Cukorbeteg gyermek
- Téma inditó vende1
- Kezdés dátuma
Sani
Új tag
Kedves Christina!
Irigyellek titeket, és örüljetek, hogy van miért aggódnotok.
Amikor én cukorbeteg lettem, 1986-ban még vércukormérő gépet is Ausztriában vettünk és akkor még anyukám fecskendővel ( amit aztán átforralt minden alkalommal )és 2 ampullából szívta fel a napi kétszeri inzulin igényemet. Igazán kis hypokra nem is emlékszem. Csak a nagyokra, amikor az orvos által , ill. a vénásan beadott cukor által lettem jobban. De akkor nem nagyon gyakran mértük a cukromat, és hát inkább a vizeletből figyeltük meg a távozó cukor mennyiségét.
Ahhoz képest ma szuper dolgunk, dolgotok van.
Nekem a serdülőkor volt nagyon rizikós. Hónapokat töltöttem kórházban a legnagyobb diéta betartása mellett, és hát - a doktornőm nem jött rá - engem vádolt a magas vcértékekért. Szóval nem ' esett' le neki, hogy esetleg a hormonok is bezavarhatnak + a testi fejlődés is közre játszik a megnövelt inzulin igényemhez.
Mára szerencsére már sokkal jobb a helyzet. Már tapasztaltabbak az orvosok. És szerencsére ahogy olvasom, az anyukák is sokkal jobban felkészültebbek és több a lehetőség az ismeretek megszerzéséhez.
Le a kalappal az összes anyuka előtt, akinek cukorbeteg gyermeke van.
Nincsen könnyű dolgotok, és hát - szerintem - nem is lesz könnyű.
Úgy kell nevelni a gyermeteket, hogy legyen betegség tudata és aszerint éljen, viszont ezért ne érezze magát hátrányos helyzetben. Nagyon sok múlik rajtatok!
Irigyellek titeket, és örüljetek, hogy van miért aggódnotok.
Amikor én cukorbeteg lettem, 1986-ban még vércukormérő gépet is Ausztriában vettünk és akkor még anyukám fecskendővel ( amit aztán átforralt minden alkalommal )és 2 ampullából szívta fel a napi kétszeri inzulin igényemet. Igazán kis hypokra nem is emlékszem. Csak a nagyokra, amikor az orvos által , ill. a vénásan beadott cukor által lettem jobban. De akkor nem nagyon gyakran mértük a cukromat, és hát inkább a vizeletből figyeltük meg a távozó cukor mennyiségét.
Ahhoz képest ma szuper dolgunk, dolgotok van.
Nekem a serdülőkor volt nagyon rizikós. Hónapokat töltöttem kórházban a legnagyobb diéta betartása mellett, és hát - a doktornőm nem jött rá - engem vádolt a magas vcértékekért. Szóval nem ' esett' le neki, hogy esetleg a hormonok is bezavarhatnak + a testi fejlődés is közre játszik a megnövelt inzulin igényemhez.
Mára szerencsére már sokkal jobb a helyzet. Már tapasztaltabbak az orvosok. És szerencsére ahogy olvasom, az anyukák is sokkal jobban felkészültebbek és több a lehetőség az ismeretek megszerzéséhez.
Le a kalappal az összes anyuka előtt, akinek cukorbeteg gyermeke van.
Nincsen könnyű dolgotok, és hát - szerintem - nem is lesz könnyű.
Úgy kell nevelni a gyermeteket, hogy legyen betegség tudata és aszerint éljen, viszont ezért ne érezze magát hátrányos helyzetben. Nagyon sok múlik rajtatok!
vighkata
Utolérhetetlen :) – moderátor
Kedves Sani, és Mindenki!
Én 32 (1994-ben) évesen lettem cukorbeteg, és azon szerencsések közé tartozom, akik az első szurit is már a modern tollal adhatták, és az első hónapban meg is vehettem a cukormérőt. Persze azok is "maradibbak" voltak a maiaknál, de ég és föld ahhoz képest, ahogy ti kényszerültetek kezelni a diabéteszeteket. Én csak, mint történelmet tudom, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen nehéz volt nektek, és szüleitekrel mekkora feladatot rótt a kezelés.
