Nagyon örültem volna, ha nem derül fény ezekre az infokra, mert eddig boldog tudattalanként én aztán ettem mindenhol...

na jó, az utóbbi időben (főleg a terhességek óta, azóta nagyon figyelek) nem. És tudjátok, mi a vicces? Drága kisfiam itthon lett szalmonellás, mert benyúlt a szemetesbe, ahol sima tojáshéj volt és nyilván utána a szájába vette a kezét. Én pedig egy hülye vírussal kerültem a lászlóba (a hányóssal, tudjátok), amit a játszótéren szedtünk össze és szintén nem kajától. Valahogy ezek után úgy érzem, annyira mindegy már. Én aztán anno, egyetemista koromban a legutolsó menzáról is ettem hetekig és utcai árusoktól zabáltam a giroszt, a hamburgert, ittam a csapvizet mindenhol... amióta többet tudok ezekről a dolgokról, már szinte semmit nem eszem meg, ami nem tutira sült át 50x és csapvizet már sehol nem iszom, az utcai árusok elött nem veszek levegőt sem

Amíg nem tudtam semmit, olyan jóízzel ettem mindent és nem is lett bajom.
Ismeritek a 2 duci hölgyet a paprika tvből? Elég régen csinálták a sorozatot már, talán 10 éve is, hogy az egyik, a főducihölgy már meghalt (idősek voltak) és csináltak róla egy filmet. Indiában nőtt föl ez a hölgy, nagyon nagydumás lélek volt, hatalmas egyéniség volt. Persze, imádott enni és főzni. Ha jól rémlik, fel akarták jelenteni, hogy ebben a főzőműsorban nagyon "koszosan" főz. Nem mos soha kezet, nyers hús után a salátát keveri kézzel, nem mos meg semmit és hogy rosszra tanítja a nézőket. Erre azt nyilatkozta ez a hölgy, hogy senki nem mondta, hogy így csinálják, sőt, ő elmondja mindig, hogy ezt meg kellene mosni meg ilyenek, de mivel ő Indiában nőtt föl, ha ott nem halt meg valami fertőzésben, akkor ő annyira edzett (a gyomra edzett mármint), hogy neki már tökmindegy, hogy milyen koszos a kaja és milyen bacis, ő sosem lesz beteg. És tényleg nem lett.
Szóval lehet, hogy jobb nem tudni ilyeneket vagy megpróbálni nem gondolni ezekre és jóízűen elfogyasztani a kaját. Nekem ez a párizsival sikerült már, hiába tudom, hogy miből van, ezen túl bírtam lépni, imádom a párizsit. De még nem tudtam rávenni magam, hogy egyek egyet egy utcai hamburgeresnél, pedig akkor aztán le tudnám kűzdeni az efféle félelmeimet végleg