mindenkinek

[tímeácska]

Egyébként pedig kedves Moncsi, úgy látom, elindultál a betegség elfogadás ösvényén! Mert, hogy ilyen is van ám!
Ugyanis ahhoz, hogy a betegséget el tudjuk fogadni, sok-sok lelki "átalakuláson/történésen" kell keresztül jutnunk - ez kinek több, kinek kevesebb ideig tart, van, hogy valaki "könnyebben" jut el, illetve lép át némely fázison - ez teljesen egyén függő - (és úgy érzem, környezetfüggő is - család/barátok, stb.!)!
A betegség elfogadásának sajátosságai szinte minden embernél megfigyelhetők, és talán (talán...) nagyobb problémát jelent, ha egyik-másik fázis kimarad. Szinte mindegyik szerves részét képezi az elfogadásnak!
(Ezek a a fázisok a gyászreakció ismert pszichés sajátosságaihoz hasonlóak!)
1. fázis: Shock, elutasítás, tagadás (negálás), majd ezt felváltja a düh és az agresszió (Ez nem létezhet, hogy én! Miért éppen én, miért nem a szomszéd...) Rád kivetítve: elutasítás lehet pl: "nem mindegy nekem, hogy szúrom, vagy eszem a gyógyszert." --> Nem fogadtad még el, azaz, egyelőre elutasítod az egyes típusú diabéteszt (nem szó szerint utasítod el, de megkérdőjelezed, vagyis, valahol még elutasítod, nem fogadtad el...)
Düh: "Teljesen tehetetlennek érzem magam! 2 hónapja nincs 41 évesen, hogy cukros vagyok, én a sportember, aki mindig úgy élt, hogy még a teában se itta a cukrot." --> Dühös vagy, mert Te semmit "nem követtél el" azért, hogy így legyen, ahogy van, hogy cukros legyél...
2. fázis: Tárgyalási kísérlet fázisa: (Nálad: ) "Ja, és ha megjön a C peptid, és működik valamelyest, nem fogom engedi csak szúráson magam, legyen kombinálva. 2 szúrás, többi gyógyszer." --> Látod, hogy alkudozni akarsz!? (De ne aggódj, ezen szinte minden keresztül mentünk ám! Ez is hozzá tartozik...)
3. fázis: a tárgyalási kísérlet fázisát szinte mindig újabb depresszió követi: "Néztek sokan, de nem érdekelt. 12,3 volt, tehát nem a cukor volt, hanem megint pánikroham a cukor miatt." --> Ez Nálad pánikrohamban nyilvánul meg...
A folyamat vége az aktív elfogadás, amely rendezi az állapotot! És nem csak a depressziót/dühöt/pánikrohamot, hanem általában a vércukrot is: ha már elfogadta az ember a "sorsát", akkor nem olyan mereven próbálja a dolgokat megoldani, kicsit higgadtabban szemléli saját helyzetét, és ez mindenképpen pozitív hatást eredményez!

Moncsi! Nem tükröt akartam eléd állítani, hanem megmutatni, hogy teljesen jól működsz!cool, minden, amit érzel, teljesen jogos, és normális! DE lesz ez még így sem! Te is eljutsz a totális elfogadás fázisába, hidd el! Ha egyedül nem megy, azért azt tudnod kell, hogy Mi is itt vagyunk, és melletted állunk! Írd ki Magadból nyugodtan (ahogy eddig is tetted, és ez nagyon jó!), hogy mi az ami bosszant, zavar! Nem csak Te érzel hasonlóan! És azt is elárulhatom, már másoknak is segített, hogy megoszthatta olyanokkal a problémáját, akik valóban értették, miről is ír, mit érez, mit gondol!
A többit majd 4.-én, személyesen!

