Insulinpumpa

bogácsa

Új tag
Sziasztok!

Csak egy kis pumpás beszámolót írnék ide... most már 5 (vagy 6?...) hete van rajtam a pumpa és azt hiszem, megszokta a szervezetem a más inzulinadagolást. A cukraim jók, de érdekes módon beállt ugyanúgy, mint levemirrel, hogy dél körül a hipó akkor is jön, ha nincs is rajtam a pumpa (vagy éppen eldugult a kanül vagy alig adagol bázist), ugyanez délután 5 körül is (az első 3-4 hétben ez nem volt így pumpával). De ezzel számomra semmi baj nincsen, tök jó így. Nem nagyon tudnám megmondani, hogy azért jobbak-e a cukraim, mert rettenetesen koncentrálok most erre az egészre vagy a pumpa maga miatt, mert jelentős különbség nincsen, a Levemirrel is majdnem ennyire jók voltak az értékeim, de ott közel sem koncentráltam ennyire.

A kanüllel még mindig problémám van. A merőleges kanül eldugult, rögtön a beszúrásnál megtört szinte mindegyik vagy pedig érbe ment és annyira fájt, hogy ki kellett, hogy vegyem. A medtronicnál mondták, hogy sajnos van ilyen, akinek ilyen a hasfala. Kaptam a 45 fokos kanült, méghozzá a rövidebb változatot ezután, ami nem fájt egyáltalán (beszúrásnál) és nem dugult el (végre nem ment fel minden harmadik napon 15re a cukrom), de ez a kanülnél, annál a kb 2mm-nél irritálja a bőrőm már 1 nap után. Kanülcserénél már szépen be van gyulladva és rendesen fáj is. És nehezen gyógyul, még 10 nap múlva is ott van a piros folt a helyén, egészen gusztustalanul néz ki a hasam.

Szóval még van pár hetem, hogy döntsek, de egyre tanácstalanabb vagyok. Nekem ugyanannyit kell figyelnem és koncentrálnom (hacsak nem többet...), mint Levemirrel és mint fentebb írtam, nincs igazi különbség a cukraimban, ami különbség van, az akár attól is lehet (gyanítom, hogy így van), hogy sokkal jobban figyelek most. (mindemellett utánanéztem és találtam eseteket, amikor Levemirrel szültek többen is és nem lett semmi baja egyik babának sem)

Azt szeretném kérdezni tőletek, pumpásoktól, hogy van-e köztetek olyan, akinek pumpa előtt is jó volt a HbA1c-je? (értem azt 7 alatt, 6 közelében) Azért is érdekel, mert érzem a pumpásokon, hogy annyira mondja mindenki, hogy a pumpa mennyire jó, a kanült meg lehet szokni (nyilván nem akkor, ha begyullad...) és, hogy mindenki mennyire fontosnak tartja, hogy maradjak én is a pumpánál - csak érdekelne, hogy ez miért van, mit nem látok én a pumpában, amit ti igen? (ezért szeretnék olyasvalakit keresni, akinek a vércukrai pumpa előtt is relatíve jók voltak, azaz 6 körüli HbA1c-je volt)

szia!

hát én nem az vagyok akinek a pumpa előtt jók voltak a cukrai...:D
már a 10 feletti glikáltat súroltam és tartottam a diétát. és olvasom valaki nem hiszi el h a front, stressz mennyire tudja beflyásolni a vércukrot, de nekem nagyon. pl: rengeteg alkalommal mikor felhúztam magam, elején megmértem a vc-mat és normál volt, 1 órával később már 17, akár 20 is, úgy hogy közben nem ettem, nem hipóztam, nem hatott előző étkezés...csak ültem és idegeskedtem. de az erős frontok is így hatnak rám. kívánom minden cukorbetegnek h ezekre ne legyenek érzékenyek, mert nem kellemes. a pumpa 3 percenként viszont adagol egy mikromennyiségű gyorsat, így mikor stresszelek, alapból plusz 1 egységet beadok és a bázist 2 órára megemelem 50%kal..ez bevált, így nem szállok el.
ezért lett sokkal jobb a pumpa utáni elsó glikáltam(8,1) . ez is messze van a tökéletestől, de szinte évek óta ez az érték csak felfelé kúszott. semmi pénzért nem adnám vissza a pumpát.

