogy az agynak a tiszta szőlőcuki megy inzulin nélkül is.Az agyi cukorhiány a leggázosabb,ha jól vettem le a hipo-előadást.Ha ez megszűnt,biztos,hogy nincs pusztuló agysejt és egyéb nagyon rossz.
Hozzáteszem,hogy amíg szaksegítség érkezik,kell ezt tenni.Valóban csak egy kisegítés,a teljes cukorhiány kezelésre biztos nem alkalmas a vérben még bent levő,cukorvadász inzulinok ellensúlyozására.De az eszméletvesztést az meg kell szüntetni.
Hogy a máj felmondaná a szolgálatot ezt kétlem.Hát pont a hipo-előadáson mondták,hogy a jellegzetes hipo tünetek az adrenalin miatt vannak.Továbbá,ez kihat a máj működésére.Pontosan,hogy ez a szervezet 2-es pontja vész esetén.(az első az adrenalin,ami időszakos IR-t okoz,nem engedi az inzulin hasznosulását)De.A raktárban vagy van,vagy nincs cukor.És ha van,az is kérdéses,hogy elégséges-e az ellensúlyozásra.
Idézem a könyvet: (a rózsaszínt máshol olvastam)
"Ha a cukorbeteg elvesztette eszméletét:
-a légutakat szabaddá kell tenni(ételmaradékot,protézist a szájból kivenni)
-oldalára kell fordítani
-ha lehet,vc-szint-mérés
-glukagon inj.
-ha nincs kéznél glukagon injekció:orvost kell hívni!Közben szőlőcukor tablettákat a fogíny és a szájnyálkahártya által képzett tasakba rögzíteni és kézzel ott tartani.
Eszméletlen betegnek sohasem szabad folyadékot önteni a szájába.(gyerekeknél egyébként előfordulhat,hogy még nem eszméletlen,de csapkodva tiltakozik->itathatatlan)
-ha a glukagon injekcióra 10 perc múlva nem tér magához,szintén orvost kell hívni."
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
:lol:Katának teccik,köl növénynek is!

Teki!Írtam ám privit!!!!
Jól van Növény, kapsz, de én azért nyomtattam ki, mert most nem volt időm elolvasni, de kapsz, nyugi.
Fél 6-kor jó lesz a Lottózó előtt? És hova menjünk inni? Oda menjünk, ahol van felső sor, mert most te fizetsz. He-he
 
Oldal tetejére