Kedvenc irodalmi idézete(i)m...
- Téma inditó nofre
- Kezdés dátuma
blaci
Őstag
...
M
mikkamakka
Vendég
Feldmár András - idézet
A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, hogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vágysz, hogy meghaljak.
A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, hogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vágysz, hogy meghaljak.
K
KNimród
Vendég
Petőfi Sándor
KONT ÉS TÁRSAI
Édes hazám, Magyarország,
Mi a bajod? bús az orczád,
Az orczád bús, a könnyed hull,
Alig vagy a fájdalomtul.
"Mi volna más bajom nékem,
Mint hogy a királyi széken
Ember helyett vadállat űl,
Uralkodik kegyetlenűl.
Zsigmond király, te vadállat,
Ne nyomjad úgy a vállamat,
Alig bírja már a lábam,
El kell dőlnöm itt hosszában.
Azért tettelek királynak,
Világ első királyának,
Hogy így csúffá tégy engemet,
Kiszakítsd az életemet?
Én istenem, hova nézzek?
Mindenütt csak bús enyészet,
Minden tagom zsibban és fáj,
Átkozott légy, Zsigmond király!
Lelkem-testem nagyon beteg,
Gyermekeim, segítsetek,
Hol vagytok ti, jó vitézek,
Merre jártok, merre késtek?"
Szegény haza, fiaidat
Hasztalanúl hívogatod:
Az egyik rész gaz áruló,
A másik rész földönfutó.
Bakonyerdő sötétsége
Zsiványoknak volt a fészke,
De most benne űzött vadak
Laknak, igaz hazafiak.
Közöttök van - hogyne volna?
Kont István is a vadonba',
Feje fölött sötét ágak,
Szíve fölött sötét bánat.
Gondolkodik jó sokáig,
Összehíja czimboráit,
Csendesen előrelépett,
És így kezdte a beszédet:
"Be összeolvadt a számunk!
Szegény jó Magyarországunk,
Csupán harmincz ember maradt
Védeni szabadságodat.
Nincs mit tennünk, kicsiny a szám,
Isten veled, kedves hazám!...
Barátim, csak egy van hátra,
Készüljünk el a halálra.
Föl Budára a királyhoz,
Tegyük kardunkat lábához,
Hadd vegye el életünket,
Csak ne bántsa gyermekinket."
Egynek sem volt kifogása,
Mind készen volt a halálra,
Fölnyergeltek, lóra kaptak,
Buda felé lovagoltak.
Mentek együtt egy csoportban,
Mentek némán, mentek lassan,
Némán, lassan és sötéten,
Mint a felhő megy az égen.
Budavárba följutának,
Király előtt megállának,
A legbölcsebb közöttök Kont,
Királynak ily beszédet mond:
"Itt vagyunk, király, előtted,
Kiirthatd a pártütőket,
Vedd el a mi életünket,
Csak kíméld meg gyermekinket."
S leoldozták kardjaikat,
Kezök reszket, keblök dagad;
Kardjoktól kell elszakadni!
Mintha lelkök szakadna ki.
De csak mégis leoldozták,
Király előtt le is rakták,
Odarakták őket sorba,
Szegényeket, od' a porba.
A hazának képe volt ez,
Ottan hevert, mint a holttest,
A haza is, megalázva,
Rajta a gaz király lába.
Zsigmond király nagy kevélyen
Végignéz a vitézségen,
Szemeit félig behúnyja,
És így kezdi czudar gúnnyal:
"Nos hát, nagy jó uraimék,
Elég már a tréfa, elég?
Meglapulunk valahára
Megkorbácsolt eb módjára.
Hát ezek a vad vitézek,
Akik a királyi széket
S koronámat fenyegeték?
Kiktől szinte megijedék.
Hisz ezek jámbor koldúsok!...
Szegény golyhók, mit busúltok?
Jól van; amért koldulátok,
Az életet megkapjátok."