ja, és molli a kérdésedere válaszolva, szerintem akinek 7 alatt van a cukra, úgy átlagosan, nincs szüksége a pumpára-akkor nekem biztos h nem lenne...mert azért valahol egy plusz "teher". viszont nekem erősen indokolt volt....
remélem jelentkezik olyan diabos is, akinek pumpa előtt is jó cukrai voltak és tőle szerezhetsz majd igényeidnek megfelelő infót is, mert én csak lábatlankotam most:-D

szép napot!



bogácsa
 

bogácsa

Új tag
Kedves Kmolli, kérdezted, hogy van-e, akinek a pumpa előtt is jó volt a HgbA1c-je. Nekem mondhatom, hogy actrapid-monotarddal is 7 alatt voltak az eredményeim, s nem is azért kaptam a pumpát, mert ezen javítani kellett volna, hanem a néhány szövődmény súlyosbodásának elkerülése végett. Ugyanis a korábbi cukraim sokkal inkább szóródtak a hipó és a hiper között, most viszont nagyon kivételes dolognak (pl. mint korábban beszámoltam róla, amikor a merőleges rövid kanül kijött a helyéről) kell történnie, hogy akárcsak megközelítse a huszast. A HgbA1c-m mostanában 7-7,2 közötti, tehát kicsit romlott, de a szövődményeim nem súlyosbodtak (remélem...).

Egyébként a kanül-dilemma nálam is fennáll, mert most vagyok az utolsó féléves szerelék-igénylés közepén, és még nem tudom, hogy milyen szerelékeket kérjek. Általában nincsenek rossz élményeim, egy-két eset viszont elgondolkodtat.

Csodálkozom, hogy nektek, fiataloknak milyen problémát jelent a kanül helye. Nekem 1-3 nap alatt begyógyul, s bár a pici heg helye azért látszik, de nincsenek olyan gondjaim, mint amiket többen is leírtak már ezen a fórumon. Egyébként úgy a begyulladásnak, mint a nehezen gyógyuló sebnek lehet oka az egyéni adottságokon kívül a nem igazán megfelelő vércukorszintnek is. Magasabb vércukor esetén sokkal nehezebben gyógyulnak a sebek - gondolom, hogy ezt mindenki jól tudja.

Mivel nálam is közeleg a pumpaváltás, a héten közelebbi ismeretségbe kerültem a Spirittel. Remélem, hogy nem lesz akadálya annak, hogy a további, még hátralévő néhány évben is pumpát használhassak...:evil:

az előző hozzászólásomat helyesbíteném akkor:
tehát ha valakinek 7es a glikált hemoglobinja, viszont az úgy jön ki h 2 és 22 közt mozog a cukor, akkor persze, indokolt a pumpa...előzőleg azokra értettem a pumpa mellőzősét, akinek valóban csak 7 és akörül mozog a cukra. természetesen a szövődmények elkerülése a legfőbb!
a kanül helye meg annyira bizonytalanul gyógyul...szerencse kérdése. hol 1 nap alatt már nyoma sincs, hol meg úgy begyullad h hetekig fáj a helye...én a hasamba már nem szúrom, mert ott 90% eséllyel begyulladt, de durván. a combom meg jól bírja, csak figyelni kell h nadrág le és felvételkor ne szakítsam ki.
 

tímeácska

Őstag
Sziasztok!
Múltkor említettem, hogy úgy hallottam, kivonják a forgalomból a Mixtard inzulinokat (10-20-30-40-50)... Nos, a hír igaz! Tegnap olvastam a Novo Nordisk hivatalos közleményei között... Ezen inzulinok kb. októberig lesznek hozzáférhetőek a gyógyszertárakban. Szóval, aki a fennt említett inzulinok valamelyikét használja, keresse fel a közeljövőben szakorvosát, hogy időben meg tudják beszélni a teendőket...
Köszi a figyelmet, és aki hallja/olvassa, adja át...!
Timi
Ja, és bocsi a "feltűnősködésért"... :)
 
Sziasztok Inzulinpumpa-használók!

