Insulinpumpa

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ma éjszaka kell visszaállítani az órákat, a pumpán is. Tavaly új pumpásként először tettem ilyent, meglepve láttam, hogy az előző időszak adatai eltűntek a számítógépre való letöltéskor. Most már tudom, hogy ma este először le kell tölteni, és azután órát állítani. A Spirit leírásában erről nincs figyelmeztetés.
Tavasszal, amikor előre kell állítani az órákat, akkor nincs ilyen probléma. Ez nem is a Spirit hibája, hanem a SmartPix-é, sajnos az ilyen "buta", nem tudja kezelni, ha "elvész" egy óra a vc mérőből vagy a pumpából.
Annak idején én is alászaladtam, most már pénteken letöltöttem az adatokat a dolgozóban.
 
Ma éjszaka kell visszaállítani az órákat, a pumpán is. Tavaly új pumpásként először tettem ilyent, meglepve láttam, hogy az előző időszak adatai eltűntek a számítógépre való letöltéskor. Most már tudom, hogy ma este először le kell tölteni, és azután órát állítani. A Spirit leírásában erről nincs figyelmeztetés.
Ti hogyan váltotok a téli-nyári időszámítás között? Egyszerre állítotok 1 órát vagy több lépésben? Okoz-e problémát a vércukor alakulásában a váltás?
Én évek óta 3 lépésben 20-20 perccel állítom át a pumpa óráját 2-3 nap alatt. Annak idején ezt tanácsolta az orvos is, mert így nem olyan hirtelen a váltás, kisebb mértékben terheli a szervezetet - ezt tapasztalom is.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Én nem sokat variálok a dologgal. Általában reggel ébredéskor szoktam átállítani a pumpát, és minden órával rendelkező kütyüt. A cukromon nem veszem észre azt az egy órát, sem tavasszal, sem ősszel.

A 20 perces léptetés minden bizonnyal sokkal jobb megoldás, de nekem túl macerás. Kisgyerkőcöknél, meg akiknek nagyon fontos a pontos időre étkezés, annak mindenképpen a fokozatos átállás a javasolható.
 
steveray

Új tag
Pár hónappal ezelőtt téma volt itt a korrekciós inzulin adás kérdése. Nem tudom, hogy hová jutott a "vita" (van itt olyan???), de szeretnék egy adalékot még hozzátenni a dologhoz.
Az elmúlt három hónapban olyan értékeket produkáltam, hogy ihaj! Gondoltam: ha ezt megúszom 7,2 %-os hgba1c körül, akkor jól jártam. Persze egy-egy mérés után azonnal korrigáltam a magasabb cukrot, de nem bíztam benne, hogy sikeres lesz a hivatkozott mutató tekintetében.
Megjegyzem: az előző mérésnél 6,9 % volt a hgba1c-m. előtte 3 hónappal 6,4.
Abban a "vitában" volt olyan mérvadó(!!!) vélemény, hogy 10 alatti vércukor-értéknél nem is kell korrigálni...
Nos, nálam a legutóbbi vérvételkor 6,4% lett a hgba1c...
Akkor hogy is vagyunk a korrekciós inzulinnal? Kell vagy nem? És mikor kell? Szerintem mindig, ha a normál érték fölötti cukrot mérünk.
De: mint ahogy a Hypochonder néven korábban itt közreadott (és külön kérésem ellenére sem törölt) hozzászólásaimban is többször kifejtettem: figyelni kell magunkat, s akkor hamar és könnyen rá lehet jönni, hogy mire és hogyan is reagál szervezetünk. Én a mai napig is 3-4 mmol/l vércukornál megérzem a közeledő hypót... S mindez azon múlt, hogy odafigyeltem magamra, bizonyos reakciókra, jelenségekre.
Aki nem hiszi, járjon utána!
 