 

[poe]

Ja, még nem is meséltem nektek.
Múltkoriban elmentünk a barátnőmmel a csillebérci kalandparkba. Ilyen fák közt drótkötélen mászkálós, csúszkálós téma, többféle nehézségi fokozattal, nagy élmény, tudom ajánlani. Vittem magammal szőlőcukrot, kekszet, ahogy kell, mértem is, a bázist is lejjebb vettem. Csak azt nem tudtam előre, hogy milyen hosszúak és nehezek a pályák.
Az utolsó pályán, amire felmentünk, két állomás között (kb 6m magasan a drótkötélen ) egyszer csak elfogyott az erőm, kénytelen voltam beleülni a beülőbe. Ott lógtam, előkotortam a szőlőcukrot, ettem. Kicsit azért megijedtem , azt gondoltam, hogy leszednek, csak azt nem tudtam, hogy hogyan. A csajom nagyon megijedt. Kiabált picinykét, jött egy srác, felmászott hozzám és leeresztett, aztán hozott egy cukros kólát. De addigra már jobban is voltam.
Ezt csak példaként hoztam fel, hogy mindenkivel előfordulnak érdekes dolgok, de nem kell megijedni. Még ebben a szituban is tudtam kezelni a hipót, csak idő kérdése és jobban lettem volna.

 

[tímeácska]

Ezt csak példaként hoztam fel, hogy mindenkivel előfordulnak érdekes dolgok, de nem kell megijedni. Még ebben a szituban is tudtam kezelni a hipót, csak idő kérdése és jobban lettem volna.

Velem is történt érdekes eset (milyen érdekeeees...): Székesfehérvárról az egyébként 20 perc alatt megjárható utat hazáig mindösszesen vagy másfél-2 óra alatt sikerült megtennem. Ez még a diabom induláskor volt, ekkor sikerült először 0,8 mmol/l-r mérnem saját magamnak... Persze, én vezettem, és ez éjjel történt, ráadásul, hogy kerek legyen, egyedül voltam... Kb. az a másfél-két óra kellett, hogy 3 fölé menjen a cukrom, addig csak ültem a kocsiban, inkább nem indultam sehova, pedig még kb. 10 perc kellett volna, hogy haza, illetve lakott területre érjek...
De nem vette el a kedvemet ez az eset a vezetéstől, azóta is kormányzok!

 

[manocs]

A múltkor a metrón maradtam majdnem Reggelente 4 megállót utazom a melóba menet, és elég korán kell indulnom. (fél 7 körül). Szóval szerencsére le tudtam ülni, éreztem, hogy nem kerek minden, mértem szépen 2,1 volt. Aztán 2 megálló alatt próbáltam gyorsan kiheverni , meg kajálni..Majd leszálltam szépen és egy 80-90 éves járókeretes nénike tempójában bearaszoltam a melóhelyre. Kicsit sem néztek hülyének.

 

[tímeácska]

Még valaki "érdekes" esettel?
Szerintem tök jó, hogy ezt is leírjuk!

 

[Moncsi2010]

Kedves Mindenki!

Most már kicsit jobban érzem magam ilyen szép történetek, és bátorítások után.....hogy Ti is vagytok így, mert ugye emberek vagyunk!
Nagyon jól esik, hogy itt mindenki törődik mindenkivel!
Tudjátok az is a baj, hogy még a betegség előtt, heti 3-szor edzettem, most meg ez lecsökkent kettőre, munka után megyek, 4 után, fél 5 odaérek, akkor kezdek neki, 3/4 6-ig bent vagyok a teremben. Folyamatosan mérek, negyed óránként, mert elég érdekes dolgokat produkál a testem. Komolyabb kardio edzésbe bele sem tudnék menni, részleges achilles szakadással, de most 1,5 hete mielőtt odaérnék a teremhez általában 12 fölött van a cukor, és nem megyek be, mert ugye akkor még feljebb megy. Szóval az is lehet a baj, hogy nem tudok edzeni, és ez kihat az idegrendszeremre.
Mindenesetre múlt hét hétfőn, ilyen még nem volt 5,9-et mértem edzés előtt, és itteni tanácsra felittam magam cukros üdítővel 9,4-re így mentem be, és így tudtam edzeni, és legalább nem jött a hipo.
Amúgy annyira szerencsés vagyok, hogy a bérlet szedő srác, neki autóbalesete volt, egy karú támmal jár, de jár! ő szokott odajönni, és szólni, hogy mérnem kell, meg figyel rám, nehogy baj legyen! Szóval ma mennék edzeni, és ez helyre fog rakni, addig is nagyon köszönöm, a sok bátorítást, elfogadást, és mindent, higyjétek el, jobb ez, mint a nyugtató!

puszil mindenkit
Moncsi

 

[nofre]

Remélem Szandi már jobban van! Zsuzsa majd írj, hogy minden rendben...