Valójában nincsen senkinek sem könnyű dolga, de én mindig elcsodálkozom azon a kitartáson, és következetességen, amiket ti produkáltaok szüleitekkel együtt annak idején. Na az biztos, hogy nem volt könnyű időszak. Ugyanakkor a mai anyukáknak is maximális elismerés jár, ahogy szívvel-lélekkel gondozzák a gyerkőcöket, még akkor is, ha kezelés maga már könnyebb. Talán ez is jókora erőt ad mindnyájunknak, hogy a sokkal nehezebb körülmények ellenére is itt vagytok, vidámak vagytok, és megosztjátok velünk a tapasztalatokat.
Köszike érte mindenkinek.
Kata
Én 32 (1994-ben) évesen lettem cukorbeteg, és azon szerencsések közé tartozom, akik az első szurit is már a modern tollal adhatták, és az első hónapban meg is vehettem a cukormérőt. Persze azok is "maradibbak" voltak a maiaknál, de ég és föld ahhoz képest, ahogy ti kényszerültetek kezelni a diabéteszeteket. Én csak, mint történelmet tudom, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen nehéz volt nektek, és szüleitekrel mekkora feladatot rótt a kezelés.
Valójában nincsen senkinek sem könnyű dolga, de én mindig elcsodálkozom azon a kitartáson, és következetességen, amiket ti produkáltaok szüleitekkel együtt annak idején. Na az biztos, hogy nem volt könnyű időszak. Ugyanakkor a mai anyukáknak is maximális elismerés jár, ahogy szívvel-lélekkel gondozzák a gyerkőcöket, még akkor is, ha kezelés maga már könnyebb. Talán ez is jókora erőt ad mindnyájunknak, hogy a sokkal nehezebb körülmények ellenére is itt vagytok, vidámak vagytok, és megosztjátok velünk a tapasztalatokat.
Köszike érte mindenkinek.
Kata
H
hypohonder
Vendég
Kedves fórumozók, elolvastam Sani írását - csak annyit fűznék hozzá, hogy el lehet képzelni, hogy ha '86-ban ilyenek voltak a körülmények, akkor milyenek lehettek '63 és '86 között...
Nem kívánok tronfolni semmire és senkire, elég ha annyit mondok: én évekig nem jártam felülvizsgálatokra, orvoshoz is csak az inzulin felírásáért (de azt is inkább édesanyám intézte), mert annyira szükségtelennek tartottam, hiszen úgy sem történt semmi. Sokkal inkább a magam korlátozott és alapjaiban hiányos tudása, illetve inkább a megszerzett tapasztalatok alapján próbáltam kezelni magam.
Hipók, olyanok, amiket Sani ír, hogy vénás injekciókkal kellett volna helyrehozni engem, nem volt. Egyszer, 1975-ben kerültem hipó miatt kórházba, de ott sem kellett ilyen kezelést kapnom. Viszont az is igaz, hogy egy-egy inzulin beállítás nem 2-3 napig, hanem hetekig tartott...
Na de hagyjuk a régi dolgokat, amit lehet, még most kell jól kezelni. Talán megérem a cukorbetegségem ötvenedik évfordulóját - majdnem pontosan hat évem van (volna) hátra addig. Ha megérem, bulizunk.
Nem kívánok tronfolni semmire és senkire, elég ha annyit mondok: én évekig nem jártam felülvizsgálatokra, orvoshoz is csak az inzulin felírásáért (de azt is inkább édesanyám intézte), mert annyira szükségtelennek tartottam, hiszen úgy sem történt semmi. Sokkal inkább a magam korlátozott és alapjaiban hiányos tudása, illetve inkább a megszerzett tapasztalatok alapján próbáltam kezelni magam.