poe

Őstag
Azzal, amit mondasz az a baj, hogy a saját kezelésedből vonsz le általános érvényű következtetéseket. Nem egyformán reagál a szervezetünk, ami nálad működik, lehet hogy másnál nem. 10 alatti értékre korrigálni valóban veszélyes, könnyű belefutni egy hipóba...
Az pedig hogy mennyire érzed meg a hipót nem érdem. Egyéntől, körülményektől, ezer dologtól függ. Örülj neki, hogy így van.
Abban viszont egyetértek veled, hogy a sikeres kezeléshez figyelnünk kell magunkra, arra hogy mire hogy reagál a szervezetünk. ;)
 
steveray

Új tag
Kedves Poe, azt hiszem tévedsz.
Kezdjük ott - ezt már számos alkalommal leírtam itt is, hiába -, hogy elsők között ki kell tapasztalnunk, adott esetben számítanunk pl. a 10 gr CH és az annak ellensúlyozására elégséges inzulin arányát. Többször leírtam korábbi írásaimban, hogy hogyan lehetséges ez.
Aztán: ki kell tapasztalni mindenkinek azt is, hogy pl. egy egység inzulin hány mmol/l mértékben viszi le a vércukorszintet.
Aztán: van egy un. 80-as (nyolcvanas) szabály. Erről páran, akiknek elküldtem annak idején, tudnak. Nem tudom, hogy milyen széles körben ismert, pedig nem ártana tudni róla minden inzulinkezelésben részesülő cukorbetegnek.
És végül, de nem utolsó sorban figyelnie kell magát az embernek. Persze, hogy a hypó nem mindenkinél jelentkezik azonos módon és formában, de nem igaz az, hogy idejében ne lehetne észrevenni apró jelekből is. És akkor meg lehet előzni azt is és az összes hatását (Somogyi).
Egy dolog biztos: az inzulin leviszi a vércukrot, a szénhidrát pedig fel. Ebből az alapból kiindulva bárki saját szervezetére szabva ki tudja jelölni azt az utat, amely az élhetőbb élethez vezet. És akkor jönnek, kedves Poe, azok a bizonyos hatások, amiket egy-egy betegnek saját magát megismerve még figyelembe kell venni.
Köszönöm, hogy hozzászóltál!
:)
 
poe

Őstag
Persze, lehet hogy tévedek, nem is állítottam soha, hogy én lennék az igazság forrása... Ha jól megfigyeled, a hozzászólásaimban rendszerint szerepel a szerintem szó... :)
Viszont a fórumos tanácsadásban nem csak a tanácsadó tudása a kérdés, hanem azé aki a tanácsot kéri, illetve megfogadja. Egy rossz tanáccsal ezen a fórumon sokat lehet ártani.
A hozzászólásodból egyébként kimaradt az, hogy mi a magas vc oka (diétahiba, betegség, front stb), illetve hogy épp emelkedő, vagy csökkenő tendenciát mutat. Ha pl. valaki egy 9-es vc re inzulint ad be, miközben az épp amúgy is lefelé megy, sanszos a hipó.. Ezért sem javasolják a korrekciót kismértékű hiper esetén.
Egyébként nem akarlak meggyőzni, mert úgy látom nem lehet. Csak arra kérlek, hogy a saját kezelésedből levont következtetéseidet, egyéni kezelési módszereidet ne tálald úgy, mintha az mindenkire érvényes és követendő példa lenne.
 
tcszsuzsa

Új tag
Sziasztok!
Csak annyit szeretnék kérdezni vagy érdeklődni tőletek hogy nektek mi a véleményetek a Roche cég új pumparendeléséről,értem ezt a szerelékek féléves árának kifizetési feltételeiről.
Vagyis eddig lehetett részletekben fizetni az amúgy is elég drága szerelékeket.Most hogy új irányitás alá került már nem engedélyezik.
Aki tud valami segitséget az szóljon vagy fizetünk mint a katonatiszt továbbra is,tudom hogy mi ezt választhattuk is vagy maradhadtunk a régi PENnél.
 