 

[napocska]

Drága Zsuzsa! Kedves Sorstársak!

Valami van az idővel, ez lehetett a probléma! Mikor olvastam soraidat, Isten bizony sírva fakadtam, annyira sajnállak benneteket, és magunkat sorstársakat, hogy ilyen szörnyűségeket kell megélnünk! Teljesen tehetetlennek érzem magam! 2 hónapja nincs 41 évesen, hogy cukros vagyok, én a sportember, aki mindig úgy élt, hogy még a teában se itta a cukrot.
Sok Sortárs-sal beszélgetek, és van egy téma amitől mindenki retteg, és ez a NAGY HIPO AZ UTCÁN.
Megfigyeltem, a cukor betegek 90%-a legalább is Miskolcon, mind pánikbeteg. Nyugtatókat szednek, és nem mernek egyedül közlekedni, (ami ugye nem igazán kivitelezhető), de igyekeznek soha-sem egyedül lenni.
Mindenki retteg, ÉN IS, hogy az utcán valami ilyesmi történik velünk. És mondjuk meg, az emberek nem igazán segítőek (legalább is, itt nálunk). Ha valami történik pl. az utcán, rögtön ráfogják az emberre, hogy részeg, nem segítenek (tisztelet a kivételnek, nagyon kevés ezen emberek száma, aki segít)! Pedig sok minden lehet, cukros, magasvérnyomás, stb.
Hogyan lehet a rettegésen úrrá lenni, van valakinek ötlete?
Én ott tartok, ma reggel is, sajnos még mindig két hétig acrapidon vagyok, hogy nagyon ingatag az anyagcsere-helyzetem. Össze vissza ugrál, sok a hipo. 2 hét múlva tesznek rá, az analógra, meg az ultra-gyorsra.
Már reggel, mikor elindultam, éreztem hogy izzadok, gyengül a lábam...ugye ez a hipo kezdete...a buszon végig-verekedtem magam a tömegen, valahogy hátra mentem. De éreztem, hogy valami nem stimmel. Elővettem valahogy a vércukormérőm, és a nagy-tömeg közepén legugoltam, és megmértem. Néztek sokan, de nem érdekelt. 12,3 volt, tehát nem a cukor volt, hanem megint pánikroham a cukor miatt.

Egy helyzet :

Nem tudom más városban, faluban, hogy van a helyzet, de itt rettenetes, főleg a fiatalok körében. Minden reggel jövök az egyetemre, és már az állomás utáni első buszmegállóba úgy érkezik a busz, hogy tele van vidékiekkel. Van egy két gyerekes anya, egy 1,5 évessel, és egy 7 évessel, és száll fel a buszra. Állunk a tömegben, a kicsi elkezd sírni, az anya kínjában az ölébe veszi, a tömeg közepén a fiatalok bámulnak ki az ablakon, mi kínosan a barátnőmmel feszengünk. Aztán a barátnőm elkezdi : "Hogy lehetnek ezek ilyenek? ilyen érzéketlenek, hogy nincs bennünk emberség..itt áll ez az anya két kisgyerekkel, és bámulnak ki az ablakon...fejtegetni kezdjük, miért ilyenek az emberek?" Hallanak mindent, de semmi reakció....
Aztán jönnek a sorba a középiskolák a vonalon, és leszállnak, az anya csak ennyit mondd : "Rohadjatok meg! remélem Ti is így fogtok járni, ha két gyerekkel minden reggel így kell kínlódnotok!"