Hipók, olyanok, amiket Sani ír, hogy vénás injekciókkal kellett volna helyrehozni engem, nem volt. Egyszer, 1975-ben kerültem hipó miatt kórházba, de ott sem kellett ilyen kezelést kapnom. Viszont az is igaz, hogy egy-egy inzulin beállítás nem 2-3 napig, hanem hetekig tartott...
Na de hagyjuk a régi dolgokat, amit lehet, még most kell jól kezelni. Talán megérem a cukorbetegségem ötvenedik évfordulóját - majdnem pontosan hat évem van (volna) hátra addig. Ha megérem, bulizunk.
zsuzsa
Új tag
Szia Christina!
Nem búslakodom, örülök hogy a pumpával már jobbak az értékek, csak vannak kilógó időszakok ami lehet hogy mindíg így lesz,csak én már türelmetlen vagyok , az eredményt illetően. A dr.-nő is mondta hogy ő, az én fiam, ő a Tibike, és nam máshogy hívják, és neki így működik, és másképp fog rendeződni, ne legyek türelmetlen, és lehet hogy mire állandósúlna addigra megint nő vagy fejlődik, és megint állítani kell, és ez így lesz folymatosan. Mert példálozok neki hogy de másnak így meg úgy, és ezért mondta hog nem egyfórmák, soha még egészségesen sem lehet összehasonlítani két gyereket.
Felnőtteknél ugyanez a helyzet. De azért a helyzet így már sokkal bíztatóbb, még ha nem is tökéletes.
Nem búslakodom, örülök hogy a pumpával már jobbak az értékek, csak vannak kilógó időszakok ami lehet hogy mindíg így lesz,csak én már türelmetlen vagyok , az eredményt illetően. A dr.-nő is mondta hogy ő, az én fiam, ő a Tibike, és nam máshogy hívják, és neki így működik, és másképp fog rendeződni, ne legyek türelmetlen, és lehet hogy mire állandósúlna addigra megint nő vagy fejlődik, és megint állítani kell, és ez így lesz folymatosan. Mert példálozok neki hogy de másnak így meg úgy, és ezért mondta hog nem egyfórmák, soha még egészségesen sem lehet összehasonlítani két gyereket.
Felnőtteknél ugyanez a helyzet. De azért a helyzet így már sokkal bíztatóbb, még ha nem is tökéletes.
Üdv mindenkinek! Az én kislányom február 5.-én lett 5 éves és 6 hónapja cukorbeteg. 
Engem jobban megviselt ez a tény, ugyanis egészségügyiben dolgozom és tisztában voltam a betegséggel. Viki lányom az intenzív osztályról való kikerülése után 3 nappal már felügyeletem mellett önállóan mérte a cukrát, 3-4 hét múlva az inzulint is beadta magának. Az óvónőkkel volt harcom egy párszor, mirre megértették a dolgokat. Viszont a konyhán a szakácsnő pozítivan áll a cukormentes főzéshez! Még a túrógombócot is elkészíti édesitővel a lányomnak és a másik cukorbeteg kislánynak! Már nem fogom fel olyan tragikusan a dolgokat, mint fél évvel ezelőtt. Üdv mindekinek!
Engem jobban megviselt ez a tény, ugyanis egészségügyiben dolgozom és tisztában voltam a betegséggel. Viki lányom az intenzív osztályról való kikerülése után 3 nappal már felügyeletem mellett önállóan mérte a cukrát, 3-4 hét múlva az inzulint is beadta magának. Az óvónőkkel volt harcom egy párszor, mirre megértették a dolgokat. Viszont a konyhán a szakácsnő pozítivan áll a cukormentes főzéshez! Még a túrógombócot is elkészíti édesitővel a lányomnak és a másik cukorbeteg kislánynak! Már nem fogom fel olyan tragikusan a dolgokat, mint fél évvel ezelőtt. Üdv mindekinek!
Sani
Új tag
Szia Timi!