A harmincz vitéz föllobban
Irtóztató bősz haragban.
Láng a szivök, láng a szemök,
Fölfordúlt a világ velök.
Kont a bajúszán egyet ránt,
Megereszti vastag hangját,
S a beszéd végét se' várva
Reádördül a királyra:
"Állj meg, aki istened van!
Többet nem szólsz bosszulatlan...
Koldús vagy ám te! vagy volnál,
Ha más, ha zsivány nem volnál.
Gyermekink s nem magunk végett
Jöttünk ide kérni téged...
Gyermek ide, gyermek oda!
Most a koczka el van dobva.
Zsivány voltál, vagy és maradsz,
És minden ivadékod az,
Vér rajtad a piros bársony,
Süssenek meg tüzes nyárson!
Gyilkoltass meg mindnyájunkat.
Ez tehozzád illő munka...
De mit álltam szóba véled?
Haramjával nem beszélek."
Némán néz a király rája,
Habot túr dühében szája.
Int kezével, s a vitézek
Hóhérkézre kerülének.
És a hóhér sujtana már...
"Megállj, mester," szól a király,
"Halljátok, aki letérdel,
S kegyelmet kér, életet nyer."
Nincs a harmincz között egy se',
Aki térdét meggörbítse,
Egy se' mozdul, egy se' térdel,
Állnak néma megvetéssel.
"Sujts!" ordít a veszett király,
"Sujts, bakó, sujts, míg egy fej áll!"
Sujt az, s hullanak a fejek,
Mint ősszel a falevelek.
Huszonkilencz fej hever már
Garmadában a vérpadnál,
Huszonkilencz ember vére
Száradt a piac kövére.
Most Kont István következik,
A végső, a harminczadik!
Ő volt akkor a hazába'
A szabadság végsugára.
Hogy föllépett a vérpadra,
Megreszketett az alatta:
Ott állt bokáig a vérben,
Társai elfolyt vérében.
Összegörnyed Zsigmond király,
Az elítélt egyenest áll,
Olyan az ő tekintete,
Mint az isten itélete.
Szólna Zsigmond: "végezd, mester!"
De szólani nem tud, nem mer;
Körmét a mellébe vágta,
Fogaival ajkát rágta.
Iszonyú csend... Kont lehajlott,
A kiomlott vérbe markolt,
S a piros vért odavágja
Zsigmond fejér orczájára.
Ordítozás, dob pergése!
De hallik Kont mennydörgése:
"Zsigmond király, gyilkos király,
Vérünk, átkunk fejedre száll!"
A hóhérbárd villan, suhan,
Kont feje is a porba' van,
Ugy esett le a válláról,
Mint a nap az ég boltjáról.
Gaz király volt Zsigmond király,
De nem gazabb társainál;
Csak neveik különbözők,
Mind egyformák lélekben ők.
Meddig tart még, beteg világ,
Meddig tart még a nyavalyád?
Király-fene rágja tested,
Agyonrág, ha ki nem metszed!
Debreczen, 1848. deczember
KONT ÉS TÁRSAI
Édes hazám, Magyarország,
Mi a bajod? bús az orczád,
Az orczád bús, a könnyed hull,
Alig vagy a fájdalomtul.
"Mi volna más bajom nékem,
Mint hogy a királyi széken
Ember helyett vadállat űl,
Uralkodik kegyetlenűl.
Zsigmond király, te vadállat,
Ne nyomjad úgy a vállamat,
Alig bírja már a lábam,
El kell dőlnöm itt hosszában.
Azért tettelek királynak,
Világ első királyának,
Hogy így csúffá tégy engemet,
Kiszakítsd az életemet?
Én istenem, hova nézzek?
Mindenütt csak bús enyészet,
Minden tagom zsibban és fáj,
Átkozott légy, Zsigmond király!