Így megy ez? Akkor mit várhatunk mi Cukrosok ha baj van?

Várom megtisztelő válaszotokat!

Moncsi

Én azt tapasztaltam, hogy az emberek megteszik, amit kérünk tőlük, ha kedvesen és határozottan kimondjuk, amit szeretnénk. Pl. kisgyerekkel, a buszon, oda kell menni a célszemélyhez, szemébe nézni, rámosolyogni, és megkérni, hogy engedje át a helyét. Én kipróbáltam, és bevált. Pedig nem is volt már olyan kicsi Dani, csak beteg volt, és tudtam, hogy nem bír majd végig állni. Arra nem érdemes várni, hogy majd magától eszébe jut valakinek, mert főleg nagy tömegben mindenki úgy gondolkozik, hogy majd a másik biztos segít, én meg maradok itt nyugiban.

 

[napocska]

Sziasztok,

Tudom, hogy nem ide való a téma, de most nincs hozzá se türelmem, sem pedigi időm, hogy megkerssem a megfelelő helyet a bejegyzésemnek.
Szóval a lényeg, hogy Szandi ma ismét kórházba került, most éppen a Gyula kórházban fekszik, egyelőre nincs magánál, elég súlyós agyrázkodása lett. Jelenleg infúzión keresztül kapja a cukrot.
Ebéd után elment papáékhoz, és hazafele jövet az utcán elájult, és iszonyatosan beütötte a fejét. A mentős orvos nem engedte meg, hogy beadjam a glukagonját, pedig ott volt nálunk. Kizavartak a mentőből, hogy majd ők tudják, egyelőre tartósan 5 fölött nem tudják neki tartani a cukrát, folyamatosan visszaesik neki hypóra.

Szia!
Mi van Szandival? Remélem, hamarosan hazamehet!

 

[misamaci]

Moncsi!

Egy kicsit visszaolvasgattam az eddigi hozzászólásaidat és úgy érzem, hogy leginkább az lehet a gond nálad, hogy úgy érzed, hogy nem tudod irányítani a dolgokat, igazából ezért is vagy hajlamos bepánikolni. A fenébe is, sportoló vagy! Eddig is rengeteg edzéssel készültél a meccsekre és fogadni mernék, hogy soha nem úgy léptél pályára, hogy ez már egy lefutott játszma, hanem bevetettél mindent, amit az edzéseken tanultál és megtettél mindent a győzelemért .... A diabos öngondozás pont ilyen, csak éppen mi edzés közben meccselünk (vagy meccs közben edzünk? ... nem tudom) ... Itt sem jön meg az eredmény azonnal, viszont ha rendesen végigcsinálod az edzést, akkor csak nyerhetsz ... Persze ez itt sem egy egyenes út, van amikor az ember mindent jól csinál, mégse jön össze semmi ... aztán újra helyreállnak a dolgok és a végére már rutinszerűvé válik az egész és lehet új trükköket próbálni.

Ezt lehet hogy már írtam, de nekem nagyon sokat segített annakidején belőni az étkezéseket, hogy naplóztam mindent. Egy füzetbe vezettem a vércukormérések eredményeit, az étkezéseket, inzulinadagokat stb... aztán este leültem és kiértékeltem a napomat (mennyi ch-t ettem alkalmanként, melyik étel hogyan alakította a cukromat, mi volt ami gyorsabban emelte, mi az ami lassabban, mitől estem be, milyen hatása van ha kimaradt egy kisétkezés stb.) Hónapokig írtam, elemeztem a saját reakcióimat, amíg eléggé képbe kerültem a saját "működésemmel" ... de hidd el, megérte. Most már ritkábban írok így 1-2 napot, csak hogy ellenőrizni tudjam magamat. Az a lényeg, hogy mindent (de tényleg mindent) fel kell jegyezni, hiszen ha nem így teszel, akkor sajt magadat vezeted félre ... viszont egy idő után már simábban kikerülheted az olyan csapdákat, mint amilyenbe belefutottál a rakott karfiol kapcsán nemrég