borka

Az itt leírt kérdésedet tedd fel a ROCHE képviselőjének,és a válaszukat oszd meg velünk is. Annyira új ez a mostani felállás,hogy nem tudunk még újabb infókat.(Gondolom kaptál levelet Te is és most tanácstalan vagy.)
 
tímeácska

Őstag
Sziasztok!
Csak annyit szeretnék kérdezni vagy érdeklődni tőletek hogy nektek mi a véleményetek a Roche cég új pumparendeléséről,értem ezt a szerelékek féléves árának kifizetési feltételeiről.
Vagyis eddig lehetett részletekben fizetni az amúgy is elég drága szerelékeket.Most hogy új irányitás alá került már nem engedélyezik.
Aki tud valami segitséget az szóljon vagy fizetünk mint a katonatiszt továbbra is,tudom hogy mi ezt választhattuk is vagy maradhadtunk a régi PENnél.

Szia Zsuzsa!
Konkrét választ a kérdésedre sajnos én sem tudok adni, de lenne egy javaslatom...
Mivel írod, hogy a fél éves szerelékmennyiség egy összegben történő kifizetése a tulajdonképpeni probléma (és ezzel sajnos nagyon sokan vannak így...:(), javasolnám, hogy egyszerre csak 1-2 havi szerelékmennyiséget írassatok fel! Ha pl. havonta íratod fel, akkor ugye egy alkalommal "csak" az egyhatodát fizeted... Talán így "könnyebb" lenne, és maradhattok a pumpánál! A fél éves mennyiség felírása NEM KÖTELEZŐ, ez csak annyit jelent, hogy maximum fél éves mennyiséget lehet egyszerre - egy receptre - felíratni! (Régebben volt ugye olyan, hogy egy éves mennyiséget is fel lehetett íratni... Csak nem győzte az ember kiperkálni...:rolleyes::rolleyes:)
Ha a receptfelírással lenne problémád - messze van a felírásra jogosult orvos -, akkor javasolnám, hogy beszéld meg vele a problémádat, és postáztasd el vele a receptet... Esetleg jól jöhet, ha hagysz nála pár előre megcímzett, felbélyegzett borítékot (na, nem hálapénzről beszélek...:rolleyes:), így még "extra" költségekbe sem vered az orvost/egészségügyi intézményt...
Ha jutottatok valami megoldásra, írd meg légy szíves! :cool:
 
Igen én is gondoltam erre a megoldásra,de egy, hogy én egészségügyben dolgozom és nem érek rá vagyis nem tudok minden hónapban a pumpacenrtumba lévő orvoshoz ronangálni mert én szegeden dolgozom és szrentesen van a pumpához feliró dr.nő.Így a receptemet csak a képviselőmmel tudom feljuttatni majd ő hozzám valahogy.Sajna én egyszer már nagyon megjártam a receptekkel kiadtam a kezemből és visszaélés történt vele,azóta nem nagyon szeretem a recepteket ide-oda hurcolászni. De ez már egy régi és lejárt történet.
Amúgy a betegeket nem kellően világoíitották fel a szerelékek árairól és az elintézési módjairól,sajnos.
Én sajnos kénytelen vagyok lenyelni a békát és kifizetni a ROCHe cégnek a pénzt,de ez volt a legutolsó.Ajánlom:D nektek hogy nézzetek ti is szét a Pharma -marketing cégnél és a többieknél mert nem egyformák az árak.Ők még a részletfizetést is engedélyezik,és a szerelékük is olcsóbb,mint a ROCHe.-nél.DE mindenki saját belátása szerint dönt. Röviden ennyit.:D
 
estie

Új tag
"Ajánlom:D nektek hogy nézzetek ti is szét a Pharma -marketing cégnél és a többieknél mert nem egyformák az árak.Ők még a részletfizetést is engedélyezik,és a szerelékük is olcsóbb,mint a ROCHe.-nél.DE mindenki saját belátása szerint dönt. Röviden ennyit.:D"

Ez azt jelenti hogy nem csak a Roche kft gyártja a roche pumpához szükséges szerelékeket, hanem a pharma marketing kft is? Nem azért vette át a Roche cég az egész forgalmazást mert hogy a Pharma már nem gyártja? Vagy most valamit rosszul értelmezek?!