Lelkem-testem nagyon beteg,
Gyermekeim, segítsetek,
Hol vagytok ti, jó vitézek,
Merre jártok, merre késtek?"
Szegény haza, fiaidat
Hasztalanúl hívogatod:
Az egyik rész gaz áruló,
A másik rész földönfutó.
Bakonyerdő sötétsége
Zsiványoknak volt a fészke,
De most benne űzött vadak
Laknak, igaz hazafiak.
Közöttök van - hogyne volna?
Kont István is a vadonba',
Feje fölött sötét ágak,
Szíve fölött sötét bánat.
Gondolkodik jó sokáig,
Összehíja czimboráit,
Csendesen előrelépett,
És így kezdte a beszédet:
"Be összeolvadt a számunk!
Szegény jó Magyarországunk,
Csupán harmincz ember maradt
Védeni szabadságodat.
Nincs mit tennünk, kicsiny a szám,
Isten veled, kedves hazám!...
Barátim, csak egy van hátra,
Készüljünk el a halálra.
Föl Budára a királyhoz,
Tegyük kardunkat lábához,
Hadd vegye el életünket,
Csak ne bántsa gyermekinket."
Egynek sem volt kifogása,
Mind készen volt a halálra,
Fölnyergeltek, lóra kaptak,
Buda felé lovagoltak.
Mentek együtt egy csoportban,
Mentek némán, mentek lassan,
Némán, lassan és sötéten,
Mint a felhő megy az égen.
Budavárba följutának,
Király előtt megállának,
A legbölcsebb közöttök Kont,
Királynak ily beszédet mond:
"Itt vagyunk, király, előtted,
Kiirthatd a pártütőket,
Vedd el a mi életünket,
Csak kíméld meg gyermekinket."
S leoldozták kardjaikat,
Kezök reszket, keblök dagad;
Kardjoktól kell elszakadni!
Mintha lelkök szakadna ki.
De csak mégis leoldozták,
Király előtt le is rakták,
Odarakták őket sorba,
Szegényeket, od' a porba.
A hazának képe volt ez,
Ottan hevert, mint a holttest,
A haza is, megalázva,
Rajta a gaz király lába.
Zsigmond király nagy kevélyen
Végignéz a vitézségen,
Szemeit félig behúnyja,
És így kezdi czudar gúnnyal:
"Nos hát, nagy jó uraimék,
Elég már a tréfa, elég?
Meglapulunk valahára
Megkorbácsolt eb módjára.
Hát ezek a vad vitézek,
Akik a királyi széket
S koronámat fenyegeték?
Kiktől szinte megijedék.
Hisz ezek jámbor koldúsok!...
Szegény golyhók, mit busúltok?
Jól van; amért koldulátok,
Az életet megkapjátok."
A harmincz vitéz föllobban
Irtóztató bősz haragban.
Láng a szivök, láng a szemök,
Fölfordúlt a világ velök.
Kont a bajúszán egyet ránt,
Megereszti vastag hangját,
S a beszéd végét se' várva
Reádördül a királyra:
"Állj meg, aki istened van!
Többet nem szólsz bosszulatlan...
Koldús vagy ám te! vagy volnál,
Ha más, ha zsivány nem volnál.
Gyermekink s nem magunk végett
Jöttünk ide kérni téged...
Gyermek ide, gyermek oda!
Most a koczka el van dobva.
Zsivány voltál, vagy és maradsz,
És minden ivadékod az,
Vér rajtad a piros bársony,
Süssenek meg tüzes nyárson!
Gyilkoltass meg mindnyájunkat.
Ez tehozzád illő munka...
De mit álltam szóba véled?
Haramjával nem beszélek."
Némán néz a király rája,
Habot túr dühében szája.
Int kezével, s a vitézek
Hóhérkézre kerülének.
És a hóhér sujtana már...
"Megállj, mester," szól a király,
"Halljátok, aki letérdel,
S kegyelmet kér, életet nyer."