Szia: Misi

 

[somcsika]

Most értünk haza nemolyan régen a kórházból, bár már egyszer megirtam az üzenetet, de a vége előtt elszállt az egész.
Szóval Szandi már jól van, de még infúziót kap az agyrázkódása miatt. Füll-orr-gégész megnézte, hogy nincs-e bevérzése. Szemész is nézte ma, állítólag minden redben van. A szarkazmusa már a régi, tehát gyógyul. Már kezd emélkezni a dolgokra, arra, hogy elindult papáéktól, arra, hogy sétál az utcán, de arra, hogy rosszul érezte volna magát arra nem. A szemtanuk mondták, hogy olyan volt mint aki meg van rúgva, vagy drogozva, kóválygott, aztán csinált hátrafele egy hídat, kiabált egyet és elvágodott.
Szeretném azt mondani, hogy nem sok ideig volt eszméletlen, de ahogyan saccoljuk kb. 5-10 perc lehetett. A glukagont a mentős orvos (ügyeletes orvos) nem engedte, hogy beadjam. A táskája nem volt nála, tehát felelőtlen módon sem cukormérő, sem enni való. Annyisziror megbeszéltük ezt, de nem tudom, hogy hogy történhetett. Mindenesetre borzasztó felelőtlen volt.
Péntekenként azzal szoktam kezdeni amikor hazajönn, hogy adja ide a cukormérőjét. Akkor megbeszéltük, hogy szinte minden nap előfordult uzsonnára hypo ezért, mondtam neki, hogy 1E-vel kevesebb novorapidot adjon az ebédhez vagy egyen többet.
Vasárnap regge 6,1-el ébredt, tízóraira is jó értékei voltak, (pontosan nem emlékszem), ebédelni 4,1-el kezdett erre adott be 4E novo-t, gyanítom, tehát hiába evett 10 g ch-val többet, mégsem volt elég, hiszen a majdnem hypo határra adott be 4E-t, 14:45-kor pedig már meg volt a baj.
Szombaton lakodalomban voltunk és a társaság miatt ivott is néhány "körömlakkot" Vele voltunk, tehát szülői felügyelettel tette, tudom erre nincs mentség, de ha mi nem engedjük meg akkor simán kimetett volna a bárpulthoz a többiekkel és ott is megihatta volna. Apának most éppen elég nagy lelkiismeretfurdalása van. Talán ez is közrejátszhatott. Szeretném azt mondani, hogy a szerencsétlen helyzetek együttállása okozta a bajt, de most megint azt érzem, mint amikor Szlovákiban lett rosszul, elkeseredett vagyok, hogy milyen élete lehet majd így.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szerintem nagyon keveset eszik, hivatalosan ugyan 175 g ch-t, de a novorapid óta szerintem a tízórai és az uzsonna normál esetben kimarad, így pedig a 135 g ch. szerintem nagyon kevés, egy ilyen korú és testfelépítésű gyereknek majdnem, hogy a létfenntartáshoz elég, de tartalékolni nem tud.
Holnap mentünk volna diab.kontrollra. Most ez biztosan elmarad. Bízom benne, hogy végre belátja, hogy nem csak azért mondom neki állandóan, hogy mit hogy csinálon, hogy jártassam a számat, hanem, hogy tanuljon belőle, és én csak neki akarok jót.
Adtam neki önállóságot, Isten látja lelkem, de nem tudott élni vele, és úgy látom, hogy megint vissza kell, hogy álljunk a kontrollom alá. Ezek után megkérdőjelezem, hogy elengedhetem-e a hétről-hétre a kollégiumba. Nehéz dolgok ezek.
Köszönöm mindenkienek a jókívánságokat és majd még megírom a fejleményeket.
Nagyon rendesek vagytok.
Végül is van mögöttünk 4 elfuserált karácsony, mert mindig karácsony előtt derülnek ki dolgok, tavaly a diab. tavalyelőtt én voltam a soros egy kisebb rákkal, és nem sorolom tovább. tegnap pedig advent első vasárnapja volt, vártuk, hogy valami következni fog. Megtörtént. Már csak azt remélem, hogy hamarosan felépül belőle, és minden rendben lesz. Előre láthatólag csütörtökön engedik haza.
???