Ilyenkor biztosan először a szülőnek kell felfogni és elfogadni, hogy az ő gyermeke is cukorbeteg lett. De nektek akkor könnyebb volt a helyzet, mint más anyukáknak, akik csak a kialakulás után néztek utána és tanultak meg a cukorbetegséggel 'együtt élni' . Drukkolok nektek, hogy minden rendben legyen és hogy jó eredmények szülessenek!
Ilyenkor biztosan először a szülőnek kell felfogni és elfogadni, hogy az ő gyermeke is cukorbeteg lett. De nektek akkor könnyebb volt a helyzet, mint más anyukáknak, akik csak a kialakulás után néztek utána és tanultak meg a cukorbetegséggel 'együtt élni' . Drukkolok nektek, hogy minden rendben legyen és hogy jó eredmények szülessenek!
Mrobi
Új tag
Szia Timi74!
Először nehéz ezt a dolgot mindenkinek elfogadnia, de aztán az idő rádöbbenti, hogy nincs választása, csinálni kell. Minél hamarabb elfogadja ezt az ember utánna annál könnyebb lesz.
Ezek a picik már olyan okosak, és ügyesek, sokszor a szülök lepödnek meg a legjobban, hogy mennyire értik a körülöttük zajló dolgokat.
Itt a fórumon meg szivesen várjuk a beszámolókat, vagy kérdéseket, amikre tudunk szivesen válaszolunk.
Addig is jó cukikat
Először nehéz ezt a dolgot mindenkinek elfogadnia, de aztán az idő rádöbbenti, hogy nincs választása, csinálni kell. Minél hamarabb elfogadja ezt az ember utánna annál könnyebb lesz.
Ezek a picik már olyan okosak, és ügyesek, sokszor a szülök lepödnek meg a legjobban, hogy mennyire értik a körülöttük zajló dolgokat.
Itt a fórumon meg szivesen várjuk a beszámolókat, vagy kérdéseket, amikre tudunk szivesen válaszolunk.
Addig is jó cukikat
zsuzsa
Új tag
Sziasztok!
Én a mai napig nem tudtam megbarátkozni a ténnyel, hogy beteg lett. Hiába könnyebb már az életünk, és szépülnek a pumpával az értékei, maga a tény mindíg elkeserít és a gongdolataimba beleivodott. Pedig a gyereknek már nincs vele gondja kezdetektől fogva nagyon okosan viselt, korát meghazudtolva, de én nem tudom feldolgozni, és vannak rossz napjaim, amikor rendesen kivagyok tőle. Én is egészségügyben jártas vagyok, és ettől mondhatom csak nehezebb volt, mert folyton a jövője miatt kesergek. És ebben a társadalom sem segít ő ovi korú de azért hogy ovódába járhasson diplomás dajka néni lettem a közelünkben lévő magánovódában, hogy oviba gyerekek között lehessen. Csak úgy veszik be az oviba ha ott vagyok, és a vércukorméréseket nem vállalják. Azt mondják félnek tőle, és miért mert nem ismerik, de nem is akarják megismerni. A kh ban az elején azt mondták hogy a társadalom ugyanolyan tagjai, hát tisztelet a kivételnek, de ilyen kicsi cukorbetegnél, mint az én fiam, a társadalom inkább a problémát látja benne, és maradjon csak otthon, kezelje csak az anyuka.Egy két ilyen segítőkész elutasító ovi után arra gondóltam hogy tovább viszem az ügyet és nem hagyom de aztán eszembe jutott hogy egyrészt magamat idegesíteném, és nem válltozna semmi, más részt meg ráerőltetni senki ovónénire nem fogom, mert abban tényleg nem lenne köszönet. Egy két év múlva már más lesz, mert egy 5 éves már tényleg megbízhatóan felügyelelt mellett csinállja magának, beszél az érzéseiről. Három és fél évesen csinálja ő, de igencsak elkél a segítség, az iskolába már megint más lesz, ha már a számokat is ismeri, leolvassa mérőt, tudja hogy mennyi az annyi, és mire van szüksége. Ehhez még idő kell, és nem is szeretném ideje korán a dolgokat, most még játszon, ezt a részét bizza rám. Nem akartam senkit elkeseríteni, én sem kesergek a dolgokon, csak a hozzáállás néha feldühít, és megnehezíti a dolgokat.