Nincs a harmincz között egy se',
Aki térdét meggörbítse,
Egy se' mozdul, egy se' térdel,
Állnak néma megvetéssel.
"Sujts!" ordít a veszett király,
"Sujts, bakó, sujts, míg egy fej áll!"
Sujt az, s hullanak a fejek,
Mint ősszel a falevelek.
Huszonkilencz fej hever már
Garmadában a vérpadnál,
Huszonkilencz ember vére
Száradt a piac kövére.
Most Kont István következik,
A végső, a harminczadik!
Ő volt akkor a hazába'
A szabadság végsugára.
Hogy föllépett a vérpadra,
Megreszketett az alatta:
Ott állt bokáig a vérben,
Társai elfolyt vérében.
Összegörnyed Zsigmond király,
Az elítélt egyenest áll,
Olyan az ő tekintete,
Mint az isten itélete.
Szólna Zsigmond: "végezd, mester!"
De szólani nem tud, nem mer;
Körmét a mellébe vágta,
Fogaival ajkát rágta.
Iszonyú csend... Kont lehajlott,
A kiomlott vérbe markolt,
S a piros vért odavágja
Zsigmond fejér orczájára.
Ordítozás, dob pergése!
De hallik Kont mennydörgése:
"Zsigmond király, gyilkos király,
Vérünk, átkunk fejedre száll!"
A hóhérbárd villan, suhan,
Kont feje is a porba' van,
Ugy esett le a válláról,
Mint a nap az ég boltjáról.
Gaz király volt Zsigmond király,
De nem gazabb társainál;
Csak neveik különbözők,
Mind egyformák lélekben ők.
Meddig tart még, beteg világ,
Meddig tart még a nyavalyád?
Király-fene rágja tested,
Agyonrág, ha ki nem metszed!
Debreczen, 1848. deczember
blaci
Őstag
Váci Mihály: Még nem elég!
Váci Mihály: Még nem elég!
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és mély szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég: - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
Váci Mihály: Még nem elég!
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és mély szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég: - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
blaci
Őstag
videoklipp...
Sziasztok!
Ez mondjuk nem irodalom ( csak kicsit…
), de azért mindenképpen figyelmetekbe ajánlanám, érdemes megnézni…
http://www.youtube.com/watch?v=YWfYkTV3i20&feature=related
…és egy cseppet se habozzatok ha úgy érzitek hogy ezt újra látnotok kell! Hatalmas! Imádom!:mrgreen::mrgreen::mrgreen:
Üdv.,
Laci
Sziasztok!
Ez mondjuk nem irodalom ( csak kicsit…
), de azért mindenképpen figyelmetekbe ajánlanám, érdemes megnézni…http://www.youtube.com/watch?v=YWfYkTV3i20&feature=related
…és egy cseppet se habozzatok ha úgy érzitek hogy ezt újra látnotok kell! Hatalmas! Imádom!
:mrgreen::mrgreen::mrgreen:Üdv.,
Laci
vighkata
Utolérhetetlen :) – moderátor
Ez nagyon találó, és mennyire igaz.
...A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem gőgösködik,
nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha...
....Most megmarad a hit, a remény, a szeretet,
- ez a három,
de köztük legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek a szeretetre!"
(Pál Apostól Korintusiakhoz írt levelének részlete)
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem gőgösködik,
nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha...
....Most megmarad a hit, a remény, a szeretet,
- ez a három,
de köztük legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek a szeretetre!"
(Pál Apostól Korintusiakhoz írt levelének részlete)
Tibeti könyv életről és halálról
Szögjal Rinpocse:
Tibeti könyv életről és halálról
1.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.
Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
4.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
5.
Egy másik utcán sétálok.
Szögjal Rinpocse:
Tibeti könyv életről és halálról
1.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.
Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
4.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
5.
Egy másik utcán sétálok.
Lao-ce
Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!
Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!