 

[poe]

Kitartás! Remélhetőleg hamarosan teljesen helyrejön. Ne emésszétek magatokat, ilyen sajnos bármelyikünkkel előfordulhat és elő is fordul, pláne az elején. Nekem a diab kialakulása utáni egy éven belül volt két eszméletvesztéses hipóm, az azóta eltelt 9 évben egy sem.
Mindenképp beszéljétek át a dolgokat, akár többször is, de én úgy gondolom, hogy a teljes szigor a remélttel ellenkező eredményre vezethet... Azok alapján amit eddig leírtál, Szandi okos csaj, nem hiszem, hogy ne tanulna a történtekből.

 

[napocska]

Köszi, hogy megírtad, mi van veletek! Tartsatok ki, és ne keseredjetek el! Szerintem ne kezdd el emiatt korlátozni Szandit, szerintem úgysem sikerülne, másrészt pedig egyre inkább úgyis egyedül, szülői felügyelet nélkül kell figyelnie magára. Ő is tanul, tapasztal, és egyre ügyesebb lesz. Biztos, hogy ezután még jobban odafigyel majd!

 

[somcsika]

Köszi Poe, hogy leítad, hogy hogy volt veled, bízom benne, hogy ez a kettő már nekünk is meg volt, és innestől már csak jó jöhet.
De most tényleg nagyon el vagyok keseredve, már éppen kezdtem a nyári incidens után összeszedni magam és most tessék, ehet megint az ideg, hogy vajon ha vasárnap elmegy a kollégiumba akkor ott minden rendben lesz-e péntekig.

A dolog szépséghibája csak az, hogy mindenért állítólag én vagyok a hibás. Anya nem figyelt oda eléggé a gyerekre, mert végülis ő még gyerek.
Hogy engedhetem meg, hogy ne legyen rendszer az életben az étkezések tekintetében. Mondtam, hogy van, de más rendszer van hétköznap és más hétvégén. Azért váltottunk a novorapidra, hogy ne legyen szorosan időhöz kötve, hogy ha fél háromkor tud ebédelni akkor is megoldható legyen.
Szar érzés volt, hogy engem próbáltak oktatni, hogy anyuka ezt így vagy úgy kell, és hogy ezt már azért illene tudni.
A másik oldalról pedig tudom, hogy nem adta volna oda a doktorbácsink a novorapidot, úgy hogy otthon álljunk át, ha nem bízna meg bennünk 100 %-osan. Akkor egyik helyen tudom a dolgom és a kötelességem, tudom mivel jár a cukorbetegség a másikon pedig nem?
A másik dolog pedig (bár lehet, hogy ezt már irtam), hogy erőszakosabbnak kellett volna lennem a mentő orvossal kapcsolatban, hogy a glukagont beadhassam. Kérdem én, hogy mit kellett volna tennem, kétszer mondtam neki, hogy itt van és had adgyam be, de azt mondta, hogy már szúrt vénát és kapja a 20 %-os cukrot, mondtam, hogy nem ugyanaz, had adjam be, és a válasz az volt, hogy majd ő tudja a dolgát, és hadgyam el a mentőt. ???
A gyerekkórházban pedig ugye egyértelműen megmondták, hogy be kellett volna, hogy adjam.
Kérdem én mit kellett volna tennem? Üssem meg? Amennyire az egekbe volt az adrenalin szintem, simán megtehettem volna, de bármennyire lobbanékony vagyok, nem ez a megoldás. Gondolnám, hogy egy ügyeletes orvos tudja, hogy ilyen esetben mi a teendő.

 

[vighkata]

Még valaki "érdekes" esettel?
Szerintem tök jó, hogy ezt is leírjuk!

Hát kinek nem, mint nekem, van néhány "érdekes-látványos" eset.