A közeljövőben valószínűleg én is átállok pumpára. A HgbA1C-m szinte mindig 7% alatti, de ez az átlag szélsőértékekből jön ki (2-20)... Elég érzékeny vagyok az időjárás-változásokra. Szóval nem jó ez így. :(

Most azt szeretném megkérdezni Tőletek, hogy pumpával mennyire jól kezelhetők a lehűléssel vagy felmelegedéssel együtt járó vércukor-ingadozások.

Amúgy tök jó a fórum, rengeteg elméleti támogatást kaptam már a hozzászólásaitoktól. :)

Köszi és minden jót!
 

Camilla

Új tag
HAhó!
Korábban olvastam egy kérdést a pumpával való strandolásról ,de az arra adott válasz nem elégítette ki teljesen az általam felmerült kérdéseket.(Elnézést a válaszadótól).Ha pl. 1 teljes hétig nyaralok, és napközben egész nap strandon vagyok, akkor úgy gondolom, hogy pennel fogom magam szúrni, és nem szeretném azt sem, hogy az a tapasz a műanyag fedővel rajtam legyen, mert a hasfalon elég szembetűnő lenne (és persze máshol is).Szerintetek annak van értelme, hogy strand után visszalövöm a kanült magamba, és visszaállok a pumpára. Csak azt számolgattam, hogy akkor elég sok szereléket/kanült kell elhasználnom a nyaralás alatt, ha minden délután belövök egy újat magamba. A pumpa tanácsadóm azt javasolta, hogy a tapaszt ne vegyem le magamról, és csatlakoztassam vissza a bólus beadásokra a pumpát, de megmondom őszintén,hogy engem tényleg nagyon zavarna a tapasszal való strandolás. Mit javasoltok?
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
HAhó!
Korábban olvastam egy kérdést a pumpával való strandolásról ,de az arra adott válasz nem elégítette ki teljesen az általam felmerült kérdéseket.(Elnézést a válaszadótól).Ha pl. 1 teljes hétig nyaralok, és napközben egész nap strandon vagyok, akkor úgy gondolom, hogy pennel fogom magam szúrni, és nem szeretném azt sem, hogy az a tapasz a műanyag fedővel rajtam legyen, mert a hasfalon elég szembetűnő lenne (és persze máshol is).Szerintetek annak van értelme, hogy strand után visszalövöm a kanült magamba, és visszaállok a pumpára. Csak azt számolgattam, hogy akkor elég sok szereléket/kanült kell elhasználnom a nyaralás alatt, ha minden délután belövök egy újat magamba. A pumpa tanácsadóm azt javasolta, hogy a tapaszt ne vegyem le magamról, és csatlakoztassam vissza a bólus beadásokra a pumpát, de megmondom őszintén,hogy engem tényleg nagyon zavarna a tapasszal való strandolás. Mit javasoltok?
Próbáltad már a fenekedbe, azaz a tomporrészedbe szúrni a kanült? Ott elfedi a fürdőruha.
 

lizzi

Őstag
Sziasztok!
fokszmulder én elmondhatom ,hogy a penes időszakomban elég nehezen kezelhetőek voltak a cukraim így lettem 3 hónapja pumpás és azóta szinte minden régi gondom megoldodótt! Értem ez alatt ,hogy a hipók után nem megy fel 20-ra a cukrom,nem lesz menszesz előtt egy héttel 2-12 közötti és még sorolhatnám.Tehát én nagyon meg vagyok vele elégedve és szerintem egy próbát mindenkinek megér,aki gondolkodik rajta,hiszen 3 hónapig kipróbálhatod minden kötelezettség nélkül.
 

lizzi

Őstag
Camilla
én azt csináltam nyaraláskor, hogy ahogy Molli írta a kanült farba szúrtam és ott eltakarta a fürdőruha,és amikor vízbe mentem 1-1,5 órára levettem a pumpát és miután kijöttem megmértem a cukromat,ha picit magasabb volt mint mikor levettem beadtam a kimaradt bázist,ha nem akkor beleraktam egy kis színes horgolt tartóba ,amit én horgoltam és a derekamra kötöttem.Sokan szerintem azt gondolták,hogy ez egy mobiltelefon.De azt is csináltam hogy beleraktam a fürdőruhámba csak úgy mindenféle tartó nélkül.Én biztosan nem ,,peneznék,, újra ha már pumpám van, de mindenki másképp csinálja!!
 
