Insulinpumpa

tímeácska

Őstag
Egyszer meg Mátém ugyancsak vérvételes procedúra után felháborodva ráförmedt a körülötte álló fehér köpenyes-seregre, miután az 5. bökés után sem sikerült a vérvétel, hogy:
- Most aztán jó ha tudjátok, hogy már nagyon tele van a hócipőtök velem!!!
:lol::lol::lol:
 

ildikó

Új tag
Erzsébet!

Az én fiam 2 évesen kapta a pumpát. Mi is nagyon féltünk, mert ő még az új cipővel is 1 hónapig barátkozik. És a pumpát pillanatok alatt megszokta, eszébe sem jutott piszkálni, a kanül meg csak úgy nem jön ki! Mi 8-10-szer mérünk naponta, és ez kell is bizony. Ne engedd, hogy ne engedje mérni, neki meg kell szoknia, hogy sajna ez már mindig így lesz.
Christa! Péter is így volt, hogy utált már enni 2 óránként, ezért szorgalmaztuk a pumpát. Onnantól kezdve pedig teljesen megváltozott, imád enni! Szerintem azért a Medtronic-osat ajánlják gyereknek, mert tud 0,05 bázist, és egy ilyen pici gyereknél bizony ez is számít! Mi szeretjük!
 

christina

Őstag
Christina ez nagyon jó. Csak a metronikot nézitek meg? Tudom a Körner dr.-nő ezt javasolja, mert ezzel a céggel van kapcsolatban, nekünk is azt mondta hogy ez a legmegbízhatóbb. Itt a másik cégről is ugyanezt elmondják. Nagyon jó hogy elindúltatok, innen már ha bejön nektek, és a kisfiadnak, akkor biztos meglesz. Annyira más lesz vele az élet, pláne hogy most mennyi nehézségetek van az étkezés területén.

Igen, csak a Medtronicot nézzük meg. Nem a Körner dr nő miatt, ő ugyanis elég korrektül megadta a Roche kapcsolattartó tel.számát is és mondta hogy nyugodtan nézzem meg mind a két pumpát. De nekem hiába tetszik kívülről a Spirit, mégis két dolog szól a Medtronic mellett. 1: a legkisebb adagolást ez tudja- egy gyereknél ez jó dolog ahogy Ildi is írta
2: néha rá tudok tenni vércukor mérőt és monitorozhatom 1 napig- ez szerintem jó dolog és tanulságos lehet
Ezért nem megyek el a másik céghez, én az eddig főleg tőletek hallottak alapján így döntöttem és remélem nem fogom megbánni.
Nincs sok időm munka mellett és hiába mutogatnák, gép-gép azt nem hiszem hogy okosabb lennék ha megnézem.
Remélem egy új időszámítás veszi majd kezdetét a pumpával. Drukkoljatok!;)
 

poe

Őstag
2: néha rá tudok tenni vércukor mérőt és monitorozhatom 1 napig- ez szerintem jó dolog és tanulságos lehet
Szia!
Én is emmiatt választottam a MedTronic-ot.
Egyébként a szenzor éllettartama 3 nap, de amíg nem fogy ki a reagens, újraindítható. Rajtam elsőre kb 9 napig működött. (Mondjuk egy gyerkőc nem biztos, hogy jól viselné, 4-5 nap után azért már viszket a ragacs alatt, esetleg begyulladhat stb.)
 

napocska

Őstag
Huhú, Kriszta, micsoda elhatározás! Gratulálok, drukkolok nagyon, hogy minden jól menjen. Biztos sokkal könnyebb lesz az életetek pumpával!
 

tímeácska

Őstag
Annyira örülök, hogy Christináék is pumpa-projecteznek...;-) Legalább annyira izgulok Értük, mint annak idején Mátémért!;-) De tényleg!!! Én tudom, hogy minden flottul fog menni!!! (Robiii, mint a fórum Nostradamusa, erősíts meg ebben!!!;-))
 