Én a mai napig nem tudtam megbarátkozni a ténnyel, hogy beteg lett. Hiába könnyebb már az életünk, és szépülnek a pumpával az értékei, maga a tény mindíg elkeserít és a gongdolataimba beleivodott. Pedig a gyereknek már nincs vele gondja kezdetektől fogva nagyon okosan viselt, korát meghazudtolva, de én nem tudom feldolgozni, és vannak rossz napjaim, amikor rendesen kivagyok tőle. Én is egészségügyben jártas vagyok, és ettől mondhatom csak nehezebb volt, mert folyton a jövője miatt kesergek. És ebben a társadalom sem segít ő ovi korú de azért hogy ovódába járhasson diplomás dajka néni lettem a közelünkben lévő magánovódában, hogy oviba gyerekek között lehessen. Csak úgy veszik be az oviba ha ott vagyok, és a vércukorméréseket nem vállalják. Azt mondják félnek tőle, és miért mert nem ismerik, de nem is akarják megismerni. A kh ban az elején azt mondták hogy a társadalom ugyanolyan tagjai, hát tisztelet a kivételnek, de ilyen kicsi cukorbetegnél, mint az én fiam, a társadalom inkább a problémát látja benne, és maradjon csak otthon, kezelje csak az anyuka.Egy két ilyen segítőkész elutasító ovi után arra gondóltam hogy tovább viszem az ügyet és nem hagyom de aztán eszembe jutott hogy egyrészt magamat idegesíteném, és nem válltozna semmi, más részt meg ráerőltetni senki ovónénire nem fogom, mert abban tényleg nem lenne köszönet. Egy két év múlva már más lesz, mert egy 5 éves már tényleg megbízhatóan felügyelelt mellett csinállja magának, beszél az érzéseiről. Három és fél évesen csinálja ő, de igencsak elkél a segítség, az iskolába már megint más lesz, ha már a számokat is ismeri, leolvassa mérőt, tudja hogy mennyi az annyi, és mire van szüksége. Ehhez még idő kell, és nem is szeretném ideje korán a dolgokat, most még játszon, ezt a részét bizza rám. Nem akartam senkit elkeseríteni, én sem kesergek a dolgokon, csak a hozzáállás néha feldühít, és megnehezíti a dolgokat.
napocska
Őstag
Sziasztok!
Nekünk az oviban szerencsére nincs gond az óvónénik hozzáállásával. Bevisszük Daninak a kaját, azt odaadják neki szépen. Cukrot napközben ovis napokon nem mérünk, csak indulás előtt és hazajövetelkor. Ha reggel magas cukorral kelünk, akkor inkább nem viszem be, ilyenkor jön a szervezőmunka, hogy ki mikor, hogy tud rá vigyázni... Amitől most épp tartok, az az iskolakezdés. Mivel decemberben betöltötte a 6-ot, szeptembertől iskolaköteles, de én annyira féltem :-O Most odafigyelnek rá dadusok, óvónénik, fix időpontokban van az étkezés, így könnyen alkalmazkodunk. Mi lesz, ha az iskolában pl. elfelejt tízóraizni? Most megyünk a nevelési tanácsadóba, mert kértem, hogy maradhasson még egy évet az oviban. Kíváncsi leszek, mennyire lesznek segítőkészek. Persze, lehet, hogy én is túl parázom a dolgokat...
Zsuzsa, a fenti hozzászólásodból rádismertem Döbröntén egymás mellett ültünk az előadásokon! Örülök, hogy pumpával könnyebb lett Nektek! Egyébként még én sem tudom rendesen megemészteni, hogy Dani csaknem egy éve diabos lett. Olyan ez, mint valami sötét felhő, ami még a legvidámabb napokon is ott lóg a fejem fölött, csak néha kisebb, néha pedig nagyobb. Remélem, azért alakul majd ez is pozitív irányba!
