Teljesen igazad van Poe - mint sokszor - így kell hozzá állni a dolgokhoz, különben megbolondulunk!! Egyike vagy a fórumozóknak, ha nem lennél itt a tanácsaiddal, segítőkészségeddel, akkor nekünk is nehezebb lenne!
De! Egy szülőnek mindig nehezebb, meg kell küzdeni a lelki dolgokkal is, hogy látja a kisgyermekét, aki tulajdonképpen elszenvedi ezt az egészet. Annál nincs borzasztóbb érzés, amikor kiveszed a kisgyereket a kiságyából és remeg a kezeidben, mert rosszul érzi magát a hipó miatt. Rosszul van, mert te épp több inzulint adtál neki, mert épp nagyon magas volt és te gyorsan le akartad hozni. Vagy egyszerűen nem érted, hogy épp miért mértél épp olyan magas cukit, amikor te azt hiszed, hogy mindent jól csináltál.
Én a tanulásban és a munkában is próbáltam maximumot hozni. Precízen dolgoztam, tudtam, hogy egy+egy az kettő, és most pedig akármilyen jól akarom végezni a "dolgom" , rengeteg alkalommal nem sikerül és ezzel a kicsi gyerekem életével játszom. Biztos vagyok benne, hogy ha én lettem volna cukorbeteg, már rég túl lennék az egészen és beletörődnék, élném az életem. Nem tudom, hogy Poe neked van-e már családod, de ha még nincs, mihelyt megszületik a gyermeked és a kezedbe fogod, rá fogsz jönni, érezni fogod, hogy én miről beszéltem.... majd emlékezz erre.
Na jó, megyek cukit mérni. Poe!! Nem ám megharagudni, sem piszkálni, sem összeveszni nem akartam veled, csak így késő este kicsit beszélgetni egy baráttal, akit sajnos személyesen még nem ismerek.
Csak kiírtam a gondolatom.
Jó éj!
Umbra
Levegő után kapkodsz, üvölteni tudnál. De aztán az első sokk után megrázod magad és és hétköznapok visznek magukkal, közben azt gondolod, hogy kibirom. DE MEDDIG???
Aztán egy idő után úgy érzed, hogy elfogy az erőd és tehetetlen vagy. És megint az kérdezed, hogy meddig még? Nincs éjjeled és nincs nappalod, hogy ne gondolj rá, milyen lenne ha nem lenne. És megint üvöltenek a fejedben a kérdések, hogy miért, miért ő ... stb.