Köszi, Lizzi! Jó, hogy írtál...

Még az is érdekelne, hogy egyes nagyon erősen sugárzó berendezések (pl. fémkereső kapuk) árthatnak-e a pumpának. Szerkezetileg, beállításokban...
Ha igen, akkor még új munkahelyet is keresnem kell... :(

Reggeli előtt 12,3 volt a vércukrom, most meg már 14,7... :(
 

lizzi

Őstag
igen, úgy tudom hogy ilyen helyeken le kell csatlakoztatni a pumpát ,de nem tudom hogy a fémkereső kapuknál mit kell tenni vele.Én még nem voltam a pumpával ilyen helyeken ,de biztosan tudnak majd segíteni mások ebben ,ha nem akkor a pumpa tanácsadótól kell megkérdezni.Nem tudom milyen inzulint adsz de ilyenkor nem szoktál korrigálni mondjuk 2 egységgel? És mit reggeliztél,az sem mindegy!
 
Elég kényelmetlen lenne minden nap levenni meg magyarázkodni. Persze megpróbálok majd intézni külön engedélyt...
NovoRapidot és Lantust használok. Persze, adtam NR-t, de már ébredéskor is magas volt... Reggelire barna kenyeret, zöldségeket és egy pohár kefirt ettem. Nem hiszem, hogy a reggelitől ment fel.
 

bogácsa

Új tag
HAhó!
Korábban olvastam egy kérdést a pumpával való strandolásról ,de az arra adott válasz nem elégítette ki teljesen az általam felmerült kérdéseket.(Elnézést a válaszadótól).Ha pl. 1 teljes hétig nyaralok, és napközben egész nap strandon vagyok, akkor úgy gondolom, hogy pennel fogom magam szúrni, és nem szeretném azt sem, hogy az a tapasz a műanyag fedővel rajtam legyen, mert a hasfalon elég szembetűnő lenne (és persze máshol is).Szerintetek annak van értelme, hogy strand után visszalövöm a kanült magamba, és visszaállok a pumpára. Csak azt számolgattam, hogy akkor elég sok szereléket/kanült kell elhasználnom a nyaralás alatt, ha minden délután belövök egy újat magamba. A pumpa tanácsadóm azt javasolta, hogy a tapaszt ne vegyem le magamról, és csatlakoztassam vissza a bólus beadásokra a pumpát, de megmondom őszintén,hogy engem tényleg nagyon zavarna a tapasszal való strandolás. Mit javasoltok?

szia!

a kanül tomporbalővése tök jó ötlet. habár engem nem zavart a combomban sem a kanül...a mai világban kutyát sem érdekel mi van a testeden...akit meg igen, azt én ***rom le:) idegen ember...kanülcserénél az volt a vicces h a kanül helye alatt fehét folt maradt, de az másnap le is sült...szerintem nem érdemes penezni, amikor kijössz a vízből, akkor rácsatlakozol napozás közben, ilyen kor esetleg ha úgy áll a vércukrod, plusz egységekkel és bázisnöveléssel korrigálhatsz. a külvilág egyébként tényleg mobilnak nézi a pumpdat, mert azt sem tudják h ilyen létezik. nem kell törödni a többi emberrel. tőlem aztán gondolhatnak amit akarnak. én maradok az én kis meleg burkomban, ahol jól érzem magamat és értenek=család, párom, barátok....a kanülöm meg tök jó minőségű, 3 nap alatt sem ázott le, pedig intenzíven vízben volt:cool:
 
Még az is érdekelne, hogy egyes nagyon erősen sugárzó berendezések (pl. fémkereső kapuk) árthatnak-e a pumpának.
A sugárzás erősségétől függ. Én időnként járok működő villamos generátorok között és 10kV-os tramszformátorok közelében, de nem vettem észre a pumpán semmilyen hatást. Ehhez képest a fémkereső kapu nem tudom, hogy erősebben sugároz-e....
Viszont nemrég kaptam egy körlevelet a pumpaforgalmazótól, hogy a CT vizsgálat a tapasztalatok alapján árt a pumpának, mégpedig úgy, hogy előfordulhat az is, hogy több inzulint adagol a beállítottnál.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
kanül