Szép napot mindenkinek!
Kriszta
Nekünk az oviban szerencsére nincs gond az óvónénik hozzáállásával. Bevisszük Daninak a kaját, azt odaadják neki szépen. Cukrot napközben ovis napokon nem mérünk, csak indulás előtt és hazajövetelkor. Ha reggel magas cukorral kelünk, akkor inkább nem viszem be, ilyenkor jön a szervezőmunka, hogy ki mikor, hogy tud rá vigyázni... Amitől most épp tartok, az az iskolakezdés. Mivel decemberben betöltötte a 6-ot, szeptembertől iskolaköteles, de én annyira féltem :-O Most odafigyelnek rá dadusok, óvónénik, fix időpontokban van az étkezés, így könnyen alkalmazkodunk. Mi lesz, ha az iskolában pl. elfelejt tízóraizni? Most megyünk a nevelési tanácsadóba, mert kértem, hogy maradhasson még egy évet az oviban. Kíváncsi leszek, mennyire lesznek segítőkészek. Persze, lehet, hogy én is túl parázom a dolgokat...
Zsuzsa, a fenti hozzászólásodból rádismertem
Döbröntén egymás mellett ültünk az előadásokon! Örülök, hogy pumpával könnyebb lett Nektek! Egyébként még én sem tudom rendesen megemészteni, hogy Dani csaknem egy éve diabos lett. Olyan ez, mint valami sötét felhő, ami még a legvidámabb napokon is ott lóg a fejem fölött, csak néha kisebb, néha pedig nagyobb. Remélem, azért alakul majd ez is pozitív irányba!Szép napot mindenkinek!
Kriszta
Sani
Új tag
Szia Zsuzsa és Napocska!
Biztosan nehéz lehet nektek, a gyerekek szinte még fel sem fogják, hogy mi ez az egész. Szerintem az a legfontosabb a viselkedésetekben, hogy a gyermek ne lássa a túlzott aggódást, mert rá is átragadhat. Meg kell tanítanotok őket arra, hogy mi a 'napi rutin'. ( Persze, Zsuzsa neked nehezebb a dolgod, de hidd el, az ő nyelvén meg fogja érteni, csak azért minden nap - egy jó ideig - együtt, aztán majd egyedül csinálja a dolgokat.( cukormérés, inzulinbeadás. ) Mindig legyen náluk keksz a hypo esetére.
Nagyon sajnálom Zsuzsa, hogy így állnak az ovónők a dolgokhoz. Hiszen pont az ő feladatuk lenne, hogy mindenki- kivétel nélkül - szocializálódjon, beilleszkedjen. Az, hogy ti cukrosok vagytok, csak nehezebb, de éppen ezért kellene segíteni nekik.
Neked Napocska meg azt tudom ajánlani, hogy az önállóságra próbáld vezetni.
És tényleg ne aggódjátok túl - előttük - magatokat, mert ez rossz hatással lesz a személyiségük fejlődésére.
Biztosan nehéz lehet nektek, a gyerekek szinte még fel sem fogják, hogy mi ez az egész. Szerintem az a legfontosabb a viselkedésetekben, hogy a gyermek ne lássa a túlzott aggódást, mert rá is átragadhat. Meg kell tanítanotok őket arra, hogy mi a 'napi rutin'. ( Persze, Zsuzsa neked nehezebb a dolgod, de hidd el, az ő nyelvén meg fogja érteni, csak azért minden nap - egy jó ideig - együtt, aztán majd egyedül csinálja a dolgokat.( cukormérés, inzulinbeadás. ) Mindig legyen náluk keksz a hypo esetére.
Nagyon sajnálom Zsuzsa, hogy így állnak az ovónők a dolgokhoz. Hiszen pont az ő feladatuk lenne, hogy mindenki- kivétel nélkül - szocializálódjon, beilleszkedjen. Az, hogy ti cukrosok vagytok, csak nehezebb, de éppen ezért kellene segíteni nekik.