Még a diabom első hónapjaiban történt, amikor Fonyódon a hajóállomáson a nyári túrista forgalomban olyan erős hipó tört rám, hogy csak arra volt energiám, hogy egy vastag platánfa tövébe térdre rogyjak, és "kirakjam" ami bennem volt. Hogy cokrom mennyi volt azt nem tudom, mert akkor, az ősidőkben még a D-Cont III-at használtam cukormérő gyanánt, és az alsó mérhető határ alatt volt (már nem tudom, mennyi volt az alsó érték). Ez után az időszak után jött az a remissziós fázis, amiről ti is tudtok, amikor 2,5 hónapig nem kellett inzulint adni.
De az a köztéri platánfa tövében térdelés és hányás igencsak félreérthető helyzetet teremtett számomra. Tény, hogy baromira megijedtem, szó szerint halál-félelem érzetem volt fizikailag és lelkileg is. A párom pedig beállt egy telefonfülkébe (akkor még mobil nem lévén), és úgy gondolta, amíg térdelni tudok, nem hívja a mentőket, de ha "elfekszem..."

 

[gabibaba]

Ahhoz 'szokj hozzá', hogy vannak orvosok, ahol te leszel a hibás, és lesz olyan doki is, aki majd Szandival megbeszéli, hogy mit kell(ene) esetleg másképp tennie. Amikor még a régi dokihoz jártunk, jó magas cukrokkal, akkor azt mondta, hogy 'Anyuka, gondoskodjon róla (!), hogy a suliban ne egyen mellé a gyerek'. A mostani doki a nyári magas cukrainál úgy lecseszte Gábort, mint a pinty, de pl. azt meg sem pengette, hogy anyád miért engedett el, csak arról volt szó, hogy mit lehet próbálni, meg ha reggel kelni kell, akkor nincs mese, ha hajnalig voltál fenn, akkor is.
Az, hogy hirtelen ájult és nem érezte a hipot, esetleg arra lehet neki példa, hogy elindulás előtt mindenképpen mérjen egyet, és ha kell, kapjon be egy falat akármit.
Arra érdemes még figyelni, hogy ne alakuljon ki benne emiatt rettegés, netán pánik.

 

[vighkata]

Vasárnap regge 6,1-el ébredt, tízóraira is jó értékei voltak, (pontosan nem emlékszem), ebédelni 4,1-el kezdett erre adott be 4E novo-t, gyanítom, tehát hiába evett 10 g ch-val többet, mégsem volt elég, hiszen a majdnem hypo határra adott be 4E-t, 14:45-kor pedig már meg volt a baj.

Itt valószínű nem CH számolással volt a baj, hanem az időzítéssel. Jól látod, hogy hipo határra adta be az inzulint. Ilyenkor tudtok "játszani" az idővel, vagyis étkezés után 10-15 perccel beadni a CH-nak megfelelően kiszámolt inzulint. (A 4,1-re beadott inzulin már rég "dolgozott", amikor a étel CH-ha még nem szívódott fel.)

Szombaton lakodalomban voltunk és a társaság miatt ivott is néhány "körömlakkot" Vele voltunk, tehát szülői felügyelettel tette, tudom erre nincs mentség, de ha mi nem engedjük meg akkor simán kimetett volna a bárpulthoz a többiekkel és ott is megihatta volna. Apának most éppen elég nagy lelkiismeretfurdalása van.

Ne legyen lelkiismeret-furdalás, mert itt is jól látod a dolgokat. Ha a kontrollotok alatt megtiltjátok, akkor a fiatal (nem csak a tietek, mindenkié), ha akarja, a kontrollon kívül megissza a krömlakkot, vagy akármi mást. Kontroll nélkül sokkal inkább lehet belőle nagyobb baj. Vagyis pont hogy van mentségetek, mert inkább kontroll alatt adjátok meg neki a "felnőttesebb" élet tapasztalatait.
Az alkohol egyébként alattomos cucc, mindegy, hogy cukros, vagy nem. Egy-két órával később azzal tud hipot, vagy erős hipot kiváltani, hogy gátolja a máj glukoz kibocsátását, ami tuladjonképpen a megszokott napi szénhidrát/inzulin egyensúlyban benne van. Ez éjszaka kifejezettebb, mivel éjszaka nincs étkezési inzulin, csak a bázis, amit pont a máj glukoz leadása tart egyensúlyban. Ezért is javasolják az alkohol fogyasztáshoz többlet CH bevitelét.