Amúgy nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem pont mostanában kellene megvennem az újabb féléves szerelék adagom, de úgy spórolok a kanülökkel mint még soha.. Tudom hogy ezt nem lenne szabad és ha eddig nem volt még inzulincsomóm, akkor most lesz, de azért ez durva ez az áremelés. Viszont az 1 hónapos recept feliratás jó ötlet! Érdekes, hogy erre nem annyira hívják fel a figyelmünket..
 
tcszsuzsa

Új tag
szerelék

A Pharma Marketing cég is forgalmazza a spirit pumpához való szereléleleket.Ráadásul ők még részletfizetést is ajánlanak,és nagyon segítőkészek,a Roche cég sajna azt mondja ha akarod a pumpát akkor fizess keményen és egy összegben. Én soha többet nem vásárolok tőlük.
Én is nagyon spórolok a szerelékekkel, csak nekem is inzulincsomóm alakult ki és a vércukrom bánta.
Megkérdezhetem hogy mióta vagy pumpás és hogy hol laksz?:hurra::laz:
 
manocs

Új tag
Ez vicces... és is próbálok spórolni.. Ha halottátok volna mit rendeztem, amikor az egyik frissen beszúrt kanül visszavérzett!! Volt képe!!! :D
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ez azt jelenti hogy nem csak a Roche kft gyártja a roche pumpához szükséges szerelékeket, hanem a pharma marketing kft is? Nem azért vette át a Roche cég az egész forgalmazást mert hogy a Pharma már nem gyártja? Vagy most valamit rosszul értelmezek?!
A Pharma Marketing Kft. nem gyártja, hanem forgalmazza a szerelékeket. A Roche is csak forgalmazza. A Pharma továbbra is forgalmazza az Accu-Chek szerelékeket, amik drágábbak, de forgalmaz olcsóbb szereléket is a Best Life inzulinpumpához ami Diamesco infúziós szerelék név alatt fut, de kompatibilis a Spiritekhez. A gyártója ugyanaz a cég.

A szerelékek ára a június 5%-os támogatás csökkentés miatt lett drágább. Ami még változott, hogy eddig ki lehetett íratni 1 évre előre, júniustól csak fél évre lehet kiíratni a szereléket. Van lehetőség fél évnél rövidebb időre is íratni receptet, és van lehetőség a részlet fizetésre a Pharmánál is és a Roche-nál is.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Amúgy nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem pont mostanában kellene megvennem az újabb féléves szerelék adagom, de úgy spórolok a kanülökkel mint még soha.. Tudom hogy ezt nem lenne szabad és ha eddig nem volt még inzulincsomóm, akkor most lesz, de azért ez durva ez az áremelés.

Én is nagyon spórolok a szerelékekkel, csak nekem is inzulincsomóm alakult ki és a vércukrom bánta.
A kanülökkel én is nagyon spórolok, de nem csak a támogatás csökkentés óta, hanem már előtte is, mert különben nem lett volna elég a 60 db kanül fél évre. Hiába nem lenne szabad spórolni, mert a cukrunk bánja, ha szükség volt 1-2 napon belül cserélni, azt csak úgy tudtam megoldani, hogy ha jó volt a felszívódás, akkor bent volt a kanül 4-5 napig.

Ha sikerül megvalósítani a tervünket, akkor félévente 70 db kanülre leszünk jogosultak, ami még így is nagyon ki lesz számolva.
 