Camilla!
Én is mindent úgy csináltam strandoláskor mint Lizzi. Senki észre sem vette, aki pedig látta a pumpát, az sem botránkozott meg. Kanül a tomporban, pumpa a fürdőgatyóban. Én a szervezetemet nem "zavarnám" meg az egy nap pen, egy nap pumpa inzulinadagolási különbségével. Nem győzném átszámolni az egységeket.


fokszmulder!
A repülőtéri detektoros kapuk semmit nem jeleznek, egyéb erősen sugárző berendezéseket pedig jelez a pumpa, ha az túl közel van, és veszélyeztetné a működést. Ez a Roche cég pumpáira igaz, a többi cég pumpáját nem ismerem, de egészen biztos meg van bennük ez a védelmi funkció. A Spirit leírásában benne van, hogy mikro mellett hány méter távolság a biztonságos, nekem még közvetlen mellette sem jelzett, és nem is volt a működésben fennakadás. Többféle sugárzás van, a pumpa leírásában a paraméterek között ott vannak a tól-ig határok.

üdv mindenkinek: Kata
 

Camilla

Új tag
Köszi a tippeket a strandoláshoz!A farbalövést nem próbáltam még, de itt az ideje.Csak egy kicsit ki kell tekerednem hátrafelé, ha csatlakoztatom a pumpát, de nem baj.REmélem nem fog leázni a kanül és a tapasz.A penezést hanyagolom, mert az átszámolgatás tényleg elég macerás,meg lehet,hogy csak megzavarodna a szervezetem.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
tekeredés

Hát tényleg kell tekeredni az tény. Olyna, mintha az ember meg akarná nézni a saját hátát, fordulna felé, de ahogy fordul, megy a háta is. He-he.
A kanült egy kissé oldalra kell szúrni, azt hívják tompornak. Biztosan emlékszel amikor a doki néni a szurit adta gyerekkorodban. Na oda szúrj te is. Kanülcserekor változtatom az oldalt, és a bőr, meg a bőr alatti szövet nagyon jól tűri a szúrkálást.
Üdv:Kata
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Köszi a tippeket a strandoláshoz!A farbalövést nem próbáltam még, de itt az ideje.Csak egy kicsit ki kell tekerednem hátrafelé, ha csatlakoztatom a pumpát, de nem baj.REmélem nem fog leázni a kanül és a tapasz.A penezést hanyagolom, mert az átszámolgatás tényleg elég macerás,meg lehet,hogy csak megzavarodna a szervezetem.
Én egyik nap teljesen levettem a pumpát nappalra, pont kanülcsere lett volna, így csak este tettem fel újat és nappalra meg beadtam a Levemirt és kajákhoz pennel a Humalogot, tök jól ment, csak sokkal kevesebb inzulin kellett (volna...), mint pumpa előtt (gondolom azért, mert a karomon a szöveteim most tök egészségesek voltak, nem pedig 20 évnyi szúrkálás okozta problémák voltak ott, amik miatt nehezebb a felszívódás, ezért többet kell beadni, mint valóban kellene, szóval legközelebb is megteszem ezt, csak akkor majd gondolok erre is és 2/3 annyi inzulint adok pennel, mint pumpa előtt kellett).
 

tímeácska

Őstag
Sziasztok!
Szerdán (1-jén) megyünk az új diabdokihoz, pumpa ügyben kisfiammal... Kíváncsi vagyok nagyon... Megkérhetek minden Spirit használót, hogy írja meg minden pozitív és negatív tulajdonságát/hatását a pumpának, ill. pumpakezelésnek? Ez nagy segítség lenne nekünk! Köszi! Mert, ugye a saját tapasztalatnál meggyőzőbb, nincs! :) Meg nem csak Spiritesek írásaira is kíváncsi lennék! Van esetleg pici, 3-4 év körüli pumpás gyerkőcöt nevelő szülő a fórumozók között? Vele meg különösen szeretnék beszélgetni...
Üdv!
 
Oldal tetejére