Adtam neki önállóságot, Isten látja lelkem, de nem tudott élni vele, és úgy látom, hogy megint vissza kell, hogy álljunk a kontrollom alá. Ezek után megkérdőjelezem, hogy elengedhetem-e a hétről-hétre a kollégiumba. Nehéz dolgok ezek.

Meg ne vond az adott önállóságot, egy világot törsz össze a gyerkőcben. Nem az ő felelőtlenségén múlott, de a tieteken sem. Szandi érzékenyebb az apró ingadozásokra is. Ha neked fontos (és érthető hogy fontos), ellenőrizd komolyabban, de a gyeplőt ne vedd ki a kezéből. Előre megjósolom, te fogod rosszabbul érezni magad egy idő után. Szandi is most gyakorolja a tanuló időszakát, és hidd el, a negatív és pozitív tapasztalatokból építkezik. Te segítsd a tanulásában, és az "ellenőrzés" legyen inkább csak segítő érdekélődés, mint ahogy a férjedtől is megkérdezed, hogy "na, mi volt a munkában?". Őt sem ellenőrzöd, hanem érdeklődsz felőle, és ezáltal tudod, hogy mi történt vele.
A kollégiumot pedig meg kell úgy oldani, hogy mindig legyen vele valaki, szobatárs, osztálytárs.
(Jajj, drága Zsuzsi, csak nehogy azt hidd, hogy irányítalak, de nem akarom, hogy félelmedben, ijedtségedben hátráltasd Szandi önállósodását.)

Zsuzsi, egyszerűbb volt színessel beilleszteni a mondandómat.
Pusszancska neked és fel a fejjel.

 

[vighkata]

Szar érzés volt, hogy engem próbáltak oktatni, hogy anyuka ezt így vagy úgy kell, és hogy ezt már azért illene tudni.

Zsuzsi, tudod, hogy én még 15 év után is megkapom a doktoromtól, hogy "de hát magának Katalin ezt már tudnia kéne", vagy " de hiszen Katalin ezt maga nagyon jól tudja...", akkor, amikor valamit elbaltázok.

Zsuzsi, ne vedd annyira a szívedre, a doktor könnyű helyzetben van, utólag elemez. Utólag én is baromi okos tudok lenni. Ha akkor, amikor a bakit elkövetem, ugyanilyen "okos" lennék, akkor a baki nem ütne be.

Pl. leírtam neked, hogy ivás után hogyan és miért esik le a cukor. Nagyon "okos" vagyok mert tudom, de mint gondolsz, én nem hipoztam még egy kis iszogatás után? A bibi csak az, hogy ez sem működik egyformán, és ez nem az ital mennyiségétől vagy erejétől függ. Tehát hiába tudom, csak utólag derül ki, hogy le vagy fel megy a cuki, vagy meg sem érződik a cukorszinten.

 

[somcsika]

Most a legujjabb fejlemény, a mama mesélte, hogy lekerült az intenzívről az osztályra és elvettek tőle mindent, vércukormérőt, peneket, mindent, majd akkor mérhet ha ők mondják, és még az inzulint sem szúrhatja be ő, hanem majd a nővérek.
Leszakadt a pofám, hogy ilyen létezik, azt mondták, hogy nekik az agyrázkódást kell kezelni nem a cukorbetegséget. A gyerek meg dühöng, hogy 10-12-es a cukra.

 

[bogesz]

ez egy kicsit durva! ha mondjuk a belgyógyászaton van és inzulint állítanak,de ilyen nincs elvették? ez teljességgel felháborító,ehez nincs joguk!!!!!!!!