Neked Napocska meg azt tudom ajánlani, hogy az önállóságra próbáld vezetni.
És tényleg ne aggódjátok túl - előttük - magatokat, mert ez rossz hatással lesz a személyiségük fejlődésére.
napocska
Őstag
Neked Napocska meg azt tudom ajánlani, hogy az önállóságra próbáld vezetni.
És tényleg ne aggódjátok túl - előttük - magatokat, mert ez rossz hatással lesz a személyiségük fejlődésére.[/quote]
Szia Sani!
Sajnos kicsit tényleg túlaggódom a dolgokat, ilyen vagyok alapból. Mostanában gondolkoztam ezen, hogy miért van az, hogy bár egész nap remekül érzi Dani magát az oviban, reggelente az utóbbi napokban pityereg, mikor be kell menni. Valószínűleg az én aggodalmamat érzi, bár igyekszem nem mutatni, de a gyerekek eléggé tisztában vannak a szülők érzéseivel. Biztos úgy van vele, hogy ha anya ennyire izgul valami miatt, akkor az biztos valami szörnyűséges dolog lehet! Próbálom lazábbra venni ezentúl
Üdvözlettel
Kriszta
És tényleg ne aggódjátok túl - előttük - magatokat, mert ez rossz hatással lesz a személyiségük fejlődésére.[/quote]
Szia Sani!
Sajnos kicsit tényleg túlaggódom a dolgokat, ilyen vagyok alapból. Mostanában gondolkoztam ezen, hogy miért van az, hogy bár egész nap remekül érzi Dani magát az oviban, reggelente az utóbbi napokban pityereg, mikor be kell menni. Valószínűleg az én aggodalmamat érzi, bár igyekszem nem mutatni, de a gyerekek eléggé tisztában vannak a szülők érzéseivel
. Biztos úgy van vele, hogy ha anya ennyire izgul valami miatt, akkor az biztos valami szörnyűséges dolog lehet! Próbálom lazábbra venni ezentúl Üdvözlettel
Kriszta
Helló Mrobi! Igazad van abban, hogy elfogadni és együtt élni kell tudni a betegséggel. Én is el voltam keseredve amikor kiderült és hetekig csak azt kérdeztem magamtól, hogy miért pont az ÉN lányom!? Viki lányomról tudni kell, hogy neki az élet sem úgy kezdődött, mint más újszülöttnek. Medencevégű spontán szülés volt, ami után 3-4 percig nem volt légzése, intubálták és ballonnal lélegeztették, amíg nem rendeződött az állapota. A koraszülött osztályon 3 napos korában keringési elégtelensége lett. Vizsgálatok sorozata, antibiotikumos kezelés 2 hétig. 3-6 hónapos koráig Pavlik kengyelt viselt a faros szülés miatt. És ezek után 4,5 éves korára diabeteszes. A lányom egy roppant életre való és ÉLNI akaró teremtés. Ezek után csak annyit irhatok az elkeseredett anyukáknak, hogy fel a fejjel! Timi74
Sziasztok!
Február 4. óta követem a fórumot és próbálok erőt venni magamon, hogy hozzászóljak. A 4 éves kisfiamról ezen a napon derült ki, hogy cukorbeteg...
Eddig nagyon bátran viseli, és most szerencsére itthon tudtam vele maradni, mert kistestvére lesz. Előre tervezni most még nem nagyon tudok, legfeljebb egy-két napot, nem tudom ez a szomorúság meddig tart. Előtte persze igyekszem természetesen viselkedni, remélem a kis lelke nem sérül meg a betegség miatt túlságosan.
Mi most mixtardot kapunk, mert a kórház kapott egy csomót és így napi két beadásnál tartunk. Jelenleg egész jók az értékei, de tudom, hogy ez nem lesz mindig így... Az óvodában aranyosak, érdeklődnek, de nem tudom, hogy a gyakorlatban hogyan fog működni (vércukor-mérés, étkezés?)