Sajnos én a múlt pénteken irtattam fel a Roche cég kéviselőjével szerelékekeket és ő azt mondta hogy nem lehet részletet kérni egészben kell kifizetni.:dr_31:
 
tímeácska

Őstag
Sajnos én a múlt pénteken irtattam fel a Roche cég kéviselőjével szerelékekeket és ő azt mondta hogy nem lehet részletet kérni egészben kell kifizetni.:dr_31:
Én is úgy értesültem, hogy az új forgalmazó cég, a Replant Cardo nem "alkudozik"... Se a részletfizetést nem engedélyezi, sem a kanül-előlegezést... Pl. Mátémnak nyár végén rosszul írták fel a kanülöket - ekkor változott a jogszabály és a felírási jogcím... -, ráadásul mire ki tudtuk javíttatni, már nem a Pharma Marketinghez kellett küldeni a recepteket, tehát nem a mi hibánkból maradt Mátém kanül nélkül, és még ennek ellenére sem előlegezte meg a Replant Cardo a cuccost! Ráadásul nem is volt készleten nekik a kanülökből :o! Ezt mondjuk nem értem, hogy hogyan lehetett ez, hogy nem volt nekik??? Lényeg: végül is, csak megoldották a problémát: másnapra megérkezett a kanül-rakomány, a Roche-tól kértek...
Viszont a kiszállítással igencsak elégedetlen voltam... Ők kérdezték meg tőlem, hogy mikor lenne megfelelő a kiszállítás időpontja: 10-12 óra között, vagy délután -ha jól emlékszem- 14-16 között... Mivel egyéb elfoglaltságom volt, így a délelőttöt kértem, hát, dél helyett még 16 órakor sem ért ide a cucc...
Hát, ez volt augusztus végén... Remélem, azóta változtak a dolgok...
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Sajnos én a múlt pénteken irtattam fel a Roche cég kéviselőjével szerelékekeket és ő azt mondta hogy nem lehet részletet kérni egészben kell kifizetni.:dr_31:
Tegnap egy kicsit utánajártam a dolgoknak. Az 1 hónapos kiírást rosszul tudtam. Ehelyett van 3 hónapos és féléves kiírási lehetőség, ezt jogszabály rögzíti, nem az ő döntésük, vagyis nem cégfüggő, hanem OEP határozat, amit a felíró orvosnak és a cégeknek is be kell tartani. Ehhez igazodni kell a Roche-nak is és a Pharmának is.
Részletfizetés valóban nincs, ahogy ti tudtátok, de elvileg eddig sem lehetett volna. Nem tudom, hogy volt-e a Pharmánál, mert én soha nem vettem igénybe. A Roche tájékoztató leveléből kitűnik, hogy többféle fizetési mód van, ez meg volt a Pharmánál is, és gondolom ezután is rugalmasan állnak hozzá.

A részletfizetéshez csak annyit tennék hozzá, hogy egy pumpás tudja előre, hogy fél éven belül ki kell perkálnia a szerelékek árát, vagyis ő maga előre részletekben össze kell, hogy szedje az árát, mivel ez nem egy hirtelen felmerült költség.

Azt elismerem, hogy a támogatás csökkentés, és emiatt a több, mint 30%-os árnövekedés derült égből villámcsapás volt. Annyira, hogy nekem június közepén-végén kellett volna felíratni a szereléket, és június 1-től lett drágább a szerelék majd 20 ezerrel, és így én sem irattam ki a soron következő féléves szereléket. Kénytelen voltam hozzáspórolni, mert erre én sem készültem fel.

Sajna sokan lesznek kénytelenek ezt a plusz spórolást feladni, vagyis addig pumpázni, amíg tart a szerelékük.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Mivel egyéb elfoglaltságom volt, így a délelőttöt kértem, hát, dél helyett még 16 órakor sem ért ide a cucc...
Hát, ez volt augusztus végén... Remélem, azóta változtak a dolgok...
Hát nagyon remélem, hogy ez csak a kezdeti nehézségekre volt jellemző, mert én rendre csak este esem haza.
 
Oldal tetejére