Szia!
Elvileg a "bólus" nem csíphet... Lehet, hogy nem megfelelő helyen, ill. mélységben van a kanül? Hova tetted, és melyik/mekkora kanült?
Persze, ezt a "bólus nem csíphet", és hasonló sztorikat megdönteni látszom én is... Azzal a különbséggel, hogy nekem a "bólus" nem csíp... :) Ugye, érthető, amit mondani/írni akarok... Kinek így, kinek úgy, kinél így, kinél úgy... Hát, már rám sem lehet a "szokványos" dolgokat rámhúzni... Azaz, nem lehet általánosítani... ;-)

És milyenek a cukraid pumpa mellett? Megérte váltani?!;-)
Hjaj, nagyon jó döntés volt váltani! Szabadnak érzem magam, és minden jól megy. 4 hónap alatt sokat tanultam, sokmindent megfigyeltem...
10 feletti vércukrok azért előfordulnak. De a legalacsonyabb, amit mértem az utolsó 2 hónapban: 4,1!!! Tisztára rosszul voltam, mintha 2 alatt lett volna... Elszoktam a hipóktól.
Érdekes, hogy a könyökhajlatnál lévő bőrpanaszom is megszűnt, amióta pumpát használok. Lehet, hogy nincs összefüggés, de szerintem van. :)
Viszont nem sikerül híznom, pedig rengeteget eszem... 300 g szénhidrátot...
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Szia!
Én is emmiatt választottam a MedTronic-ot.
Egyébként a szenzor éllettartama 3 nap, de amíg nem fogy ki a reagens, újraindítható. Rajtam elsőre kb 9 napig működött. (Mondjuk egy gyerkőc nem biztos, hogy jól viselné, 4-5 nap után azért már viszket a ragacs alatt, esetleg begyulladhat stb.)

És ha Te is megmutatnád a talin a szenzort? Persze ahhoz el kéne jönnöd a talira. Na? Szívesen látnánk.
 

poe

Őstag
És ha Te is megmutatnád a talin a szenzort? Persze ahhoz el kéne jönnöd a talira. Na? Szívesen látnánk.

Tudom, de sajnos nekem nem jó az időpont. :(
Ez a szenzoros dolog a következőképp van:
A cucc áll egy távadóból és egyszerhasználatos szenzorból. A távadó elég drága, de nem kell megvenni, csak szólok a trénernek, hogy kellene, megbeszéljük az időpontot és ő kikölcsönzi nekem az övét, így csak az egyszerhasználatos szenzort kell megvenni, ez kb 9000 Huf. A szenzort 45 fokos belövővel kell behelyezni, rácuppantani a távadót, leragasztani és onnantól fogva non-stop mér.
 

tímeácska

Őstag
Nos, eddig egészen jók a tapasztalataim a Rapid-D Link kanüllel... A bőröm bírja, de fürdéskor eléggé zavaró az a majd' 10 centis lifegő-lafogó szerelék darab... Főleg törölközéskor... Mindig annyira félek, hogy kirántom... Meg az a "csikizős" érzés zavar még... De majd meglátjuk, hosszabb távon bírja e a bőröm... Én bizakodó vagyok...
 

Mrobi

Új tag
Húha, ez valóban jó ötlet! Akinek van ilyen szenzora (Patriknak nincs?), az elhozhatna egyet mutiba... Én is kíváncsi lennék rá...
Mi is főleg a szenzor lehetősége miatt valasztotuk a Medtronikos pumpát.
Patrikon eddig egyszer volt, de sajnos egy régbbi típusú volt a doktornőnek, ahol még a távadó külön volt, és ez kábellel volt összekötve a szenzorral. És ez mind rá volt ragasztva a hasára. (majdnem befedte az egész hasát) Nem nagyon tetszett így neki, a 3. nap már nagyon viszkettet, és egy kicsit be is gyulladt alatta a bőre.
A szenzor végül is 3 napot bírt.
 

pumpás

Őstag
Nekem van ugy hogy 2 hetet is kibir egy szenzor de én a karomra teszem ott zavar legkevésbé.Atrénerem tanácsára tettem a karomra.
 
Oldal tetejére