Egy szomorú, de bizakodó anyuka
Február 4. óta követem a fórumot és próbálok erőt venni magamon, hogy hozzászóljak. A 4 éves kisfiamról ezen a napon derült ki, hogy cukorbeteg...
Eddig nagyon bátran viseli, és most szerencsére itthon tudtam vele maradni, mert kistestvére lesz. Előre tervezni most még nem nagyon tudok, legfeljebb egy-két napot, nem tudom ez a szomorúság meddig tart. Előtte persze igyekszem természetesen viselkedni, remélem a kis lelke nem sérül meg a betegség miatt túlságosan.
Mi most mixtardot kapunk, mert a kórház kapott egy csomót és így napi két beadásnál tartunk. Jelenleg egész jók az értékei, de tudom, hogy ez nem lesz mindig így... Az óvodában aranyosak, érdeklődnek, de nem tudom, hogy a gyakorlatban hogyan fog működni (vércukor-mérés, étkezés?)
Egy szomorú, de bizakodó anyuka
Sani
Új tag
Kedves Eszter!
Nagyon ügyesen csinálod, hogy próbálsz vele természetes lenni a tény hatásásra is. Ez nagyon fontos, hogy ne érezze, hogy Te mennyire aggódsz. Viszont - ha Te már nagyjából - kiismerted a betegséget, az Ő nyelvén neki is el kell magyarázni mindent. Előbbiekben olvasva nagyon okosak és értelmesen tudják a kisgyerekek ezt kezelni, persze vannak kivételek, de akkor meggyőzőnek kel lenni. Ha szegénynek nehezére esik elfogadni, azt ajánlom, ismerkedjetek össze más anyukákkal és hasonló korú cukorbeteg gyerekekkel, és akkor látni fogja, hogy nincsen egyedül, más is cukorbeteg. Ez nagyon sok erőt adhat neki. ( Emlékszem, nekem régen nagyon jó volt látni és tudni, hogy más gyerek milyen ügyesen - és szakszerűen - kezeli a betegségét.)
Addig meg ne aggódj a rossz értékek miatt, amíg nincsenek, viszont tegyél is mindent meg, hogy ne legyenek.
Teljes, boldog élet vár a gyermekedre csak jól kell elindítani az úton. Nagy a felelősséged, mint szülőnek, de biztosan minden rendben lesz.
Bármi kérdésed van, szívesen válaszolunk, ha tudunk. ( Szerintem nyugodtan írhatom ezt a többiek nevében is )
Nagyon ügyesen csinálod, hogy próbálsz vele természetes lenni a tény hatásásra is. Ez nagyon fontos, hogy ne érezze, hogy Te mennyire aggódsz. Viszont - ha Te már nagyjából - kiismerted a betegséget, az Ő nyelvén neki is el kell magyarázni mindent. Előbbiekben olvasva nagyon okosak és értelmesen tudják a kisgyerekek ezt kezelni, persze vannak kivételek, de akkor meggyőzőnek kel lenni. Ha szegénynek nehezére esik elfogadni, azt ajánlom, ismerkedjetek össze más anyukákkal és hasonló korú cukorbeteg gyerekekkel, és akkor látni fogja, hogy nincsen egyedül, más is cukorbeteg. Ez nagyon sok erőt adhat neki. ( Emlékszem, nekem régen nagyon jó volt látni és tudni, hogy más gyerek milyen ügyesen - és szakszerűen - kezeli a betegségét.)
Addig meg ne aggódj a rossz értékek miatt, amíg nincsenek, viszont tegyél is mindent meg, hogy ne legyenek.
Teljes, boldog élet vár a gyermekedre csak jól kell elindítani az úton. Nagy a felelősséged, mint szülőnek, de biztosan minden rendben lesz.
Bármi kérdésed van, szívesen válaszolunk, ha tudunk. ( Szerintem nyugodtan írhatom ezt a többiek nevében is )